Élelmiszermaffia
2016. szeptember 08. írta: Meleg Sándor

Élelmiszermaffia

Megszokhattuk már, hogy az alternatív irányzatok szemszögéből a hagyományos táplálkozási ajánlások rosszak, az élelmiszeripar  maffiaszerű sötét üzelmeiben irtja a lakosságot, eközben pedig végtelenül hatalmas profitra tesz szert - dietetikus pedig minden lehet, csak becsületes ember nem. Ezzel szemben az öko-bio-paleo-natúr és egyéb címkék alatt állnak a hófehér lelkű szentek, földre inkarnálódott arkangyalok, akik próbálják az emberek egészségét megmenteni a gonosztól, természetesen csakis emberbaráti jóságból, profit nélkül. Egy kicsit szeretném árnyalni a képet.

good-versus-bad.jpg

Mint egyszeri vásárló, elvetődtem a közelben működő, gonosz élelmiszermaffia és multinacionális-szabadkőműves háttérhatalom által uralt kereskedelmi egységbe. A gyíkemberek is haladnak a korral, ravasz módon egyre nagyobb teret engednek az alternatív táplálkozási formákból fakadó keresletnek, így több polcnyi finomságot találhatnak a különböző irányzatoknak hódoló fogyasztók - talán még a fényevők is, mert még villanykörtét is árulnak a műszaki osztályon. Rövid, nem reprezentatív tájékozódásom során készítettem pár fotót, csak esettanulmány gyanánt.

 

KÓKUSZVIRÁGCUKOR

Első termékünk a kókuszvirágcukor, mely épp most kezd nagy népszerűségnek örvendeni. Az ára igen kedvező, egészen pontosan 15-ször drágább a hagyományos, népirtásra kifejlesztett, közepes hatótávolságú háztartási kristálycukornál. Kár, hogy nem volt belőle több, elhoztuk volna mind...

001_kokuszvirag.jpg

Már csak azért is megérte volna, mert mint kiderült, a kókuszvirágcukor GLUTÉNMENTES! Igen, ezzel hirdetik, és ha már gluténmentes, akkor csakis egészséges lehet. Sajnos az nem derült ki, hogy tartalmaz e tejfehérjét, mogyorót vagy bármilyen más összetevőt, amitől mind meghalunk. Csak félve merem megkérdezni, hogy a hagyományos kristálycukorban ezek szerint van glutén?

 

001_kokuszvirag_glutenmentes.jpg

A dolog azért is nagy üzlet, mert a kókuszvirágcukor nagy része (80%) szacharóz, 3-9%-a szőlőcukor – egyszerű szénhidrát. A forgalmazó persze mondhatja, hogy mégiscsak jobb, mint a kristálycukor, hiszen a glikémiás indexe csak 35. Nos, ez attól függ, ki mérte: a University of Sidney adatbázisában a glikémiás indexe 54 - összehasonlításul a méznek ugyanitt 58. Szóval ebben a 35-ös GI értékben sem lennék olyan biztos.

Végső soron egy rendkívül drága, de a kristálycukor tulajdonságaitól, élettani hatásaitól érdemben nem eltérő luxustermékről van szó. De ami a kókuszhoz kapcsolódik, az csak jó lehet...

 

KÓKUSZLISZT

Még egy kókusz van a listámon - ha valaki csak ínyencségként szeretné alkalmazni, arra mindenképpen tudom javasolni. Tökéletesen alkalmas, hogy valami extra finomságot  varázsoljunk belőle - de ha megnézzük az árát, kétséges, hogy kiváltja a jó öreg búzalisztet.

Ami apró finomság a termékkel kapcsolatban, hogy ráírták, hogy "diab", vagyis diabetikus kókuszliszthez van szerencsénk.A kókuszdió szárított, sokszor zsírtalanított húsából őrölt liszt lényegében a magas rosttartalma miatt tényleg nem mondható komoly szénhidrátforrásnak, de ennyi erővel egy pohár vízre is ráírhatnánk, hogy diabetikus. És vajon milyen lehet a nem diabetikus kókuszliszt?

002_kokuszliszt.jpg

 

MANDULALISZT

A rekordot nálam eddig a mandulaliszt tartja, kilónként 8.000 Ft árral. Természetesen ez is "diab". Ha ügyesen csinálják, akkor ezt is olajtalanítják, nehogy az omega-6 megtámadja a fogyasztókat - majd külön jól áron eladják, abból 100 ml kb. 600-700 Ft.

003_mandulaliszt.jpg

 

Hosszan lehetne még sorolni, mi mindent meg nem vetetnek az emberekkel. Miközben megy a nagy lázadás a gonosz, profitéhes élelmiszeripari cégek ellen, az alternatív termékek piacán sokkal komolyabb méretekben megy a vásárlók becsapása és lefosztása. Ez ott kezdődik, hogy amire ráírják, hogy öko, bio, paleo, vega, egyből egy komolyabb árat jelent.

A minősített gazemberség kategóriába tartozik, hogy speciális táplálkozási igényű csoportokra kilőve elkezdik jól hangzó, de egyébként felesleges feliratokkal telepakolni a termékeiket, olyan tulajdonságokat feltüntetve "extra" pozitívumként, amiknek magától értetődőnek kellene lennie. Ez egyébként nem csak etikátlan, hanem még a hatályos jogi szabályozásnak is ellentmond. De milyen jól nézne ki, ha a piacon a burgonyára kitűznénk a glutén- és laktózmentes táblát. Ugye?

 

money.jpg

 

Ha tetszett az írás, oszd meg vagy klikkelj a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd le kommentbe! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog

 

 

A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség, vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr1611688169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalle 2016.09.08. 20:39:03

A koleszterinmentes margarin meg az étolaj is megérne egy említést:)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.09.09. 07:25:46

@Kalle: A margarin ebből a szempontból érdekes, mert tartalmazhat állati eredetű zsiradékot. Az "ipari" felhasználásra készült termékeknél nem jellemző,d e a lakossági fogyasztói piacon nagyon sok olyan termék jelent meg, ami főleg az ízhatás miatt tartalmaz vajat vagy más zsiradékot.

Eredetileg a margarin marhafaggyúból csinálták, így a koleszterinmentesség itt nem feltétlen magától értetődő.

Az étolaj viszont egyértelmű, abban az élelmiszerkönyv szerint nem lehet állati komponens.

gigabursch 2016.09.09. 07:54:43

Lassan rá kénne jönni arra, hogy egy évszázaddal ezelőtti helyi étrend és testmozgás mennyiség lehet csak a jövő záloga.

Netuddki. 2016.09.09. 08:27:07

Nem levitézlett politikusok cégei viszik ezt a biznicet?

Netuddki. 2016.09.09. 08:28:23

@gigabursch: Ja bammeg! Főleg, hogy 1 évszázaddal ezelőtt 10-20 évvel kevesebb volt a várható élettartam is.

bogica46 2016.09.09. 08:31:27

Már nem azért, de az ételintolerancia (főleg a tej/laktóz és glutén) a 21. század betegsége, és ezek a termékek az ezzel érintett embereknek vannak elsősorban kitalálva, nem azoknak, akik helyette választhatják a sima búzalisztet. Aki erre kényszerül az nem poénból teszi.
Az már más kérdés, hogy horror áron adják, ami egyértelmű kizsákmányolás azokkal szemben akik nem tehetnek a betegségükről.

Nazareus 2016.09.09. 08:37:39

A kókuszliszt viszont tényleg finom. Próbáljátok ki a belöle készült palacsintát, úgy hogy a liszt kb. 25 % -a kókuszliszt. Lesz a palacsintának egy kellemesen árnyalt kókuszize :)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.09.09. 08:41:29

@bogica46:
Az étel-intolerancia nem a 21. század betegsége. A laktózzal kapcsolatos problémák a korábbi évezredekben sokkal nagyobb problémák voltak.

A gluténnel is valami hasonló a helyzet, a glutént fogyasztó társadalmakban kimutathatóan csökkent annak a HLA variánsnak az aránya, ami a glutén-érzékenység mögött áll.

A különleges táplálkozási igényeket kielégítő termékek évtizedek óta piacon vannak, viszont most lett "divat" ezeket akkor is fogyasztani, ha nem érintett valaki ebben. Ennek eredménye a kínálat bővülése, aminek részben haszonélvezői azok, akik érintettek, de a divatkodásnak az eredménye, hogy az árszínvonal fent ragadt, a kínálat jelentős bővülése mellett sem volt a kulcstermékek árszintjében érdemi csökkenés az elmúlt években.

Ha mondjuk cöliákiás lennék, akkor sem gondolnám, hogy 8.000 Ft/kg áron vennék lisztet...

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.09.09. 08:41:29

@bogica46: Sajnos már rég ott tartunk, hogy számtalan diétás trend próbál meggyőzni egészséges embereknek is, hogy a liszt, glutén, tej stb. nem egészséges táplálék, kárt okoznak stb. :(

Tudományos Iibsizmus 2016.09.09. 08:46:56

Imádom a lúgos vizeket. :-))
Pl a 8.5-ös pH-jú a szervezet lúgosítására valót. 300 forint egy liter. :-))
Ha 1 mól NaHCO3-at durván egy mól lúgnak tételezünk fel, akkor az 1 literben 84 gramm szódabikarbóna 14-es pH.
vagyis 3 liter vízből és 250 gramm szódabikarbónából, ami 180 forint, csinálhatunk durván 3 liter 14-es pH-jú oldatot.
Ezt 300 ezerszeresére kell higítani - a 900 köbméter lesz - vagyis 180 forintért, plusz 900 köbméter vízzel kapunk 900 köbméter 8.5-ös pH-jú vizet.
De aki hülye a kémiához, az csak fizesse meg!

Doryyka 2016.09.09. 08:47:35

@Tibi !: Egyrészt: akar a rosseb 80-90 évig élni, másrészt ez inkább a technikai és orvosi fejlődés eredménye, nem a táplálkozásé.

Aki viszont a homeót beveszi, az megeszi a kókuszlisztet is... meg a chiamagot vagy mi a fene az.

Doryyka 2016.09.09. 08:49:39

@Tudományos Iibsizmus: És akkor a pufferoldatokról ne is kezdjünk el mesélni nekik (ugye hogy a vér pH-ját azért nem olyan könnyü elvinni...)

Tudományos Iibsizmus 2016.09.09. 08:52:09

@Doryyka: És ha egy picit is elviszed, már meg is haltál. :-))

Jossarian 2016.09.09. 08:55:34

Ezeket javareszt a devians nemi identitasuak, a nagybetus Szinglik es az oregecskedo am orok fiatalsagra vagyo haziasszonyok fogyasztjak. Ezert is ok a kedvenckei a medianak/reklamoknak, husegesen megzabalnak mindent barmennyibe is kerul. Vegulis nem baj ez, porgetik a gazdasagot... :-D

bogica46 2016.09.09. 09:04:08

@Meleg Sándor: A 21. századot nem úgy értettem, hogy most jelent meg ez a probléma, hanem úgy, hogy mostanra jutott el arra a pontra, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy kb minden második embert érint, és jó esetben tisztában is vannak vele az érintettek, hogy mi a bajuk.
Nekem laktóz és gluténintoleranciám is van, és én sem veszem meg a 8000Ft-os mandulalisztet, viszont még a legolcsóbb gluténmentes liszt is 5x annyiba került mint a sima liszt sajnos. Divat miatt szívjon az akinek amúgy erre van szüksége, ebben ez a szomorú.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.09.09. 09:05:01

Ennyi alapján élelmiszermaffiát emlegetni azért enyhén szólva is túlzás. Ezek maximum csak ügyeskedők. Persze, ha megnézed, mennyi egy kiló mandula ára és azt milyen módon lehet zsírtalanítani és lisztté őrölni, nem is tűnik annyira elszálltnak. Ezek nem nagyipari termékek, és vélhetőleg valóban is van bennük, amit ráírtak.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.09.09. 09:07:04

@Jossarian:

Én nem közelíteném meg ilyen sztereotíp módon a fogyasztói szegmenst...

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.09.09. 09:13:30

@Before:

Sajnos nem csak "ennyi" van. Most gyűjtök anyagot több területen is, egyszerűen megdöbbentő visszaélések vannak. A megdöbbenés részben minőségi, "hát még ezt is meg merik tenni?", részben pedig mennyiségi "ezt lehet ilyen méretekben, ennyi termékkel?".

Láttam már sok mindent, de most tényleg olyan érzésem van, hogy nagyon elszabadultak a dolgok.

spinat 2016.09.09. 09:30:43

a másfélszeres áron adott laktózmentes sajt miért nincs a listán?

spinat 2016.09.09. 09:36:41

@Tudományos Iibsizmus: annyira azért nem erös lúg, hogy 1 molos oldata 14-es pH-t hozzon ki. Bár régen volt az utolsó kémiaórám, úgyhogy lehet, hoyg tévedek.

Lady Scarlett 2016.09.09. 09:40:00

Na jó ez a poszt már szőrszálhasogatás, nem más. Ne egyél cukrot és kész.
Egyél húst zöldséggel és gyümölccsel, pont. Nincs benne glutén b+.

2016.09.09. 09:48:25

@i.a.p.: mint például a dihidrogénoxid nevű erős sejtroncsoló ágens

Ráérek 2016.09.09. 10:02:50

Nem teljesen a poszt lényegéhez tartozik, de hasonló parasztvakítás ...:

divany.hu/alapkonyha/2016/09/07/ha_egyszer_megnezi _hogyan_keszul_tobbet_nem_eszik_gumicukrot/

Megkérdezném a cikk íróját, hogy soha nem szokott kocsonyát, netán húslevest enni...??? Mert ugyanazt a "csontenyvet" fogyasztja akkor is jó étvággyal, legfeljebb nem édesen, hanem sósan..

Vihar a biliben......

Peetee 2016.09.09. 10:08:32

Egyél nyersen mindent, ne főzzél és ne süssél; akkor nem lesz ilyen gondod.

S-Works 2016.09.09. 10:11:24

Azért írják rá, hogy gluténmentes, mert csomagolás közben vagy a gyártósoron nem érintkezik olyan más egyéb termékkel ami tartalmaz glutént. Tehát nem szennyeződik.
Rengeteg ilyen termék van ami nem tartalmaz neve, összetétele szerint glutént, de mégis kimutatható, mert ugyanazon a gyártósoron megy végig, mint egyéb gluténos termék. Ezen nem kell háborogni, sok szerencsétlen van akinek vadásznia kell az ilyen termékeket és nem divatból csinálják. Az, hogy extrém túlárazottak az tény.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.09.09. 10:30:35

@S-Works:

1. Cukor gyártósoron glutén tartalmú dolog nem nagyon lehet. Ennyi erővel a csapvízben is lehet glutén.

2. Szabályozási szempontból nem hirdethető termék olyan tulajdonsággal, amiből egyébként alapból rendelkeznie kellene. Márpedig a cukor alapból gluténmentes.

3. Ha kifejezetten gluténmentes címszó alatt szeretnék hirdetni, akkor át kell menniük egy minősítési eljáráson, ami nem olcsó, macerás, de utána jogszerűen ráírhatják a gluténmentes szót a termékre. Ezt nagyon kevés gyártó vállalja általában, inkább nem írják rá a gluténmentességet. Viszont itthon van olyan adatbázis, amiben a gyártók önbevallás alapján megadhatják a "mentes" termékek körét - de ez csak önbevallásra épül.

Ráérek 2016.09.09. 10:43:42

@S-Works: Hány olyan cukorgyárban jártál, ami egyben malom is...? :-D

S-Works 2016.09.09. 10:56:18

Az, hogy mi lehet az adott gyártósoron laikus vásárlóként nem tudhatom. Sőt fogalmam sincs, hogy gyártják a kókuszvirág cukrot. Hogy erre állt rá nagyüzemben a Kabai cukor vagy kicsiben tolja egy gyártó aki emellett még kekszet is csomagol ugyanott, a cukrot meg külföldről behozza és csak csomagolja? A felirat egy plusz infó lehet a vásárlónak, hogy megbízhat a gyártóban (ha egyáltalán meg lehet). A 3-as pontban amit írtál ismertem. A kettesben említett hirdetési szabályozás a csomagoláson megjelenő feliratozást is szabályozza?

S-Works 2016.09.09. 11:07:53

@Meleg Sándor: Az alapkérdésben persze abszolút igazad van. Hülyeség leírni általánosságban, hogy a cukor gluténmentes. Itt még félrevezető is lehet, mert nem a termékéről állítja ezt!

Roan 2016.09.09. 11:09:51

@S-Works: Laikus vásárlóként azt sem kell tudnom, mi az a glutén, mivel nem érint. Ha viszont érint, akkor azokat a termékeket ismerem, ami számomra problémás, és ha azon belül mégis létezik gluténmentes, akkor azt a csomagolásról megtudom. Viszont felesleges infókat ne írjunk rá az alapból glutént nem tartalmazó termékekre, mert 1, a többséget nem érinti 2, megtévesztő (hozzáadott értéket társítok hozzá) 3, ezzel elvonhatja a termék többi tulajdonságáról a figyelmet (pl. magas telített zsírtartalom).

S-Works 2016.09.09. 11:16:56

Laikus alatt a gyártásra és annak folyamatára gondoltam. A baj, hogy annyit szemetet megetetnek velünk, hogy nem lehet tudni, hogy ami józan ésszel alapból gluténmentes az a valóságban is az e. A többi meglátásoddal egyetértek.

Felelős Gasztrohős 2016.09.09. 11:55:37

A mi kedvencünk a Bio Tojás, ami mellett kisbetűvel szerepel, hogy: Kft. Vagyis a tojás nem bio, hanem a cég neve az, hogy Bio Tojás.. Érthető, hogy a vásárlóknak néhány ilyen termék után elegük van a feliratokból!
Egyébként a bio termékeket szeretjük (ha valóban megbízható, harmadik fél általi minősítés szerepel rajtuk), annak valóban van hozzáadott értéke.

Jossarian 2016.09.09. 11:58:11

@Meleg Sándor: Remelem lesz alkalmad belenezned egy hasonlo termekcsoport forgalmazasahoz keszult marketingstrategiaba. (Amugy nem nyilvanosak, de meger egy miset...) Na akkor erted meg, hogy nem sztereotipia amit irtam :-) De az is eleg ha figyelmesen atnezed a teszkopenztarnal allo kosarat es a hozza tarsitott egyedet. Mar kozeptavon komoly gyakorlati tapasztalatra tehetsz szert :-) A szegeny raszorulokat persze sajnalom, de hat ok jellemzoen nem ezeket a termekeket fogyasztjak.

Tudományos Iibsizmus 2016.09.09. 11:59:54

@spinat: Azért mondtam, hogy erős közelítés. Sav közömbösítés szempontjából azonban ekvivalens.

A fickó 2016.09.09. 23:03:32

Élelmiszermaffia. :D Nem itt kell vásárolni. : ) A termékekkel nincs semmi baj. Mindnek megvan a helye a gasztronómiában. A kókuszvirág cukornak én 1700 Ft-ért veszem kilóját, a felénél is kevesebbért, amennyit itt látok. Ez többé-kevésbé reális ár. Egyébként ez a cukor amúgy igen finom karamelles ízvilágú granulátum és pont annyira egészséges, mint általában a cukor. Íze azonban karakteresen eltér más cukrokétól, elsősorban abban, hogy ennek van. :) Pl. egy piskóta teljes más ízű lesz tőle, ki kell próbálni.
Ezek egy vicc árak, ha valaki ilyen árakon veszi ezeket a dolgokat, illetve bedől a marketing dumáknak az megérdemli. :)

lactoveGAYATRI 2016.09.14. 13:20:52

@Jossarian: vagy a szemforgató férfi- vagy nőfalók, mint pl. Soma.

lactoveGAYATRI 2016.09.14. 13:23:24

@Meleg Sándor: én sem, pláne mert Jossarian barátunk még ki is hagyott belőle egypár tipikus réteget.

Munyi cica 2016.09.19. 00:15:06

Hasonló gyöngyszem a goji bogyóról:
"Ha teljesen csökkenteni szeretné a telített zsírok szervezetbe történő bevitelét, nem is találhatna tökéletesebb alapanyagot erre. Az ázsiai goji bogyó ugyanis teljesen mentes azoktól! "

Hát én alapból zsírmentesnek (erősnek zsírszegénynek) gondolnám a bogyókat, gyümölcsöket, de hát nem kell ezt mindenkinek tudni! :) Úgyhogy jó ezt idejében tisztázni. :)

Zb74 2018.08.21. 15:38:24

@Roan: Látom, nem teljesen érted a problémát. Elmagyarázom.

Glutént alapból csak néhány gabonaféle tartalmaz. Konkrétan az árpa , a rozs, és az összes búzafajta (beleértve az alakort, a durum-, tönke- és tönkölybúzát is, a modern búzavariánsokon kívül). Más növényben nincs glutén.

Alapból. Mert a komplikációk már a gabonamezőkön elkezdődnek. Hiába gluténmentes gabona (alapból) a zab - ha ugyanazzal a kombájnnal aratják, ugyanazokba a zsákokba töltik, ugyanazokkal a teherkocsikkal szállítják, ugyanabban a malomban őrlik, ugyanabban az üzemben csomagolják, mint a gluténtartalmú gabonákat, akkor szennyeződhet gluténnal. A többségünk számára ennek semmi jelentősége sincsen, de egy cöliákiásnak brutál rohamai lehetnek tőle, ha kilogrammjában[!] 100 milligrammnál[!!] több glutént tartalmaz.

Az iparilag előállított élelmiszerek esetében még kevésbé egyértelmű, hogy van-e bennük glutén. Azt egy cölis hamar megtanulja, hogy a sikér maga a glutén, tehát hozzáadott sikért tartalmazó élelmiszert eleve nem vesz. Hasonlóképp nem vásárol árpa-, búza- vagy rozsliszttel készült termékeket. Csakhogy a már említett szennyeződés miatt előfordulhat, hogy gluténtartalmú összetevőt egyáltalán nem tartalmazó élelmiszerben is felbukkan a glutén, ha például olyan gyártósoron készül, amelyen egyébként gyártanak gluténtartalmú élelmiszereket is. Te például gondolnád, hogy még egyes húsipari készítményekben, például bizonyos szalámikban is van glutén? Nem? Hidd el, egy átlagos cöliákiás sem. Hasonlóképp @Meleg Sándor: hiába írja ide, hogy "cukorgyártó soron gluténtartalmú dolog nem nagyon lehet", ezt egy átlag cöliákiás nem feltétlenül tudja (ehhez ugyanis nem elég a józan ész meg némi étrendi alaptudás; az ilyesmihez már komoly élelmiszer-ipari ismeretek szükségeltetnek). Teljesen jogos elvárás tehát, hogy a valóban gluténmentes élelmiszer-ipari termékekre - teljesen mindegy, hogy kekszről van-e szó, fűszerkeverékről vagy párizsiról - írják is rá, hogy gluténmentes (a csomagoláson ez az infó általában el szokott férni).

Cölis csoportokban néha még arra is rá szoktak kérdezni, hogy melyik szódabikarbóna[!!!] gluténmentes. Lehet ezen röhögni, de nem minden cöliákiás iskolázott, művelt ember; olyan szintű élelmiszer-ipari ismeretekkel pedig végképp nem mindenki rendelkezik, hogy tudja, készülhet-e ugyanazon a gyártósoron szódabikarbóna és mondjuk pudingpor. Úgyhogy egy cölis a szódabikarbóna csomagolásán is keresni fogja az információt, hogy garantáltan gluténmentes-e.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.08.21. 18:41:58

@Zb74:

Én ezt értem, de van egy hatályos élelmiszeripari szabályozás, mely szerint nem lehet olyan tulajdonsággal terméket reklámozni, vagy a tulajdonságot "extra" tulajdonságként feltüntetni, mellyel elvárhatóan rendelkezik az adott termék.

Szóval a guténmentes szódabikarbóna, a laktózmentes ivóvíz meg az ehhez hasonlók ilyen szempontból neccesek, fogyasztóvédelmi szempontból támadhatók.

A probléma gyakorlati oldala viszont tényleg az, hogy a gluténmentességnek szigorú feltételei vannak a kombájntól a csomagolásig, és ennek nem minden termék felel meg automatikusan, hiszen az erre vonatkozó szigorú szabványt nem minden üzem követi.

Ezért van az, hogy pl. a de facto glutén vagy más allergénektől mentes termékekre a gyártó azért rábiggyeszti, hogy olyan üzemben készült ahol szennyeződés lehetséges vagy nyomokban tartalmazHAT. nem mellesleg, ha tényleg tartalmaz (mert gabonafehérjével is dolgoznak), akkor azt a komponenest kiemelten (vastagított, nagybetűs, stb.) kell jelölni.

Azt értem, hogy biztos, ami biztos alapon mindenki mindent megkérdez, de ettől függetlenül van egy jól követhető logikája a dolgoknak és ha átlátja, akkor nem kell ezen stresszelni.

Roan 2018.08.26. 20:03:22

@Zb74: Ok, létezik keresztszennyezés, ez nem újdonság. De erre miért lenne megoldás, ha mindenre ráírnánk, hogy gluténmentes? Főként, ahogy már előttem írták, hogy törvény szerint nem hirdethetsz extra tulajdonságként egy alapértelmezettet. Ha holnaptól a cipőfűzőn is rajta lenne hogy glutén- laktóz- mogyoró- szójamentes, az kinek lenne jó?
süti beállítások módosítása