Dédapám ökörsége: így (nem) gyógyítottak a régiek
2017. április 25. írta: Meleg Sándor

Dédapám ökörsége: így (nem) gyógyítottak a régiek

Az internet szemetét felszívó lájkvadász oldalak időről időre megörvendeztetik olvasóikat egy-egy egészségügyi témájú írással. Ezúttal egy olyan válogatott kamugyűjteményt találtam, mely a „régen minden jobb volt” és a „francba a tudománnyal, ösztönlényeké a világ” mottó alatt összefoglalható. Pusztán szórakoztató értéke miatt (és mert valaki még mindig komolyan veszi) szemezgettem a cikkből.

saman.png

Síppal, dobbal, mindenegyben bloggal...

„a húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát”

Maradjunk annyiban, hogy az egyszeri szegény ember próbálkozott a gyógyítással. A tudományos kutatások világa előtt a tapasztalati alapon összeállított népi hagyományok gyűjteménye állt rendelkezésre, ez egyes esetekben használható volt, más esetekben nem volt több egyszerű hiedelemnél. Ha megnézzük a néprajzi gyűjtéseket, akkor még az egyes gyógynövényekhez kapcsolt gyógyhatások sem voltak teljesen egységesek, tájegységenként változott, mit mire tartottak megfelelőnek. Egyes megbetegedéseknél, egészségügyi problémáknál voltak használható praktikák, de a komoly, életet veszélyeztető állapotok esetében azonban nem voltak hatékony eszközök a kezükben – elég abba belegondolni, hogy a fertőző betegségek okozta nagy járványok nem a tudományos orvoslás térhódítása előtt tűntek el, hanem utána. A népi bölcsesség még oda sem jutott el, hogy az egyszerű kézmosás jelentőségét felismerje.

Reggelire mangalica szalonnát ettek, melyről ma már ismert, hogy tápláló, és tisztítja a vért.

Tisztítsa a vérét az, akinek koszos! A vért nem kell tisztítani, van erre a feladatra a szervezeten belül néhány szerv már. Akinek már külső tisztítás kell, az a nefrológiai központokban jár dialízisre – és ott már komolyabb probléma áll fenn, mintsem mangalica-szalonnával orvosolni lehetne.

Így, ha a fertőző betegségeket nem kapták el gyerekként, magas kort értek meg dédapáink

Ez a „ha” azért elég jelentős halálozást takar. A természeti népek és a modern társadalmak közötti egyik legnagyobb különbséget az adja, hogy a születéshez kapcsolódó, illetve a korai életévekben (<5 év) jelentkező kockázatot a modern orvostudomány radikálisan, kb. két nagyságrenddel csökkenteni tudta. Azért nem mindegy, hogy az 1800-as években 1000 gyerekből 3-400 nem éltem meg az 5 éves kort, ma meg ez az érték kis hazánkban is 6 alatti.

A késő tizenéves kortól a természeti népek és a modern társadalmak közötti kockázati különbség jelentősen csökken, de teljesen nem szűnik meg. Az élet második évtizedében kb. tízszeres, 50 éves korban még mindig ötszörös, 60 éves korban négyszeres, 70 éves korban is háromszoros halálozási kockázat jellemző a természeti népeknél, más kutatások pedig még ennél nagyobb eltéréseket is meghatároztak. A fertőző betegségek mellett az egyéb traumatikus betegségek, háborús sérülések, mérgezések és egyéb akut behatások is ott vannak a halálozási listán, a magas életkor nem volt olyan gyakori, mint gondolnánk. Összességében ha valaki régen 15 éves volt, akkor átlagosan 50-60 év közötti várható élettartammal számolhatott - ma ez majdnem 80. Szóval még ilyen irányból nézve sem igaz, amit a cikkben írtak.

childmortalityhungary.jpg

5 éves kor alatti halálozás Magyarországon 1960-2015. Hát ez sem a természetgyógyászat érdeme (forrás).

Szerencsére a mák központi helyet foglal el a magyar étkezési szokásokban, jóllehet kevesen tudnak annak gyógyhatásáról. Tele van (csontépítő), magnéziummal, (OMEGA4) növényi zsírsavval, aminosavakkal, enzimekkel: plusz foszfort, kalciumot, káliumot és vasat is találunk benne. Kevesen tudják, hogy lassítja az öregedési folyamatokat; fékezi a csontok leépülését, és elkezdi újra építeni a ritkult csontszöveteket.

Ezt a részt azért is emeltem ki, mert jól mutatja, hogy csúsznak meg információk a bulvársajtóban. A mák valóban jelentős kalcium forrás, de ettől még a mákfogyasztás nem feltétlen fog a csontritkulás prevenciójában és kezelésében kiemelkedő szerepet játszani - a csontritkulás jellemzően nem a krónikus kalciumhiány miatt alakul ki ugyanis. A kalcium önmagában nem építi újra a csontszövetet  (ez egy bonyolultabb, több tényezős folyamat) ráadásul a túlzott kalcium-bevitel okozhat más egészségügyi problémákat. székrekedés, vesekő, egyebek. Az omega szó varázsától nehéz elszakadni, de tudni kell, hogy OMEGA-4 zsírsavak a természetben nem igazán fordulnak elő (a mákban meg végképp nem) - valaki egyszer elgépelte, onnantól pedig mindenki szöveghűen ismétli a butaságot. Az öregedési folyamatok lassítása elég kérdéses hatás, valószínűleg azért tudnak erről kevesen, mert az eredeti cikk szerzője találta ki.

mak_08.jpg

A mák olaj zsírsav-összetétele: legnagyobb mennyiségben linolsavat (C18:2, ω-6) és olajsavat (C18:1) tartalmaz, a linolénsav (C18:3, ω-3) csak nyomokban (1% alatt) fordul elő. Az olajban nincs kalcium, sem más oldott ásványi anyag, de még vitaminok sem.

Gyógyító hatása miatt a burgonya megérdemli a második helyet, már azért is, mert táplálékunk sorrendjében is a második helyen áll. Ráadásul nem hizlal, legalább is, ha nem zsírban sütjük. Ezzel szemben (testépítéshez elengedhetetlen) az összes növényi fehérjét tartalmazza. A burgonyát, még a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, így nem dobja meg a cukrot

Hát ebből szinte semmi sem igaz. A zsírban sütött burgonya mindösszesen annyival rosszabb, a többi felhasználási módtól hogy a sütés során némi zsiradékot felszív. De akár ezzel, akár e nélkül eszik valaki sok burgonyát, attól hízhat. A burgonya ezen kívül kifejezetten fehérjeszegény étel (~2 g/100 g), az aminosav-tartalma sem éppen ideális, szóval a testépítéshez nem biztos, hogy a burgonya a legjobb kiindulási alap.

Cukorbetegeknél a burgonya mennyiségét szigorúan számolni kell, a burgonya glikémiás indexe pedig magas. A  pürésített formában kifejezetten feldobja a vércukor-szintet - a  zsírban sütött változat kevésbé, de bármely formában a burgonya nagyon messze van attól, hogy a "cukorbetegek bátran fogyaszthatják".

Szerencsés, aki szereti a babot, mert a gyógyító hatása elengedhetetlen: Serkenti a sejtek fehérje anyagcseréjét, regenerálódnak a sejtek, sőt szabályozza az anyagcserét. ...A Kidney bab, például nem csak külsőre hasonlít a vesére, de segíti a vese működését.

Szintén légből kapott állítások csokrával állunk szemben. A szervek és egyes élelmiszerek mágikus kapcsolatáról már írtam, elég szomorú, hogy ma ilyen tartalmú cikkekkel lehet olvasókat toborozni. Alapvetően a babfélék éppen nem a vesekímélő ételek közé tartoznak: magas a fehérje- és purintartalmuk, emiatt a vese működési zavarinál alkalmazott diéták esetében az elsők között szoktuk őket kiiktatni az étrendből.

vese-bab.jpg

A paradicsomnak négy kamrája van és piros. A szívnek négy kamrája van és piros. A kutatások azt mutatják, hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal, melyek igazi tápláléka a vérnek és a szívnek. (lycopine: antioxidáns, hatása erősebb a C-vitaminnál, lassítja a sejtek öregedését.

Ilyen butaságokat random lehet generálni: a lónak négy lába van, meg az Eiffel-toronynak is, tehát az Eiffel-torony egy ló. A likopin egy vörös színű karotinoid, a vérképzéshez semmi köze nincs a színe ellenére ( a vér vörös színe a hem nevű, teljesen más szerkezetű, vasat tartalmazó molekulának köszönhető). A likopin valóban antioxidáns, de ettől még nem csodaszer és a neten keringő csodálatos híresztelésekkel ellentétben nem sikerült igazolni, hogy bármely daganatos megbetegedés esetében érdemi prevenciós hatással bírna.

Az állatokat nem tanítják, melyik növény mérgező a testükre, mégis minden állat tudja, mi nem jó neki, és azt nem eszi meg. Azt sem mondja meg nekik senki, melyek azok a füvek, amivel gyógyítani tudják a szervezetüket, vagy karban tartja a bélműködésüket, mégis megtalálják. 

Őszintén szólva ezzel kapcsolatban is él bennem a kétkedés -  a vadon élő állatok élettartama nem olyan hosszú, a fogságban tartott élőlények (gondolva pl. az állatkertekre) jóval tovább élnek, mint vadon kószáló társaik. Az állatok gyógynövény-kutató megfigyelése elég anekdotikus jellegű - ha rágja a kutya a füvet, akkor a gyógyulást annak tudjuk be, ha esetleg utána mégsem jön be a dolog, akkor már nem keressük a kapcsolatot a két jelenség között. Ebben benne van a "túlélők szerencséje" típusú észlelési torzítás - ugyanezt történik akkor, amikor időseket kérdezgetnek a hosszú élet titkáról és azok összességében bármilyen közös nevező nélkül felsorolnak mindent, ami eszükbe jut.

legel.png

Azért, mert egy állat eszi a növényeket, még nem biztos, hogy szakértője a témának - viszonylag gyakran esznek meg mérgező növényeket is és akkor vannak gondok.

 

Tanulság?

A fentihez hasonló cikkeket már csak azért sem szeretem, mért kétszeresen hazudnak. egyrészt ősi bölcsességnek, népi hagyománynak, tudásnak állítanak be fiktív,  kitalált butaságokat. Ezt már amúgy dédapáink nevében is kikérhetjük magunknak - nem voltak ők buta emberek, a rendelkezésre álló eszközeik voltak szűkösek. Azzal próbálkoztak, ami rendelkezésre állt - ebbe utólag bevetíteni mindenféle áltudományos kreációt elég aljas dolognak tartok. Ez igaz a fenti cikkre is, de ugyanez a kategória nálam a füvesember Szabó Gyuri bácsi is, aki visszamenőlegesen magyarázza, mely gyógynövényt milyen betegségre javallottak egy olyan korban, amikor az adott betegséget még nem is ismerték.

A "régen minden jobb volt" eszmeiségét sokan szeretik meglovagolni, de nem kellene. Nem volt jobb régen. Úgy 200-250 évvel ezelőtt gyakorlatilag bármikor utolérhette az embert a halál: fertőzések, paraziták, sérülések, mérgezések, de akár az is előfordulhatott, hogy egy rossz termésű évben egyszerűen éhen halt az egész családjával egyetemben. ha szerencséje volt, akkor a 10 gyerekéből 5 elérte a felnőttkort és jómaga kihúzta a 60. évéig. Igen, éltek 80 éves emberek, de ők már a megszületettekhez képest szinte csak nyomokban fordultak elő. Hát ennyit a romantikus múltról, aminek a képét annyira szeretjük dédelgetni.

2017_04_24_hegylako.jpg

Életbölcsességek szabadon - ő már csak tudja.

Ha tetszett az írás, oszd meg és/vagy kattints a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd meg hozzászólásként! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog  

 

A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség, vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.

 

Források:

  1. Dédapám öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül. tudnodkell.info
  2. Child Mortality Estimates. Hungary. Under five mortality rate. LINK
  3. Max Roser: Child Mortality. Our World in Data. LINK
  4. Nutrient data for oil, poppyseed. United States Department of Agriculture, Agricultural Research Service, National Nutrient Database for Standard Reference Release 28. LINK
  5. Nutrient data for Potatoes, flesh and skin, raw. United States Department of Agriculture, Agricultural Research Service, National Nutrient Database for Standard Reference Release 28. LINK
  6. Gurven M, Kaplan H, (2007). Longevity Among Hunter-Gatherers: A Cross-Cultural Examination. Popul Dev Rev. , 33:321–365.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr1512429543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2017.04.25. 13:58:04

>A "régen minden jobb volt" eszmeiségét sokan szeretik meglovagolni, de nem kellene.

A másik irányba is van kilengés, lovaglás
pl. Ami "tudományos" az feltételenül jobb kell legyen, mint ami természetes.

Ez hosszú távon lehet, hogy igaz, de rövid távon nem mindig.
ismert példák:
- margarin(Transzzsír) vs. vaj
- tápszer vs. anyatej

„Az anyatejpótlókat az anyatejjel egyenértékűként vagy annál jobbként reklámozzák a gyártók” - mondja Paulyn Jean Rosell-Ubial, helyettes egészségügyi államtitkár. „Mindazok a jótékony hatású anyagok, amiket a tápszerekbe állítólag beletesznek már ott vannak az anyatejben. Ahhoz semmit nem kell hozzátenni.
A Mintel International Group Ltd., egy londoni székhelyű piackutató cég szerint a Nestlé bocsátotta ki a legtöbb új, csecsemőknek szánt étel- és italféleséget az Ázsia-Csendes-óceáni régióban az elmúlt évben. A cég weboldalán található ismertető szerint a Nestlé úgy nyilatkozik, hogy az anyatej a legjobb a kisbabák számára, és azt ajánlja, hogy a szülők konzultáljanak az orvosukkal, mielőtt úgy döntetnének, hogy tápszert adnak gyermeküknek.
szoptatasportal.hu/node/1184

A probléma igazából az, hogy az egyik kilengésből átcsapódnak a másik kilengésbe.
Vagyis az én hipotézisem az, hogy az iparági botrányoknak és a tudományos tévedéseknek is közük van a jelenlegi természetes és bio "kultuszhoz", ami egyes területeken már már az extremitásokig megy.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.04.25. 14:08:06

@Karinthy-paradoxon:

Igaz, a kilengések nem jók. Az anyatej-tápszer vita külön érdekesség lehet, nagyon sok vonulata van. Vannak bizonyos esetek, amikor kell a tápszer.

A margarin-vaj cicaharc szerintem leginkább kereskedelmi érdekeltségből fakadt, főleg, hogy most már egy jó ideje nincs az étkezési margarinokban TFA.

fordulo_bogyo 2017.04.26. 03:31:22

@Karinthy-paradoxon: Valamit felreertesz:

"Ami "tudományos" az feltételenül jobb kell legyen, mint ami természetes.

Ez hosszú távon lehet, hogy igaz, de rövid távon nem mindig.
ismert példák:
- margarin(Transzzsír) vs. vaj
- tápszer vs. anyatej "

Ezek reklam, sajt stb allitasok voltak.
Utananeztel a tudomanyos tenyeknek amik ezek mogott vannak? Azokkal semmi baj nincs.

"„Az anyatejpótlókat az anyatejjel egyenértékűként vagy annál jobbként *****reklámozzák a gyártók******”

Ugye egy gyari reklam az nem tudomanyos publicio, plane nem azok esszenciaja, nem egy metaanalizis.

Hovatovabb: tudomanyos es termeszetes egyaltalan nem ellentetei egymasnak! Csak a tudomanytalan reklamok szerenek a "termeszetessegre" hivatkozni. Alaptalanul.

" az iparági botrányoknak és a tudományos tévedéseknek is közük van a jelenlegi természetes és bio "kultuszhoz""

Az iparagi botranyokkal egyetertek, a tudomanyos tevedesek kapcsan meg nem talaltam peldat es te sem mutattal egyet sem.

Éberen álmodó 2017.04.26. 07:27:46

Ez jó szar írás, meg kell hagyni!

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.04.26. 08:05:13

@Éberen álmodó:
A komment se volt semmi :) csak úgy záporoztak az érvek :)

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2017.04.27. 01:22:44

@Meleg Sándor:

>A margarin-vaj cicaharc szerintem leginkább kereskedelmi érdekeltségből fakadt,

A Conflict-Of-Interestnél azért bonyolultabb az ügy.
BMJ:The scientific report guiding the US dietary guidelines: is it scientific? (2015)
www.bmj.com/content/351/bmj.h4962
( A "Responses" részt is érdemes megnézni, mivel majdnem visszavonatták a cikket )

Azt hiszem az aktuális USA Táplálkozási Ajánlás ez:
health.gov/dietaryguidelines/2015/resources/2015-2020_Dietary_Guidelines.pdf ( 10Mb)

Haggyma 2017.05.02. 11:19:15

@Karinthy-paradoxon: "BMJ:The scientific report guiding the US dietary guidelines: is it scientific? (2015)
www.bmj.com/content/351/bmj.h4962
( A "Responses" részt is érdemes megnézni, mivel majdnem visszavonatták a cikket )"
Hálásan köszönöm a linket (tényleg nagyon érdekes a "Responses" rész is!). Ebből kiindulva elkezdtem intenzíven utánaolvasni az alacsony és nagyon alacsony szénhidráttartalmú étrend legújabb kutatási eredményeinek (2014-2017 közötti cikkek ezekből: Nutrition; Journal of the Academy of Nutrition and Dietetics; Appetite; Diabetes Research and Clinical Practice; IJC Metabolic & Endocrine; Clinical Nutrition Experimental; Clinical Gactroenterology and Hepatology; American Journal of Clinical Nutrition; BMJ; Nutrition, Metabolism & Cardiovascular Diseases; European Journal of Clnincal Nutrition): úgy tűnik, hogy rendesen forrong a dietetika hagyományokon alapuló vs. újabb, kontrollált kutatási eredményeken alapuló tábora, és hogy a low-carb, sőt, low-carb-high-fat étrend talán nem is olyan hülyeség... (Ha előbb tudtam volna róla, talán elkerülhettem volna az epekövességet és az epekő-műtétet, miután 7 hónap alatt fogytam 22 kilót). Mindenesetre elég józannak, megalapozottnak és számomra meggyőzőnek tűnik a svéd családorvos Andreas Eenfeldt ("Diet Doctor") munkássága is (bár ő nem kutató): www.dietdoctor.com/ Sok jó videójuk is van a témában (angolul és svédül): pl. youtu.be/m8dWNbEscOw
Jó lenne meglátni 20-50-100 év múlva, hogy a low-carb étrend "dédapám ökörsége" vagy a "Semmelweis harca" kategóriába fog-e tartozni.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.05.02. 13:56:39

@Haggyma:

Ha az LC/VLC étrendeket nézem, nekem kicsit a ló túloldala érzésem van. Főleg azért is, mert amolyan antitézisként próbálják ezeket beállítani a normál étrendekkel szemben.

Ha a hivatalos ajánlásokat nézem, egyébként nem mondanám őket magas szénhidrát tartalmúak, az 50-55%-os energia aránnyal szemben vannak 70%-os meg afeletti étrendek - na az a high carb. A zsírbevitelre is az ajánlások lazán engednek 35%-ig, a legtöbb LC étrend alig 40-45%-ig kúszik fel (és erre haj, de nagyon büszkék).

A dietetikában egyébként a konszenzus abban az irányba mozog, hogy az egyes tápanyagok közötti közvetlen arány korántsem olyan meghatározó, inkább a minőségi kérdésekre kell a hangsúlyt helyezni. Pl. egy étrend 50%-os szénhidrát arány mellett lehet jó, ha minőségi forrásokból áll össze a bevitel és lehet rettenet rossz is, ha sok a hozzáadott cukor és a magas GI szénhidrátok mennyisége, a magas zsírbevitel sem tesz jót, ha ez kimerül az olajban tocsogásban.

sziapo1 2017.05.03. 02:28:49

Majdnem megölt egy fura ráktipus, kissejtes biopsziánál tüdőrák áttétel, szövettannál melanoma. Az első tünetek 2016 februárban jöttek, junius közepén evésenként 3 órás kóma volt, amit az Ezüst kolloid elmúlasztott
November közepén csak a nyirokmirigyben maradt ráksejt gyűjteményt látta a PET-CT, addigra az ezüst kolloid egyéb érzékeny helyen már nem mutatott ki hasonló jelleget. Az első időben a hozzáadott cukor (glükóz-fruktóz szirup ultrahangos méret kimutatással robbanásszerű rákcsomó növekedést igazolt.Kiderült egy kisérletemnél, hogy a répacukor nem okozott méret-növekedést, csak a fruktóz tartalom. Ez a robbanó anyag-gyártás melléktermékeként létező legolcsóbb kukorica szirup minden édesipari cuccba bevitt anyagként okoz bajt.
Azonban az EU ökörsége (cukor =cukor) nem ad lehetőséget a tejcukor (érzékenyek, és a glükóz (cukorbeteg gond), és nálam bebizonyosodott Fruktóz=gyűmölcscukor (rákszaporítás) kikerülhetősége esélyére sem.
Sőt, mintha az összes bajokozót tudatosan kevernék, nehogy kiderülhessen mi miben miért van!
Sajnos máig nem találtam tápanyag táblázatot ami a Fruktóz tartalmat pl. gyűmölcsökre, zöldségekre kirészletezné.
Kioperálás után létkérdés hogy semmi fruktóz ne egyek, de pl. tejcukor és inulin hasznos mértékkel-prebiotikumként.
Kérdezem tudna-e alkalmas táblázatot javasolni?
A cikk jó!
De a mai hülyeségre példa:
Lenmag=szuperkaja, Szerintem rákot okoz nőknél mellrákot, férfiaknál prosztatarákot!
Régen nem adták csak aprójószágnak a lenmagot, mert már a disznót-kovat öregítette-gyengítette, ember nem ette meg, sőt a lenolaj kece kizárólag FA-Ablak kere beeresztésére alkalmazták. Mert a bogarak nem rágrak bele!
Mert a májunk minden ösztrogént rák és gyulladáskeltőként bont le, amit az egészséges szervezet képes kitakarítani. Idősödve ez romlik.
A lenmag elképesztően sok-erős Fito-Ösztrogénje tápanyagként lehet 100 és akár ezerszerese a saját szervezetben keletkező ösztrogén mennyiségnek. Ezzel kifejezetten gyengíti és öregíti a szervezetet, és fokozza a rákhajlamot szerintem. A 2014-ben meghalt osztálytársam 40 évig volt zöld-táplálkozáson, és 20 évig volt prosztata rákban halt meg!
Senkinek sem kívánom, én brokkolival tudtam a kezdődő altáji fogfájást 4 nap alatt elmulasztani, ezzel a prosztata rák markert sikerült alacsonyan tartani a súlyos rák időszakban is!
Kérdés, a Fito-Ösztrogén tartalma a növények-magvak esetén hol látható táblázatban?
Mert az ADD-EL REKLÁMOKBAN csak az előnyök láthatók, a gyilkos hatások nem!

fordulo_bogyo 2017.05.03. 06:03:21

@sziapo1: Leirnad a kiserletet?
"Az első időben a hozzáadott cukor (glükóz-fruktóz szirup ultrahangos méret kimutatással robbanásszerű rákcsomó növekedést igazolt.Kiderült egy kisérletemnél, hogy a répacukor nem okozott méret-növekedést, csak a fruktóz tartalom."

Az is erdekelne, miert (es hogyan) adtal cukrot a rakcsomokhoz?
Csak halkan merek szolni, hogy a repacukor egy molekula szolocukor es egy molekula fruktoz osszekacsolodasaval keletkezik, es emeszteskor ezekre bomlik, azaz 50% a fruktoz-tartalma a repacukornak.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.05.03. 06:28:10

@sziapo1:

Hol is kezdjem...

Az ezüst kolloid hatásáról írtam, igen erősen kétséges, hogy a leírt tünetekkel rendlkezik. Városi legendásk szerint mindent meggyógyít, de a gyakorlati bizonyítékok igen soványak.

A glükóz-fruktóz szirpo és a répacukor (glükóz+fruktóz) gyakorlatilag ugyanaz (eltekintve attól, hogy a répacukorban a két molekula között kémiai kötés áll fenn, de ezt a szervezet úgyis felbontja). ha eg adott hatást az egyik kivált, a másik nem, akkor ott valószínűleg nem ez a hatástényező, mert azonos kémiai ingerre eltérő választ adott a szervezet.

"robbanó anyag-gyártás melléktermékeként létező legolcsóbb kukorica szirup" - ezt ne keverjük bele, mert a kukorica szirup gyártása önálló élelmiszeripari tevékenység. Egyébként attól nem változna a hatása.

A fruktózt sok rosszal kapcsolatba hozták már, az biztos, hogy a nagy mennyiségű bevitele nem egészséges, de a közvetlen daganatkeltő hatás még eddig nem volt a listán.

"mintha az összes bajokozót tudatosan kevernék, nehogy kiderülhessen mi miben miért van" - az élelmiszerek jelölésére vonatkozó rendelkezések elég szigorúak, egyértelmű, miben mi van. Az invert cukor, kukorica-szirup és hasonlók is fel vannak tüntetve.

"nem találtam tápanyag táblázatot ami a Fruktóz tartalmat pl. gyűmölcsökre, zöldségekre kirészletezné." - ngolul és magyarul is vannak ilyen táblák, pl. ez itt:
health-diet.us/fructose/

"tejcukor és inulin hasznos mértékkel-prebiotikumként" - butaságot mondtak, a tejcukor nem prebiotikum.

"Lenmag=szuperkaja, Szerintem rákot okoz nőknél mellrákot, férfiaknál prosztatarákot!" - nincs ilyen igazoló adat.

"én brokkolival tudtam a kezdődő altáji fogfájást 4 nap alatt elmulasztani" - én azért ilyenkor elmennék egy fogorvoshoz. A kezeletlen gyulladás komoly csúnyaságokat tud okozni.

"Fito-Ösztrogén tartalma a növények-magvak esetén hol látható táblázatban" - nézek ilyen táblázatot, de szeretném jelezni, hog a fito-ösztrogének egy komoly létszámú csoport, a szervezetre gyakorolt hatásuk pedig elég bizonytalan.

Zb74 2017.05.03. 22:41:05

@Meleg Sándor: "a tejcukor nem prebiotikum"

Akiben megvan a lipáz enzim, van lipázaktivitás, annál a lipáz glükózzá és galaktózzá bontja a tejcukrot; mindkettő felszívódik, a vastagbélbe nem jut el, tehát számukra a tejcukor tényleg nem prebiotikum. Aki laktóz-intoleráns, annál a tejcukor bontása nem történik meg, így felszívódás sem történik; a tejcukor tehát eljut a vastagbélbe, ahol viszont fermentálódik, tehát végül is prebiotikumként viselkedik. Más kérdés, hogy a fermentáció melléktermékeként gázosodás és egyéb nem kívánatos hatások lépnek fel - végül is emiatt kellemetlen dolog a laktóz-intolerancia.

Zb74 2017.05.03. 23:54:40

@Zb74: Eh, hülye vagyok. Nem lipázt, akartam írni, hanem laktázt. Csak nem lehet hozzászólást szerkeszteni.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.05.04. 06:22:27

@Zb74:
A laktáz gyakorlatilag pont fordítva viselkedik, mint amit egy prebiotikumtól elvárunk. Nem attól lesz valami prebiotikum, hogy valamilyen mikroorganizmus képes lebontani, hanem attól, hogy célzottan a kívánatos mikroorganizmusok számára szolgál tápanyagul (nagyon csúnyán definiálva most a dolgokat).

Érvsebész 2017.05.04. 08:56:03

divany.hu/offline/2017/04/30/ilko_peter_gyerek_taplalkozas_edespofa/

Megint valami nagyszerű arról, mit (t)ettek nagyanyáink, ha betegek voltak.

Az én nagyanyám szerint, aki 1944-től gyakorlatilag tíz éven át részesítette tisztítókúrában a családját, nem annyira ajurvédikus, mint inkább pénzügyi okok alapján, ilyenkor meggyógyultak, más esetekben meghaltak.

Zb74 2017.05.04. 11:42:53

@Meleg Sándor: A le nem bontott laktózt igazából számos "kívánatos mikroorganizmus" - például több Bifidobacterium és Lactobacillus törzs - is képes fermentálni. A baj feltehetőleg az, hogy a nem kívánatos baktériumok - például egyes Streptococcus törzsek - is szívesen "fogyasztják", ill., hogy az erjedés során olyan "melléktermékek" is képződnek, amelyek diszkomfortérzetet okoznak.

fordulo_bogyo 2017.05.05. 04:43:21

@Zb74: En inkabb arra gondolnek, hogy a laktoz egy nagyon gyorsan felveheto taplalek a bakteriumoknak, es igy nagyon gyors, gatlastalan szaporodasukat idezi elo. Jobol (jo bakteriumbol) is megart a sok.
E. coli bakterium is szereti a laktozt, mi tobb ez az egyik azonosito hatarozobelyege, hogy a laktoz tartalmu taptalajt a laktoz emesztesevel savanyitva pirosra szinezi benne az indikator festeket. [MacConkey agar]

OFF: a laktoz tartalmu taptalajon novesztett E. coli tenyszet szaga pont olyan, mint a csak anyatejjel taplalt babak hasznalt pelenkajanak a szaga. Felejthetetlen elmeny - en meg mostam a textilpelenkakat a ket lanyomnak.

A tipikus prebiotikumok (pl elelmi rostok) ha taplaljak is a bakteriumokat, azt nagyon lassan teszik, masfelol nagy felulelet biztositanak, ahol a bacik lakhatnak.

sziapo1 2017.05.31. 13:51:02

@Meleg Sándor: Az ezüst kolloid működött nálam tavaly viszonylag kegyelmi körülmény mellett, mert a rák képződmény a hónalj mirigybe zártan csak a bejáratnál kapott tápanyagot.
A Glükóz-Fruktóz szirup egyik változata a minősített 90%-Fruktóz tartalommal. Óriási a különbség TUDATOSAN FERDÍTESZ.
A Glükózt a máj átalakítja glikogénné, és erős inzulin löketet válthat ki adott mennyiség felett, ezért a cukorbetegeknek káros.
A Fruktóz ősi növényi energia tároló, amit a máj nem alakít át, tovább engedi. Emiatt a Glikémiás indexe alacsony, és diétásnak csúfolt ételekbe teszik. A vérből a szervezet felveheti, ha kell. Erős fizikai munkánál ez is gyorsan elhasználódik. Azonban a maradék minden molekulája 1 db ráksejt osztódást segít létrejönni! aMI AZ ÉRTŐK SZERINT MINDEN SZERVEZETBEN NAPONTA LÉTEZŐ AKÁR 100 FELETTI RÁKSEJTEKET A gramm molekula súlyból és a bevitt Fruktóz grammjából számítható ráksejt osztódást vihet végbe, azaz robbanásszerű méret növekedést okoz!
Pl. esti nassolástól hajnali ébredésig mindet felhasználhatja a rák csomó, és ha ez gyorsabban nől, mint amit az immunrendszer képes eltakarítani, akkor ez okozza a fiatalkori pl. sportolói váratlan rákesetek kifejlődését!
A répacukorban a
Glukóz-Fruktóz molekulaként van együtt, és Szacharóznak hívják, nem a szerinted "majdnem mindegy" viccből teszik ezt.
A robbanó anyaggyártás mellékterméke a kukorica szirup, az nem szacharóz, hanem 90-95%-ban fruktóz, szacharóznak nem merik nevezni.
Mivel a szacharózt a máj felbontja és teljesen
glikogénné alakítja ezért a glikémiás indexe a szőlőcukor=nádcukor=glükóz gi=100-hoz képest szacharóznál gi=70,
a Fruktózé pedig mindössze gi=7 tudtommal. Az inzulin löket ugyan elmaradhat, ... DE a rák beindulása létrejöhet.
Tehát ami jó a cukor betegeknek mértékkel, az náluk is beindíthat rákos sejtek szaporodását, mert ritka a nehéz fizikai terhelést végző cukorbeteg!

fordulo_bogyo 2017.05.31. 14:35:15

@sziapo1: :-(
jajj es borzalom
reszvetem

fordulo_bogyo 2017.05.31. 14:35:53

@sziapo1: mi az anyanyelved, ha szabad erdeklodom?

sziapo1 2017.05.31. 14:57:08

@Meleg Sándor: Azon túl, amit előbb válaszoltam sokat ködösítesz sziinte tudálékoskodsz!
Idézgetlek:
//"robbanó anyag-gyártás melléktermékeként létező legolcsóbb kukorica szirup" - ezt ne keverjük bele, mert a kukorica szirup gyártása önálló élelmiszeripari tevékenység. Egyébként attól nem változna a hatása.//
Nézz utána honnan a kukorica szirup, miért a legolcsóbb édesítőszer, mindenesetre nem azért termelnek kukoricát, hogy Fruktózt gyártsanak belőle!

//A fruktózt sok rosszal kapcsolatba hozták már, az biztos, hogy a nagy mennyiségű bevitele nem egészséges, de a közvetlen daganatkeltő hatás még eddig nem volt a listán.//
Nálam sem volt, csak a néhányszori éjszakánkénti feszülés-fájdalom érzése, és 2 esetben ultrahang mérés bizonyította ezt az eseményt.
Az hogy kelekótya kutatók nem kaptak pénzt Fruktóz ilyen hatása kimutatására engem nem érdekel. Az idén a kioperált hónaljmirigy volt bejáratánál bejelentkezett újabb rákcsomó kb. 60gramm paradicsom püré miatt következett be, mert édesített volt és a 8% cukor nem a paradicsomé volt, hanem bizonyosan Fruktóz. nEM ÉRDEKEL MIT GONDOLSZ EZ OKOZTA reggelre fájdalmas bejelentkezést! Mindenütt kerültem a cukor=cukor EU megjelőlésű termékeket, ennél a gyengült látásom megcsalt!

//"mintha az összes bajokozót tudatosan kevernék, nehogy kiderülhessen mi miben miért van" - az élelmiszerek jelölésére vonatkozó rendelkezések elég szigorúak, egyértelmű, miben mi van. Az invert cukor, kukorica-szirup és hasonlók is fel vannak tüntetve. //
Az élelmiszer könyvekben, E-számoknál biztosan, DE a EU tömeggyilkos ajánlása Cukor=cukor, azaz nem részletezik ki, ez mindenkinek kártékony.

//"nem találtam tápanyag táblázatot ami a Fruktóz tartalmat pl. gyűmölcsökre, zöldségekre kirészletezné." - ngolul és magyarul is vannak ilyen táblák, pl. ez itt:
health-diet.us/fructose/ // Ezt a szép magyarságú fruktóz táblázatot bizony nem találtam meg, nem lévén szakmabeli előéletű, ezért angolul nem is kereshettem!

//"tejcukor és inulin hasznos mértékkel-prebiotikumként" - butaságot mondtak, a tejcukor nem prebiotikum.// Sajnálom, mert komolynak tünt cég nevesítette egykor a prebiotikumok között, én meg elhittem,
Oké az inulin és az oligo szacharidok viszont prebiotikumok
és némelyikük az anyatejben található cukor szoptatáskori édes ízére még emlékezem, semmi nem volt olyan jó. Pl. a tehéntej kifejezetten rossz ízt vésett az emlékezetembe, bár én bármikor megihatom.

//"Lenmag=szuperkaja, Szerintem rákot okoz nőknél mellrákot, férfiaknál prosztatarákot!" - nincs ilyen igazoló adat.//
Sajnos a hazudozás orvostudományi marketing fogás! Ugyanis van magyar cikkben kiemelt kutatási eredmény, miszerint a prosztata rák kezelésénél a lassítás érdekében fito-ösztrogént "adagolnak"!
Ami önmagában baklövés, de folytatják, hogy a mértéktelen bevitel akátr 100-szorosan túladagolhatja a saját szervezet által termelt ösztrogén szintjét!
Másik cikkben a prosztatáról kiderül, hogy nem a tesztoszteron okozza a nagyobbodást, de a szervezet életkortól függően csökkenő szintet állít be, aromatáz enzimmel a felesleget dihidrotesztoszteronná, stb. És ezzel a normális(?) szint fölé serkentett him nemi hormonból válik extra ösztrogén képződéssé a végeredmény. EZ OKOZTA MÁIG A BODY-BUILDINGESEK NAGY IZOMZATA MELLÉ AZOK GYENGESÉGÉT ÉS IMPOTENCIÁJUKAT!
Keress vissza dédapáink idejére: Lenmagot csak apró-jószágoknak adtak.
A len-olaj-kencét kizárólag az ablak fakeretére kenték, mert a rovarok, gombák baktériumok nem korhasztották az ablak keretét.
disznó-ló-ember sosem evett lenmagot, mert vagy gyengült az izomzata, vagy koravénné lett, megöregedett hízónak nem volt jó a húsa íze sem!
Még leírom az Omega 3 rajongóknak, hiába nagy a lenmagolajnak ez a tartalma, ha a kiugróan erős, és sok fito-ösztrogénje kártékony. Őseink sosem ették meg!
Például, volt osztálytársam 40 évig élt zöldtáplákozáson, és 20 évig volt prosztata rákkal kezelt impotens, mire meghalt 2014 elején!
Nyilván rengeteg lenmagot/olajat fogyasztott, nehogy halolaj és állati fehérjére kényszerűljön.
Csak nem tudta azt amit én mások tanácsait vizsgálva felismertem a májról: A millió évvel előbbi előemberfélék nem éltek 60-100 éves korig.
Ezért a máj hibás működése, hogy számos dolgot, pl. minden ösztrogén félét rák és gyulladáskeltő irányban bont le!
Most térek rá a következő durva kötekedésedre:
//"én brokkolival tudtam a kezdődő altáji fogfájást 4 nap alatt elmulasztani" - én azért ilyenkor elmennék egy fogorvoshoz. A kezeletlen gyulladás komoly csúnyaságokat tud okozni.//
Megkérdezem mi a jobb a fájdalmakat kártékony orvosságokkal "orvosi műhibából" félrekezelni,
Altáji fogfájás? Ha ott ilyen élményed támad,
JÓ TANÁCS, BEVÁLT : HIDEGEN PRÉSELT ZÖLD HÉJNÉLKÜLI TÖKMAGOLAJ NAPI 2X EVŐKANÁLLAL,
+ 50-100 GRAMM BROKKOLI (VAGY MEGFELELŐ HATÁSÚ KERESZTES VIRÁGÚ) NYERS TURMIXBAN, PÁROLT ZÖLDSÉGKÉNT, FAGYASZTVA SZÁRÍTva KEVESEBB.
Nálam ugyanis a 4 nap alatt a lerakódott rák és gyulladáskeltők távoztak, nem kellett urológussal kezeltetni azóta sem.

sziapo1 2017.05.31. 15:02:03

@sziapo1: Sőt 64ccm-es PHP ultrahangos mérés után a PSA vizsgálat 1,3-as értéket jelzett, amit én gyógynövényekkel urológus által kimondva 50ccm alá tudtam összehúzni. Pedig szerinte ennyit nem lehet.

"Fito-Ösztrogén tartalma a növények-magvak esetén hol látható táblázatban" - nézek ilyen táblázatot, de szeretném jelezni, hog a fito-ösztrogének egy komoly létszámú csoport, a szervezetre gyakorolt hatásuk pedig elég bizonytalan.
BIZONY sokféle növényben-magban van és a hatásuk is változó, de a máj eredeti működése miatt a GYULLADÁS ÉS RÁKKELTŐ IRÁNYÚ LEBONTÁST csak a keresztes virágú növények képesek semleges irányba átbillenteni.
Amúgy kaphat di-indol-metán kapszula pl. 24 ezerért /240db, amiből 6 kapszula/ nap a normális adag. És BROKKOLIBAN több más hasznos anyag is van, mint a Sulforaphan többnyire a szívre hat kedvezően, vagy ott van a K2 vitamin, amit azért nem adagolunk túl vele, mert a szervezet képes ezt optimalizálni, ha jól működik! Ugye ez a D3 vitamin mellé kell, hogy a kalcium jellemzően a csontokba épüljön be.
ÉS ORVOSI TÉVHIT, HOGY A CSONTRITKULÁS NEM FORDÍTHATÓ VISSZA (műhibaként kismennyiségű D3 vitamin adagolásával, azzal tényleg nem!)

Tehát semmit se bízz tévesen végzett kutatásokra és hibásan nem vizsgált jelenségek letagadására. Emberi tudomány esetleges, a természet tudja mit miként lehet megoldani, csak sokszor félreismerjük.
A lenmag szuperkaja lenne, ha a Fito-ösztrogéntől mentesítenék a lisztjét éppúgy, mint az olaját. DE a mostani kifejezetten rákkeltő.
A prosztata rák fékezésére-megelőzésére alkalmazni preciz adagolással is orvosi műhiba!

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.05.31. 19:28:50

@sziapo1:

Régen volt már ennyi összevisszaság kommetben, az már biztos...
most még gondolkodom, hogy van-e annyira szórakoztató, hogy ne töröljem ki a francba az összes hozzászólást... reagálni biztos nem fogok rá, mert néha egy mondatom belül sem tudom eldönteni, hogy miről is van szó...

fordulo_bogyo 2017.05.31. 23:58:48

@sziapo1:
"Altáji fogfájás?"

Nem, altájon nincs senkinek foga, teged csunyan becsaptak amikor kisfiu voltal... a noknek sincs az "altájukon" foguk.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.06.01. 09:51:12

@fordulo_bogyo:

Az Altaj röghegység Közép-Ázsiában, Oroszország, Kazahsztán, Kína és Mongólia területén. Oroszországi része Szibéria déli hegyvidékeinek legnyugatibb tagja.

Mivel ott is élnek emberek, fájhat a foguk... :)

Zb74 2017.06.01. 11:52:22

@Meleg Sándor: Tényleg elég össze-visza dolgokat ír, de azért vannak benne igazságmorzsák. Az például tény, hogy a keresztesvirágúak egyebek mellett indol3-karbinolt (I3C-t) is tartalmaznak, amely a szervezetbe jutva többek közt di-indol-metánná (DIM-mé) alakul, ez pedig valóban gátolja a tesztoszteron dihidrotesztoszteronná alakulását, és segít az ösztradiolszint csökkentésében. Azt már nem merném állítani, hogy kialakult ösztrogéntúltengés ill. prosztataprobléma esetén is elegendő némi brokkolit meg vöröskáposztát enni - de a DIM étrendkiegészítőként is kapható. Nekem például 194,6 pmol/l-es ösztradiolszintet mértek, ami kifejezetten magas egy férfinél. A szakorvos "krizint" (5,7-dihidroxiflavont) javasolt mint aromatázgátlót, de utánaolvasva azt találtam róla, hogy kizárólag in vitro kísérletekben mutatták ki az aktivitását, in vivo ezt még soha senkinek nem sikerült megtenni. Így kötöttem ki végül a DIM-nél, amelyből végigcsináltam egy kúrát, és az ösztradiolszintem 73 pmol/l alá csökkent. Emellett a totál tesztoszteronszintem és a szabad tesztoszteron indexem emelkedett. Hogy mind ez a prosztatára volt-e bármilyen jótékony hatással, azt nem tudom, de az ösztrogénszintet kedvezően befolyásolta, az biztos.

sziapo1 2017.10.08. 12:34:56

@Meleg Sándor: Kösz, hogy nem törölted ki, mert minden leírt csak kisérleti tapasztalati tény. Érthetőség, nem orvosi misztikum amit írtam emiatt, ha nem érted a magyart, ami precíz ugyan, de sokféle nyelvjárás akkor érthető, ha gondolkozol olvasás közben.
Az altáji 2 kihúzandó fogfájás a prosztata gyulladás jelzőjeként került oda. az ottani fájdalom fokozatokra nem lévén megszokott jelzőszó csokor.
Gondoltam bogyó babócák is képesek a képzet társításra,
Amúgy szülési fájdalomszintet nem ért el, amit hímek nem éreznek, csak láthatják esetleg.
Kedves meleg admin, a máj hibás lebontása miatt a prosztatának mindennapos brokkolis (indol3C, DIM) támogatás kell (ez billenti át semleges gyorsan kiürülő bomlástermékek felé az ösztrogének bontását a májban), nem elég néha egy kúra. És a korábban létrejött altáji fogfájás szerű tüneteket) fájdalom (gyulladás) elmúltával kb. 4. nap után a brokkolin felül Kúrás kellene minden nap, hogy edzésben lehessen a prosztata. Nálam ez a PSA faktort alatta tartotta a 4-es kritikus értéknek, 1,3-as 2016-os eredményként bizonyítva.
A tesztoszteron szint egyenletesen tartása jobb kisebb de mindennapos növeléssel, pl. DAA 1db-tól 4db-ig bogyókkal, és
alkalmi növelgetését nem ajánlom, mert a szervezet aromatáz enzimmel elbontja a szerinte korhoz képest felesleget, és az alkalmak után növekedgető ösztrogén szintet okozva prosztatát növelgeti + öregít-gyengít-impotenciát okoz, lásd nemrég a Bodybuilderesek panaszait.
Pl. heti 1 viagra, és egy év alatt a normális 20ccm prosztata megnől 1 év múlva 100ccm-re is akár! Mázli nálam másként kitapasztalva 64ccm is volt, amikor utánakerestem az igazi okozó folyamatnak, és kikerestem a prosztata összehúzó Pygeum beszerezhetőségét, ami 1 év után 34ccm-re csökkentette 2 különböző orvosi vizsgálattal bebizonyítva a hatásosságát.
Ebből az egyik Urológus kijelentése volt, a magáé 50ccm alatti, de összehúzatni nem lehet, csak kioperálva.
Nálam mégis működött, brokkoli + Pygeum naponta + egyéb fontosak...
Ezért álltak át újabban a BogyBuilder területen a totális szerű aromatáz gátlásra a nemi hormon halványabb növelése mellett.
A májról még, hogy alkohol terheléskor minden egyéb lebontás is sérül,
és az emberi szervezetben a pangó szövetekben szokott a gyulladás + rákkeltők lerakódása bekövetkezni. Nőknél mellben, férfiaknál prosztata.
Fiataloknál általában gyorsabb a vér általi kimosás, és kevesebb a pangó szövetrész, kivéve az elhízás esetét!
Ezért idősödve, és a nemi hormon egyenletes szintjéért érdemes a Brazil viagrát (Catauba) teaként fogyasztani, csak ne túladagolt napi mennyiségben.

sziapo1 2017.10.09. 23:16:46

@Zb74: Kedves sorstárs, mert az leszel, ajánlom a brokkoli+tökmagolaj mindennapos fogyasztását ami rák és gyulladás mentesen tartja a prosztatádat. Fiatalító bogyók (2014 jan-2016 végéig) a képességeid helyrehozzák, de nálam Szteroidos bőrlehámlasztás (2014 szept) után rák-melanoma (2016-ban észrevehető fájdalommal) indult be a gyors növekedése FRUKTÓZ TARTALOMTÓL. Feb 10szem szaloncukortól fájt, márciusban 10szem sz.cukortól 1cm-re növekedett, Ápr.29.-én gyümölcs-yoghurt este 1cm golyóból reggel 06-ra 2,5cm lett Ultrahang aznap. átmérőről 1 szem túró rudi máj-08.-án 22 órakor, akkor éjjel 02 órára 4x5cm-es ellipszissé ugrott, méretet vett máj. 09.-én a körzeti orvosnő, utóbb ultrahang is...
Ajánlom Szendi Gábor folyóirata Paleolit Életmód magazin 2016/2-es számban a prosztata növekedésről írt cikkét. Én akkor megértettem és mérettem 3. esetben a prosztatám ultrahanggal az elsőnél 39ccm, 3.-nál 64ccm-méretet kaptam, utánakerestem: a Pygeum összehúzta éves fogyasztást követően 4. mérésekor 34ccm-re. ERRE mondta az urológus, magának 50ccm alatti a méret, de összehúzatni képtelenség, ráhagytam, ha ezt akarja hinni.
A 2. rák operáció után kemózva javulgatok. Napi esetleg többszöri képességem visszatért, az élményszint azért még öreges.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.10.11. 05:25:40

@sziapo1:
Hogy a brokkoli és a tökmagolaj fogyasztása jó dolog tud lenni, abban elfogadó vagyok (mármint a prosztata esetében,a melanómánál nem). De hogy önmagában a fruktóz képes ilyen galádságokra, abban vannak kételyeim.
Még mindig javasolnám a strukturált megfogalmazást, követhetetlen, hogy néha miről van szó.

sziapo1 2017.11.04. 21:11:25

@Meleg Sándor: Igazad lehet a félre érthetőségben. Én a megélés-tapasztalatait írtam le. Kiderült a Prosztatám megmentettem a rákosodástól, és ezt főként a brokkoli okozta, mert időben kezdtem minden napos alkalmazását. DE ez csak megelőzi a májból távozóban az ösztrogén bontásból keletkező gyulladás és rákkeltő lerakódását férfiaknál főként a prosztata nagyobbodás pangó részében, vagy nőknél a használatból kikerülő mellek pangó részeiben, mert átbillenti semleges és könnyen kiürülő bomlástermékek felé a tetszőleges ösztrogén lebontást.
Ide illik a szuperkajának kikiáltott tömeggyilkos LEN-MAG lisztje-olaja.
Lenmagot kiscsibének nem adtak, csak, amikor anyányi méretűvé vált, hogy előbb váljon tojóvá, öregedjen kicsit. Disznónak sem adták, nehogy kisméretű hízásra képtelen öreggé legyen. Lónak, igás állatnak, embernek sem adták, mert gyenge izomzatúvá lett, stb.
LENOLAJ KENCE = a legjobb a fa szerkezetek beeresztéséhez, sem bogár, se penész, sem rothasztó baktérium nem ment bele, mert előbb öregedett meg a kiugróan erős, és sok ösztrogén tartalom miatt, semmint kárt okozhatott volna. A régi öregek tudták milyen időnként kell újra beereszteni a fa szerkezeteket. Ez bizonyítéka az egységes földi evolúciónak szerintem.
Amúgy tapasztaltam korábban, hogy az erősebb alkohol fogyasztás okozta hibás(?) májműködés másnap komolyabb prosztatabeli=altájon érzett fogfájás szerű gyulladást okozott (nálam 67-éves kortól), ilyen gyulladást kb. 68 évesen egy Bodybuildinges eladó tanácsára 4 nap alatt kisöpörte a brokkoli.
Fiatalon és normális életvitellel ez általában szükségtelen, de body builderek tesztoszteron hormon fokozókkal fokozva a növekedés hormon mennyisége érdekében, de a szervezet túlnövés elleni védelme miatt extra ösztrogént termeltettek az aromatáz enzimek ösztrogénné lebontó hatása következtében. Ami férfiaknál öregedést, nőknél ösztrogén dominancia jelenséget okozhat a minden embernél is életciklusonként változó férfi hormon túladagolása miatti lebontással létrejövő "korai öregedés" következtében.
(Impotencia jelentkezése extra izomzat elérése közben... Nőknél havi ciklus zavarokkal lehetnek többféle bajok + rák veszély is.)
Ezért mára férfi izomzat növeléshez nem szuper hormon fokozókkal, hanem az "aromatáz enzimek gátlásával" érnek el izom növekedést, de öregedés alig jelentkezik eközben. Iletve káros hatás még ismeretlen.
Ebben a körben a Rák megelőzése mindkét nemnél okosan alkalmazva a Brokkoli kiváló hatóanyagaival igaz.
DE
én melanóma malignum áttétes rákbeteg lettem eközben, mert tudatlan voltam. Fiatalon a mértéktelen Fruktóz fogyasztást, mint rák keletkeztetést fokozó okot már jelzik némely magyarra fordított nyugati orvosi cikkeknél.
Lehet ez kisgyereknél mértéktelen méz fogyasztásból, vagy az USA-ban már betiltott Fruktóz hozzáadásos étel-italok esetében! EU még engedélyezi, és egyéb okok az élelmiszer iparban mellett a kádári idők 15 ezer új rákbeteg/év előbb 30 ezerre ugrott a nyugati élelmiszerek és minőség javító eljárások engedélyezésével. Azután a cukorgyáraink bezárása után a Fruktóz korlátozatlan alkalmazása (a legolcsóbb a kukorica szirup a robbanó anyag termelés hulladékaként) már 80 ezer Fő új rákbeteget okozott 2016-ban. Ezek az új rákos beteg létszám növekedési lépések onkológusok által visszaigazoltak!
Fiatal sportolók is rákosodhatnak így! Edzés előtt-közben, után fruktóz túladagolás kiválthatja, mert szervezetenként változó mekkora rákos képződményt képes a szervezet eltakarítani.
Én sokáig hittem a Fruktóz 7-es glikémiás indexe miatti hasznosságában,
ráfáztam...
Mert, mindenkor szerettem az édességeket, és öregedve csökkent a szervezet rák-megelőző képessége!
A Májunk működéséhez:
A természetben nem létezett az emberiség tartósan 60 éven túli sokaság nemzőképesen (pl. 10-100 ezer éves időszakban), azaz
nem szelektálódott ki hatásosabb rák-védelem.
Mi az általam vélt megelőzés stratégiája:
Étkezésben elsőként gyümölcs legyen kimért adagban (az éhes szervezetben a máj az érkező Fruktózt inzulin nélkül képes lebontani, ha már mindet vércukorrá alakította, akkor kicsi az esélye, hogy a ráksejtek is képesek 1Fruktóz = 1osztódás 1ráksejt helyett 2létezése osztódásra!)
Ezután az izomzatnak szükséges fehérje bevitelt kell kimérve megenni, és végül a zöldségeknél a puffadás elkerüléséig lehet dőzsölni!
Naponta többszöri kisebb étkezéssel kisebb vércukor szint növekedés áll elő, mert ez a másik, ami a ráksejtek szaporodását exponenciálisan felgyorsíthatja. Pl. ájulási szint 3,5-ös vércukor szint alatti, ha gyors és magas vércukor szintet kell lenyomnia a termelődő inzulinnak, ezért jobb az egyszerű cukrok + erre lebomló szénhidrátok csökkentése, és a lassan felszívódóakra átállás étkezésenként. A magasabb étkezés utáni vércukorszint ezzel is fékezhető, a túlevés kártékony. A Bodybuildinges jobb edzők ezt okos tanácsokkal segíthetik. Rákbetegeknél is ez a jó megoldás. Kitapasztaltam a "keton diétás" étkezés is vércukor szintet növel, a túlevés ott is káros emiatt!
süti beállítások módosítása