Évzáró 2016
2016. december 23. írta: Meleg Sándor

Évzáró 2016

Ismét véget ér az év, hamarosan kezdődik egy újabb, így szokás szerint rövid megemlékezésben összefoglalom a legfontosabb érdekességeket a bloggal kapcsolatban.

cimlap.jpg

Pár kép 2016 terméséből.

A 2016. évben 22 írás került fel a blogra (az összefoglaló a 23.). Szokás szerint a lehetőségeket jelentősen meghaladó téma-ajánlás érkezett, sok más feladat mellett ennyire jutott idő – a többit talán jövőre sikerül feldolgozni.

Az évben több szó esett a megtévesztésekről, kamu termékekről és módszerekről, öt írás is született a témához kapcsolódóan. A jövő évben ez folytatódni fog, mert aktualitása töretlen: soha nem látott mennyiségben bukkannak fel szenzációs eredményeket ígérő módszerek, tanácsadók és termékek. Jó esetben csak drága, de hatástalan készítményeket vagy szolgáltatásokat vesznek a bepalizott vásárlók – rosszabb esetben akár egészségre káros következményekkel is számolni kell. Igen szomorú tanulsága volt az évnek, hogy a Facebook felületén működő betegcsoportokban milyen mértékben burjánzott el ez a jelenség, ezzel a jövő évben mindenképpen szeretnék foglalkozni.

A korábbi évekhez hasonlóan szó esett a paleolit étrendről, gyanítom, hogy lesz ennek a témának is folytatása. Most már örülnék, ha valóban születnének értékelhető tanulmányok az étrenddel kapcsolatban, nehezen hiszem el, hogy ennyi év után egyetlen korrekt vizsgálatot sem tudnak kivitelezni a témában. Legnagyobb sajnálatomra a paleolit mozgalom némileg lecsengeni látszik, lassacskán belesimul az alternatív étrendek tarka világába – s teszi mindezt úgy, hogy önhibájából még azokon a területeken sem volt érdemi hatása a világra, ahol egyébként igaza van. Újabban már Szendi Gábor is szívesebben ír már oltásellenes cikkeket, tovább rongálva saját szakmai hírnevét (már amennyire beszélhetünk ilyenről), kíváncsi vagyok, mikor fog az űrkutatás, a nukleáris reaktorok biztonságtechnikája vagy a chemtrail bekerülni a palettába...

Visszatért az autizmus téma is a honlapra, kavarva némi vihart az érintett körben. A történetnek még itt sincs vége, a jövő év elejére szeretném befejezni azt az írást, ami az autizmus étrendi, illetve alternatív terápiás vonatkozásaival foglalkozik, illetve helyre tesz néhány egyéb kérdéskört is. A téma méretéhez képest viszonylag kis terjedelmű lesz (~100 oldal körülire tippelem most, aztán majd meglátjuk...) az írás, de igyekszem olyan alapossággal elkészíteni, hogy a saját súlycsoportjában hiánypótló jellegű legyen. Hogy mikor, milyen formában lesz elérhető, ez még a jövő kérdése.

Az idei évben a korábbiaktól több „agymenéses” írás is született, szerintem ebben a műfajban is lesz folytatás. Fontos tapasztalata az évnek, hogy az alternatív irányzatokkal való vitában a tényekre alapuló érvelés korlátozottan érvényesíthető, ugyanis az irányzatok hívei jellemzően érdek és érték alapú érvrendszert is használnak. Ám legyen, akkor írjunk ilyen cikkeket is, és ahogy a főleg az FB oldalon kibontakozott pár érdekes párbeszéd több témában, úgy gondolom, érdemes azokat kihangosítani a megfelelő módon.

hit.jpg

Az "agymenés" írásokat kifejezetten vitaindítónak szánom, vannak témák, ahol ennyi bőven elég.

 

SZÁMOLGATÓS

A blogon jelen összefoglaló a 96. bejegyzést képviseli.  Ma már 212 követője is van a blognak, a Facebookon az Alimento blog oldalán viszont már 1914-en vagyunk, s mindkét szám szépen, csendben, de biztosan emelkedő tendenciát mutat. A blogon működő számlálónk is szépen elketyegett 765 ezer lapletöltésig, ami az elmúlt egy évben havi kb. 29 ezer megnyitást jelent, ez több mint duplája az előző évinek. Idén megdőlt egy viszonylag régi rekord is: a valaha volt legerősebb nap: 20 390 lapletöltéssel 2016. december 05-e lett. Az előző még a paleolit étrend egy cikkéhez kötődik 2014 januárjából.

A 2016. évi cikkeket veszem, akkor az ez évi legnézettebb írások a következők:

  1. A füvesember tanácsot ad
  2. Kólavész
  3. CHIA
  4. Paleolit kutatás újratöltve
  5. Akik élen járnak a tévhitek terjesztésében
  6. Élelmiszermaffia
  7. ...amiért sosem leszek vegán
  8. Agymenés rovat - Gyógyítás hittel
  9. Soha többé autizmus
  10. Egy újabb csodaszer

Az összesített toplistán a 2016-os mezőnyből 4 írás is szerepel:

  1. Hihetetlen fogyás indiai csalánnal
  2. A halálos húsleves legendája
  3. A füvesember tanácsot ad
  4. Xilit, a nem természetes édesítő
  5. Kólavész
  6. CHIA
  7. Paleolit étrend - II. - A paleolit kor
  8. Ezüst-kolloid
  9. Paleolit kutatás újratöltve
  10. Norbitoxikózis

Ha az interaktivitást nézem, az idén közzétett írások közül az alábbiak körül alakult ki a legélénkebb vita:

  1. Agymenés rovat - Gyógyítás hittel
  2. Kólavész
  3. Paleolit áltanulmány
  4. ...amiért sosem leszek vegán.
  5. Akik élen járnak a tévhitek terjesztésében.

A korábbi évek termésében is vannak továbbra is nagy érdeklődésnek örvendő írások, közülük is a legnépszerűbbek 2016-ban a következők voltak:

  1. A halálos húsleves legendája
  2. Hihetetlen fogyás indiai csalánnal
  3. A csodálatos fürjtojás
  4. Xilit, a nem természetes édesítő
  5. Norbitoxikózis
  6. Ezüst-kolloid
  7. Az édesburgonya
  8. A pH kamu – Lúgosító étrend II. rész
  9. Búzafűlé, a zöld csoda
  10. Mákolaj

csalas.jpg

A tévhitek elleni küzdelem nagyon sokat foglalkoztat, erre még visszatérünk a következő évben is.

 

2017

A jövő évet illetően szeretném egy kicsit aktívabbá tenni a blogot, havonta 2 kisebb-nagyobb írással már elégedett lennék – aztán majd meglátjuk, hogy hozza a lehetőségeket az élet. Témából rengeteg akad, a korábban feldolgozott irányzatok irányából egy kicsit a gyakorlat felé szeretném vinni a téma-kínálatot: jó lenne mélyebben megpiszkálni azokat a módszereket, termékeket, melyek érdemi ellenállás hiányában szabadon virágoznak a hazai életben, remek üzleti lehetőségeket látva az egészségükért tenni akaró, de megtéveszthető emberekben.

A cikkeken túl több nagy téma van, aminek részletes feldolgozására készülök, a már említett autizmus vonal mellett erősen dolgozom az inzulinrezisztencia (IR) témáján. Ez utóbbit már csak azért is, mert itt is elharapózik egy nagy kollektív hype: minden IR-t okoz és az IR felelős minden betegségért és aki még most nem az, az jövőre lesz. Ugyanakkor ide is kezd begyűrűzni az alternatív terápiák széles köre, egy-egy IR csoportban néha már az antalvali-naturahirek-mindenegyben.blog szentháromság szintjére zuhan vissza az információáramlás. Ez épp az IR kezelésének nem hiányzik...

chuck-norris-tenyek.jpg

 A Chuck Norris tények nem hazudnak

 

Attól továbbra sem zárkózom el, hogy ha valaki kedvet érez témába vágó írások készítéséhez, azt a blogon vendégposzt formában közzétegyük, ezen felül nyitott vagyok minden konstruktív dologra :)

 

Végül kívánok a blog minden olvasójának Áldott, Békés Karácsonyt, és  sikerekben gazdag, tévhitekben szegény Boldog Új Évet!

Januárban folytatás következik!


karacsony2016_k.jpg

Ha tetszett az írás, oszd meg és/vagy kattints a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd meg hozzászólásként! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog  

 

A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség, vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr2912040513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fordulo_bogyo 2016.12.23. 18:25:45

"Szendi Gábor is szívesebben ír már oltásellenes cikkeket, tovább rongálva saját szakmai hírnevét"
Melyik szakmajara gondolsz?
programozó matematikus, forgatókönyvíró, dramaturg, pszichológus szakmajai vannak neki....

fordulo_bogyo 2016.12.23. 18:27:46

Kihagytam: 1985-tol 88-ig könyvkötésből élt.

Nylul 2016.12.23. 20:50:59

Szép volt, hasonlók kívánok a jövő évre is!
Van egy téma, ami szerintem sokaknak hasznos lehet: Alkoholizmus vs táplálkozás.
Vagyis hogy egyen egy alkesz, hogy mérsékelje a károkat.

2016.12.24. 01:21:27

Boldog karacsonyt, szuperjo 2017-et, neked, es mindenkinek :)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.12.24. 09:12:15

@fordulo_bogyo:

Szerintem idézőjelbe kellett volna tenni a "szakmai hírnevet". de egyébként tényleg lefelé tart. utolsó írása a diabéteszről az alábbi mondatot tartalmazta:

"Kétségtelen, hogyha mind a 720 ezer cukorbeteg elolvasná ezt az összefoglalót és átállna a paleóra vagy a lowcarb étrendre, akkor több száz diabetológus válna munkanélkülivé, és a gyógyszeripart is érzékenyen érintené a hirtelen változás. De az egyes ember kisszerű tragédiája, ha mások nyerészkedéséért áldozza fel az életét. "

Mondanom sem kell, a cikk többi része is ennek szellemében íródott - olyan is.

fordulo_bogyo 2016.12.24. 10:38:31

@Meleg Sándor: Csak a szakmait tedd idezojelbe, a hirnev az valos. Szakmaja nincs (tul sok szakmaban kudarc volt az eletmuve, munkanelkulive valt).
Most koklerkedik.

Igy:
"szakmai" hírneve

bugenhagen 2016.12.24. 16:56:51

@Meleg Sándor: Diabetológusból akkora hiány van, hogy egyhamar nem maradnak munka nélkül. De gyanítom, hogy ha mindenki megfogadná Szend tanácsát, még talán nagyobb is lenne irántuk a kereslet.

Tündér 23 (törölt) 2016.12.24. 17:00:01

Kellemes ünnepeket kívánok!

bugenhagen 2016.12.24. 22:37:43

Amúgy igen, egyrészt fontos, hogy valaki értsen a szakmájához. Másrészt viszont egy sor kérdésben neves, hozzáértő, megfelelő végzettséggel rendelkező szakemberek is homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak. Tehát önmagában egy képesítés vagy praxis - bár fontos -, nem garancia arra, hogy az illetőnek igaza is van.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.12.26. 08:16:11

@bugenhagen:

Diabetológus hiány tényleg van, a keresletnövekedéssel egyet értek. Sőt, az IR egyre "népszerűbb" és tényleg komoly kereslet van az ezzel kapcsolatos információkra. Épp a szakemberek hiánya az, ami miatt ebbe a kereslet generálta lyukba engedi betódulni az alternatív irányzatokat - a nagyobb baj az, hogy ebben a válogatás nélküli hülyeségek özöne is beletartozik.

"neves, hozzáértő, megfelelő végzettséggel rendelkező szakemberek is homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak" - ez sajnos így van.

"egy képesítés vagy praxis - bár fontos -, nem garancia arra, hogy az illetőnek igaza is van" - pontosan. Sőt, gyakorlatban azt látom, hogy a képesítés még az ellen sem jelent 100% védelmet, hogy szakmai kérdésekben az alapokban nem mondjanak butaságokat. Egyfajta logikai hiba van mondjuk a Papp Lajos által tanúsított orvostudomány-ellenes magatartásban, de akár a homeopta orvoslásban vagy az orvosok és gyógyszerészek által művelt Új Germán Medicina területén - csak, hogy a legfrissebb élményeimből merítsek.

Őszintén szólva nem tudok meglepődni azon sem, ha laikusokat teljesen megvezetnek, hiszen ebben a káoszban, ahol keverednek a hiteles és a fiktív információk, ki az aki pontosan tud dönteni a hiteles és nem hiteles infók között? :(

bugenhagen 2016.12.26. 10:28:58

@Meleg Sándor: Papp Lajost nem értem. Egyrészről neves orvos, sok száz vagy ezer ember életét mentette meg, másfelől néha olyan gyermeteg hülyeségeket mond, hogy az ember a fejét fogja.

bugenhagen 2016.12.26. 11:01:28

Van a BBC Earth nevű tévécsatorna. Népszerű tudományos, de amúgy nagyon szigorú mércékkel dolgozik, tényleg hozzáértő emberek nyilatkoznak benne, és minden vizsgálatot akkreditált laboratóriumokban végeztetnek. Szóval az egyik adásban arról volt szó, hogy mindig jó-e fogyni, vagy vannak esetek, amikor nem jó. Először megszólalt egy neves orvosprofesszor, aki azt mondta, hogy mindig jó, és erre rengeteg bizonyíték van, aztán pedig egy másik neves orvosprofesszor, aki azt mondta, hogy nem mindig, mert például a combon és a fenéken lerakódott zsírpárnák nem károsak, sőt akár hasznosak is lehetnek, és erre rengeteg bizonyíték van.

Viszont volt benne egy érdekes kísérlet. Vettek egy testvérpárt, egypetéjű ikreket, tehát azonos genetikai állományú embereket. Utána mindenféle fizikai igénybevételnek tették ki őket, csak az egyik magas szénhidráttartalmú, a másik pedig alacsony szénhidráttartalmú, amolyan paleós étrendet kapott.

Egy hónapig tartott a kísérlet. Az eredmény az lett, hogy mindketten fogytak. Csakhogy a low-carb étrenden tartott férfi inkább izomból adott le, a high-carb étrenden tartott ikertestvére pedig inkább zsírt adott le. A low-carb étrenden tartott személy inzulinszintje ráadásul megnőtt, amilyen pre-diabéteszes állapotba került. Minden más mutatóban (koleszterin, triglicerid, stb.) a magasabb szénhidráttartalmú étrendet fogyasztó férfi produkált jobb értékeket.

Maguk a készítők hangsúlyozták, hogy itt egyetlen kísérletről van szó, amiből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. De azért érdekes volt.

fordulo_bogyo 2016.12.26. 14:46:40

@Meleg Sándor: @bugenhagen:

"neves, hozzáértő, megfelelő végzettséggel rendelkező szakemberek is homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak" - ez sajnos így van.

Igen, elodordul bizonyos, meg vitatott, kiforratlan teruleteken. Idovel a dolgok helyukre kerulnek, csak gyozzuk kivarni.
A homlokegyenest ellenkezo nezetek eseten valoszinuleg inkabb (a szakember magan-) velemeny(e)rol van mint tudomanyosan megalapozott allaspontjarol.

Szendi Tevhitek Gabor specialitasa az, hogy szakbai publikacokbol kimazsolas es felreertelmez olyan reszleteket, amik az aktualis tudomanyos koncenzussal ellentetben allnak. Igy o erositi azt a latszatot, hogy nincs egyetertes a tudomanyon belul.

"Először megszólalt egy neves orvosprofesszor, aki azt mondta, hogy mindig jó, és erre rengeteg bizonyíték van, aztán pedig egy másik neves orvosprofesszor, aki azt mondta, hogy nem mindig, mert például a combon és a fenéken lerakódott zsírpárnák nem károsak, sőt akár hasznosak is lehetnek, és erre rengeteg bizonyíték van. "

Itt is arrol van szo, hogy az tudomanyos eredmenyek alapjan alkottak velemenyt, azokat altalanositva, extrapolalva, es a kerdest mas szempontbol hallottak meg.
Ha a konkret adatokat, bizonyitekokat nezzuk, amikre a professzorok gondoltak, azok valoszinueg helytalloak, mi tobb, ugy velem, hogy ha ket professzort leultettek volna beszelgetni, akor elfogadtak volna egymas erveit, es kialakitottak volna egy kolcsonsen elfogadhato allaspontot.

Ugye nincs olyan vizsgalat, hogy "mindig jo-e fogyni" igy erre a kerdesre nem lehet vizsgalat alapjan valaszt adni - egyebkent pedig nyilvanvaloan nem jo, ha valaki eleve sovany, pane anorexias, annak a hizas, sulygyarapodas lenne javallott. :-)
Ha a kerdest ugy tettek volna fel, hogy aki tulsulyos, vagy plane aki korosan elhizott, annak jo-e fogyni, akkor valoszinuleg egybehangzo valaszokat kaptak volna, legalabb is ezt feltetelezem.
Egy tulegyszerusitett kerdesre csak tulegyszerusitett es ezert szuksegszeruen nem pontos valaszt lehet adni.

fordulo_bogyo 2016.12.26. 14:50:54

@bugenhagen: "Papp Lajost nem értem. Egyrészről neves orvos, sok száz vagy ezer ember életét mentette meg, másfelől néha olyan gyermeteg hülyeségeket mond, hogy az ember a fejét fogja."

A sajat szakteruleten kivul epp olyan kivulallo, mint barki mas... sot rosszabb, mert van aki ismeri a tudasanak a hatarait, utanaolvas, elemzi a bizonyitekokat...

bugenhagen 2016.12.26. 16:41:56

@fordulo_bogyo: Azt azért nem mondanám, hogy a szakterületén kívül ugyanolyan kívülálló, mint bárki más. Hiszem mielőtt szakorvos lett, elvégezte az általános orvosi szakot, megtanulta az orvostudomány alapjait, az ehhez kapcsolódó módszertant. Nem is arról van szó, hogy hülyeségeket, mond, mert mond nagyon is megalapozott dolgokat, aztán meg bedob valami baromságot (például hogy a mikrohullámú sütőben forralt és lehűtött vízben nem csíráznak ki a magok).

bugenhagen 2016.12.26. 16:44:53

@fordulo_bogyo: Nem, itt a két professzor ugyanarra a jól megfogalmazott kérdésre válaszolt, és szerintem egymást is jól ismerik. A BBC Earth nem valami bulvárcsatorna, nem a szenzációhajhászás a céljuk. A kérdés tulajdonképpen az volt, hogy egy túlsúlyos személynek mindig jó-e, ha fogy.

De rövid kutakodással egészen jó kis táblázatokat lehetne készíteni arról, hány olyan lényeges kérdés van, ahol neves szaktekintélyek véleménye eltér, és mindannyian adatokkal meg tanulmányokkal támasztják alá a mondandójukat (például a koleszterincsökkentők haszna vagy kára, mennyi fehérjét fogyasszunk, a vegán étkezés előnyei és hátrányai, stb.). Az emberi szervezet nagyon bonyolult, és rengeteg kérdésre adhatók különböző, de egyébként megalapozott válaszok.

fordulo_bogyo 2016.12.27. 00:13:42

@bugenhagen: Igazad van:
"Hiszem mielőtt szakorvos lett, elvégezte az általános orvosi szakot, megtanulta az orvostudomány alapjait, az ehhez kapcsolódó módszertant."
De gondolj bele, mikor tanulta...?
Ez az orvoslas, az orvostudomany egyik resze NEM termeszettudomany, hanem alkalmazott... el lehet vegezni az orvosit ugy is, hogy termeszettudomanyokbol targyilag is es megkozeliteseben is harmatgyenge marad az doktor. El lehet mashogy is vegezni.
Nem szemelyeskedek, csak ugy altalaban, az alatalam latottak alapjan igy gondolom.

fordulo_bogyo 2016.12.27. 00:17:48

@bugenhagen: Ertelek mire gondolsz.
"De rövid kutakodással egészen jó kis táblázatokat lehetne készíteni arról, hány olyan lényeges kérdés van, ahol neves szaktekintélyek véleménye eltér, és mindannyian adatokkal meg tanulmányokkal támasztják alá a mondandójukat (például a koleszterincsökkentők haszna vagy kára, mennyi fehérjét fogyasszunk, a vegán étkezés előnyei és hátrányai, stb.). Az emberi szervezet nagyon bonyolult, és rengeteg kérdésre adhatók különböző, de egyébként megalapozott válaszok."
En ugy gondolom, hogy azok a valaszok NEM MEGALAPOZOTTAK.
Ezek mind kiserletesen nagyon jol megkozelitheto kerdesek lennenek, azert van valoban zavar es egyet nem ertes, mert nem vegeztek el (kielegito modon, megfeleloen kontrollalva, megfeleoen hosszu ideig kovetve) a szukseges kiserleteket.
Es nem is erdekl oket a kiserlet elvegzese, ok "tudjak" a tutit... :-(

fordulo_bogyo 2016.12.27. 00:24:18

@bugenhagen:
Nem lattam a musort.
"Nem, itt a két professzor ugyanarra a jól megfogalmazott kérdésre válaszolt, és szerintem egymást is jól ismerik. A BBC Earth nem valami bulvárcsatorna, nem a szenzációhajhászás a céljuk. A kérdés tulajdonképpen az volt, hogy egy túlsúlyos személynek mindig jó-e, ha fogy. "
Igy, hogy finomitottad, pontositottad a kerdest, a valasz egyertelmu.
A tulsuly (definicioszereun) nem jo. A fogya, ennek az allapotnak a megvaltoztatas jo.
Ez azonban nem zarja ki azt, hogy "például a combon és a fenéken lerakódott zsírpárnák nem károsak, sőt akár hasznosak is lehetnek".

Mas kerdes, hogy jo-e a tulsuly definicioja. A korosan elhizott allapot eseten egyertelmubb a kerdes.

bugenhagen 2016.12.27. 11:21:33

@fordulo_bogyo: A túlsúlyt itt BMi szerint definiálták. A lényeg, hogy az egyik neves professzor szerint a magas BMI csökkenése mindig jó hatású, a másik szerint pedig nem mindig.

bugenhagen 2016.12.27. 11:23:57

@fordulo_bogyo: Persze, a kísérletek. De azokkal is vannak bajok. Az egyik az, hogy nagyobb populáció esetén csak a megfigyeléses (observational) tanulmány jöhet számba, ami eleve rengeteg sebből vérzik (lásd China Study). A rendes klinikai kísérleteknél is szóba jöhet ezerféle tényező, mert hát az ember már csak olyan, hogy bonyolult, sok minden hat rá, és ezeket nehéz szétszálazni. Meg olyan is van, hogy az egyik kísérlet ilyen eredményt hoz ki, a másik meg amolyat, és akkor mindenki szabadon eldöntheti, hogy a kettő (három, négy, öt) eredmény közül melyiknek fog hinni. Ilyen mondják, azt, hogy "research is inconclusive."

fordulo_bogyo 2016.12.27. 15:17:51

@bugenhagen: A BMI sok sebbol verzik.
Sandor egesz cikket szentelt neki, egyetlen gondolatot idezek belole:
"A BMI bármennyire varázslatosnak tűnik, a használatát számos tényező korlátozza. Alapvetően az átlagos adottságokkal rendelkező, felnőtt lakosság esetében ad elfogadható pontosságú adatokat, ami ezen kívül esik, ott a használhatósága drasztikusan lecsökken, vagy más módszert, vagy különböző korrekciós képleteket kell alkalmazni.
...
A BMI nem alkalmazható az átlagos felnőtt lakosságtól eltérő testösszetételű, nehéz fizikai munkát végző, illetve sportoló személyeknél."
alimento.blog.hu/2014/08/08/testsuly_i

Ennek fenyeben a a mindig jo a csokkentese professzor egyertelmuen tevedett, vagy nem vette figyelembe a nuanszokat, tulzottan altanositott.

"Meg olyan is van, hogy az egyik kísérlet ilyen eredményt hoz ki, a másik meg amolyat, és akkor mindenki szabadon eldöntheti, hogy a kettő (három, négy, öt) eredmény közül melyiknek fog hinni. Ilyen mondják, azt, hogy "research is inconclusive.""
Alapvetoen egy tanu nem tanu, egy tanulmany nem tanulmany...
A metaanalizist epp erre a problemara talaltak ki.
en.wikipedia.org/wiki/Meta-analysis (magyar lexikon bejegyzsest sajnos nem talaltam, de szamos magyar nyelvu cikk is leirja).

Egy szakembernek illik ismernie a szakteruleten megjelent tanulmanyokat, es nem szabad abbol onkenyesen kiemelni ami neki tetszik.

"az egyik kísérlet ilyen eredményt hoz ki, a másik meg amolyat, és akkor mindenki szabadon eldöntheti, hogy a kettő (három, négy, öt) eredmény közül melyiknek fog hinni."
NEM. Ebben az esetben aki igy tesz a sulyos szakmai hibat kovet el.
Ilyenkor az az egyetlen korrekt velemeny, mondják azt, hogy "research is inconclusive", nem egyertelmu a kerdesre a valasz.
Utana, ha van ra ido, ki lehet fejteni, hogy mi szol ebbe az iranyba, mi szol abba.
Nem kell szegyellni, nagyon sok kerdesre meg nem ismerjuk a valaszt.

bugenhagen 2016.12.27. 17:06:12

@fordulo_bogyo: Nagyon sok kérdésre nem ismerjük a választ, nagyon sok kérdésre pedig különböző neves szakemberek különböző válaszokat adnak. Nagyon szép és egyszerű is lenne az élet, ha lennének egyértelmű válaszok, de nagyon kevés dologra vannak.

fordulo_bogyo 2016.12.27. 19:15:49

@bugenhagen: Nagyon sok kérdésre nem ismerjük a választ, ES EZEKRE a kérdésekre pedig különböző neves szakemberek különböző válaszokat adnak.
Az lenne az idealis, ha lenne bennuk annyi szerenyseg, alazat, hogy beismerjek a tudasuk hatarait.
Ha hajlandoak lennenek kulonbseget tenni a szemleyes velemenyuk es a megalapozott szakmai allaspont kozott.

bugenhagen 2016.12.29. 21:43:02

@fordulo_bogyo: Van egy könyvem, el is olvastam, ahol egy kiváló (amúgy magyar származású) kanadai táplálkozáskutató összegzi azokat a dolgokat, ahol nagyjából megvan a tudományos konszenzus. Annyiban tárgyilagos, hogy ő maga nem népszerűsít egyetlen nézetet sem, csak összefoglalja, hogy mit lehet biztosan tudni a témáról. Érdekes, hogy sok esetben mennyire vékonyka az, amit biztosan lehet tudni.

fordulo_bogyo 2016.12.29. 21:49:30

@bugenhagen: Ez nagyon fair megkozelitesnek hangzik.

Mivel az ember mindenevo, vegyes taplalkozasu, nagyon sokfele megfelelo vegyes etrend letezhet, masfeleol eleg robosztus az emberu szervezet taplalkozasi szempontbol is, azaz nagyon sok idealistol eltero taplalkozast sokaig elvisel konnyen eszlelheto kovetkezmenyek nelkul.
A "nezetek" meg rendszerint egyfajta taplalkozast emelnek ki a tobbi kozul, es legfobb kozos jellemzojuk bizonyos (nezetenkent eltero) elelmiszerek kerulese, tiltasa.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.12.30. 08:36:29

@fordulo_bogyo:

Abszolút így van. Elég kevés faj van, ami gyakorlatilag 100%-ban tartósan jelen tud lenni a bolygó élhető részein - az ember ezt meg tudja csinálni. Ennek egyik oka az agyunk fejlettsége, a jó probléma-megoldó képességünk, a másik pedig az, hogy az "üzemanyag" tekintetében az emberi szervezet elég széles spektrumban kompatibilis.

Hogy ebben a spektrumban mit tekintünk optimálisnak, az így elég nehezen vizsgálható, főleg, hogy maga az életvitel is befolyásolja. Pl. egy északon élő, kevés fizikai munkát végző svéd irodai dolgozónak erősen máshol lehet a biológiai optimuma táplálkozás szempontjából, mint egy trópusi égövön erős fizikai munkát végző személynek.

A korrekt ajánlások pont ezért nem konkrét arányokat, hanem intervallumokat adnak meg egy-egy tápanyag kapcsán.

bugenhagen 2016.12.30. 10:37:44

@Meleg Sándor: Igen, így van. Mindig ámulatban is esek, amikor azzal jönnek, hogy milyen egészséges a vegán koszt, mert lám-lám, Okinawán is főként édesburgonyát esznek, és milyen sok a százéves.

Ennek kicsit utánajártam. Amúgy Okinawán tényleg sok a hosszú életű ember, de ez rengeteg tényezőből áll össze. Még azt is be kell számítani, hogy a háború alatt sokat szenvedtek, sokan meghaltak, és akik életben maradtak, azok különösen szívós emberek. És azért az édesburgonya mellett - amit tényleg sokat ettek, főként a nagy szegénység ideje alatt - azért esznek halat meg disznósültet is.
süti beállítások módosítása