Vérnyomáscsökkentő kamu
2016. május 24. írta: Meleg Sándor

Vérnyomáscsökkentő kamu

Az Erő Sötét Oldaláról mondják, hogy „Ha egyszer elfogadod, veled lesz örökre”. Nos, ez a kéretlen hirdetésekre is éppúgy igaz: elég egyszer egy-egy hirdetésre kattintani, onnantól a honlapokba épített reklám-modulok kéretlenül is szállítják az alapanyagot az újabb írásokhoz. A felhozatal igen változatos, némelyik tényleg a balekokra utazik, egyáltalán nem gondolja, hogy bármi hihető vagy komolyan vehető dolgot állítson. Ugyanakkor a veszélyesebb típusból is akadnak bőven, ahol legalább látszólagosan igyekeznek tudományosnak tűnő érveket felhozni, illetve komoly, megbízható forgalmazó képét sugallni. Most ez utóbbiból választottam egy szép példányt.

systorepair0.jpg

Ismét egy készítmény, ami megoldja a földkerekség egyik legnagyobb népegészségügyi problémáját.

TELJES LETÁMADÁS

A Systorepair készítmény gyakorlatilag követi az online étrend-kiegészítők agresszív média-stratégiáját. Két-három jellemző weboldal-sablont alkalmaznak, ezekkel különböző nyelvekre, földrajzi régiókra adaptálva alaposan megszórják a világhálót. Hirtelen felindulásból én tíz önálló domaint számoltam meg, ezeket kivétel nélkül 2016. március-május időszakban jegyezték be egy panamai cégen keresztül. Annyi igényesség van azért a dologban, hogy legalább törekednek arra, hogy a megcélzott fogyasztói körre nagyjából testreszabják a honlapot, növelve a hitelesség látszatát.

systorepair.jpg

A honlap jól szerkesztett és nagyon szuggesztív. Van itt egészségtől kicsattanó, boldog középkorú férfi – ez fontos, mert a magas vérnyomás és a szövődményként jelentkező szív-érrendszeri megbetegedések előfordulása alapján én is ezt a célcsoportot szórnám meg reklámmal. Az oldal a termékkel kapcsolatban hangzatos ígéreteket ont az olvasóra, gyorsan, erőfeszítés nélkül elérhető tartós (végleges) eredményt elérni kockázatok és mellékhatások nélkül. Kell-e ennél több?

Az összetevők „természetesek”, szemben a gonosz gyógyszergyárak „mesterséges” mérgeivel, éppen emiatt biztonságos, és ha valami természetes, akkor csak és kizárólag hatásosabb lehet, mint a gyógyszerek. Csak tudnám, hogy maradtak talpon még egyáltalán a gyógyszergyárak, amikor már mindenki csak természetes szereket alkalmaz és ezektől teljesen meg is gyógyul. Igen, tudom: a gyógyszermaffia, gyíkemberek, chemtrail, stb....

Nem maradhat el az örök kedvencem, az akciós időszakot jelző óra, ami csendben és kitartóan visszaszámol, az egyetlen gond vele, hogy 15 percenként újraindul. Biztos ismétlik az akciót.

Önmagában ez is elegendő lenne egy pár milliós GVH bírsághoz, de ez nem fog megtörténni, ugyanis nincs magyar forgalmazó, aki ellen eljárást lehetne indítani, még a domain is a világ túlsó felén van bejegyezve, a cég meg az USA területén működik, ami kellő biztonságot nyújt a magyar (és gyakorlatilag a világ bármely más országában működő) hatóságok intézkedései ellen.

systorepair1.jpg

Egy másik sablonban magazinszerű fejlécet alkalmaznak, ahol az összes link ugyanoda mutat: az előzőekben bemutatott promóciós honlapra.

 

VARÁZSLATOS TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK

Mit sem ér egy termék, ha nem korunk legokosabb tudományos kutatói ajánlják. Akad is egy hangzatos szöveg arról, hogy 2014-ben kiterjedt kutatások támasztották alá a termék varázsaltos hatását, a bökkenő az, hogy egyetlen igazoló forrás nem jelenik meg az írásban sehol, még csak célzás jelleggel sem. Ez gyakorlatilag egyetlen dolgot jelent: nincs ilyen igazoló forrás.

systorepair2.jpg

A leírás szerint a termék 2015-ben az értékesítési adatok alapján mind az USA, mind Európa vonatkozásában sikeresebb volt, mint bármilyen más termék, ami azért is erős kijelentés, mert 2016 márciusa előtt még honlapja sem volt a készítménynek. Úgyhogy nyugodtan vehetjük kamunak az évi 10 milliós vásárlót és a sok gyógyult felhasználót.

Természetesen van fehér köpenyes varázsló is, aki ajánlja a terméket, nevezetesen Dr. Kovács Gábor. A probléma mindösszesen annyi, hogy (nem meglepő módon) a kép lopott, egy Anatolij Brontvein nevű orvoshoz tartozik (ugye milyen jó, hogy a Google képekre is tud keresni?), akinek a története az orosz politikai események kapcsán igen érdekes lehet, de a termékhez semmiféle köze nincs.

anatolij_brontvein.jpg

Kovács Gábor, leánykori nevén Anatolij Brontvein.

ELÉGEDETT FELHASZNÁLÓK

Az elégedett, terméket ajánló felhasználók sem maradhatnak ki. Ismételten csodálattal töltött el, hogy a világ különböző pontján élő emberek egymástól függetlenül ugyanazokkal a szavakkal írják le a készítmény hatásait – mintha szoros telepatikus kapcsolattal összekötött egypetéjű ikrek lennének.

systorepair3.jpg

Tükörfordítással készült felhasználói élmények. Legalább megtudtam, hogy Albertirsa angolul Albuquerque.

 

MIT TUD(HAT) A TERMÉK A GYAKORLATBAN

Először is, a „transzdermális” (TTS) hatóanyag-bevitelről. A bőrön keresztül történő hatóanyag-bevitelre nyugodtan mondhatjuk, hogy az emberiséggel egyidős technika, biztos voltak a területen forradalmi újítások, de azért nagy eséllyel a „különleges technológiával” készült tapaszok sem működnek másképp, mint a többi. A tapaszokat elsősorban ott érdemes alkalmazni, ahol a helyi hatást (pl. sportsérüléseknél helyi fájdalomcsillapítás) szeretnénk preferálni vagy éppen a lassú, de tartós felszívódást (pl. nikotin-tapasz). Az, hogy egyáltalán mely hatóanyagok alkalmasak arra, hogy tapasz formájában alkalmazzuk, egy külön kérdéskör, egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy gyógyszert bőrön át be lehet juttatni a szervezetbe. A készítmények esetében jellemzően nem ez a beviteli forma a meghatározó, a gyors hatás elérésére inkább a szájüregi nyálkahártyán át felszívódó készítmények szolgálnak (pl. Nitromint spray). A tapaszok gyors hatása (20 perc) nem túl valószínű, a többi megállapítással kapcsolatban is vannak problémák, pl. általában a máj és vesekárosító hatás vagy a függőség nem a bevitel formájától, hanem konkrétan a hatóanyagtól függ. Az egyetlen korrekt dolog, hogy a tapasz forma tényleg csökkenti az emésztőrendszeri irritáció kockázatát (hacsak valaki meg nem eszi), az külön kérdés, hogy a helyi bőrirritációval mi a helyzet (ami a helyi vérbőségen keresztül egyébként valóban gyorsítaná a hatóanyag felszívódását).

systorepair6.jpg

Kövezzenek meg, de ezen a képen a tapasz úgy néz ki, mint a bicikligumi-ragasztó

És akkor nézzük az összetevőket:

Bambusz ecet

A chikusaku szóra nekem először egy japán város jött be, de aztán megtaláltam a bambusz ecetes témakört is. Ez is jellemzően méregtelenítő tapaszokban fordul elő, ezeket már itthon is lehet kapni: méregtelenítés mellett magától értetődő módon bármit meggyógyítanak, aminek BNO kódja van, meg pár olyan dolgot is, aminek nincs. Erről a jelenségről szerintem lesz majd önálló írás is, előzetesen annyi, hogy sem a méregtelenítő, nehézfémterhelés-csökkentő, sem más gyógyhatás vonatkozásában nincs igazolt hatása a terméknek, vérnyomáscsökkentésről sem találtam információt.

Meténg

Itt van némi zavar az erőben, mert a magyar nyelvű honlapon a meténg szerepel, az angol honlapon meg az Apocynum venetum nevű növény, a kettő pedig nagyon nem ugyanaz. A meténgfélék családjának latin neve ugyan Apocynaceae, de a Apocynum venetum magyarul az ebvész nevű növényt jelenti (és a kép is ezt ábrázolja). Hatóanyaga (többek között) a cimarin nevű szív-glikozid, amely szívritmuszavart, nagyobb mennyiségben halált okoz, bár a kínai elvtársak szerint 3 éves rendszeres fogyasztása (tea formájában) nem okozott semmilyen nem kívánatos mellékhatást, nem mellesleg tényleg van vérnyomáscsökkentő hatása. Tapasz formájában valószínűleg nem okoz semmi komoly gondot, de szívbetegeknek nem javasolnám a tea formájában történő fogyasztást.

ebvesz_b.jpg

Apocynum venetum

A kettőt azért nem jó összekeverni, mert egyébként a meténg (Vinca minor) teáját valóban javasolják nyugtatónak, vizelethajtónak, étvágygerjesztőnek és magas vérnyomás ellen - mások viszont erősen ellenzik fogyasztását.. A gyógyszeripar magas vérnyomás és agyi érszűkület elleni, valamint nyugtató hatású gyógyszert állít elő belőle. Tapaszként valószínűleg ettől a növénytől sem halunk meg, de fő az óvatosság.

Gastrodia elata

Orchideafélék családjába tartozó növény, ténylegesen ismerik a kínai (és ázsiai) népi gyógyászatban, fejfájásra, szédülésre, tetanuszra és epilepsziára is alkalmazták. Kínai kutatók számos esetben a tradicionális gyógyászatban alkalmazott hatások igazolására folytatnak kísérleteket. A kapcsolódó publikációk szerint nem reménytelen az ügy, jellemzően az idegrendszeri működést befolyásoló hatást sikerült kimutatni, sőt, még a cukorbetegséghez kapcsolódóan is vannak érdekes eredmények. Ugyanakkor a tapaszban jelzett intenzív vérnyomáscsökkentő hatásnak nincs igazolt alátámasztása. A gond még mindösszesen annyi, hogy itt első sorban állatkísérletekről van szó, szó sincs embereken egyértelműen igazolt, átütő erejű bizonyítékokról. Arról se feledkezzünk meg, hogy az állatkísérletekben jellemzően nem tapaszt alkalmaznak.

Cassia mag

A varázslatosan hangzó Jue Ming Zi, avagy cassia mag a kínai szenna (Cassia obtusifolia vagy Senna obtusifolia) magját jelöli. Ázsiai gyógyászatban hashajtóként használják, szintén jellemzően vizes oldatban (teaként), ez a hatása igazolt. Megpörkölve a kávéhoz hasonló ital készítéséhez is használják. Itt szintén vannak állatkísérletek, amelyek a magból kivont hatóanyaggal különböző gyógyhatásokat próbálnak igazolni, kifejezetten vérnyomáscsökkentő hatásra utaló vizsgálati eredményeket nem találtam, a tradicionális kínai gyógyászatban ilyen hatás elérésére nem alkalmazták.

Nagy mennyiségben biztos nem tesz jót az egészségnek, Brazíliában a marhák takarmányozásába keveredve komoly elhullást okozott, hasmenés, izomgyengeség, izomszövet és májszövet károsodás következtében. A tapasz formájában nem hiszem, hogy veszélyes lenne.

Távoli infravörös fénnyel kezelt por

Hogy ez mi a varázslatos nyavalya lehet, azt el sem tudom képzelni. erre szoktuk mondani, hogy "még jó, hogy lehet kapni".

wtf2.jpg

Összességében azt gondolom, hogy a készítményhez fűzött nagy remények beváltásában egyik összetevő sem tud érdemileg közreműködni - némelyiknek ugyan ténylegesen van vérnyomáscsökkentő hatása, csak hát ott a kérdés: mennyit is kellene elfogyasztani ehhez, s ebben a mennyiségben milyen nem várt hatásokkal találkozhatunk? Erről nem kapunk megfelelő tájékoztatást. Szájon át fogyasztva és kérdéses, hogy kiváltható lenne-e a beharangozott drasztikus hatás, bár ezt éppen a meténg/ebvész dilemma miatt nagyon nem is próbálgatnám.

A gyógynövény alapú étrend-kiegészítőkkel egyébként is vannak fenntartásaim, mert a hatóanyag mennyisége eléggé széles tartományban ingadozhat, arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, hogy tényleg azok-e az összetevők, amik a dobozra írva vannak (főleg, ha kínaiul írják, vagy rosszul fordítják egyik nyelvről a másikra). A honlapon a készítménynél semmilyen olyan információ nem érhető el, ami a hatóanyag-mennyiségre, vagy az alkalmazott alapanyagok dózisára, arányára utalna, így különösen véletlenszerű lehet(ne) a hatás (ha esetleg véletlenül mégis lenne).

Mivel itt alapvetően olyan hatásokat ígértek, amik a szív-érrendszeri, idegrendszeri működést alapvetően befolyásolják, emiatt ismételten indokolt az elővigyázatosság. Ha igaznak feltételezem, hogy a leírt eseteket, az a készítmény, ami fél órán belül a nyugalmi 150/100-as vérnyomásból stabil 120/85 értéket varázsol, elég komolyan beavatkozik a szervezet működésébe, könnyen okozhat komoly egészségügyi problémákat (annak ellenére, hogy a reklám szerint nincs semmilyen mellékhatása). Arról nem is beszélve, hogy ha ilyen intenzív (lenne) a hatása, akkor nagyon sok gyógyszerrel nem lehet együttesen szedni - erről természetesen egy árva hang sincs a promóciós honlapon.

gastrodia_elata.jpg

Ő a gastrodia elata nevű növényke (forrás)

LOGISZTIKAI PROBLÉMÁK

A terméket kizárólag a honlapon lehet megrendelni és postai úton, utánvéttel lehet hozzájutni. Ez ismét a kényelmes megoldás, ugyanis ilyen formában semmilyen hatóság nem tud érdemben hatni a folyamatra. Érdemes elolvasni a magyarított tájékoztatót a rendelésről és a garanciáról, onnan kiderül, hogy egy esetleges panasz intézésére egy átlagos fogyasztónak gyakorlatilag esélye sincs - hacsak nincs egy remek ügyvédje valahol Detroit környékén.

 

TANULSÁG?

Étrend-kiegészítőt én eleve nem rendelnék neten, főleg olyan forgalmazótól nem, akinek nincs az országban egyértelműen azonosítható,személyesen elérhető kapcsolattartója. Jelen terméknél ez alapból hiányzik, bármilyen panasz vagy probléma esetében jobb esetben a pénzét bukja, rosszabb esetben egy egészségügyi károsodásra tesz szert, aminek okozóját soha az életbe senki sem tudja érdemben felelősségre vonni. Egészségügyi károsodás alatt nem csak azt értem, hogy ha valaki a terméktől közvetlenül lesz rosszul (ennek az esélye szerintem nem túl nagy), hanem ha valaki a termék használatára alapozva félredobja nagy hirtelen a gyógyszereit és annak lesz valamilyen negatív hatása  - sajnos láttam már alternatív módszeren felbuzdult személyeket intenzív kardiológián, csak mert ők úgy gondolták, hogy meggyógyultak és nem kell több gyógyszer...

A termékkel kapcsolatos honlap nélkülöz mindent, amit a korrekt és jogszerű tájékoztatással kapcsolatban elvárhatnánk, ennek további elővigyázatosságra (kellene) sarkallnia a kedves érdeklődőket.

A harmadik tétel pedig maga a termék összetétele, ami (ismételten feltételezve, hogy legalább itt igazat mond a forgalmazó - ami laikus fogyasztó számára ellenőrizhetetlen) abszolút nem vethető össze az ígért hatásokkal. Én erősen gyanítom, hogy maga a termék ebben a tapaszos formában abszolút hatástalan, a jó oldalát nézve legalább nem okoz mérgezést.

 

  Ha tetszett az írás, oszd meg vagy klikkelj a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd le kommentbe! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog 

 

 

A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség, vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.

További cikkek a témában:

  1. Hihetetlen fogyás indiai csalánnal
  2. Egy újabb csodaszer

 

Források:

Systorepair oldalak (a teljesség igénye nélkül)

  1. http://www.systorepairshop.com/
  2. http://www.systorepaircomment.com/
  3. http://www.systorepair.com/
  4. http://www.myhealthyhearttips.com/
  5. http://www.heartcareherbalmethods.com/
  6. http://strongheartcare.com/
  7. http://healthyheartcenters.com/
  8. http://www.heartrepairjournal.com/
  9. http://www.systorepairblog.com/
  10. http://www.systorepairplaster.com/

Egyéb:

  1. http://websitepart.com/
  2. Dr. Budai Marianna: Mire jók a gyógyszeres tapaszok? URL: http://www.patikamagazin.hu/cikk/index/17193/mire-jok-a-gyogyszeres-tapaszok.html
  3. Ng CF et al.: The aqueous extract of rhizome of Gastrodia elata Blume attenuates locomotor defect and inflammation after traumatic brain injury in rats. J Ethnopharmacol. 2016 Jun 5;185:87-95. URL: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/26979339
  4. Chen WC et al.: Anti-depressant effects of Gastrodia elata Blume and its compounds gastrodin and 4-hydroxybenzyl alcohol, via the monoaminergic system and neuronal cytoskeletal remodeling. J Ethnopharmacol. 2016 Apr 22;182:190-9. URL: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/26899441
  5. Xie W, Zhang X, Wang T, Hu J: Botany, traditional uses, phytochemistry and pharmacology of Apocynum venetum L. (Luobuma): A review. J Ethnopharmacol. 2012 May 7;141(1):1-8. URL: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22421379

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr998736414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andika751 2016.05.30. 20:11:19

Kedves Sándor!

Én arra lennék kíváncsi, hogy az étkezéssel mennyire lehet a normális vérnyomást beállítani? pl. én majdnem bedöltem e regenor kúrának, mondván, hogy leviszi s beállítja a vérnyomást, ugyanakkor van egy könyvem Dr. Zajkás Gábortól: diétáskönyv szív -és érrendeszeri betegeknek, amiben említi, hogy a táplálkozás megváltoztatása és a testmozgás csökkenti a vérnyomást. 40 éves nő vagyok, nem vagyok elhízva (166cm 64 kg), sosem voltam, tehát különösebben soha nem kellett diétáznom. Mostanában emelkedettebb/ingadozóbb a vérnyomásom, van, hogy 150 körüli, de sokszor normális, egy fél szem vérnyomáscsökkentőt szedek rá. Próbálok választ kapni arra, hogy esetleg egy kiegyensúlyozott táplálkozással milyen eredményt érhetek el és hogy mi a kiegyensúlyozott táplálkozás egyáltalán a mostani 100 féle diéta közül?
Válaszodat előre is köszönöm!

andika751 2016.06.02. 08:21:06

Bocsánat, most találtam meg, hogy a telített és telítetlen zsírokról írtál már több bejegyzést is, így a elnézést kérek.

További szép napot!

Zb74 2016.06.03. 15:50:56

@andika751: 150-es vérnyomásra tényleg jó, ha gyógyszert szedsz, már ha orvos írta fel. Ezzel együtt pl. a zsíros halak fogyasztása - vagy ha ezeket nem szereted, halolaj bevitele - valamennyit segíthet a vérnyomás normalizálásában. Nemcsak hiper-, hanem hipotóniában is; a feleségem 85/67 környéki vérnyomását sikerült egy egészségesebb, 105/70 körüli értékre feltornászni napi néhány kapszula halolaj segítségével. (Alacsony vérnyomásra ritkán adnak gyógyszert, de az ilyen 85 higanymilliméter körüli értékek már zavaró tünetekkel járnak, ezért muszáj volt valamit találni.) Ezenfelül attól függően, hogy sóérzékeny vagy sórezisztens vagy-e, a sóbevitel csökkentése is segíthet (vagy nem). Ez elérhető azáltal, hogy elhagyod a magas sótartalmú, iparilag feldolgozott, bolti kész- és félkész ételeket (ilyen a löncshús, a virsli, a felvágott, a csipsz, a ropi, de a kenyér és a szalonna is), és az étrenden belül azon élelmiszerek felé billented a mérleg nyelvét, amelyek sózás nélkül is finomak (ilyenek a gyümölcsök és ilyen a zöldségek többsége is). A mindenképp sózást igénylő élelmiszerek - rizs, halak, húsok, belsőségek, és egyes zöldségek (krumpli, padlizsán, cukkini) - mennyiségét érdemes csökkenteni, illetve ha eszel belőlük, kevésbé sózni őket. Az íztelenséget elkerülendő, célszerű ezeket a kajákat erősebb fűszerekkel - gyömbérrel, fokhagymával, csípős paprikával stb. - ízesíteni. A sajtok többsége gyártástechnológiai okokból (is) sok sót tartalmaz, ezek helyett jobb a sózás nélkül készült tejtermékeket - aludttejet, kefirt, natúr joghurtot - választani. Persze a sószegény étrend csak a sóérzékenyeknél csökkenti a vérnyomást, a sórezisztensekére nincs hatással.

Gabor Kohn 2016.07.02. 10:57:53

Én is vásároltam ebből a termekből"SystoRepair" 11830.Ft-om bánja. Semmire nem jó,vagyis nálam nem vált be.Remélem lesz akinek használ,de sajnos az nem én voltam.
süti beállítások módosítása