Víz - Mit igyunk?
2014. július 16. írta: Meleg Sándor

Víz - Mit igyunk?

A korábban feltett kérdés (mennyit igyunk?) után magától értetődő, hogy megkérdezzük: és mit (ne) igyunk? A fő tétel egyszerűnek tűnik: a szervezetnek vízre van szüksége, igyunk hát vizet. De manapság a folyadékpótlásra már számtalan alternatívánk van, még a vízből is tucatnyi változat közül válogathatunk, a többi italról nem is beszélve. Nos, fussuk végig röviden a kínálatot.

viz_03.jpg

Tiszta vizet a pohárba.

Csapvíz

A csapból folyó vizek többsége talajvíz, karsztvíz, amiknek a minőségére kevés panaszunk lehet. Ennek ellenére ma már nem "divat” csapvizet inni, mert valami kifogást mindig fel lehet ellene hozni. Egy valamirevaló "egészségtudatos" állampolgár fél órán keresztül sorolja, hogy milyen szennyezőanyagok fordulhatnak elő a csapvízben, amiktől jól meg lehet halni és természetesen fontos részét képezik a háttérhatalmak lakossággyérítő és elnyomó hadműveleteinek. De ha összehasonlítjuk kis hazánkat a világ kevésbé szerencsés országaival, ahol a tisztítatlan víz ezerszámra szedi az áldozatait, talán mégsem állunk olyan rosszul.

A csapvízzel kapcsolatos rettegések fő tárgya a klór (Cl). A vízben, vízvezetékekben élő kórokozók féken tartására a vizet fertőtleníteni kell, erre általában valamilyen klórvegyületet (pl. klór-dioxid), alkalmaznak, de elég nagy hígításban (pl. klór dioxid 0,8 mg/l). A klórral kapcsolatos aggódások tárgya a THM (trihalometán, nem pedig teljes hiteldíj mutató) keletkezése, amit a klór és a vízben található szerves vegyületek reakciója okoz. A THM bizonyos koncentráció felett és kellő expozíciós idő mellett emeli egyes daganatos megbetegedések előfordulási gyakoriságát, ezt a köznyelvben úgy mondják, hogy „rákot okoz”. A THM engedélyezett szintje 50 µg/l, a hazai csapvizekben ennél jóval alacsonyabb (fele, harmada) a koncentráció.

Nyilvánvalóan a klór egy agresszív vegyület és a származékai sem játékszerek – de a nagy tömegek központosított vízellátása megköveteli a módszeres fertőtlenítést. Összességében a klór által jelentett többlet-kockázat még mindig nagyságrendekkel kisebb, mint a víz által közvetített kórokozók okozta fertőzéseké. Külön érdekesség, hogy a víz fertőtlenítéséhez is használt nátrium-kloritot (NaClO2) több készítményben (MMS, pH Prime) is forgalmazzák "lúgosításra", illetve szabályos mozgalom alakult ki a gyógyszermaffia által eltitkolt és betiltott csodaszer körül.

A víz fertőtlenítésére ugyan több technológia is létezik, pl. ózon alkalmazása (ez inkább ásványvizekre jellemző), UV fény, különféle szűrések, ezeket az újabban kiépült vízművek egyre szélesebb körben alkalmazzák is – de kell még némi idő, hogy le tudjuk váltani a jó öreg klórozást.

vezetek.jpg

Mit adtak nekünk a rómaiak? Többek között vezetékes vizet.

Ásványvíz

Hazánk nagyon gazdag jó minőségű ásványvizekben. Ezeket a jó magyar állampolgár különféle PET palackokban hordozza hazafelé. Én a palackozott ásványvizekkel nem szimpatizálok, mégpedig a következő okok miatt:

Valamikor a hazai szabvány szerint az ásványvíz 1.000 mg/l feletti oldott ásványi anyag tartalomtól indult, aztán jött az EU és ennél jóval alacsonyabb (500 mg/l) lett a megugrandó limit. Innentől minden falu fúrt egy kutat a határban és beindult az ásványvíz biznisz - pedig addig sem halt szomjan senki. Amit ma ásványvízként megveszünk, az nagy részben igen gyenge minőségű: az ásványvizek többsége a minimális 500 mg/l körüli tartalom körül található, és jellemzően csak a hidrogén-karbonát ionban teljesítenek mutatósan (350-370 mg/l). Például a nagyon jó marketinggel megfuttatott Szentkirályi víz összes ásványi anyag-tartalma 520 mg/l – éppen megugorja az 500 mg/l-es határértéket. De ha csak az értékelhető ásványi anyag tartalmat nézem (magnézium és kalcium) akkor marad 89 mg/l - 400 mg csak a hidrogén-karbonát. Összehasonlításként: a Margitszigeti ásványvíznél a Mg és Ca összesen 192 mg/l, a Theodora Quelle esetében 276 mg/l, és még sorolhatnám!

Magyarországon a talajvizek egészen jó minőségűek, magas ásványi anyag tartalmúak – némelyik csapvíz összetételét tekintve simán veri a palackos ásványvizek nagy részét. De mivel trendi dolog ásványvizet inni, palackozva vesszük, a csapvízhez képest 100-200-szoros áron. Vagyis sokkal drágábban veszünk vizet, mint kellene – pénzkidobás.

csapviz.jpg

A győri csapvíz és néhány népszerű ásványvíz összehasonlítása. Tanulságos, nem?

Végül, de nem utolsó sorban: az ásványvíz-piac fellendülése megindított egy tömeges szemetelést, 2000-ben 39 liter volt az éves ásványvíz-fogyasztás, 2007-ben, már 105 liter, 2013-ban 116 liter – ezzel már meghaladjuk az EU átlagot. A lelkes iszogatás miatt iszonyatos mennyiségben cipeljük haza a rengeteg műanyag palackot, majd mindez megy a szemétbe (2001-ben állítólag kb. 43 ezer tonna, de ebben benne vannak az egyéb PET  palackos italok is). S mivel kis hazánkban a szelektív hulladékgyűjtés nem része az általános kultúrának, adunk a jó anyatermészetnek rendesen.

A PET palackokból kioldódó vegyi anyagok miatti rettegésről már nem is beszélek. A csatos üveg nehéz, a fémdobozokból kioldódik a fém, a PET palackból mérgező szerves vegyületek kerülnek a szervezetbe, a csapvízben klór van, soroljam még? Olyan nincs, hogy valami jó lenne...

pet.jpg

Ez egy jó ötlet, de nem a tökéletes ,megoldás a problémára

Bubis - nem bubis

Nagy vita van időnként a szénsavas, nem szénsavas frontvonalon is. Alapvetően a szén-dioxid nem szeret vízben oldódni (25 C fokon 1,45 g/ l az oldhatósága), de nyomás alatt kb. 4-6 g/l mennyiségben is oldható, aminek egy kis része valóban szénsavat képez. Amikor kinyitjuk az üveget, a nyomáscsökkenés miatt a gáz buborékokban kiválik, s távozik. A szénsavas víz alkalmazásának legfontosabb szempontja, hogy sokkal frissebb élményt nyújt fogyasztás közben, mint „nem bubis” vizek. A szénsavas italok fogyasztása alapvetően ízlés kérdése, nincs olyan egészségkárosító hatásuk, ami miatt aggódni kellene. Ugyanakkor nem javasoltak savtúltengés, reflux esetén.

 

Gyümölcslé

Hozzá vagyunk szokva, hogy ha valami gyümölcs, az csak jó lehet. A legtöbb gyümölcsléről viszont ez nem igazán mondható el, ennek oka pedig az, hogy a gyümölcs mellett (helyett?) rendkívül sok cukor kerül az italba. Sajnos az árak a gyümölcstartalommal erősen korrelálnak, tehát ha az ember (viszonylag) olcsó gyümölcslevet szeretne, akkor 12-25%-os kategóriában tud csak válogatni, ha pedig ragaszkodik a 100%-os tartalomhoz, akkor azt a pénztárcája fájlalhatja. Ezeknél a gyümölcslé 10-13 g/100 grammos cukortartalma jó eséllyel a gyümölcsből származik – de ettől még nem lesz más az egészségügyi hatása, mert a cukor az cukor marad.

gyumolcsle.jpg

Ez így nagyon gusztusos, de a valóság sokszor ennél kiábrándítóbb.

Teák

Igen népszerűk a különböző teák. A klasszikus, teacserjéből (Camellia sinensis) előállított teafüvek kínálata is rendkívül széles, ehhez adódnak a nem teacserjéből (szárított gyümölcsök, gyógynövények, stb.) készült, szintén tea néven forgalmazott termékek. Önmagában a teafogyasztás nagyon jó alternatívája a víznek, hiszen változatos ízvilágot valósítanak meg. De van két kritikus pont ezen a területen is:

1. A teát ritkán isszuk meg ízesítés nélkül, ez azt jelenti, hogy az esetek többségében jól megcukrozzuk (vagy mézet teszünk bele, ami lényegében ugyanaz).

2. A teakészítéshez felhasznált növényekből olyan hatóanyagok kerülnek a teába, amik hatással lehetnek a szervezet működésére. A teacserje esetében a koffeinnel és rokon vegyületeivel találkozhatunk, ami általános élénkítő hatásáról ismert, de hatása a kávéval szemben kevésbé intenzív. Viszont nagyon sok esetben találkozhatunk különböző gyógynövényekkel teakeverékekben. Ezeknél érdemes figyelembe venni a hatást, különösen tartós és jelentős mennyiségű fogyasztás esetén. Sajnos elmosódik a határ az élvezeti és a terápiás okból fogyasztott teakeverékek között, ami okozhat problémákat (pl. megzavarhatja egyes gyógyszerek hatását).

tea.jpg

„Üdítő” italok

Az élelmiszerpiacon milliónyi italféleség fordul elő. A modern táplálkozástudomány és az alternatív irányzatok lényegében egyet értenek abban, hogy a magas cukortartalom komoly probléma ezeknél az italoknál. Általában 10 g/dl mennyiségről beszélünk, de mivel a fogyasztási adag 0,3-0,5 l vagy még több, a rendszeres fogyasztás komoly mennyiségben visz be a szervezetbe cukrot. Egy 0,5 literes "üccsi" tartalmazza a jelenlegi ajánlás szerinti teljes napra szóló cukormennyiséget egy egészséges, átlagos testméretű felnőttnek.

Az alternatív oldalon emelik a tétet azzal, hogy komoly hírverést csapnak az üdítőkben található mesterséges anyagok (édesítőszerek, színezőanyagok, stb.) potenciális kockázatai körül. Ez ügyben a hivatalos táplálkozástudomány mérsékeltebben nyilvánul meg, ugyanis az italokban szereplő anyagok komoly vizsgálatokon mennek keresztül: a "hivatalos" álláspont szerint a rendszeres, de mértékletes fogyasztás esetén sem jelenthetnek egészségügyi kockázatot. Nyilván, ha valaki a teljes folyadékszükségletét hosszú éveken át ilyen italokból fedezi, azt érheti kellemetlen meglepetések – az más kérdés, hogy ez mennyiben az adott ital, és mennyiben a beszűkült fogyasztási szokások felelőssége.

cokepepsi.jpg

Az emberiség legádázabb ellenségei.

Energiaitalok

Nem túl régen komoly felhajtás volt az energiaitalok körül, ugyanis több rosszullétet kapcsolatba hoztak a termékekkel. Az energiaitalok nem kifejezetten általános fogyasztásra szolgálnak, inkább funkcionális termékek, melyeknek célja, hogy a szervezet teljesítőképességét átmenetileg fokozzák. Ennek megfelelő az összetétele is: vitaminok, teljesítményfokozó növények kivonatai, biológiailag aktív szerves vegyületek találhatók az italokban, s nem mellesleg komoly mennyiségű koffein. Ez utóbbiból 30-35 mg/dl az átlagos mennyiség, de ne feledkezzünk meg arról, hogy 1 adag rendszerint 2,5-3 dl, így egy ilyen ital egy csésze rendesen lefőzött kávéval egyenértékű. Ettől azonban még nem tekinthetők veszélyesnek a termékek, a gond (itt is) a fogyasztási szokásokkal van.

Az energia-italok jellemző kellékei az egész éjszakás szórakozásnak (lásd itt). A kellő „pörgést” alkoholos ital és ezzel párhuzamosan nagyobb mennyiségű energiaital elfogyasztása biztosítja, ami már potenciálisan komoly egészségügyi panaszokat okozhat. Az ÁNTSZ adatai szerint 2011-ben a 232 regisztrált rosszullét esetén 56 alkalommal volt jelen az alkohol is. A másik kritikus szokás az energia-italok étkezés helyett történő felhasználása. Sok fiatal a fő- és kisétkezések helyett energia-italt fogyaszt, vagy az elégtelen étkezés, pihenés okozta "energiahiányt" ezzel pótolja. Az energiaital fogyasztása ugyan átmenetileg biztosítja a teljesítményt, de összességében kimeríti a szervezetet. Felmerülhet az energia-italok addiktív működése is, amit részben a koffein, részben az energiaitalok által kiváltott teljesítmény-érzet magyaráz. Külön hangsúlyozni kell, hogy a rosszullétek háromnegyede a 18 évnél fiatalabb személyeknél fordul elő. Ez önmagában erős érv lenne a korhatáros vásárlás mellett - már ha az alkohol és dohánytermékeknél ez bevált volna.

e_drinks.jpg

Az energia-italok piaca dinamikusan fejlődik, sajnos időnként a józan ész rovására.

Alkohol

Kis bolygónkon mi vagyunk az egyetlen faj, aki komoly energiát fektet abban, hogy a lakhelyén található szénhidrát-tartalmú dolgokból alkoholos italt állítson elő. S ha már előállította, akkor fogyasztja is nagy serényen, tekintet nélkül annak rövid és hosszútávú következményeire.

A folyadékháztartásunk szempontjából fontos, hogy az alkohol diuretikus hatású, vagyis fokozza a vizelet ürítést, így alkoholos ital mellé érdemes többlet folyadékot fogyasztani, "kísérőnek" azonban nem egy másik alkoholos italt javasolhatunk, hanem tiszta vizet.

Nyilván a totális absztinencia irreális cél (lásd az USA alkoholtilalom alatti történetét), s a mértékletes alkoholfogyasztás nem dönti romokba az ember egészségét - így értelmetlen is a teljes tiltás. A hazai fogyasztás (12 l/fő/év tiszta alkohol), a közel egymillió alkoholbeteg (és a többi, igencsak félelmetes számadat) viszont arra utal, hogy nagyon messze vagyunk a mértékletes alkoholfogyasztástól. Minden kellemes hatása ellenére az alkohol toxikus anyag, rövid és hosszú távú károsító hatásai is jól ismertek. És igen, az alkohol "rákot okoz", nagyságrendekkel több megbetegedésért és halálért felelős, mint a csapvízben lévő trihalometán vagy a PET palackokból, TetraPack dobozokból kioldódó anyagok. Ahhoz képest korántsem sincs akkora felhördülés a gonosz sörlobbi, a pálinkamaffia vagy a bortermelők emberiségellenes összeesküvéséről.

ethanol.png

Etil-alkohol. Népszerű, de kártékony.

Bizonyára feltűnt, hogy nem esett szó a különböző alternatív irányzatok termékkínálatáról. Nos, ezekről fog szólni a harmadik rész.

 

Források:

  1. Termékteszt: csapvíz. URL: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/termekteszt-csapviz?page=6
  2. Szentkirályi ásványvíz. URL: http://www.szentkiralyi.hu/hu/termekek/szentkiralyi-asvanyvizek/1
  3. Ismertebb magyarországi ásványvizek vegyi összetétele (mg/l). URL: http://www.oocities.org/tofalvip/htm/asvanyviz.htm
  4. Energiaital-teszt. URL: http://energiaitalteszt.mindenkilapja.hu/html/22526922/render/energiaital-teszt
  5. Túlzott energiaital-fogyasztás miatti rosszullét. URL: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/12693/tulzott-energiaital-fogyasztas-miatti-rosszullet
  6. Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok? URL: http://www.origo.hu/itthon/20120208-kicsit-raszoktam-nelkule-tompabb-vagyok-fiatalok-az-energiaitalrol.html
  7. A túlzott energiaital fogyasztás veszélyes gyermekeinkre! – egy év mérlege. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. URL: https://www.antsz.hu/felso_menu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/archivum/sajtoszoba_archivum_2012/energiaital.html
  8. Idén ezektől pörögheti végig a Balatont. URL: http://velvet.hu/blogok/balaton/2014/07/15/iden_ezektol_porogheti_vegig_a_balatont/
  9. Ó, Mister Alkohol.Magyarország a számok tükrében. URL: http://szamvarazs.blogspot.hu/2012/12/o-mister-alkohol.html

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr796505279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2014.07.16. 13:49:13

"A csapból folyó vizek többsége talajvíz, karsztvíz, amiknek a minőségére kevés panaszunk nem lehet."
Ezzel negáltad a negálást, szóval azt mondtad, hogy sok panaszunk lehet. :)
Gondolom a 'nem' a végén véletlenül maradt benn. :)

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2014.07.16. 14:05:22

Ami nekem most így hirtelen hiányzik (bár ha beletartozik a "hogy nem esett szó a különböző alternatív irányzatok termékkínálatáról" kategóriába, akkor sorry: Az ásványvízbe oltott lightos ízesítések. Ezek kb tényleg annyit csinálnak, hogy valami pici plusz ízt visznek a vízíz mellé.

Ami előttem van, az 4g cukrot tartalmazz 100ml-ben, ami elég soknak tűnik, főleg, hogy dominánsan savanyú az ital.

A kérdés az, hogy nekem az edzőm azt mondta, hogy edzés közben jó, ha ilyeneket iszok, de otthon azért ne kapjak rá, hogy napi 3-4 litert bevágok belőle.
Ez igaz?

Ferenc Pályi 2014.07.16. 14:21:30

Kicsit meglepődtem, amikor a Győri csapvizes képen a Fluorid - ot megláttam, mint komponens. Azt hittem, csak Amerikában szokás Fluorid - ot rakni az ivóvízbe. Kerülni kell a Fluorid - ot vagy sem?

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.07.16. 14:24:41

@Szántó Gábor:

A 4g/100 ml az nem kevés, bár a többi cukrozott termékhez képes viszont valóban egy mérsékeltebb cukrozás. Edzés közben lehet jó hatása, mert ad 20-30g jól felszívódó szénhidrátot, viszont azon kívül inkább csak üres cukorbevitel.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.07.16. 14:30:21

@Ferenc Pályi:

Próbáltam utánanézni, Magyarországon több területen természetesen van fluorid a vízben, szerintem itt is erről van szó. Ez sem túl sok, az EU limit 1,5 mg/l. Itt ennek jó 10%-ról van szó.

Önmagában a fluoridtól nem kell tartani, az élelmiszerekben is van belőle bőven.

pl: www.origo.hu/egeszseg/20130304-kelle-felni-a-fluortol.html

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2014.07.16. 14:41:04

@Meleg Sándor: Köszi, hatalmas paleo vitáink után jó látni, hogy valamivel legalább egy véleményen van veled az edzőm. :D

Asidotus 2014.07.17. 13:51:59

@Szántó Gábor:
pedig azt szokták mondani, hogy edzés közben, meg előtte sem ajánlott a gyors felszívódású szénhidrát. Megugrik a vércukorszint, amit megnövekedett inzulin-kibocsátás követ, és annak következtében a kiindulónál is lejjebb esik a vércukorszint, és jön a rosszullét, erőtlenség.
Szerintem próbáld ki, és írd meg az eredményt!

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.07.17. 13:58:01

@Nűnű:
Az izomműködés javítja az inzulin-érzékenységet. Itt fontos kérdés az edzés jellege, időtartama, illetve a rendelkezésre álló glikogén felhasználása-újraképződése.

Ajánlott irodalom: teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/

klebsiella · http://zsofiadel.blog.hu 2014.07.17. 21:54:42

A bejegyzés alatt egy Coca cola reklám.. Puff neki!

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.07.18. 06:49:39

@klebsiella:

A honlap reklámjait nem én állítom be, hanem a szolgáltató. - Biztos eltévedt :)

Munyi cica 2014.07.18. 15:48:57

@Meleg Sándor:

A csapvíz klórozásához csak annyit, hogy nálunk hiába, hogy karsztvíz van, mert olyan helyen lakom, mégis, néha teljesen tejszerű, amit kiengedek, a klórtól, nincs gusztusom meginni, ráadásul rosszízű is. Ma is olyan volt, mintha tej lenne.
Hát ha így "elrontják" azt a finom vizet....
A gyerekeim se isszák meg. Szűrt vizet iszunk már régóta, de sajnos még ennél jobban megy nekik az ásványvíz, pár naponta egy-egy dobozos gyümölcslé.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2014.07.18. 19:18:53

@Nűnű: Kutatások szerint a sportolók kis részénél lép fel ez a jelenség. Náluk is inkább nagy mennyiségű szénhidrát fogyasztásánál jellemző ez, nem sportitaloknál. De léteznek low-carb edzés - étrend elméletek is.

@Meleg Sándor: Köszönöm az ajánlást!

fordulo_bogyo 2014.07.18. 23:46:10

@Munyi cica: Biztos, hogy klortol tejszeru a vized?
Nem egyszeruen a nyomas miatt beleoldodott gazok (levego) valnak ki apro-pici buborekeok formajaban?

Hogyan, mivel szuritek a vizet?

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.07.19. 06:35:07

@Munyi cica:

Nagyobb az esélye, hogy nagyon finom légbuborékokkal van tele a víz, attól tejszerű. Kiteszed egy pohárba, 10-15 perc alatt távozik belőle a gáz, ha türelmetlenebb vagy, akkor teafőzőben kicsit megforralod, a hőmérséklet emelkedése miatt a gázok rosszabbul oldódnak és gyorsabban távoznak.

A víz íze függ az ásványi anyag tartalomtól de a vízhálózat állapotától is. Pl. én a lágy vizek többségét (néhány kivételtől eltekintve) ihatatlannak tartom, mert a kemény vizek ízvilágához vagyok szokva, de másoknál pont fordítva van. De tudom, hogy ez a saját ízlésem, és nem vízminőségi kérdés.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2014.07.19. 11:27:02

@Nűnű: Különösebb különbséget nem éreztem, bár az az igazság, hogy edzés után elég nehéz ilyen természetű önvizsgálatot tartanom, tekintve, hogy ilyenkor kb fél óráig elsődleges célom, hogy ellássam habtestem oxigénnel. :D

Munyi cica 2014.07.19. 15:00:55

@fordulo_bogyo: @Meleg Sándor:

Valamennyire igen, valószínű, hogy a gázbuborékok is, na de ennyire? Egyébként a szűrés után mi nagy kancsókban tartjuk, kb. 2-3 l-t egyszerre, így aztán végképp távoznak a gázok belőle, ebben igazatok van.
Nálunk is kemény a víz, én szeretem az ízét.

Nevetni fogtok, de zuhanyszűrővel szűrjük mostanság. Azelőtt volt konyhai csapra szerelhető, de nehézkes volt az átfolyása, sokáig tartott, a "csurgattyúzás" külön munka volt a családban.
Ez a szűrő azt ígéri, hogy kiszűri a klórt, nehézfémeket, kémiai anyagokat (?)ilyesmit. Jó, lehet, hogy fele átvágás, amit írnak, de jobb ízű és színű a víz, zuhanyozni is jó, és legalább nem egy ökör ára :)
Gyakran főzök teát belőle, ill. szódavizet csinálok, hagyományos palackkal, én azt szeretem.

fordulo_bogyo 2014.07.19. 20:23:39

@Munyi cica: @Munyi cica: Igen, az a gaz (levego).

Kemiaoran azt tanitjak, hogy a klor zoldes sargas szinu szuros szagu gaz... nem feher.

A klor dioxidrol is azt olvasom, hogy sargas szinu gaz, az sem feher.

Ha akar klor, akor klor-dioxid lathato mennyisegben van avizben, akkor sargas szinu kene legyen (de az brutalis, valoszinuleg halalos) adag lenne.

Munyi cica 2014.07.19. 20:58:02

@fordulo_bogyo:

Ó, köszi kedves Bogyó, akkor teljesen megnyugodtam, én abban a tévhitben voltam (és a gyerekeim is), hogy a klórtól olyan fehér.
Persze az embernek valahogy ösztönös averziója van, ha nem olyan színű valami, amilyennek lennie kéne, és rosszakat gondol.

Azért csak ér a szűrés is valamit, mindenképpen jobb ízű, számtalanszor összehasonlítottam. Tudom, vannak szuper szűrők is, fordított ozmózisos, meg ilyen jól hangzók, de a férjem szerint kár erre beruházni.
Neked mi pl erről a fordított ozmózisosról a véleményed?

fordulo_bogyo 2014.07.20. 17:28:35

@Munyi cica: A forditott ozmozis adja a legtisztbb vizet a kulonbozo szuromodszerek kozul. Draga. Sok (amugy tiszta) vizet is pazarol, ez az elvebol kovetkezik. A laborban szukseg van ra. Ha tengervizbol alarsz ihatot kesziteni: szukseg van ra.
Egyebkent szerintem tulzas.

Most tiz napig a Sierrakban csatangolyunk, inni patakvizet tisztitottunk kis kezi pumpas szurovel es UV sterilezovel.
Vagy felforraltuk levesnek, teanak.

Munyi cica 2014.07.20. 20:08:59

@fordulo_bogyo:

Köszi. Szóval nem éri meg. Pláne a vízpazarlás miatt sem. Végül is nem is kell ennyire tiszta.

De jó nektek! Jó csatangolást! Jó lehet a patakvíz, fürdeni is?

Másik: sokan isznak desztillált vizet, na erről nekem más a véleményem, nem innám, mit gondolsz erről?
Van aki tesz bele sót és szódabikarbónát nem is tudom, minek, csak az íze miatt, de szerintem akkor meg már nem deszt víz.
Én nem tartom túl jó ötletnek.

fordulo_bogyo 2014.07.21. 06:25:29

@Munyi cica: Desztillalt viz ivasa: nem ertem, miert teszik, egyszeruen artalmatlan hobortnak tartom.

Munyi cica 2014.07.21. 20:07:15

@fordulo_bogyo:

Azért teszik, mert nagyon tisztának tartják, abban nincs semmi, csak H2O. Néhányan a csapvizet vegyszerlevesnek titulálják. Pl pont a Testkontroll, ott desztvizet kell inni, és ők mondják ezeket.
Én azért nem tartom ártalmatlan hóbortnak.

Munyi cica 2014.07.21. 20:10:58

Ja, kíváncsi lennék, mi Sándornak a véleménye a deszt. víz ivásról.

fordulo_bogyo 2014.07.22. 00:04:57

@Munyi cica: OK, fajdalmas hulyeseg, de maga a desztviz fogyasztasa nem okoz semmi problemat senkinek.
Az esoviz es a harmat is lenyegeben desztviz, ha belegondolsz.

Munyi cica 2014.07.24. 00:47:00

Bocsi, valamiért nem enged egy szöveget elküldeni, már egy napja próbálok bogyónak írni, és azt nem fogadja el, ezért trallalázok :) nem tudok rájönni, mi lehet az oka. Pedig semmi obszcént nem írtam benne! :D

Munyi cica 2014.07.24. 00:58:55

@fordulo_bogyo:

Köszi! Én eddig azt hittem, mert a férjem (kémikus) azt mondta, hogy a desztvíz ivása káros, mert nagyon jó oldószer, és kimossa az ásványi anyagokat a sejtekből(?) vagy szövetekből. Pl. itt egy (sok téves infot) tartalmazó oldal, hogyan hülyítik egymást az emberek a neten:

.....

Nagyon félelmetes :)

De már tudom, hogy nem így van, az esővízben-harmatban is igazad van, nem káros, legfeljebb ártalmatlan hóbort.
Köszi, hogy segítettél! :)

fordulo_bogyo 2014.07.24. 02:31:00

@Munyi cica: A desztviz valoban jo oldoszer, de csapviz/forrasviz/folyovis is az.

A natrium klorid (kozoseges konyhaso) oldhatosaga 36gramm / 100ml viz.
en.wikipedia.org/wiki/Solubility_table#S - itt megtalalod a tobbi sot is.
A desztillalt viz 100ml-e 36 gramm konyhasot old. A csapvizben lehet saccra 10-100mg (azaz 0.01-0.1g, igy 36g helyett 35.9- 35.99g sot lenne kepes oldani (a tengervizben 3.45g so van 100ml-kent, tehat meg az is kepes lenne tovabbi32g-ot oldani).
Jelentos kulonbsegek ezek?
A fiziologias so 0.9 g so / 100ml.meg az is kepes (lenne) tovabbi 35 gramm so feloldasara.

Ha jobban belegondolsz.

A sejtekbol nem egyszeru kimosni valamit, mert aktiv pumpak gondoskodnak a belso koncentracio orzeserol.

Munyi cica 2014.07.24. 08:58:58

@fordulo_bogyo:

Ez az a link: www. gyakorikerdesek .hu/tudomanyok__termeszettudomanyok__2173683-karos-e-a-desztillalt-viz-fogyasztasa

Munyi cica 2014.07.24. 09:17:19

@fordulo_bogyo:

Másold be a linket és vedd ki a szóközöket belőle.
A blog.hu motorjnak a hibája, hogy normálisan nem engedte linkelni és még bekopizni sem a szöveget.
Van itt szó az ozmotikus nyomásról, meg az, hogy "kimossa az ásványi anyagokat" meg hogy halálos a desztvíz stb. :)

Köszi a magyarázatot a sóval, tényleg nem jelentős különbség, értem, ahogy leírtad. Nagyon köszi! :)

fordulo_bogyo 2014.07.24. 12:50:40

@Munyi cica: "Ha csak desztillált vizet iszol, ami jóformán nyomokban sem tartalmaz semmiféle ásványi anyagot, attól a szervezetből még fokozatosan ürülni fognak."

Igaz. Ha _csak_ azt iszol _es_ nem eszel semmit, ami asnayi anyagokat tartalmaz.
De ugyanez igaz a csapvizre es az asvanyvizre is. Azokban sincsen 9 gramm so literemkent, a szervezetben pedig ennyi a norma.

Amugy a vesenek az is dolga, hogy visszaszivja a vizeletbol a szukseges sokat. Az izzadassal vesztett asvanyi anyagok ellen sokat nem tehetsz, legfeljebb visszanyalogatod a borodrol (nem vicc).

De ha a viz (barmilyen viz) ivasa mellett szirard taplalekot is fogyasztasz, akkor nem kell aggodni az asvanyi anyagok hianya miatt.

Munyi cica 2014.07.24. 20:53:06

@fordulo_bogyo:

Köszi, hogy válaszoltál. Igazából én enni is szoktam :), sok gyümölcsöt, zöldséget is, akkor pláne nem aggódom.
Vese visszaszívja: na ez is új infó, nem tudtam, de jó.
Izzadságnyalogatás: nem fog menni:), nem hinném, hogy finom és gusztusos. De nem vagyok izzadós, meg eszek-iszok inkább rendes kaját.

Munyi cica 2014.08.05. 08:09:01

@fordulo_bogyo:
"
Kemiaoran azt tanitjak, hogy a klor zoldes sargas szinu szuros szagu gaz... nem feher.
A klor dioxidrol is azt olvasom, hogy sargas szinu gaz, az sem feher.
Ha akar klor, akor klor-dioxid lathato mennyisegben van avizben, akkor sargas szinu kene legyen (de az brutalis, valoszinuleg halalos) adag lenne. "
ezt biztos jól mondtad? Mert a férjem azt mondta, hogy a beadagolt klór valami reakcióba lép a vízben valamivel, meg nem elemi klórt raknak a vízbe.
Itt olvasni róla:
www.vizlabor.shp.hu/hpc/web.php?azonosito=vizlabor&oldalkod=vizkezeles_rBob
"Magyarországon az ivóvízkezelés során leggyakrabban használt fertőtlenítőszer a klór.
A klór (valójában a vízben kialakuló hipoklóros-sav) az emberi tevékenység következtében a felszíni, vagy felszínalatti befogadókba jutott szerves szennyezőanyagok, valamint a természetes eredetű szerves anyagok egyes csoportjaival reakcióba léphet daganatos megbetegedést is okozó THM (trihalo-metán) vegyületek képződését eredményezve.
Mivel a THM vegyületek rákkeltő hatásúak (karcinogén vegyületek), ezért a szabvány rögzíti az ivóvízben megengedhető maximális koncentrációjukat. A jelenleg érvényes szabályozás szerint a megengedett THM szint: 50 µg/L.
A vízbe fertőtlenítési céllal adagolt klór egyéb szerves anyagokkal, például az ipari szennyvizekkel kibocsátott fenolokkal, fenol származékokkal is reagál, és – a néhány ug/L koncentrációban már kellemetlen szagot okozó – klór-fenolok képződnek. "

Munyi cica 2014.08.05. 08:10:35

@fordulo_bogyo:
Csak mert a másik posztban is említetted az elemi klórt, mint "harci gáz, gyilkos méreg", erről jutott eszembe, h. még vissza akartam erre térni, mert nem volt világos, miért kellene sárgának lenni.

fordulo_bogyo 2014.08.05. 12:46:45

@Munyi cica: Miert szines? Az elektronhejak gerjeszthetosege miatt.

hu.wikipedia.org/wiki/Kl%C3%B3r

Munyi cica 2014.08.06. 00:44:39

@fordulo_bogyo:
Na ja, egy kicsit melléfogtam, most már értem, miért kéne sárgának lennie - persze csak ha olyan iszonyú sok lenne benne, elemi klórgázból.
De mivel nincs is sok benne, sem nem elemi formában van már, ami benne van, ezért nem lehet sárga.
Utánanéztem: ahogy az elemi klórt beleteszik a vízbe, hipoklórsav keletkezik:

"Addition of chlorine to water gives both hydrochloric acid (HCl) and hypochlorous acid:[8]

Cl2 + H2O is in equilibrium with HClO + HCl "

szóval ahogy belekerül a vízbe a klór, rögtön reakcióba is lép vele, így lesz hipoklórsav és sósav. (de jó a gyomrocskámnak :)
És vissza is fordítható a folyamat.
Remélem, most már jól értem.:)

Ezt olvastam egy fórumon, valaki kérdezi:
"ha állni hagyjuk a vizet, akkor eltávozik belőle az illékony klór."
ez most így igaz? de hát nem is klór van benne, a HClO meg nem tud eltávozni, nem?
Ráadásul mivel azokat a biz. THM vegyületek képződését eredményezheti, rákkeltő is lehet (nagyobb mennyiségben, ahogy fentebb idéztem).

fordulo_bogyo 2014.08.06. 05:58:08

@Munyi cica: "Na ja, egy kicsit melléfogtam, most már értem, miért kéne sárgának lennie - persze csak ha olyan iszonyú sok lenne benne, elemi klórgázból."
nem kell hozza iszonyu sok.

""ha állni hagyjuk a vizet, akkor eltávozik belőle az illékony klór."
ez most így igaz? "
Igen, igaz. Erzed is a szagat, ahogy tavozik.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.08.06. 06:56:04

@Munyi cica:

A jelenség hasonló a szén dioxidhoz. Ha nyomás alatt CO2-t nyeletünk el a vízben, annak egy része reakcióba lép és valódi szén-sav jön létre, de a gáz jelentős része így is csak oldott CO2 marad. Ha kinyitod a palackot, akkor a CO2 távozik és a szénsav is lebomlik.

A klór jóval reakcióképesebb, így az átalakuló mennyiség jelentősebb lesz, de legalább kinyírja a vízben élő káros baktériumokat. De ahogy a nyomás lecsökken és a gáz távozni tud, ez is szépen elpárolog. Arról nem szabad megfeledkezni, hogy a víz fertőtlenítéséhez tömegarányosan nagyon kevés klórt használnak, szerintem nem tudnád lakmuszpapírral kimérni, hogy változott-e a víz pH értéke a keletkező sósavtól, hipoklórsavtól.

Persze az nagyon jól hangzik, hogy harci gáz van a csapvízben.

Munyi cica 2014.08.06. 08:55:34

@fordulo_bogyo: @Meleg Sándor:

"A vízbe fertőtlenítési céllal adagolt klór egyéb szerves anyagokkal, például az ipari szennyvizekkel kibocsátott fenolokkal, fenol származékokkal is reagál, és – a néhány ug/L koncentrációban már kellemetlen szagot okozó – klór-fenolok képződnek. "

Nem a klór-fenolok szagát érezni?
Ha nem is klór van benne, hanem hipoklórossav, miért éreznénk a klór szagát?
Másik, hogyan tud elillani a klór, ha nem is elemi formában van a vízben, hanem HClO formájában? Visszafelé csak akkor játszódna le a reakció, ha nagy tömegben lenne benne, de nincs.
" ez is szépen elpárolog."
Mi párolog el? Most mégis klórgáz van a vízben?

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.08.06. 09:26:42

@Munyi cica:

Biztos van olyan sommelier aki meg tudja egymástól szagra különböztetni a különböző klórvegyületeket, de vannak kétségeim afelől, hogy egy laikus erre képes lenne. Annyit érez belőle a kedves fogyasztó, hogy büdös "klórszag" van. Hogy ez sósav, natív klórgáz, hipoklórsav vagy más klórvegyület, azt nem fogod tudni megkülönböztetni.

A vizes oldatokban lejátszódó folyamatok kétirányúak tudnak lenni, a folyamat irányát a környezet befolyásolja. Vissza a CO2 példához: nagy nyomás alatt bele lehet tuszkolni a vízbe, ott képes disszociálni és reakcióba lépni. A nyomás csökkenésével, hőmérséklet emelésével ez megfordítható.

Munyi cica 2014.08.06. 15:15:51

@Meleg Sándor:

"büdös klórszag" :), jó, értem, valószínűleg itt az igazság, amit leírtál, köszönom.
A szódás hasonlat nagyon jó, már csak azért is, mert gyakran csinálok, palackban, és hát igen. Csak azt nem gondoltam, hogy a hipoklóros víz is visszaalakul.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.08.06. 17:55:01

@Munyi cica:

Ha nem lennének mérgezőek, lenne egy hipotetikus fogadásom, hogy az átlag ember nem tudja szagról megkülönböztetni egymástól a fluort, a klórt és a brómot. Sőt, talán még az ózonnal fertőtlenített vízre is azt mondaná, hogy klóros.

Munyi cica 2014.08.06. 19:44:37

@Meleg Sándor:

Hát biztosan nem. Nekem pl. fogalmam sincs, milyen szaga lehet a brómnak vagy a fluornak.

Munyi cica 2014.08.07. 15:43:19

@fordulo_bogyo:

Még egyszer a fehér-sárga klóros víz téma :). "Hozzáértő" nyilatkozata az újságban:

"A káros anyag jelenlétét az jelzi, ha a kiengedett csapvíz néhány percre fehéres színű és kellemetlen szagú?

– Nem feltétlenül. Az említett jelenségeket ugyanis döntő részben a klór okozza,"

www.szabadfold.hu/aktualis/rakkelto_ivoviz_utanajartunk_mi_a_valosag

Én meg arra jutottam, hogy ha már látszana bármi is, akármilyen színű is lenne, már mérgező mennyiség volna az.
De hát - tévesen - a szakértő is azt mondja, hogy ha fehér, a klórtól van. A köznapi ember meg elhiszi :(.

fordulo_bogyo 2014.08.07. 16:07:59

@Munyi cica: A feher szin azt mutatja, hogy valami nincs oldatban, vagy feher szinu szilard anyag reszecskei vagy szintelen gazbuborekok vannak szetoszlatva a vizben es azok verik vissza a fenyt.

Ha szilard, akkor allas kozben leulepszik, ha gaz, akkor feljon a felszinre.

Fogj egy 9 voltos elemet, es ket drot segitsegevel vezed jo tomeny sos vizbe az aramot. Az egyik poluson hidrogen gaz, a masikon klorgaz fejlodik.

Fogj egy fel kaveskanal hipot, es keverd ossze egy kaveskanal ecettel. Klorgaz fejlodik.

Nyitott ablaknal vegezd a kiserletet.

Nezd meg, ovatosan, magad fele legyezve szagold meg.

Munyi cica 2014.08.07. 20:33:02

@fordulo_bogyo:

Köszi a házi feladatokat :)
Meg fogom csinálni, előbb megnézem, van-e itthon 9 V-os elem. A többi van.
Az elsőt értem, miért lesz H gáz és klórgáz, az áram bontja a sós vizet (gondolom), marad benne nátronlúg (legalábbis ezt mondja a párom), vagyis nátrium-hidroxid.
A másiknak még megnézem, mi a képlete (azokat nem tudom).
Ja, és azt mondja, ebből szokott lenni a takarítónő-baleset, mikor ecetet és hipót is önt a WC-ben fertőtleníteni, volt már ilyen, aztán lett neki klórgáz :(
A vízben a fehérség gázbubik lehetnek, mert nincs üledék, a víznyomástól keletkezhetnek, gondolom.

bugenhagen 2015.12.10. 15:34:43

Volna egy kérdésem. Különböző populáris könyvekben lehet olyat olvasni, hogy a víz ásványiaanyag-tartalma káros, mert az ásványok szervetlen kötésben nem tudnak felszívódni, csak szervesben, ezért az ásványvíz kalcium tartalma például nem szívódik fel, hanem lerakódik az erek falán. Van ebben valami igazság, vagy úgy hülyeség, ahogy van?

fordulo_bogyo 2015.12.10. 16:46:35

@bugenhagen: Jol gondolod, úgy hülyeség, ahogy van.

Ahogy az iskolaban elemeznenk ezt az osszetett mondatot:
"a víz ásványiaanyag-tartalma káros, mert az ásványok szervetlen kötésben nem tudnak felszívódni"
Hamis, hamis (a ket tagmondat) es nincs koztuk osszefugges.

HA igaz lenne, hogy nem szivodik fel, AKKOR azert nem karos.
HA igaz lenne, hogy karos, AKKOR sem artana, mert nem szivodik fel.
De az igazsag, hogy nem karos, es felszivodik.

HA nem szivodik fel, AKKOR hogyan jut el az erekbe, hogy lerakodjon?

Hozza kell tenni, hogy a viz (meg az asvanyviz sem) jelentos asvanyi anyag forras.

bugenhagen 2015.12.10. 17:20:38

@fordulo_bogyo: Köszönöm, én is gyanítottam, hogy ilyesmiről lehet szó. Amúgy ezt az állítást széles körben terjesztik.

catclaw 2016.06.16. 21:49:59

Én azért iszom ásványvizet, mert nálunk a csapvíz nem finom. Mármint frissen még iható, de ha éjszaka magam mellé teszek egy pohár vizet (éjszaka előfordul, hogy megszomjazom) akkor egyenesen ihatatlanná válik. Szerencsére a házunk előtt van szelektív kuka, és oda visszük az üvegeket. :) Energiaitalnak meg szerintem a szaga sem jó már...akkor már egy frissen főzött espresso. :)