A homeopátia mégsem hülyeség? De. Az.
2017. szeptember 21. írta: Meleg Sándor

A homeopátia mégsem hülyeség? De. Az.

Egy igen szórakoztató írással futottam össze, melyben az Index homeopátiás cikkére próbált reagálni egy állat-természetgyógyász. Bár ne tette volna.

homeo2.jpg

Kedves Olvasóink!

Elindult az Alimento.hu oldal, ahol sok szeretettel várjuk minden eddig olvasónkat. Az új felületre az új tartalmak mellett a korábbi cikkek frissített, átdolgozott változatai is folyamatosan felkerülnek.
A blog.hu felületére feltöltött cikkek a továbbiakban teljes körűen elérhetőek maradnak.

Olyan nagyszerű mondatok hagyták el a billentyűzetét, hogy nem lehet kihagyni a válaszadást.

Hogy lehet ennyi orvos hülye? Hiszen homeopata csak orvos lehet, ráadásul egy csomó ráképzés szükséges hozzá. Vagyis orvosok szava áll más orvosok szavával szemben?

Az emberi hülyeség természetéről végtelen hosszú filozófiai vitát lehetne indítani, maradjunk most annyiban, hogy sajnos az emberi hülyeség szakmafüggetlen, egy orvos is áldozatul eshet. Az, hogy homeopata csak orvos lehet, lényegében egy hamis látszatot generál, hogy ez bizony csak valami irtó komoly dolog lehet. Ez önmagában semmit nem bizonyít a homeopátia működésével kapcsolatban, egyszerűen az orvosi tekintélyre való hivatkozás, érvelési hiba. Bizonyító értéke 0.

Kinek higgyünk? Én mondjuk a szememnek szoktam ... - és abban a világban amiben én élek, a homeopátia sok esetben jól működik.

Ez egy irdatlan nagy öngól, mást nem tudok rá mondani. A tudományos kutatás épp attól tudományos, hogy képes felülemelkedni az elsődleges látszatokon - a szemünk és a mögötte álló fizikai és pszichés információ-feldolgozási folyamatok, logikai hibák becsaphatnak minket. Hosszú évszázadok eredménye, hogy ma rendelkezésre állnak azok a módszerek, amikkel ezek a tévedések, hibák részben kiküszöbölhetők - teljesen nem, mert hát emberek vagyunk. Ha valaki ezt nem tudja felfogni, az ne gyógyítson… állatokat se.

dicetriangle.jpg

Szóval csak a szemünknek higgyünk?

Hogy lehet, hogy ennyi "híve" van a homeopátiának? Ennyi ember hülye?

Mondhatjuk így is. Szomorú tény, de ez van. Egyébként ez ismételten érvelési hiba, a közvélekedésre való hivatkozás, avagy a "tízmilliárd légy nem tévedhet"  esete. Nyilván ha elég sokan hisznek valamiben, akkor az biztos úgy van...

Ennyien hisznek abban, hogy az évek alatt megoldhatatlannak tűnő betegségüket cukorgolyóbisok gyógyítják meg, vagy higított víz?

Szomorú kimondani, de így van. De ennél meredekebb ökörségeket is tömegek vallanak teljes hittel és meggyőződéssel és szabadlábon élik vígan napjaikat.

Ha ők hülyék, és a hülyeségük által meggyógyulhattak, vajon nem kéne-e ezt a fajta hülyeség-komponenst szélsebesen megkeresni?

Konkrétan ez az a pont, ahol erősen sántít a homeopátia. Nem gyógyulnak tőle vagy nem ettől gyógyulnak. A placebo hatást - azt hiszi, hogy meggyógyul, tehát jobban érzi magát – nem kell már bemutatni. A szervezet öngyógyító mechanizmusai is működnek, gondolhatja valaki ez alapján, hogy a gyógyulással egy időben szedett készítmény vagy alkalmazott terápia a felelős a gyógyulásért. De az egyidejűség még nem jelent ok-okozati viszont.

Tegyük hozzá, hogy a homeopátia nagyon ügyesen lavírozik, gondosan kerülik a jól megfogható betegségek kezelését (pl. I. típusú cukorbetegség) és ügyesen vetődik a magas pszichoszomatikus faktorral rendelkező tünetcsoportokra (figyelem, a homeopátia NEM betegségeket gyógyít, a diagnózis és a kezelés is szigorúan tüneti alapon történik - lásd Hahnemann esetét a kininnel). Szóval a homeopátia zsonglőrködése jól tetten érhető és le is leplezhető.

És még valami: vannak már olyan készítmények is forgalomban, amik a homeopátiás komponens mellett valódi hatóanyagot tartalmaznak (általában valamilyen gyógynövényt) és a homeopátiás szereket sokan más, valós hatással rendelkező módszer vagy terápiás készítmény mellett fogyasztják. De ha arról kérdeznénk őket, mitől gyógyultak meg, természetesen a homeopátiát mondanák.

A tudomány célja a kutatás, vagyis az, hogy megkeresse a magyarázatokat. A tudomány dolga, hogy az elavult tényeket megdöntse.

Ez történt most a homeopátiával. Meg lett döntve. A vicc az, hogy soha nem is állt igazán - ez egy optikai csalódás, bár aki a szemének hisz, az így járt.

Nem lehet, hogy van ebben valami magyarázat, csak még nem ismerjük ezeket?

Egy rendszer működését nem befolyásolja, nem befolyásolhatja az, hogy értjük-e. A gravitáció az univerzum születése óta működik, nem várta meg, amíg Newton fejére pottyant az alma. A gyógynövények gyógyítottak farmakológiai ismeretek nélkül is, bár tény, hogy ez utóbbi birtokában megérthettük a hatást, kiszűrhettük a téves alkalmazásokat és a gyógyszerkészítés egyéb fortélyait bevetve hatásosabb, jobb készítményeket lehet előállítani. Na ez a jelenség hiányzik a homeopátia világából.

Az a legszomorúbb, hogy a homeopaták rávetődtek a „kvantum” kezdetű szavakra és azt gondolják, hogy ha felállítanak egy zavaros elméletet, amiben sok modern és tetszetős kifejezés van, ezzel igazolták a módszerük hatásosságát. Hát nem egészen. Ettől függetlenül illene bemutatni egy rendes kísérletben, hogy adott készítmény adott betegségre, mérhető módon hatással van, ez a hatás pedig érdemben meghaladja a placebo hatást, a mérési hibahatárokat és a zavaró tényezők okozta szórást.

kvantum.jpg

Tedd ki ezt a képet és mond minden 3. szó elé, hogy kvantum. Bármit eladhatsz...

Itt egy "egész iparág épült" arra, hogy ezeket a szereket megmutassa az embereknek - és teszi ezt gyakorlatilag az 1800-as évek közepe óta.

Sajnos ez így van. érdemes megnézni, hogy a nagy homeopátiás cégek milyen nettó árbevétellel büszkélkedhetnek. Én is szívesen keresnék ilyen kevés munkával és befektetéssel ilyen sok pénzt…

Hahnemann, a homeopátiás gondolkodás atyja ugyanis 1843-ban halt meg.

Ha megnézzük az önéletrajzát és a homeopátia történetét, azért ez nem volt egy sikertörténet, legalábbis addig, amíg nem sikerült befolyásos támogatókat maga mellé állítania. Olyannyira, hogy ha nem sikerült a kötheni Ferdinánd herceget maga mellé állítania, valószínűleg éhen is hal – hát ekkora volt az érdeklődés és az elfogadottság az új elmélettel szemben. De remek példa arra, hogy ha van egy nagyhatalmú és befolyásos haver a háttérben, akkor a legnagyobb hülyeséget is életben lehet tartani.

Ha valami több, mint 200 évig fennmaradt, akkor abban nem lehet, hogy mégis van valami?

Ez fontos érv lehet a lapos Föld mellett is. Nem mellesleg ez is a közvélekedésre való hivatkozás érvelési hibájának egyik változata.

lapos-fold02.jpg

Több ezer éve hisznek abban, hogy a föld lapos. Tehát igazuk van!

...és végül mekkora hite lehet egy szakállas agámának, aki meggyógyul a homeopátiás kezelés hatására? (És mekkora a hite annak, aki elhiszi, hogy a szakállas agáma azért gyógyult meg, mert hitt benne?)

Konkrétan akkora, hogy a placebo hatás nem csak az alany, hanem, hanem az állat gazdája és az állatorvos részéről is felléphet. Hozzá kell tenni, hogy a placebo nem feltétlen gyógyít jobban vagy gyorsabban, csak az állat állapotának észlelését és értékelését befolyásolja. Végül is ugyan arra az állapotra mondhatom azt, hogy „jaj, milyen lassan gyógyul, alig javult az állapota” és azt is mondhatom, hogy „szépen gyógyul, ez a sebesség egy agámánál teljesen jó”.

Itt azért felmerül, hogy egy homeopátiás állatgyógyász hogy kérdezi meg az agámától a tüneteit - hiszen a készítmény kiválasztása a Homeopátia Nagy Könyve értelmében a páciens alapos kikérdezésével indul, nem csak felírjuk az agáma-nátha elleni szert napi 3x1-es bevitelben...

A cikk leírja, hogy az EASAC nem akarja betiltani a homeopátiát, erre természetesen sem jogköre, sem reális lehetősége sem lenne, és mint állásfoglalásukban írják, a fogyasztói szabadságot sem akarják korlátozni.

Nem is kell betiltani, és ha valaki betiltást lát a cikkben, akkor nagyon félreértett valamit. A lényeg az, hogy a homeopátia a gyógyszerekre vonatkozó játékszabályok szerint legyen elbírálva.Nincs semmilyen tudományos-akadémikus agresszívkodás a kérdésben, tiszta feltételeket és megfelelő bizonyítás kér a EASAC. Ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy a homeopátia bármilyen legitimációjáról van szó - majd ha bizonyították a hatásosságot.

A tapasztalat az, hogy a homeós rendelőkbe járók többsége igenis tájékozódott. Egy hazai, nem tudományos körbekérdezésem, valamint a saját kisállat -gazdis pacienturánk átvizsgálásának eredménye, hogy ezek az emberek többnyire valamilyen diplomával rendelkeznek, azért választották ezt a módszert, mert gyöngédnek és biztonságosnak tartják.

Ez modern korunk nagy tragédiája, hogy szakképzettséget, diplomát lehet úgy szerezni, magát értelmiséginek mondhatja valaki úgy, hogy az élet jelentős kérdéseiben tájékozatlan és gondolkodásra képtelen marad. Ez a jelenség egyébként jelen van az egészséges életmód és táplálkozás területétől a pénzügyi kultúrát igénylő döntésekig – látszólag intelligens, jól szituált emberek vesznek be olyan maszlagokat, hogy az ember egyszerűen csak nézi és nem érti.Az intelligens pacientúrára való hivatkozás megint csak tekintély alapú érvelés.

Egyébként a diplomás, magasabb társadalmi státuszú személyek felülreprezentáltsága annak is betudható, hogy a szegényebb társadalmi csoportok egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy a a házi állataikat (már ha vannak) bio-ezo-öko-homeo állatgyógyászhoz vigyék. Ez már a pénzesebb emberek sportja.

A cikkíró alapvető infókat sem ismer - ezt onnan lehet tudni, hogy hogy a homeopátiás szer nem érintkezhet fémmel.

…és ne felejtsük el kikapcsolni a mobiltelefonokat, mert megzavarják a homeopátiás szerek rezgését. Egyébként ezzel a nem igazi skót című érvelési hibát is sikerült beilleszteni a palettába.

homeo.jpg

Csak óvatosan azokkal a telefonokkal...

A "rendes orvos" és a homeopata között pedig az a különbség, hogy a homeopata egy olyan rendes orvos, aki tovább tanult.

Elbutulás is létezik. Valószínűleg a homeopata képzés jelentős energiát fektet abba, hogy kiradírozza a megtanult orvosi ismereteket. 

 

Tanulság?

Összességében a cikk írója semmi mást nem tett, csak felsorolt pár tényleg tipikus közhelyet, megtámogatva pár igen erős érvelési hibával. Egyetlen egy bizonyító erejű érvet nem tudott felhozni, legtöbb esetben éppen saját maga alól rúgta ki a talajt - bár e tekintetben igen szép munkát végzett.

 

Ha tetszett az írás, oszd meg és/vagy kattints a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd meg hozzászólásként! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog  

 

A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség, vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.

 

Források:

  1. European Academies Science Advisory Council: Homeopathic products and practices: assessing the evidence and ensuring consistency in regulating medical claims in the EU. LINK
  2. Európa döntött: a homeopátia hülyeség. Index. LINK
  3. A homeoptáia mégsem hülyeség? Állattermészetgyogyasz.blog. hu  LINK 
  4. A te érvelési hibád. LINK

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr4112883916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.09.22. 17:53:49

Én kötelezővé tenném középiskolában Ráth-Végh István: Az emberi butaság című összefoglaló munkáját.
Lehet többre mennénk vele, mint Gárdonyival.
Gyönyörűen elemzi ezt a homeopátia jelenséget, szórakoztató példákkal.

2017.09.22. 17:55:22

Egyébként azok az orvosok se hisznek benne, akik csinálják. Csak elég gátlástalanok, hogy ebből megéljenek. A butaság vámszedői csupán.

BiG74 Bodri 2017.09.22. 18:17:44

@Powerslave:
Tőgyarcú? Az meg mi?

Amúgy az emlékező mechanizmusok sokfélék, és hasznosak is lehetnek, ezért kutatottak is ugye. A víz pedig az egyik legizgalmasabb anyag amit még mindig nem ismerünk teljesen.
Viszont az ilyen homeopatiához hasonló sarlatánságok, hasonlóak abban, hogy meglévő tudományos eredményekre kívánnak építkezni, hogy a hitelességük meglegyen, bár végtelenül képesek kicsavarni azokat.

elmexicano.hu 2017.09.22. 18:24:06

@Bobby Newmark: Teljesen irreleváns a kérdés szempontjából. A lényeg az, hogy a helyesírás is „szokásjog” alapján működik az emberek 99%-ánál, nem pedig a leírt szabályok alapján. Egy átlag laikus éppúgy nem ismeri a természeti törvényeket sem, ahogy a helyesírási szabályokat, itt a párhuzam. Ezért neki az számít, hogy a többség miben hisz vagy mit csinál. ;)

Thomas Dantes 2017.09.22. 18:43:30

@tomcsicsi: A gyógyszerlobbi emberi miatt nincsenek ma halálos járványok Európában, a megszülető gyerekek 99%-a felnőhet. Szívesen.

Thomas Dantes 2017.09.22. 18:44:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja hogy ettől függ. Akkor fogok egy doboz vizet ráírom hogy benzinre emlékszik és megy tőle a kocsim. Zsír.

Thomas Dantes 2017.09.22. 18:46:08

@BiG74 Bodri: Tessék egy emlékező mechanizmus: mimetikus polialloid.

Atomic Warning 2017.09.22. 19:13:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az nagyjából úgy szokott lenni, hogy egy magasan reál végzettségű nem próbál meg művész lenni. Ezzel szemben egy magasan humán végzettségű úgy dobálózik az áltudományos bullshittel, hogy fogalma sincs mit beszél, csak kvnatum....-al kezdődjön minden mondata. Érdekes hogy a két folyamat nem felcserélhető.

Hiába vannak folyékony homeós szarok is, azok sem tiszták. Azon kívül ha azok mégis tiszták, a homeós "gyógyszerek" 90%-al szilárd tejcukor. Akkor azok átverések?

A szilárd állapotú homeós cuccnak mégis mennyi a víztartalma? Ez a kristályos állapotú víz a cukorban nyilván hülyeség. :) (nem gondolom hogy komolyan írod)

Tehát a mobiltelefonoknak nem a vevőegysége, hanem az adóegysége a probléma. Akkor maguknak az adótornyoknak miért nem probléma a térereje, ami mindig mindenhol jelen van? Mondjuk azt nem kérhetik hogy kapcsolják ki az adótornyokat, de akkor mi értelme van kikapcsolni a mobiltelefonokat?

Hogyan kell előállítani az antineutrínó sugárzást, és mivel, és ki képes erre? (nyilván senki, az egész felvetés egy baromság)

Lehet olyan reál végzettségű persze, aki valami miatt ezós lesz. Mint ahogy lehet egy művész is teljesen realista. De az arányok szerintem nagyon el vannak tolódva abba az irányba, hogy a humán végzettségűeknek lehet eladni az ezotérikus bullshitet áltudományos körítéssel. Ez magyarázhatja azt, hogy alapvetően a nők a célcsoport és nem a férfiak, ami elég nagy probléma. Ráadásul ha egy kapcsoltban egy nő behülyül, a férfi ritkán nem áll ki mellette, még akkor is ha tudja hogy baromság. Mondjuk én simán lebaromállatozok akárkit aki ezózik a közelemben, és nem is viselnék el senkit a magánéletemben aki egy kicsit is fogékony az ilyesmire.

tomcsicsi 2017.09.22. 19:26:58

@Thomas Dantes: :) Köszönöm! Ha jobban végigolvasod pontosan ugyanezt írtam, csak egy olyasvalamibe csomagolva, amit úgy hívnak, hogy: irónia. Szövegértésből kisegyes ;)

BiG74 Bodri 2017.09.22. 19:29:57

@Thomas Dantes:
Köszönöm, és mit csináljak vele?

Powerslave 2017.09.22. 19:37:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Szalmabáb, kedves!

Életszerű, a homeopátiát (vagy más misztikus baromságot) is alátámasztó "vízmemóriáról" beszélgetünk, nem kvantumszámítógépet építünk. Szezon és fazon.
Ha a témába egy kicsit sem vágó jelenségre apellálva vitatkozol, a saját álláspontodat degradálod a szőrszálhasogatás/okoskodás szintjére; nincs itt szükség arra, hogy célzottan téged becsméreljelek (nem is volt tervben, lásd alant).

Egyébiránt ez a néhány pikoszekundumos tétel is sántít a jelen kontextusban:
- A hígítás az ilyetén molekularendeződéssel interferál
- Kedvenc vizecskénken kívül szinte minden más elegyről elmondható, hogy elhanyagolható ideig megmarad(na) benne valamilyen formában a szennyeződés nyoma; ergo ilyen gondolatmenet mentén gyakorlatilag minden elegynek memóriája van

"Tudod, nem elég nagy arccal" bizonygatni, hogy az átlag proletárhoz képest kvantumfizikus vagy. Nem árt, ha a mondandódnak hozzáadott értéke is van :)

"Tudod, abból, hogy a homeopátia nettó hülyeség, még nem következik, hogy egyes részleteiben nincs valami minimális tdományos igazság, még ha csak véletlenül is. "
Pontosan így működnek az áltudományos tanok. Ettől még a víz nem fog felköszönteni a születésnapodon, de még csak dinamikus adattárolásra sem lesz nagyon alkalmas.

"Én inkább arra lennék kíváncsi, vajon TE milyen alapon becsmérelsz engem, aki tudományosan korrekt választ adok a kérdésedre."
Sajnos lemerült az időgépem, épp a töltőn lóg. Ezek a fránya akksik...
Pedig esküszöm, előbb ellenőriztem volna, hogy tudományosan korrekt válasszal replikáznál-e. (Egyébként a tudományos korrektség itt egy picit hibádzik: "amelyek "emlékeznek" azokra a vegyületekre, amelyekkel a víz érintkezett.")

Az igazat megvallva egy kisebb összegben fogadni is mertem volna, hogy bár nem kifejezetten neked lett címezve, ráharapsz a kérdésre, méghozzá pontosan ilyen hangvételben. :D Minimum érdekfeszítő, nevezzük emberkísérletnek.

Powerslave 2017.09.22. 19:40:23

@BiG74 Bodri: Na, ez így egy korrekt válasz.

Tőgyarcú Barom - www.youtube.com/watch?v=0a5Vq2zoCCU

Powerslave 2017.09.22. 19:42:18

@Bobby Newmark: Adom. Esetleg valami Hindenburg-kenőccsel kellene próbálkozni, az elég rendhagyónak tűnik ahhoz, hogy szeressék ezek a drága különcök.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.22. 19:48:45

@Powerslave:

Galambom, ha már szalmabábról beszélsz, nézz a tükörbe. A kommented többi része semmilyen szempontból nem üti meg azt a szintet, hogy reagáljak rá.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.22. 20:25:27

@Atomic Warning:

Kapcsold be az irónia-detektorodat. A kommentemben szándékosan és jelzés nélkül kevertem a valós műszaki infókat a homeós ill. áltudományos marhaságokkal. Aki képben van, szét tudja őket választani, aki meg nincs, annak úgyis mindegy.

"A szilárd állapotú homeós cuccnak mégis mennyi a víztartalma? Ez a kristályos állapotú víz a cukorban nyilván hülyeség. :) (nem gondolom hogy komolyan írod)"

Pár százalék. A fejtegetés többi része nyilván irónia, biztos észrevetted.

"Akkor maguknak az adótornyoknak miért nem probléma a térereje, ami mindig mindenhol jelen van?"

Azért, mert egy adótorony általában messzebb van a homeós szarokat áruló gyógyszartártól, mint a vásárló telefonja. Na meg a telefon adója eleve kisebb teljesítményű, ált. max. 2W, de többnyire kevesebb (az adótorony vezérli a telefonod adóteljesítményét).

"de akkor mi értelme van kikapcsolni a mobiltelefonokat? "

Azért, hogy a vevő már eleve kellő áhítattal lépjen be a homeós gyógyszartárba.

"Hogyan kell előállítani az antineutrínó sugárzást, és mivel, és ki képes erre? (nyilván senki, az egész felvetés egy baromság)"

Béta-bomlás.

"a humán végzettségűeknek lehet eladni az ezotérikus bullshitet áltudományos körítéssel."

Próbáld meg velem. :P

"Ez magyarázhatja azt, hogy alapvetően a nők a célcsoport és nem a férfiak"

Nem is tudom. A Műegyetemen tudtommal már a legtöbb karon többségben vannak a lányok.

Bobby Newmark 2017.09.22. 20:35:34

@Atomic Warning: Az IT szektor is különösen fogékony a bullshitre, furamód. Pedig őket inkább reál kategóriába tenném... Mondjuk ott inkább a konteók, meg az ilyen "a világ csak egy hologram!" elméletek hódítanak. Ilyen szakmai ártalomnak érzem náluk, hogy "ami elképzelhető, logikusan felépített, és még hihető is, az szükségképpen igaz is, további vizsgálat, és az elmélet ütköztetése a valósággal nem szükséges".

Bobby Newmark 2017.09.22. 20:41:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nekem a "kedvencem" Zsigovits (István? fasztudjamár) volt, aki a betontechnológia tárgyában az első két előadáson nettó szcientológiát "oktatott". Ilyen szódefiníciók, meg a belépő szintű hülyeségek.
Szobatársam kissé labilis lelkületű volt akkoriban, faszi ezt kiszúrta, három napig "vizsgáztatta", meg tömte a fejét a szokásos "hatalmas potenciál van benned, de van, ami visszahúz" baromsággal.

Feldobta a talpát a rohadék már, szerencsére.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.22. 20:42:19

@Bobby Newmark:

Egy programozónak mégis miféle természettudományos alapképzettsége van?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.22. 20:43:22

@Bobby Newmark:

Még szerencse, hogy nem vitte el egy auditálásra.

Atomic Warning 2017.09.22. 20:46:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem gondoltam azt, hogy a válaszok komolyak. Így viszont viszonylag könnyű őket cáfolni.

Atomic Warning 2017.09.22. 20:50:16

@Bobby Newmark: A férfiak konteóznak, a nők ezótéria fogékonyak. A kettő nagyjából kompatibilis egymással.

Atomic Warning 2017.09.22. 20:53:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Alapvetően reál érdeklődés, magas szintű matematika, nem beszélve a programtervezési képességről. Előfordulhat hogy az infósok bullshiteznek meg konteóznak ettől függetlenül, de nem azért mert ők infósok, hanem mert az jópofa dolog, és még csajozni is lehet vele :). Azon kívül pl a UX tervezés egy inkább kreatív mint reál folyamat, és ők is infósok.

Bobby Newmark 2017.09.22. 20:56:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Matek nemtom természettudománynak számít-e. Némi fizika, elektronika... ami a hardverből jön, meg árammal kapcsolatos.

Egyetem, magyar oktatás, tömik őket széles körben feleslegesnek gondolt, elméleti információkkal.

Bobby Newmark 2017.09.22. 20:59:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez volt a célja, elhiheted.

Egyébként a faszi kitűnő betontechnológus volt, rengeteg pénzt is keresett vele, amit aztán az utolsó fillérig arra költött, hogy elküldje a lányát amerikába a fő szci-orgba "tanulni".

2017.09.22. 21:16:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Elnézést, hogy beleszólok:

""de akkor mi értelme van kikapcsolni a mobiltelefonokat? "

Azért, hogy a vevő már eleve kellő áhítattal lépjen be a homeós gyógyszartárba. "

Annyi az értelme, hogy ne készüljön hangfelvétel a sarlatán dumáról! Ne lehessen perelni...

Másoknak: a magas szintű matematika különösen nem természettudomány!

Revolutionist 2017.09.22. 22:19:34

Bár a poszt minden szava szerintem abszolút helyes és igaz, tehát a kókler bizony nagyon szánalmasan és primitíven próbált a homeopátia mellet érvelni, szegény ordítóan ostoba (hiába is orvos esetleg) és jobban járt volna ha inkább nem nyilatkozik meg, azonban a homeopátiát, mint olyat, már jóval árnyaltabban látom.
Ez a homeopátia kontra hagyományos tudományos orvoslás vita, kb olyan szerintem, mint a kreáció - evolúció vita... parttalan... az evolúciót sem sikerült eddig bizonyítani, a kreációt sem sikerült eddig cáfolni, és ugyanígy, a homeopátiát sem sikerült eddig sem bizonyítani, sem cáfolni!. Bizonyám! Ez a mostanában port kavart új kutatás sem cáfolja meg, és nem állítja tényként, hogy biztos, hogy a homeopátia mint olyan, mindenestül és önmagában alapvetően és általánosan egy hamis téves valami. Hanem csak és csakis azt mondja ki (amit tudtunk eddig is mellesleg), hogy biztos hogy NINCS FIZIOLÓGIAI HATÁSA a homeopátiás szereknek. Azonban mivel a homeopátia transzcendens elveken nyugszik, ezért nem is állította soha, hogy fiziológiás hatása volna.. tehát ezzel az "új eredménnyel" illetve állásfoglalással a tudósok ismét a spanyolviaszt találták csak fel.... Hiszen eddig is tudott volt, hogy a homeopátiás szerben nincs ott semmilyen hatóanyag, csak a semleges médium anyag van az üvegben, és eddig is tudott volt, hogy közvetlen fiziológiai hatása nincs a homeopátiás szernek a szervezetre. A tudomány azt vélelmezi (és ez sincs bizonyítva), hogy az pusztán csak placebó. A homeopátia azt mondja, hogy bár valóban nyilván jelen van a placebó IS egy gyógyulásos esetben (mint ugyebár általában mindig, akár pozitív akár bizony negatív módon is, hiszen bizony van negatív placebó is, ellen hit is), de nem csak az, hanem ott van még egy effektus, ami viszont már kilóg jelen tudományos világképből szerintük, mégpedig ugyebár az a bizonyos úgymond transzcendens rezgés, ami ugyebár ugyanabból a fajta dologból, izéből áll, mint pl az aura, vagy éppen az ember lelke, vagy éppen a holtak szelleme stb, transzcendens, sziderikus, éteri ha tetszik (bár az inkább a rádióhullám, de használják a misztikus energiákra is), továbbá ugyanaz a rezgés, mint a hatóanyag amire hivatkozik, csak fizikai anyag nélkül, csakis a spirituális rezgés... Namost ebben viszont az a különös, hogy a TUDOMÁNY IS MÁR FELFEDEZTE EZT A FAJTA ENERGIÁT!!!! Ahogy fejlődik a tudomány és egyre mélyebben hatol a mikrovilágba, úgy fedez fel újabb és újabb furcsaságokat ugyebár nemlokalitás vagy éppen a határozatlansági elv, a kettős természet, a sötét energia stb... Ugyebár ismerünk már antianyagot, bozonokat, húrelméletet több dimenzióval, multiverzummal stb Mindezek közt a tudomány részben erős teóriákat, részben tényeket is tud már bemutatni, amelyek igencsak gyaníthatóan lehetséges, hogy ugyanazok, mint az ezoteria ill. misztika által kultivált okkult erők, energiák, rezgések. Ezért kvantumoznak a sarlatánok, mert erre próbálnak áltudományos rizsát kitalálni, mivel szakszerűen elmagyarázni nem tudják... Tehát a részecskefizikában bizony nem kizárt hogy meg fogjuk találni előbb-utóbb, mint a lélek, mind az Isten, mind a többi misztikus dolog reális magyarázatát, az auráét is és azt a rezgést is, azokat a részecskéket, amik alkotják a homeopátia hatását (és nem hatóanyagát)... vígan lehet továbbra is, hogy ez így van. Azt, hogy a homeopátia hatástalan, nem nagyon lehet biztosan megállapítani, tehát maradéktalanul cáfolni, mint ahogy bizonyítani pláne nem, azt hogy hatásos. Vannak esetek amikor egész jól működik, talán tisztán placebó, de nem biztos (hiszen a placebót nem tudjuk mérni, nem tudjuk empirikusan megragadni, csak sejtések vannak, hogy ezt most valószínűleg placebó, ez nem placebó, de hogy együtt hat-e valamivel vagy sem és milyen arányban, arra nincs semmiféle mérési vagy számítási lehetőségünk egyelőre. Vannak esetek amikor hatástalan a homeopátia, itt mondhatjuk, hogy ellen-placebó dolgozott vagy épp azt hogy lám-lám hatástalan, ám ezt sem állapíthatjuk meg őszintén tökéletesen biztosan még ezesetben sem, hiszen erre sincs sem számítás sem mérés, semmilyen empirikus módszer. A statisztika marad ugyebár, megnézni hogy hány placebós kezelés volt hatásos és hány nem. Csak a baj az, hogy ez bár már egyfajta mérés és számítás valóban, csak éppen teljesen pontatlan, egy sor hibalehetőség van. pl hazudik az illető, akár a sarlatán homeo doki, akár az álmodozó homeo hívő beteg... A másik még nagyobb hibafaktor, hogy ha tudja a tesztalany hogy most ez egy teszt, máris befolyásolja a hitét, a placebóját ez a tudat így nem a természetes eredményt kapjuk és hosszan lehetne sorolni még az egyéb az ilyen felmérés pontosságát rontó tényezőket és hatásokat. Tehát az egyszeri gondolkodó szemlélődő igazságkereső, továbbra is csak agnosztikus maradhat e kérdésben, eme legújabb eredmény sem elégíti ki... marad továbbra is tehát az, hogy talán lehet hogy mégiscsak működik... vagy talán mégsem...? NEM TUDJUK! Továbbra sem tudjuk biztosan... ;)

Revolutionist 2017.09.22. 22:38:49

Egyébként még annyit, hogy egy érvet felejtett el a nagy érvelés közben ez a kedves lelkes homeo-lódoki... Pedig tán ez a legjobb érv. Mégpedig, azt, hogy a homeopátia eredete ősi. A homeopátiát már több ezer éve ázsiai taoista alkimisták használták, Európába is a már az ókorban behozták. Táltosok és sámánok is átvették, Igencsak egyívású kvázi orvoslás, mint a többi ősi természetgyógyász módszer, melyek közül jó néhányat már integrált a tudomány, mintpl akupunktúra, hipnózis ugyebár... egy középkori gyógyító mágus "boszorkány" (egyháztól kiátkozva ugyebár), ezeket mind alkalmazta, és mind jobb esetben sarlatánság, szélhámosság csalás bélyegét kapták, rosszabb esetben boszorkányság, okkultizmus, fekete mágia, sátáni praktika és máglya lett a vége... szegény derék kapucnis flótások pedig sok esetben a hipnózist, az akupunktúrát, akupresszúrát és a homeopátiát is (sok egyéb mellett, mittudomén fantomgyógyászat, aurasebészet blablabla). Az érdekes ezekben az, hogy ugyebár a hipnózis és az akupunktúra elfogadott már, a tudomány hitelesítette azokat. Sok egyéb természetgyógyászati ágazat sem lett még mindig megcáfolva, valójában még a kézrátételes gyógyítás sincs, még csak az sincs bebizonyítva, hogy tisztán placebó elven működnek, vagy van-e ott más hatás is... Nyilván az elsődleges a bizonyítás, azonban egy vérbeli természetgyógyász semmi késztetést nem érez arra hogy bizonyítson bármit, csak csinálja, és ha úgy érzi ő is és a hozzá járok is hogy hatásos a munkája, az neki bőven elég... Aki görcsösen bizonyítani akar, az máris egy jó jelzője annak, hogy sarlatánnal állunk szemben. Ugyanis van egy eléggé fontos tényezője szerintem eme kérdéskörnek (és nyilván nem én találtam ezt ki, nem a kisujjamból szoptam, hanem sokan gondolják így)... mégpedig arról van szó, hogy mi van ha léteznek igazi vagy nem tudom mi lenne jobb jelző, hiteles vagy valós (stb) természetgyógyászok, akiknél valóban történik "valami", valami titokzatos, valami ami miatt működik és nem csak a placebó, hanem tényleg fellép valami transzcendens energia működés, és meglehet, hogy a homeopátiát sem mindegy hogy ki készíti. Meglehet hogy csak bizonyos valami mód erre tehetséges ember képes elérni azt, hogy a bizonyos energia megmaradjon abban a tégelyben.... mások meg nem (bár ugyanazzal a módszerrel készítik vagy az is lehet hogy az igazi és jó gyógyászoknak van valami titkuk, valami rejtélyes technika, amit a kóklerek nem tudnak) és azok tényleg csak egy hatástalan nagy semmit sóznak a balekokra... (akár tudtukon kívül is). Mi van ha egy ősi tradicionális kínai homeopátiás mester gyógyszere, bár látszólag ugyanaz, fizikailag ugyanaz, mégis sokkal hatásosabb, mint egy lakótelepi zug homeopata terméke..? Vajon ez biztos hogy lehetetlen?

Bobby Newmark 2017.09.22. 23:11:45

@Revolutionist: És ennyi ésszel hogy a faszba maradtál eddig életben..?

Revolutionist 2017.09.22. 23:16:43

@Bobby Newmark: Úgy, hogy édesanyád tartott el és védelmezett... rám költötte általában a pénz zömét, amit a kuplerájban keresett....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.23. 07:22:47

@Revolutionist:

A fenti vélemények alapján ugye te humán végzettségű nő vagy?

2017.09.23. 09:46:24

@Bobby Newmark: max néha trollkodik. Ezúttal is valószínűleg ezt tette.

Atomic Warning 2017.09.23. 12:31:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem hiszem, ő inkább egy teljesen képzetlen és tudatlan férfi, aki ezzel az áltudományos bullshittel akar többnek tűnni mint amennyi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.23. 13:08:40

@Atomic Warning:

A kérdésem ironikus volt. Arra utaltam, amit te írtál korábban: "a humán végzettségűeknek lehet eladni az ezotérikus bullshitet áltudományos körítéssel. Ez magyarázhatja azt, hogy alapvetően a nők a célcsoport ".

Na de ezt most nem kötözködésből írom, nehogy megsértődj. :)

Atomic Warning 2017.09.23. 13:34:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én értem a humorodat, nincs vele semmi bajom :).

A célcsoport lehet hogy a nők, de akik eladják meg kitalálják azok inkább férfiak.

zolia 2017.09.23. 14:11:28

@steery: "rengeteg bizonyíték van a működésére" - így, konkrétumok nélkül, mint általában.
Igen, ez szokott lenni az érv. Tudományos bizonyíték semmi.
Egyet mondj. Ne lózungot - konkrétumot.
Amúgy a gyógyszergyárak hatalmas profitéhségéről annyit, hogy a homeopátiás bogyókat is patikában veszed, gyógyszergyárak gyártják, és ha valamin, hát azon aztán van haszon. Hatóanyag nem kell bele, elég egy kis víz és cukor, plusz csomagolás. Kutatásra sem kell költeni, hiszen minek, kísérletek dettó.
Mindegy, a lényeg, hogy MI tudjuk, hogy a homeopátia működik, azt is, hogy hogyan, hiszen RENGETEG bizonyíték van rá.

Atomic Warning 2017.09.23. 14:31:07

@zolia: Nem csak hatóanyag nincs bennük, hanem nem kell a hatékonyságukat semmivel bizonyítani, gyakorlatilag nem kell időt tölteni a fejlesztéssel és a teszteléssel. 1 homeós kamu átlagáron kb 3000 ft, és ha olyan kedved van, egyszerre beveheted az egészet. Nem tudom, de szerintem kevés hagyományos gyógyszer van 3000 ft körül, és ezeket fejlesztették, tesztelték, és kettős vakteszttel bizonyították a hatásosságukat, a hatóanyag/összetétel pontosan dokumentálva van, mert ha ez nem így lenne, nem kaptak volna engedélyt. A homeopátia elvérzik a hagyományos orvoslás feltételei mellett, és elég disznó dolog hogy azt megkerülve hülyítik az embert a hatástalan semmivel.

zolia 2017.09.23. 14:55:42

@BéLóg: Most vegyen elő mindenki egy hoeopátiás készítményt, és nézze meg az összetevőket. Cukor, víz, továbbá hatóanyag. Nem, mégsem, mert az nincs. Mellékhatás: nincs. Szép is lenne, hatóanyag nélkül bármilyen mellékhatás.
Amúgy a gyógyszerek nem attól drágák, hogy van bennük néhány milligramm hatóanyag. Ha attól lennének drágák, akkor a generikus gyógyszereket sem adnák lényegesen olcsóbban. A gyógyszerek attól drágák, hogy egy rakás pénzt felemészt a fejlesztésükhöz szükséges kutatás, ami általában hosszú évekig tart. A fejlesztésbe ölt pénzt a gyógyszergyár - eléggé el nem ítélhető módon - szeretné viszontlátni. A generikus gyógyszerek azért olcsóbbak, mert ott már nem volt szükség kutatásra, annak a költségei már megtérültek.
Fentebb már kifejtettem: éppen a homeós cukorgolyók vannak pofátlanul túlárazva, mivel azoknak nem volt kutatás-fejlesztés, mert nem volt mit kutatni, fejleszteni. Hatóanyag sincs bennük - ezt ugye el is ismerik, hiszen csak emlékező víz van benne... Akkor mitől kerül olyan sokba? Csak nem a gyárak pofátlan profitéhsége az ok? Generikus cukorgolyók meg nincsenek... Bár lehet, hogy én majd belevágok, megelégszem a kisebb haszonnal. Aki a gyógyszergyárak gátlástalan profitéhségéről papol, nézze már meg egy ilyennek a csomagolását, ki gyártja a készítményt! Mert nem a Mari néni a falu egyik zsákutcájában!

steery 2017.09.23. 15:54:35

@zolia: Ez így mind hazugság, amiket állítasz. A homeopátiás készítmények gyártóinak rengeteg kísérletet és tesztet kell elvégezniük, mire megtalálják egy adott betegségtünet gyógymódját. Ezért van az, hogy bizonyos problémákra máig nincs homeopátiás szer, mert még nem találták meg a megfelelő hatóanyagot hozzá. És ugyanolyan komolyan veszik a dolgot, mint a kémiai vegyszerek gyártói. De mivel én nem ebben az iparágban dolgozom, nem férek hozzá a kutatási jelentéseikhez, így nem tudom most kapásból neked prezentálni ezeket. Ha ennyire érdekel a téma, írj valamelyik gyártónak és kérj tőlük dokumentumokat.
A homeopátiás készítmények sokkal olcsóbbak, mint a kémiai vegyszerek, így jóval kisebb a haszon rajtuk. A költségek a vegyszereknél sem a vegyianyagok beszerzési áránál jelentősek, hanem az előállítás és a mennyiségi arányok beállításainál. Itt derül ki, hogy ez az egész pocskondiázás valójában a pénzről szól.

steery 2017.09.23. 15:57:24

A téma iránt érdeklődőknek itt egy előremutató cikk a homeopátia működésének fizikájáról és a jövőbeli fejlesztésekről:
esemenyhorizont.uw.hu/2004/homeopat.html

Balazs111 (törölt) 2017.09.23. 16:32:49

@steery: Kerem fejtse ki bovebben, milyen tipusu kutatas kell egy hatoanyagot nem tartalmazo, artalmatlan anyagokbol allo formula kifejlesztesehez?

Emellett tovabbi logikus kerdesek:

Ha a feltetelezzuk, hogy a homeopatia valoban hatasos, emellet pedig azt tenyszeruen tudjuk, hogy sokkal konnyebben piacra dobhato, mint egy hagyomanyos, mivel mentes egy rakas teszt elvegzese alol, emellett atlagosan nem olcsobb a hagyomanyos gyogyszereknel, akkor hogy a banatban lehet rajta kevesebb haszon egy hagyomanyos gyogyszerhez kepest, amire szazmillio $ nagysagrendben koltenek mielott meg egyaltalan pacienshez jutna?

Emellett azt is kerdezem, hogy ha ismet feltetelezzuk, hogy hatasos, emellett tudjuk, hogy eroteljesen profitabilis es eladhato is, akkor miert nincsenek homeaopatias keszitmenyek a vezeto gyogyszergyartok kinalataban? Hisz, ahogy azt nagyon sokan itt mar kifejtettek, a gyogyszeripar elsodleges celja a profit. Ezzel pedig ugyanugy lehet penzt keresni, mint hagyomanyos gyogyszerekkel, emellett pedig annak, aki hagyomanyos gyogyszereket gyart minden feltetel adott homeopatias szerek gyartasara is... tehat a kovetkeztetes egyenes... Ok akkor miert nem csinaljak?

Balazs111 (törölt) 2017.09.23. 16:49:37

Emellett meg egy naiv kerdes: ha ez az egesz homeohumbug tenyleg jo, akkor miert nem csinalnak valodi klinikai vizsgalatokat, kettos vak modszerrel stb., ahogy azt a hagyomanyos gyogyszerekkel is teszik? Ezzel siman lehetne bizonyitani a tudomanyos vilagnak, hogy mukodik, senki nem kerdojelezne meg soha tobbet. Tudom sok ido, meg penz, de ha ez tenyleg ennyire k*va jo, akkor talan nem er meg ennyit???

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.23. 17:05:01

@steery:

Ez különösen tetszett, bár az egész tökéletes írás. Elszégyelltem magam az olvasása közben, mert én a legnagyobb igyekezettel sem tudnék ilyen áltudományos bullshitet összehozni:

"Az ütverázáskor tehát az elektronok közelebb kerülnek, kényszerítődnek egymáshoz (tömegtehetetlenségük okán). Az elektronhéjak fizikailag egymásba nyomódnak részlegesen."

Perse nem ez a legnagyobb hülyeség benne, de talán ez a legnyilvánvalóbb.

BiG74 Bodri 2017.09.23. 17:36:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Kicsit tovább üti,és csinál egy jó kis maghasadást!

Atomic Warning 2017.09.23. 17:56:59

@BiG74 Bodri: "elektronhéjak fizikailag egymásba nyomódnak"
Magfúziót.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.23. 18:44:26

@Atomic Warning:

A hülye fizikusoknak meg csak nem akar összejönni a hidegfúzió! :D

Atomic Warning 2017.09.23. 18:58:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mert egy nyomorult rázógépet nem tudnak összebarkácsolni.

zolia 2017.09.23. 19:43:02

@steery: a kutatási jelentésekhez sajnos más sem fér hozzá, merthogy nincsenek ilyenek. Éppen ezért kötelezték a homeo gyártókat arra, hogy a csomagoláson feltüntessék, humbug az egész, mivel soha semmilyen mérhető eredménnyel nem tudták igazolni azt, hogy a szerek hatásosak. A gyártókat nem kellett nekem megkérdeznem, megkérdezték már az erre hivatott szervek. Pontosan ennek eredményeként kellett beismerni, hogy a szerek nem hatásosak.
Vagy tessék mérhető, tudományosan igazolt és alátámasztott eredményt közzétenni, vagy beismerni, hogy nem áll rendelkezésre ilyen. Utóbbi történt.
Ami pedig az olcsó-drága kérdést illeti: sokáig én magam is használtam homeopátiás szereket - értsd: évekig - többféle problémára, mivel hittem bennük - szerettem volna hinni. Van tehát tapasztalatom arról, hogy mennyibe kerültek az adott betegségre-problémára a gyógyszerek, és mennyibe ugyanarra a problémára a homeo szerek. Nem volt szignifikáns különbség. Homeo orvosnál is jártam. Nem természetgyógyásznál-jósnőnél-kuruzslónál, hanem orvosnál.
Továbbá: (pici) gyermekem jelenlegi háziorvosa is homeo hívő. Nem szándékos választás volt, de így alakult. Ma már égnek áll a hajam, ha előrukkol a homeo "gyógyszer" javaslataival. Nem tapasztaltam javulást saját magamon, nem tapasztaltam javulást a gyerekeimen. Egy idő után ki sem váltottam ezeket a szereket, mert minden esetben az volt a vége, hogy hetekig szórakoztunk, aztán végül valamilyen gyógyszerrel tudtunk kimászni a betegségből.
Továbbá: személyes baráti körömben HALT MEG konkrétan egy fiatal (3x) nő, és hagyott maga után egy pici gyereket, mert elutasította a hagyományos orvosi kezelést, és homeo-ajur véda-tököm tudja, milyen alternatív módokat próbált ki (és szórt el több százezer forintnyi, közel milliós összeget ilyen-olyan áltudományos sz@rokra), miközben az állapota folyamatosan rosszabbodott - bár mindig úgy tűnt, na, most aztán már javul. Persze, pár napig.
Én is minden alkalommal nagyon úgy akartam érezni, hogy javulok, ezért pár napig így is éreztem, aztán be kellett vallanom magamnak, hogy semmivel nem vagyok jobban.
Konkrétan a homeopátiának is eleve azért szavaztam bizalmat, mert 1.) a baráti körömben számomra hiteles emberek közül többen is hittek benne, 2.) nekem is szimpatikus volt az, amit állított.
Csupán annyi volt a baj, hogy sem magamon, sem a gyerekeimen, sem a szóban forgó barátaimon nem tapasztaltam soha - és ők sem magukon - semmiféle érdemi javulást. Egyikük végül rá is ment, ámbár addigra a homeopátiával én már végeztem.
Semmi bajom azzal, ha valaki a homeopátiában hisz, ám tegye, lelke rajta. De ne ígérjen olyant, amit aztán nem tud bizonyítani, márpedig nem tud, ennek ellenére ígér szépet és jót. A gyógyszeripar pedig beismeri, hogy a szerei nem tökéletesek, a tudásunk jelenleg ennyire futja. Mindenki maga eldöntheti, ezek alapján beszedi-e az adott gyógyszert, vagy a cukorgolyókat választja. De ez utóbbinál nem árt, ha tisztában van vele, hogy a gyógyulást illetően kizárólag a hitére támaszkodhat. Azt sem kell lebecsülni, van annyira hatásos, mint a cukorgolyó.
De a sok lózung mellé tegyük már oda a rendelkezésre álló KONKRÉT, LEMÉRT eredményeket, amelynek értéke számszerűleg pillanatnyilag NULLA. Ha valaki ebben hinni akar, az hinni fog akkor is, ha a csomagolásra ráírják, hogy a szer semmifajta hatóanyagot nem tartalmaz. Nem lehet azt mondani, hogy ez hazugság, hiszen maga a homeopátia állítja ezt. És nem baj, ha a betegnek a homeopátia mellé van még valamilyen "B" terve.
Amint látod, vélemény nyilvánítás előtt tájékozódtam, ahogyan kérted. Ámbár nem most kezdtem, hanem még úgy 1996 tájékán. És onnantól használtam ilyen szereket. Egészen 2-3 évvel ezelőttig, egyre kevesebb meggyőződéssel.
Szóval ne hazugozz le engem, ha kérhetlek! Majd ha konkrétummal is elő tudsz állni, akkor hozd bátran nyilvánosságra.

Atomic Warning 2017.09.23. 20:09:51

@zolia: A homeopátia vissza tudná verni az összes olyan támadást ami szerint hatástalan, ha nagy számban lobogtatnák azokat a kettős vak teszteket, amiket a hagyományos gyógyszergyártóknak kötelező elvégezni. Ilyen tesztek nincsenek, vagy ha vannak azért nem nyilvánosak, mert a homeopátia hatástalanságát bizonyítják. És hát erre a homeóknak nem 10 évük lett volna hanem 200.

zolia 2017.09.23. 22:13:01

@Atomic Warning: Így van. Vissza tudná, de nem teszi. Vagy azért, mert nem tudja, vagy azért, mert nem akarja. És ha nem akarja, akkor azért nem akarja, mert nem tudja. Ha valamit 200 év alatt sem sikerült alátámasztani, akkor annak az az egyszerű oka, hogy alátámaszthatatlan. De a hívőket ez az apróság nem befolyásolja. Hiszen RENGETEG bizonyíték van rá, hogy működik. Most éppen egyetlen konkrétum sem jut eszükbe. De várjunk, mégis: ismernek valakit, aki már hallott olyant, hogy valaki egyszer meggyógyult, mert bevett egy ilyent. Hogy aztán tényleg attól gyógyult-e meg, azt nem tudjuk, de ez nem is érdekel senkit. A lényeg, hogy RENGETEG ilyen bizonyítékról hallottunk már.

Bobby Newmark 2017.09.23. 22:31:23

Nekem egyébként a kedvencem az oscillococcinum reklám volt, ami akár hat órával is lerövidíti a megfázást.

Amit minden épeszű ember napokban mér.

Aki a homeopátiát beszopja, az egy menthetetlen idióta, nincs ezen mit szépíteni. Nem szükséges meggyőzni, hogy hülyeségeket hisz, hagyni kell beledögleni valami gyógyítható betegségbe, azzal is tisztul a génállomány.

zolia 2017.09.23. 23:19:15

@Bobby Newmark: :D:D
A mélyelemző nekem is személyes kedvencem!

zolia 2017.09.23. 23:25:19

@Bobby Newmark: Az előbbit egy korábbi hozzászólásodra írtam, a véletlen játéka, hogy te is éppen egy kedvencedet említetted :)

zolia 2017.09.23. 23:26:50

@Thomas Dantes: :D :D
Látom, te is ismered már...

zolia 2017.09.23. 23:31:54

@Bobby Newmark: Na igen. De ugye míg te csak késő délutánra lennél jobban, addig egy homeós már ugyanaznap kora reggelén elmondhatja ugyanezt magáról. Ugye, ugye, mégiscsak van valami értelme!

lezlidzsi84 2017.09.24. 08:00:01

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Istenem, hogy te mennyire megfelelsz a sztereotípiáknak :) A nyugat hanyatlását vízionáló, oroszpárti (+ orosz vonatkozású témákban valóban pöpec tudású), összeesküvéselméletekre finoman ráerősítő, kételyt elültető figura. Túl szép ez, hogy igaz legyen :D

lezlidzsi84 2017.09.24. 08:07:44

@commentes nikk: Ha kiderült volna előre, hogy homeós, üvöltve keresek mást, balszerencsémre a körzetében voltam és a korábbi orvost váltotta... Tanulság: ha a doki furcsákat mond, és előkerül bármiféle "alternatív" szemléletmód, váltsunk, mert ha komolyra fordul a helyzet, simán kinyír.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.24. 08:15:28

@zolia:

Azt még tedd hozzá, hogy a hetedik nap reggeléről ill. délutánjáról van szó.

steery 2017.09.24. 19:32:29

@Balazs111: Csupa remek kérdés, amikre csupa remek választ tudok adni! :-D
A homeopátia lényege az, hogy hatóanyagot nem tartalmazó, hanem helyette hatóinformációt tartalmazó anyaggal kell kezelni a pácienst. Mivel ez jóval ártalmatlanabb a veszélyes vegyszereknél.
A homeopátiás szerek sem mentesek egy rakás teszt elvégzése alól. Emellett többnyire (amennyire tudom az eddigi gyógyszer vásárlásaim alapján) olcsóbbak a vegyszereknél. Ezért van rajtuk kevesebb haszon.
Hogy miért nem forgalmaznak homeopátiás készítményeket a vegyszergyárak, ezt tőlük kell megkérdezni, nem én vagyok az illetékes elvtárs ezügyben.
A homeopátia számos bajra nem nyújt megoldást. Ahogy a vegyszerek is. Minden dolog csak bizonyos problémákra jelent megoldást, másokra nem. Ezt az orvosok dolga lenne elvileg eldönteni, mikor melyiket érdemes használni. Ne engem kérdezzen, hanem őket.
Más egyéb kifogás-nyafogás?

steery 2017.09.24. 19:36:59

@zolia: Én ugyanezt tapasztaltam a vegyszerek fogyasztása közben. Hogy nem hatásosak vagy lassan hatnak, rosszul hatnak. Szóval szerintem semmivel sem jobbak a homeopátiás készítményeknél. Az emberi egészség és a testünk működése csuda bonyolult folyamat, amibe akár hatóanyagokkal, akár hatóinformációkkal önkényesen beavatkozni, a rendszerünk működésének teljes megértése nélkül - csak kényszerű kontárkodás. Bármit mondjanak is az orvosok és biológusok, még mindig nem tudunk egy csomó mindent önmagunkról. Ha tudnánk, akkor minden betegséget könnyen, gyorsan tudnánk gyógyítani és már mind halhatatlanok és örökifjúk lennénk.

Nervenke 2017.09.24. 20:29:10

@steery:
1, A homeopátiás szer is vegyszer. Elvégre van benne cukor és víz, meg néha alkohol is.
2, Mérhetetlenül hálás vagyok a gonosz gyógyszergyáraknak amiért gyártanak naproxent, valamint a rendkívül pénzéhes háziorvosomnak, aki felírta, mert pont ma majd tíz órán át szenvedtem a migrénemtől, ami minden igyekezetem ellenére sem akart elmúlni, így mikor már az ájulás határán voltam bevehettem egyet és fél órán belül elviselhetővé szelidült.
3, A párom orvos, láttam, hogy mennyi mindent meg kellett ehhez tanulnia. Kegyetlen azt gondolni, hogy a szervezetünk 100%-os ismerete nélkül kár belenyúlni a működésébe, mert akkor hagyhatnánk az embereket szenvedni és ha meghalnak, hát majd elkönyveljük, hogy isten akarata volt. Én se írnék ide, ha az orvosok nem gyógyítottak volna meg egy olyan durva fertőzésből, ami olyan fizikai károkat okozott, ami mind a mai napig megmaradt. Nagyapám valószínűleg már nem élne, ha néhány hete az orvosok nem szedtek volna ki egy jókora trombust a lábából. A testvéremnek pedig semmi esélye sem lenne arra, hogy anya lehessen, ha nincs a mai orvostudomány.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.24. 20:40:02

@steery:

"hatóanyagot nem tartalmazó, hanem helyette hatóinformációt tartalmazó anyaggal kell kezelni a pácienst"

Ugye be tudsz linkelni olyan tudományos kutatásokat, amelyek azt igazolják, hogy a víz hónapokig emlékszik a benne feloldott anyagok "információjára"?

A valóság ui. az, hogy a víznek nincs emlékezete, vagy ami van, az max. 1ps ideig tart. Ez azt jelenti, hogy eléggé sietni kell a csomagolással, kiszállítással, eladással és elfogyasztással, mert 1ps alatt még a fény is csak 0.3mm utat tesz meg, ha jól számolom.

Bobby Newmark 2017.09.24. 21:22:29

@steery: Jézus fasza, hogy mennyire ostoba vagy.

"Mivel ez jóval ártalmatlanabb a veszélyes vegyszereknél."

Persze. hogy ártalmatlanabb, mert nettó semmi hatása nincs. Annál ártalmatlanabb dolog nem létezik.

"A homeopátiás szerek sem mentesek egy rakás teszt elvégzése alól."

Nettó hazugság.

" olcsóbbak a vegyszereknél. Ezért van rajtuk kevesebb haszon."

Na itt dobtam el az agyam, hogy bazdmeg annyira hülye vagy, hogy nem érted, mit jelent a fogalom, hogy "haszon"? Bazdmeg, az az előállítási költségek és a fogyasztói ár közti különbség. Az ár abszolútértékéhez semmi köze, te faszbarom! Drága dolog is lehet 0 haszonnal, meg olcsó is nagy haszonnal.
Az azért nem semmi bazmeg, hogy ezt azért a legtöbb gyerek általános iskolás korára felfogja...

"Ezt az orvosok dolga lenne elvileg eldönteni, mikor melyiket érdemes használni."

Eldöntötték, a hazug, simlis geciken kívül egyhangúan az az álláspont, hogy a homeopátia egy ordas lehúzása a betegeknek.

Bobby Newmark 2017.09.24. 21:25:00

@steery: Még szerencse, hogy a véleményedre senki sem kíváncsi.

Ja, sokat nem tudunk önmagunkról, te például azt, hogy mekkora egy orbitális idióta vagy. Úgyhogy most szólok, most már ezt is tudod, egy lépéssel előrébb vagy.

Komolyan remélem, hogy elvisz a hülyeséged, mielőtt még szaporodni lenne alkalmad.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.09.25. 06:38:35

Elolvasva a számtalan kommentet itt és az FB felületeken, folytattam a témát. Köszönöm mindenki hozzászólását pro és kontra, tanulságos volt.

alimento.blog.hu/2017/09/25/homeopatias_tanulsagok

steery 2017.09.25. 10:32:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Masaru Emoto - A víz gyógyító ereje
Töltsd le, olvasd el. Az emlékezetet nem úgy kell érteni, mint az agy memóriáját. A víz is úgy emlékezik az őt ért hatásokra, mint a gyurma a belenyomott formára.

steery 2017.09.25. 10:34:08

@Bobby Newmark: A te hozzászólásaidra nem válaszolok, mert ingerült vagy, elfogult, buta és gyűlölködő. Menj szépen trollkodni máshová.

Bobby Newmark 2017.09.25. 12:02:03

@steery: Kár hogy erre a világon semmi bizonyíték nincs, légből kapott hülyeség az egész. Akkor is, ha létezik olyan idióta, aki képes egy könyvet mellébeszélni róla.

Bobby Newmark 2017.09.25. 12:02:45

@steery: Ja, sejtem, fáj az igazság, meg nincs igazad. Úgy én sem szeretek vitatkozni, persze.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.25. 12:34:28

@steery:

Bocs, de engem csak tudományos kutatási eredmények érdekelnek. Ezeket onnan lehet megismerni, hogy ismert szaklapokban jelennek meg peer reviewed tanulmányok formájában.

Atomic Warning 2017.09.25. 13:25:00

@steery: "víz is úgy emlékezik az őt ért hatásokra, mint a gyurma a belenyomott formára."

Tételezzük fel, hogy ez nem egy nettó agyament baromság, és a víz tényleg "behorpad" ott, ahol benyomják. Felhívnám a figyelmedet, hogy ha ez a hatásmechanizmus lényege, akkor gyakorlatilag bármibe bármi belenyomható, az "emlékezni" fog rá. Elárulom: hidegsajtolás :). Ez az összenyomós "emlékezés" lehetséges szilárd anyaggal, de nem folyadékkal vagy gázzal, mert azok értelemszerűen nem maradnak úgy. Ezért az egyik kérdés az, hogy az összenyomás után a folyékony víz hogy a büdös kurva anyjába marad úgy, és ezt hol dokumentálják hogy úgymarad? Másrészt miért nem teljesen mindegy az nekem, hogy a víz amit cukorként megeszek milyen formára van "sajtolva"? (eltekintve attól hogy a víz esetében ilyen nem lehetséges).

BéLóg 2017.09.25. 13:27:52

@Balazs111: Azért, mert ha BÁRKI ezzel keres meg egy klinikát vagy labort, azok szépen hátat fordítanak neki, jobb esetben, rosszabb esetben agyonlövik.
Homeopátiával kapcsolatos kísérleteket lefolytatni LEHETETLEN.

Ennek oka az alábbi:
1. A homeopátia hatástalan, hiszen soha nem bizonyított senki semmit.
2. Az aki hajlandó lenne homeopátiás kísérletek végzésének helyt adni, AZONNAL elvágja magát minden támogatástól, minden megrendeléstől és gyakorlatilag éhenhal.
3. A homeopátiában akkor hiszünk majd tudományosan, ha azt kísérletileg igazolták.
4. A homeopátia nem lehet igaz... Ja bocs, ezt már mondtam.

Bobby Newmark 2017.09.25. 13:34:26

@Atomic Warning: Juj, de szó szerint vetted azt a balfasz analógiát. Szerintem nem mechanikus benyomódásra gondolt, bár a fasz tudja, hogy aki ilyen őrületes baromságokban hisz, az valójában mire gondol...

Atomic Warning 2017.09.25. 13:39:40

@steery: Egyébként említetted itt arra a kérdésre hogy miért cukorgolyó a homeókamus "gyógyszer", és erre azt válaszoltad, hogy mert a cukorban víz kristályos állapotban van, ami nettó hazugság, de ez most mindegy. A víznek megfagyott állapotban kellene lennie ehhez nem cukorban "feloldva" (érted a víz van feloldva a cukorban, nem fordítva, hahaha), amire nem vigyáztok, mert szartok a tárolási hőmérsékletre. Szerintem az egész hülyeség ott megbukott, hogy nem folyékony, hanem szennyezve van akármivel is, miközben az egyébként mindenhol jelenlévő GSM frekvencia tönkreteszi a "rezgését" :)

Atomic Warning 2017.09.25. 13:40:47

@Bobby Newmark: Arra gondolt, mert egyrészt a példája arra utal, másrészt már írta feljebb hogy a rázás hatására egymásba nyomódnak az elektronok vagy micsodák.

Atomic Warning 2017.09.25. 13:41:47

@BéLóg: A hatástalansága kettős vak tesztekkel régóta bizonyított.

Bobby Newmark 2017.09.25. 13:42:59

@BéLóg: Az azért ugye megvan, hogy se klinika, se labor nem kell egy ilyen kísérlet elvégzéséhez, csak egy jó kísérleti összeállítás, meg egy rakás tesztalany?

Ez egy ordas kamu kifogás. Ha elvégzed a kísérletet otthon a lakásodban, párezer ember bevonásával, rendesen ledokumentálod, és publikálod egy szaklapban, azt mindenki el fogja fogadni.

Továbbá az is hazugság, hogy klinikák és laborok közül egyetlen egy sem foglalkozna vele. Fizetni kell érte, és megvizsgálnak bármit. Futná rá, a sokmillió eurós haszonból, csak a homeopátiás szerek gyártói is ugyanolyan simlis hazug köcsögök, mint te.

Inkább egyébként azt kéne megvizsgálni, hogy a homeopátia váltja-e ki a folyékony hazudozást a hívőkből, vagy eleve az aljadék gerinctelen férgek vonzódnak a homeopátiához. Ez egy fontos kérdés lenne, mert ha az előbbi, akkor az minden egészségügyi hatásnál károsabb, ha meg az utóbbi, akkor egy jó indikátor a férgek kiszűrésére.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.25. 13:57:25

@Atomic Warning:

"arra a kérdésre hogy miért cukorgolyó a homeókamus "gyógyszer", és erre azt válaszoltad, hogy mert a cukorban víz kristályos állapotban van"

Azt hiszem, ennek a szerzői joga engem illet. :) Legalábbis én is írtam ilyet, persze poénból. Azaz a cukorgolyónak biztos van némi víztartalma, de a kristálycukorban nincs kristályvíz.

Aztán elszégyelltem magam, miután elolvastam a steery által ajánlott olvasmányt: esemenyhorizont.uw.hu/2004/homeopat.html . Én még kitalálni sem tudok annyi elvetemült marhaságot, amit a linkelt írás szerzője halálkomolyan gondolt. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.25. 14:00:02

@Atomic Warning:

"Tételezzük fel, hogy ez nem egy nettó agyament baromság, és a víz tényleg "behorpad" ott, ahol benyomják."

Ezt úgy képzeld el, hogy a "rázáskor az atomok elektronhéjai részlegesen egymásba nyomódnak". Nem szó szerinti idézet a fent belinkelt tudományos műből.

Atomic Warning 2017.09.25. 14:15:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Bazze tényleg te írtad :). Hát nem kisebb baromság mint az összes többi magfúziós hülyeség. Akkor még mindig fennáll a kérdés, hogyha a víz emlékezik, annak tisztaságára vigyázni kell, akkor a homeókamu miért nem folyékony?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.25. 15:26:48

@Atomic Warning:

Mint már a múltkor is jeleztem, csak poén volt. Ezért csak áltudományos válasszal szolgálhatok, amit meg is adtam. Amúgy is, az esemenyhorizont.uw.hu -n olvasható írás mellett nem érzem magam eléggé képzettnek ahhoz, hogy kellően nagy marhaságot írjak válaszként. :D

Atomic Warning 2017.09.25. 17:57:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az egyfajta dicséret, hogy nem gondoltam elsőre hogy te írtad :)

steery 2017.09.25. 19:21:56

@Atomic Warning: Remek kérdések! Én is pont ugyanezeket a kérdéseket tettem föl, amikor a témát kutattam és próbáltam megérteni. Először is: nem a víz horpad be, mert itt nem hidegsajtolásról van szó. A vízmolekulát alkotó hidrogén és oxigén atomokat alkotó elektronok pályái (héjai: tartózkodási helyeik valószínűségi eloszlásai a térben) módosulnak (helyük, alakjuk) az ütközések miatt, illetve lehetséges (ezt nem tudjuk), hogy az atommagok szerkezete is módosul. Hogy maguk a részecskék (elektron, proton, neutron) módosulnak-e, azt nem tudjuk (szerintem logikusan: igen). Mindez pedig kihat a molekula térbeli formájára, illetve a többi molekulával alkotott kötéseire (távolság és szög) és ez az az információ, ami, mint módosulat kerül megőrzésre egy ideig (megfelelő körülmények közt!), majd átadásra a többi molekulával való ütközések, keveredések során. Itt finom kölcsönhatásokról van szó. Vagyis a jelenségnek nem sok köze van a kémiához, inkább a fizikához. Valamilyen okból kifolyólag a víz és cukor hatékonyabban tárolják (őrzik meg egy ideig, megfelelő körülmények közt) és adják át ezen információkat (deformáltságukat) a sejteknek, amikor beépülnek (a kötéseken keresztül hatnak, igen komplex módon befolyásolva az anyagcsere folyamatokat). Noha nyilvánvaló, hogy a dolog elvileg mindenféle atommal működik, csak eltérő hatásfokkal. Az élő sejtek főként vizet és cukrot zabálnak, így logikus, hogy ezzel kell etetni őket és ezen ételeken át lehet információsan manipulálni őket. A részleteket lehet, hogy csak több száz évnyi kutatás után fogjuk megérteni, de a lényeg az alapelv: ezt kell kutatni, erre van a megoldás.

Mindebből az is következik, hogy a homeopátiás szerek szó szerint nem gyógyszerek, mivel nem gyógyítanak. Csak információt visznek be az élő szervezetbe, amivel manipulálják a sejtműködést és gyakorlatilag becsapják a sejteket, azt sugallva nekik, hogy adott típusú baj fenyegeti őket, s ezzel ráveszik a sejteket a fenyegetés elhárítására. Olyan ez, mint az edző, aki súg a bokszolónak. Ő maga nem vesz részt a meccsben, nem is lenne rá képes (se ereje, se kesztyűje), de tanácsokat ad, hogyan pofozd az ellenséget. És ez okozza a homeopátia korlátozott hatóképességét. Ha az élő szervezet valamiért nem képes önállóan meggyógyítani magát a sugallatok hatására, akkor nem fogsz meggyógyulni. Ha rossz a sugallat vagy valamiért nem hallod, nem jut el hozzád a jel, esetleg nem hiszel neki, nem fogsz reagálni. Szóval rengeteg oka van annak, mikor, miért nem hat a homeopátia. De ez a kémiai alapú vegyszer-gyógyszereknél is így van. Azok sem hatnak egyformán, mindig, mindenkire. Ezért okosabb lenne a homeopátiás szereket nem gyógyszernek, hanem súgszernek hívni (saját ötlet).
Röviden ennyi. A többit tessék önállóan továbbgondolni...

steery 2017.09.25. 19:25:25

@Atomic Warning: Remek meglátás! Valóban ezt tapasztaljuk, hogy a homeopátiás készítmények rendkívül érzékenyek a hőmérséklet ingadozásokra (főleg a melegre), a mechanikai igénybevételre (szállítás közbeni rázogatás), valamint a különféle sugárzásokra (fény, rádióhullám, radioaktivitás). Egyszóval minden olyan hatásra, ami szétbarmolja a molekulák finomszerkezetét és lerontja a beleírt információt. Épp ezért kell betartani a tárolási előírásokat meg a lejárati időt. Az ideális az lenne, ha a helyben előállított szert venné be azonnal a páciens és nem tartana hetekig vagy hónapokig, mire a gyártól eljut a sejtekig a cucc.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.09.25. 19:44:27

@steery:
Konkrétan a vízmemória már ott elvérzik, hogy a víz nem statikus molekula. Létezik egy auto-protolízis nevű folyamat, amiben a kedves vízmolekulák egymásnak passzolgatják a protonjaikat. Na ez betesz minden létező tárolt infónak, ha addig más nem tett be.

Cukor: a cukor vízben oldódik, az oldódás közben a molekulák közötti kapcsolat megszakad, összetett szénhidrátoknál az enzimek is bekavarnak rendesen. Ha lenne is a homeopatikus készítményeknek ilyen hatása, az emésztőrendszer azt gyakorlatilag felszámolná.

Az elektronhéjak átrendeződésére vonatkozó teória egy kellemes fikció, aztán ezt valamikor fogja-e valamikor igazolni - főleg ennek a jelenségnek makroszkopikus méretű állandóságát..

"Csak információt visznek be az élő szervezetbe" - megehetek én egy élettankönyvet, attól még nem fogok meggyógyulni, pedig az is információ. Egyébként ez az info-halandzsa egy dolgot hagy nagyon durván figyelmen kívül: az információ csak akkor fog változást okozni, ha társul hozzá megfelelő energia, a változás mértéke pedig pont annyi lesz, mint amennyit az energia indokol.

Tegyük hozzá, hogy a szervezetnek elég nagy behatások elleni pufferképessége, ez biztosítja a homeosztázist - pl. egy citrom nem képes felborítani a sav-bázis egyensúlyunkat. nagyon kellene tudni indokolni, hogy lehet egy ilyen alacsony intenzitású inger a változás kiváltására alkalmas, pl. hogy nem veszik el a környezeti zajban a bevitt jel, honnan szedi azt a többlet energiát, ami a változás kiváltásához szükséges.

Ha rá is lehetne bírni, hogy a víz vagy a cukor információt tároljon (végül is, a szilíciumot is rá lehet bírni, hogy ezt tegye), akkor ahhoz speciális körülmények kellenének és ha a gyártás és a szállítás során ez fenntartható is lenne, akkor is gondot okozna a szervezeten belüli fizikai és kémiai behatás elleni védelem, plusz az, hogy a viharban olvassa ezt be a szervezet, amikor ilyen típusú információra jelen ismereteink szerint nem rendelkezünk apparátussal - pedig már azt is tudjuk, hogy a közönséges halolajból hogy lesz gyulladáscsökkentő prosztaglandin.

Atomic Warning 2017.09.25. 20:01:07

@steery: Semmivel sem tudod megvédeni a kamugolyókat a GSM/Wifi stb sugárzásoktól. Nem mintha ezek ártanának neki, de ez a ti teóriátok, nektek kéne belátni, hogy a különböző rádiófrekvenciás adóktól ma sehogy sem tudod megvédeni.

A másik, hogy bár lószar se történik a vízzel a gyártás során, amikor megeszi valaki, a gyomorsav miért nem teszi tönkre azonnal az egészet? Mert ezt a hülyeséget úgy mondtad, mintha a homeós hülyeséget egyből a problémás sejtre tudnátok valahogyan vezetni. Próbáltatok már nyálban feloldani, vagy savba tenni a golyókat? Nem, és nem is foglalkoztok olyan kérdésekkel, hogy ez a hatás hogyan szívódik fel, hogyan jut el a beteg sejtekhez. Ti homeósok nem tártok fel alapvető kérdéseket, ezt a nettó hülyeséget meg elég nehéz beadni normálisaknak.

Apropo, az Ebola járványt homeósan akarta megoldani egy egészen fogyatékos csoport, mégis a hagyományos vakcina oldotta meg. Miért?

De egy dolog, amit itt már többen felvetettünk, pontot tenne az egész végére. Hol vannak a hatásosságot igazoló kettős vak tesztek, amik az összes többi gyógyszernél bizonyítják a hatékonyságot? Sehol.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.25. 20:21:47

@steery:

"gyakorlatilag becsapják a sejteket, azt sugallva nekik, hogy adott típusú baj fenyegeti őket, s ezzel ráveszik a sejteket a fenyegetés elhárítására."

Ez érdekes. Eddig azt hittem, hogy a homeopátiás szarokat beteg emberek szedik, akiknek a sejtjei már informálódtak a fenyegetésről - hiszen épp azért betegedtek meg. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.25. 20:30:54

@Atomic Warning:

"a gyomorsav miért nem teszi tönkre azonnal az egészet?"

A gyomorsav éppen hogy elősegíti a homeopátiás szar hatásának kialakulását. A gyomorsav elég tömény sósav, de van benne jócskán víz is. A sósav teszi egyáltalán lehetővé a víz disszociációját, hiszen tudjuk, hogy a deszt. víz alig disszociál. A H+ és OH- ionok mintegy közvetítőként viszik át a gyógyító információt a szervezetbe, pontosabban a gyomorba, ahonnan az emésztés során/után eljut a szervezet összes sejtjéhez.

"Hol vannak a hatásosságot igazoló kettős vak tesztek"

Azok megvannak, sőt többnyire hármas vaktesztekről van szó: vak a homeopata kókler orvos, vak a gyógyszarász, aki nem világosítja fel a beteget arról, hogy placebót vásárol, végül vak a beteg is, aki mindezt a szó szoros értelmében is beszopja.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2017.09.25. 22:09:48

@steery: 'Valóban ezt tapasztaljuk, hogy a homeopátiás készítmények rendkívül érzékenyek a hőmérséklet ingadozásokra (főleg a melegre), a mechanikai igénybevételre (szállítás közbeni rázogatás), valamint a különféle sugárzásokra (fény, rádióhullám, radioaktivitás)'

Legyen! (Bár nincs..Mert hülyeség..) De akkor hol van az leírva a homeobogyókon, hogy
- ne rázogasd
- tartsd Faraday kalitkában
+ 1 ha egy homeo gyógyszertárban ki van írva, hogy mobiltelefont ki kell kapcsolni, mert zavarják a bogyók mojoját, akkor otthon hogyan sétálhatgatsz a gyógyszeres szekrény előtt bekapcsolt mobillal?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.25. 23:31:38

@Szántó Gábor:

"otthon hogyan sétálhatgatsz a gyógyszeres szekrény előtt bekapcsolt mobillal?"

Úgy, hogy ólommal bélelt páncélszekrényben tartja. Jobb, mint a Faraday-kalitka, mert még a káros földsugárzásokat és a vízérsugárzást is elnyeli. Ezért arra sem kell ügyelni, hogy elkerülje a Hartmann-háló csomópontjait, amelyek különben súlyosan roncsolják, sőt esetenként meghamisítják és akár visszájára is fordítják a homeopatikus szarban lévő gyógyító információt, amely ezáltal károssá is válhatna.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2017.09.26. 00:24:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az áltudomány álterméke:

Tudta-e ön:
Hogy a homeopatika összes szirszara rázásra érzékeny? Íme, csak itt, csak most, 99999 forint helyett 99998 forintért egy rázkódásbiztos, giri-gyros kópos fikszációval bíró, fluxturációt teljesen kizáró (off - ez lehet a Hartmann hálót elhárító rész, nem mintha lövésem lenne, hogy mi az, de nálad jól hangzott - on) kütyü, amivel garantáltan kizárható, hogy a homeufóriás cukorkák kirázásegyütthatója (hmm.. ezen még dolgozni kell..) a cc-ből a wc státuszba kerüljön.
És mindent akár traktorvezetés közben!
Rendelje meg most!! Már csak 3, öö izéé ketttő, bocs, elbasztam: már csak az utolsó daraba várja, csak önt!

(ps levédtem az 5 letet :D)

BéLóg 2017.10.09. 12:39:42

@Bobby Newmark: Rendes gyerek vagy te, mit mondjak, a korrekt vitatkozás kalapszar mintapéldája. Autofellációt ajánlanék a bajodra.

Ha ez így megtehető lenne, EGYMILLIÓ gyógyszer lenne már forgalomban, hiszen miért is nem lehetne otthob a garázslaborban meg fészbúk segítségével "melliós" teszteredményeket gyártani (v.ö. brittudósok) és máris OK lenne.
Szóval köcsög fakszalap beszélhetsz te össze vissza, sőt TE magad csinálhatnál homeopátia lejárató tripla vakteszteket a kert végében, hát miért nem teszed aztán már kampec is lenne az egésznek?

elvagyok 2017.10.10. 22:56:01

„Ceterum censeo:…” : az itt leírtakkal maximálisan egyet tudok érteni, ugyanakkor az emberek korrekt tájékoztatását valamilyen módon mégis meg kell oldani.

Hogy mennyire égető kérdés, azt jól mutatja, hogy a homeopátiával kapcsolatos ellenérzéseit két bejegyzésben is fontosnak érezte kifejteni, amelyek ráadásul szerintem jó áttekintést adnak, de valamivel mégis adósak, vagy legalábbis kellő mélységében nem tárgyalják egy aspektusát a problémakörnek: miért fordulnak el a mainstream iránytól az emberek? Miért jut szerephez például a hit, vagy a gyógyszergyárakkal szembeni ellenséges hozzáállás – legyen az bármennyire megalapozott.

Szerintem jelentős szerephez jut ebben a folyamatban a mainstream sok betegséggel szembeni kudarca, számtalan tévedése s az ezzel való szembesítésre adott válasza, azaz az arrogancia és az elzárkózás megannyi formája.

Amíg ebben érdemben nem lesz változás, addig a homeopátia (és társai) vígan ellesznek, nem kis kárt okozva az emberek egészségében. Hogy mi lenne a jó irány, nem tudom, de valami nagyon el van rontva…

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.10. 23:22:26

@elvagyok:

"addig a homeopátia (és társai) vígan ellesznek, nem kis kárt okozva az emberek egészségében."

Ez nem olyan nagy baj, ezt hívják természetes szelekciónak. Bár túl jól sem működik, mert azt hiszem, azért keveseket akadályoz meg a génjeik továbbadásában. :(

elvagyok 2017.10.11. 22:24:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A homeopátia , mint a "természetes" szelekció új "útja"? Hát ez azért egy picurkát meredek... :-)
süti beállítások módosítása