Nagyszüleink ételallergiája
2018. október 29. írta: Meleg Sándor

Nagyszüleink ételallergiája

Ismét egy tartalmas írással futottam össze, ami a "régen minden jobb volt" mottó és egyéb hiedelmek egyvelegeként írható le. S mint általában az egészségügyi témájú halandzsa-cikkeket, ezt is jó sokan megosztják, szóval érdemes ismételni néhány dolgot.

regen.jpg

Volt a nagyszüleidnek ételallergiája? Az én nagyszüleimnek biztosan nem.

Ez az indítás két okból is félrevezető. Először is egy szubjektív, anekdotikus érvből indul el. Mondhatom-e, hogy az én nagyszüleim nem haltak meg gyermekbénulásban, ezért nem is létezett gyermekbénulás az „ő korukban”? Nyilván nem. Seregnyi olyan betegség létezik ma, amit néven tudunk nevezni, de 200 évvel ezelőtt még a létezésükről sem tudtunk - nagyanyáink nem tudták, mi az a genetikai eredetű betegség, nem tudtak az autoimmun folyamatokról, a koleszterinről és az inzulinrezisztenciáról sem. De ha szakértő régész-orvos kutatócsoport kezébe vesz történelmi emlékeket, maradványokat, igazolni tudják ezen betegségek létezését, de úgy általában józanul gondolkodó ember egyiket se tagadná le csak azért, mert a nagymamája nem mesélt neki a primer laktáz-deficienciáról.

A másik nagy gond, hogy felállít egy tézist erre alapozva, miszerint valóban nem voltak ételallergiák egy-két generációval korábban. A cikk további részében pedig ebből a tételből vezet le minden mondanivalót, miközben az alaptézist egyáltalán nem bizonyította. Az olvasók meg úgy veszik, mintha ez magától értetődő volna.

Valódi, szezonális ételeket fogyasztottak.

Nyilván a jelenlegi tartósítási technológiák hiányában más választása nem nagyon volt az embernek. Azaz mégis: a szárítás/aszalás, a sózás, a savanyítás ezredévekre visszatekintő tartósítási eljárások, melyek széles körben elérhetők voltak és lehetővé tették, hogy egy kicsit kitörjön az ember a szezonalitásból. Nyilván ez nem a mai kínálat nagyságrendjében történt, de azért létezett.

A fő kérdés azonban az, hogy van-e köze a szezonalitástól való eltérésnek az étel-allergiák és intoleranciák megjelenéséhez. Jelenlegi ismereteink szerint nincs. Sőt, a szezonalitástól való elszakadás lehetővé teszi, hogy megfelelő étrenddel az év teljes időszakában optimális tápanyagbevitelt érjünk el, ez pedig önmagában csökkentheti egyes megbetegedések kockázatát. Alapvetően egy paraszti társadalmi rétegben a tél végi étrend mennyiségét, összetételét illetően erősen hiányosnak tekinthető, ez azért nem éppen az egészség záloga.

Mivel az élelmiszer tartósítószerek nem voltak még széles körben használatban, az ételek frissek voltak. A feldolgozott élelmiszerek hiánya miatt táplálkozásuk tápanyagban gazdag volt.

Itt szintén egy igazolatlan állítássorozattal találkozhatunk. Egyrészt összekapcsolja a tartósítószereket egy negatív tartalommal (nem friss, betegséget okoz, stb.), másrészt feltételezi, hogy a „feldolgozott” élelmiszerek tápanyagban szegényebbek, rosszabb minőségűek a „természetes” szezonális ételeknél, illetve az ezeket tartalmazó étrendeknél. Mindkét tételről elmondható, hogy egyértelműen cáfolhatók. A tartósítás célja nagy részben az, hogy az élelmiszer a lehető legtovább friss maradjon (megőrizze fogyasztásra alkalmasságát), másrészt a feldolgozott élelmiszerekben sok esetben találkozhatunk "extra" hozzáadott tápanyagokkal, pl. a C-vitamin, E-vitamin önmaga is egyfajta tartósítószerként működhet, de elég sok élelmiszerben van ettől eltérően is valamilyen dúsítás (újabban pl. D-vitamin).

Nem diétáztak, és nem bántak szigorúan a testükkel és az anyagcseréjükkel. Akkor ettek, amikor az étel rendelkezésre állt

Nyilván nagy tömegekben nem diétáztak, de egyébként az étkezésnek régen is megvoltak a maga keretei, amiben megvoltak a korlátozások (pl. heti vagy egyéb időszakos böjtök). Ugyanakkor, ha extrémitásokra vagyunk kíváncsiak, azért találunk bőven fanatikusokat, akik böjtökkel és egyéb önsanyargatásokkal szórakoztatták magukat – sok esetben ezek enyhébb változatait akár nagyobb csoportok is követhették. Szóval megvannak a mai diéta-guruk és követőik előképei messze az ókorig visszamenőleg. Nem mellesleg az étel-allergiáknak, intoleranciáknak ehhez a tényezőhöz sincs közük.

aszketa.jpg

Az aszkétikus életmódnak a mi kultúrákban is megvannak a maga hagyományai, bár az általános önsanyargatás nem volt elterjedt, de egyfajta ideaként jelen volt végig.

 

Az ételt otthon főzték meg hagyományos elkészítési módszereket használva

Ha az otthon főzés ennyire csodálatos dolog lenne, akkor az ételallergiáknak el kellene tűnniük – a legutolsó néhány évtől eltekintve az eltérő táplálkozási igényeknek szinte csak az otthon főzéssel lehetett megfelelni, az étel-allergiások mégsem gyógyultak tömegével. Nyilván ez az érv megint visszacsatol a feldolgozott élelmiszerektől, adalékanyagoktól való rettegéshez.

Nem ettek génmódosított ételeket, élelmiszer-adalékanyagokat, stabilizátorokat és dúsító anyagokat

Szuper, a GMO téma még nem volt. Alapvetően a nagyszüleink által fogyasztott élelmiszerek mind „génmódosítottak” voltak, hiszen évezredes nemesítések, keresztezések során alakultak ki. A mai élelmiszerekben pedig a modern GMO technológia nincs jelen, nálunk hivatalosan is tiltott is – mégis vannak étel-allergiások. A GMO rettegés alapvetően a tudatlanságon alapul, ha mással nem lehet jól beijeszteni az embereket, akkor még a GMO okozta rettenetekkel lehet komoly sikereket elérni.

Az adalékanyagokat eddig szinte minden pontban, erőteljes hangnemben ismételi a szöveg, de közben továbbra sem mond semmi konkrétumot arról, hogyan is vannak ezek az étel-allergiákkal összefüggésben. Az, hogy egy-egy konkrét adalék-anyagról elmondja, hogy vannak kockázatai, még elfogadható lenne, de ahány adalék, annyi kémiai anyag, ezeknek a hatása nem kezelhető egységesen.

Megették az egész állatot, melybe beletartoztak az ásványi anyagokban gazdag csont erőlevesek és a belsőségek.

Ennek sincs semmi köze az étel-allergiákhoz. Az erőlevesek misztikus gyógyhatása túlértékelt, azért ez nem mindennapos étel volt egyébként sem.

Nem mentek orvoshoz, amikor úgy érezték, hogy betegek, vagy hogy vényköteles gyógyszereket kapjanak. Az orvosi látogatások a balesetben sérülteket vagy az életveszélyes betegeket mentették meg. Amikor lázasak lettek, megvárták, hogy elmúljon. Amikor rosszul érezték magukat, leveseket, erőlevest ettek, és sokat pihentek. Nem volt orvos vagy nővér gyorshívójuk, de bíztak a test természetes gyógyulási folyamatában sokkal inkább, mint mi manapság. Az ételük volt az orvosság, függetlenül attól, hogy ezt felismerték vagy sem.

Haltak is az emberek rakásra, annak rendje és módja szerint. Ez abszolút jól dokumentált, különösebb erőfeszítés nélkül utána lehet nézni. Szóval, amikor lázasak lettek, vagy meggyógyultak vagy belehaltak. Ha rosszul érezték magukat és levest ettek, akkor szintén ez a két opció volt, és lényegében a leves fogyasztása a lehetőségeket igen kis mértékben befolyásolta. A test „természetes” gyógyító folyamatai bizonyos esetben elégségesek, máskor viszont kell a külső segítség, és az sem árt, ha akad az erőlevesnél komolyabb eszköz, módszer. Mellesleg ennek sincs semmi köze az étel-allergiákhoz.

Sok időt töltöttek odakinn. Nagyszüleinknek nem volt választásuk, hogy bent maradnak, és játszanak a telefonjukkal vagy a számítógépen.

Akkor ezek szerint a telefonok és a számítógépek okozzák az étel allergiát? Nyilván itt az elektroszmoggal kapcsolatos koncepciók jönnek elő, de ennek társítása pont az érzékenységekhez, allergiákhoz még a maga kategóriáján belül is meredeknek mondható. Szóba jöhetne még a fizikai aktivitás és a D-vitamin szerepe, vagy akár a kevésbé steril környezet immunrendszert "edző" hatása is (ez elég népszerű elmélet), de sajnos semmi konkrétum nem merül fel, ami mentén tovább lehetne gondolni az ügyet.

telefon.jpg

A táplálkozás hatással van testünk minden sejtjére. Sejtjeink egészsége a táplálkozástól és az életmódtól függ. Ha a táplálkozásod nem megfelelő, akkor minden sejted, szöveted és szerved integritása sérülést fog szenvedni, és így lehet, hogy bizonyos élelmiszerekre érzékenyebb leszel.

Még dietetikusként sem gondolom azt, hogy a táplálkozás a legmeghatározóbb tétel az egészség szempontjából. Számos más tényezőről lehetne beszélni: az emberi biológiából fakadó dolgokról, az öröklött hajlamokról, a különböző környezeti tényezőkig bezárólag. Nyilván a helytelen életmód és táplálkozás károsíthatja a szervezet működését, de ez még önmagában nem okoz érzékenységet, allergiát. Joggal várhatnánk, hogy a cikk valamilyen magyarázatot adjon a felvetett összefüggésre, de ezzel adós marad.

 

TANULSÁG

Sok újdonságot nem lehet ezekhez hozzáfűzni. Lehetőleg ne osszunk meg olyan hangzatos cikkeket, amik két lépésben oldják meg a világ (egészségügyi vagy más témájú) problémáit, mert nagy valószínűséggel túlegyszerűsítik a dolgok működését. Figyelmeztető jel lehet, ha érvelés helyett csak tényközlésekkel találkozunk, ha nem magától értetődő állításokat kézenfekvőnek vesz a szerző. A világ elég összetett dolog (ez van), s bár sokan szeretik leegyszerűsíteni a világról való gondolkodást, ez a legtöbb esetben helytelen következtetésekre vezet és ez nem csak a táplálkozási jellegű kérdésekre igaz, hanem a világmegváltó álbölcsességekre is (ezekről egy másik alkalommal).

leves.jpg

Ha tetszett az írás, oszd meg és/vagy kattints a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd meg hozzászólásként! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog  

Források:

  • Miért nem volt a nagyszüleinknek ételallergiája... és nekünk miért van? LINK

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr9314323745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamáspatrik 2018.10.29. 22:44:14

Az ételallergiákba még ált. kisgyermekkorban belehaltak. Volt a rokonságban olyan kislány, aki nem tudta megemészteni a búzalisztet, de csak kukoricalisztet adtak neki. (Gluténallergia? Akkor még nem diagnosztizálták.) Meghalt szegény. Aki a gyerekkort túlélte, az már megedződhetett - bár ez is csak teória.
A füstölés egy gyakori tartósítási mód volt, nem túl egészséges, a sózás sem, a mai mélyhűtéshez képest.
Az avas szalonnát nem azért ették, mert annyira egészséges volt, hanem takarékosságból. Valamennyire ehető volt, és inkább azt fogyasztották mint a frisset. Ma már nem eszi senki.

Egyébként a kritizált szöveg meglehetősen giccses nosztalgiázás. Lehet sok mindenben igaza, de valóban nincs megfelelően alátámasztva.

Im just here for the comments 2018.10.30. 06:01:04

Rákerestem kicsit a szövegre, találtam 2012-es cikket is, nem tudom, az volt-e az első, de látszik, hogy évről-évre vannak olyan blogok, amik változtatás nélkül leközlik.
És ez a trend (hangzatos, de lényegi bizonyíték nélküli kinyilatkoztatások terjesztése gondolkodás nélkül) egyre rosszabb, minél többen kajálják a webes tartalmakat mindenféle szűrés nélkül.
Köszi az ezzel kapcsolatos munkád!

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.10.30. 06:08:52

@Tamáspatrik:

Az ételallergia önmagában nem feltétlen halálos, a súlyos cöliákia azért sokat ronthat az esélyeken. Pl. a súlyos alultápláltság a fertőzéseknek való ellenálló képességet komolyan rontja.

kamugyar 2018.10.30. 11:04:42

vannak olyan vizsgálatok amik ezen betegségben szenvedőket vizsgálták pl h mit esznek mit isznak milyen a vitamin szintjük dohány alkohol vagy mennyit mozognak? nyilván h mindet vizsgálták az kizárt de van esetleg olyan ami valamelyiket kiválasztotta és megnézte egy nagyobb mintán? ez lenne az egyik kérdésem mert én még nem nagyon találkoztam ilyesmivel.
a másik h milyen vizsgálatok a forrása annak amik a jelenlegi hivatalos álláspontot alátámasztják vagy amiből ezt következtették? egyáltalán mi a hivatalos jelenlegi álláspont?
ami még érdekes h van aki 50 évig tünetmentes. a késöbbi kialakulásnak biztos nincs valami "előcsalogató" oka? vagy besokall valamitől?
az addig oké h jó nagy biznisz ez az élelmiszergyártóknak dietetikusoknak meg még ki tudja kiknek de tényleg senki nem kutatja ezt? vagy ha kutatja és látszólag semmit nem tudnak róla akkor miért zárnak ki egy halom okot mint pl e bejegyzés is teszi?
félreértés ne essék az eredeti cikk is pont ebbe a hibába esek csak ö okokat fogalmaz meg ami pont olyan megalapozatlan mint kizárni bármit.
ez a genetika joker kártya már uncsi kicsit. ennél korrektebb lenne a fingunk sincs még róla.
szívesen olvasok jó cikkeket ami valami választ ad. nem sokat tudok erröl a témáról mert nem érint (még?)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.10.30. 11:23:47

@kamugyar:

Vannak az étel intoleranciák, ezek jelentős része genetikailag determinált, ilyen pl. a laktóz-érzékenység. Ez akkor is genetikai kérdés, ha csak 20-30 évesen jelenik meg, minimális a környezeti behatás szerepe. van olyan intolerancia, ami viszonylag későn jelenik meg, pl. a hisztaminnal kapcsolatos gondok is késői megjelenésűek, ott is egy enzim termelődésének fokozatos csökkenéséhez köthetők a tünetek.

Vannak étel-allergiák, ezeknél van egy immunológiai folyamat, aminek van genetikai alapja (HLA típus) és van környezeti behatásnak szerepe. A környezeti behatás kutatásban vannak ötletek, de sok a bizonytalanság is. Ilyen terület pl. az allergén expozíció időszaka - van olyan elképzelés, hogy minél később találkozzon a szervezet adott allergénnel, más kutatások szerint pedig inkább korábban (itt most a 0-1 éves kor tartományban skálázunk). Kérdés, hogy van-e szerepe olyan tényezőknek, mint pl. a bélflóra, fertőzések, több allergén együtthatása, stb.

kamugyar 2018.10.30. 11:38:15

@Meleg Sándor:
köszi. ujabban édesanyámnak lett laktóz érzékenysége 50 éves korában jelentkezett elöször. emiatt szeretnék megtudni ezt azt a témában. ami érdekes az a kenyér esete. ilyen tök hagyományos fehér kenyérnél rosszullét jön rá. viszont ha saját maga süti meg ugyancsak fehérlisztböl de kihagyva minden felesleges dolgot amit a "gyáriba" beletesznek semmi baja. tehát minél hosszabb az összetétel lista annál valószinübben van rosszul tőle. először azt hitte h a gluténre is öreg korára lesz érzékeny de mint kiderült nem az a gond. na ezek miatt kérdezösködök és olvasgatok. köszönöm a választ.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.10.30. 12:30:29

@kamugyar:

A laktáz aktivitás folyamatosan csökken az életkorral, van, akinél csak késő felnőttkorban jut el olyan szintre, hogy tüneteket okozzon. A fehér kenyér esetén valószínűleg egy adalék van, amit nem bír, de még az is lehet, hogy hozzáadott szójaliszt okozza a problémát.

Mancilla Pectoralis 2018.10.30. 14:12:45

@Tamáspatrik: Én is cöliákiás vagyok,de attól még simán elvan az ember kukoricaliszttel. Ha túl későn jöttek rá a bajára,akkor simán az alultápláltság, vagy a vashiány miatt valami fertőzés elvihette.Rosszabb esetben pedig daganat alakult ki nála az és amiatt halt meg. (intolerancia és az allergia más)

accountant050915 2018.10.30. 14:31:55

Nekem a múltkor egy kedves sofőr kifejtette, hogy azért van mindkét lányomnak alfa-laktalbumin, és mogyoró allergiája, mert a (szemét karrierista) feleségem merészelte őket 30 és 32 évesen szülni. Neki nem volt, de bezzeg őt az édesanyja 21 évesen szülte, amikor még erős és egészséges a petesejt. Szóval, itt a megoldás az ételallergia okára :)

(Az enyém amúgy 35 volt amikor én születtem, és nekem nincs semmi ételallergiám még, de biztos a kivétel vagyok.)

Pierr Kardán 2018.10.30. 14:39:35

Nagyapám szénanáthás volt. Apám szénanáthás volt. Én vagyok a harmadik szénanáthás a családban :-(

Viszont én vagyok az első, aki hatékony gyógyszert tud szedni a tünetek ellen :-)

csakférfi 2018.10.30. 14:47:05

"Miért érint egyre több embert az allergia?

Ennek pontos oka nem ismert. Egyes feltételezések szerint gyermekkorban a túlzásba vitt higiénia sem befolyásolja kedvezően az immunrendszer érését, de a környezetszennyezés, a klímaváltozás miatt egyre inkább elhúzódó pollenszezon is szerepet játszhat benne. Kutatások szerint az időjárás megváltozása miatt is egyre több az allergiás: a szinte átmenet nélkül érkező felmelegedés miatt hirtelen olyan nagymértékben megnő a pollenkoncentráció a levegőben, hogy az az egészséges szervezetet is megviseli, még a nem allergiásoknál is allergia-szerű tüneteket okozhat."

orientpress.hu/cikk/2018-04-24_felnottkorban-is-kialakulhat-allergia

"WEBBeteg
Keresés...
Menü
Az ételallergia és tünetei

Szerző: WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus,
klinikai farmakológus
Bár sok ember rosszul bír bizonyos ételeket, a valódi ételallergia (amely az immunrendszer túlérzékenységét jelenti bizonyos anyagokra) nem olyan gyakori, mint ahogy azt gondolnánk.

▼ HIRDETÉS

Ételallergia - A téma cikkei
4/1 Az ételallergia és tünetei
4/2 Ételallergia vagy intolerancia?
4/3 Egyre gyakoribb az ételallergia - Mi az oka?
4/4 Az ételallergia kezelése

Az ételallergiások száma folyamatosan nő, a felnőttek körülbelül 2 százaléka, a gyermekek körülbelül 6 százaléka valódi ételallergiás. Sok embernek van viszont intoleranciája (elviselési képtelenség, amelyhez az immunrendszernek nincs köze) bizonyos ételek iránt, amely kellemetlen tünetek kialakulását jelenti az adott étel fogyasztása után."

Maceràs ez.
"Régen minden jobb volt."
Nagyobbrészt igaz.
Viszont a dietetikus és màs "ételguruk " ebböl jòl megélnek.

csakférfi 2018.10.30. 14:50:32

@Pierr Kardán:
Nagyapàm tüdöràkban halt meg 67 évesen.
Apàm 61 évesen nyirokmirigy ràkkal mütét utàn.
Én 52 vagyok.
Tudom hogy nem kell gyògyszert szednem hogy hosszu életet éljek.
:) :)

csakférfi 2018.10.30. 14:53:53

@accountant050915:
:) :) :)
Tényleg "karrierista" a feleséged?
Halàli.
Ezt még nem hallottam.

csakférfi 2018.10.30. 15:04:02

@Meleg Sándor:

"A fő kérdés azonban az, hogy van-e köze a szezonalitástól való eltérésnek az étel-allergiák és intoleranciák megjelenéséhez. Jelenlegi ismereteink szerint nincs. Sőt, a szezonalitástól való elszakadás lehetővé teszi, hogy megfelelő étrenddel az év teljes időszakában optimális tápanyagbevitelt érjünk el, ez pedig önmagában csökkentheti egyes megbetegedések kockázatát. "

Öregem azért.......

"Jelenlegi ismereteink szerint nincs
...
önmagàban csökkentheti egyes betegségek kialakulàsàt"

Nem tudjuk....de biztos csökkenti.
Nem ellentmondàs ez?

Almandin 2018.10.30. 15:06:45

@Tamáspatrik: Másrészt sokáig nem is tudták diagnosztizálni a táplálékallergiát. Ha valaki érintett volt benne, csak azt vette észre ő és a családja, hogy pl. folyton megy a hasa, lefogy, aztán meghal. A régi paraszti társadalomban valóban nemigen fordultak orvoshoz, de az orvostudomány is fejletlen volt a maihoz képest. A nagy gyermekhalandóság miatt pedig valahol természetesnek tartották egy kisgyerek halálát, ezért nem kutatták, hogy a hasmenést fertőző betegség vagy valami más okozta-e. Enyhébb táplálékallergiák pedig ma se derülnek ki minden esetben, mert nem, vagy enyhe tünetekkel járnak, így régen leélték vele úgy az életüket, hogy beletörődtek az enyhe panaszokba.

Stenonis 2018.10.30. 15:21:08

@Almandin:
Nemcsak a paraszti társadalomban.

Báró Wesselényi Miklósnak (az árvízi hajós) 10 testvére volt, de csak ő érte meg a nagykorúságot. Pedig Erdély egyik legtehetősebb családjának volt pénze orvosra is. Más kérdés, hogy a higanykúra és az érvágás mennyire volt jótékony hatással az egyébként is legyengült szervezetre...

Almandin 2018.10.30. 15:26:03

@Mancilla Pectoralis: Nekem is az jutott eszembe, hogy pont a kukorica gluténmentes.

Almandin 2018.10.30. 15:29:32

@accountant050915: Az egy nagyon buta és erőszakos ember lehetett. Egyrészt mi köze hozzá, másrészt úgy tudom, nem az anyai életkortól függ az ilyen problémák megjelenése. A 32 éves korban történő szülés még nem is késői, a 40 körüli vagy afeletti szüléseknél több probléma várható, de a harmincas évek eleje még nem veszélyes különösebben.

Almandin 2018.10.30. 15:33:30

@csakférfi: Ma valóban emelkedik az ételintoleranciák és allergiák száma, mert valóban régen a súlyos formákat nemigen élték túl, így továbbörökíteni se tudták. Kevesebb ugyan, de volt. A modern orvostudomány képes korán diagnosztizálni és kezelni ezeket a betegségeket, ezért az érintettek nagyobb arányban örökítik tovább a betegségeiket.

Almandin 2018.10.30. 15:35:47

@csakférfi: Ezt sose lehet tudni. Ha kialakul egy krónikus betegséged, pl. magas vérnyomás, akkor a gyógyszerekkel tudsz csak hosszabb életű lenni. De vannak, akiknek a gyógyszerszedés évtizedekkel is meghosszabbítja az életét. Nem tudhatod, mi vár rád.

room_101 2018.10.30. 15:48:26

Nagyon helyes, hogy ne rohangáljon senki minden csip-csup problémájával egyből orvoshoz.
Ha ezt mindenki megfogadja, nem kell olyan hosszú sort végigülnöm a váróban, hamarabb sorra kerülök.
Amúgy nekem is próbálta természetgyógyász kúrálni ismeretlen bajomat grapefruitmag-tablettával, ami az íze miatt külön tortúra. Aztán sürgősségi műtét és 2 hét intenzív osztályi kezelés tett helyre.

accountant050915 2018.10.30. 16:23:55

@Almandin: az volt, de előtte olyan beszólásai voltak, amik még ezt is túllépték, szóval ezen már meg sem lepődtem. De nem vettem magamra, hülyékkel nem foglalkozunk :)

Sequoyah 2018.10.30. 16:25:07

"Mivel az élelmiszer tartósítószerek nem voltak még széles körben használatban, az ételek frissek voltak."

Aki egy ekkora onellentmondasnal nem zarta be az eredeti cikket, az magara vessen:D Ha nincs tartositoszer akkor az etelek nem frissek, hanem romlottak lesznek... Azt hittem nem kell diploma egy ilyen egyszeru logikai osszefugges felismeresehez, de ezekszerint megis?
Es valo igaz is, hogy siman megettek a budos, de meg nem zold hust, mint hogy kidobjak, vagy a kenyerrol is csak lekapargattak a peneszt. Jobb volt mint az ehezes...

lenörd hofstadter 2018.10.30. 16:26:21

Korrekt írás.

Ennél tökéletesebben nem is lehetne bemutatni, hogy milyen egyszerűen tud valaki hülyét csinálni magából, ha az egyik végletet a másik véglettel próbálja magyarázni.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.10.30. 16:39:09

@Sequoyah: Valszeg azt akarta mondani, hogy mindig frissen fogyasztottak mindent. De ez nem igaz. A sajt pl. egy nyilvánvaló tartósítási formája a tejnek, ahogy a füstölés-sózás a húsnak. És nyilván akkoriban is voltak befőttek, savanyúságok.

midnightcoder2 2018.10.30. 16:43:33

Nekem mondjuk lenne még ötletem a lehetséges okokra. Pl. a középkorban "picit" nagyobb volt a gyermekhalandóság. Ha valaki nem született tökéletes immunrendszerrel, az akkor sem igen érte meg a felnőttkort, ha amúgy nem ölte meg mondjuk a falut megtámadó ellenség. Pár generáció óta viszont, hála az antibiotikumoknak, védőoltásoknak gyakorlatilag 0 közelében van a gyermekhalandóság. Ami azt jelenti, hogy bármilyen szar genetikai mutáció ami érinti az immunrendszert, tovább öröklődik. És persze nem csak az immunrendszert érintő szar mutációk teszik ezt...

accountant050915 2018.10.30. 16:51:43

@csakférfi: ironikusan értettem, de kb. ez volt a mondanivaló mögötte. Nem szülsz 21 éves korodra, csak rossz ember lehetsz :)

szita szita péntek 2018.10.30. 17:04:09

Tetszik-nem tetszik a civilizációnkkal jelentősen csökkentettük a természetes kiválasztódás "mozgásterét". Életben tudnak maradni sokan, akik korábban a felnőtt kort sem érték meg, és továbbörökíthetik jellemzőiket. Nem az egészséges és erős egyed szaporodik, hanem valami más szempont dönt. (Mittomén: a kevésbbé tehetősek több gyermeket vállalnak - ilyesmi. ) Az egyén szintén persze mindig tragédia elveszíteni valakit, de az emberiség szintjéről szemlélve be kell lássuk: elkorcsosulunk.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.30. 17:39:46

Tojástól megjelenő csalánkiütésről sem hallott még senki nagyszüleink korában, ugye? Erről ennyit... lófaszt nem volt (étel)allergia. Internet nem volt, meg fészbúk, ahol minden nyomorult megírhatja a betegségeit, így a többség nem hallott az ilyen bajokról.

élhetetlen 2018.10.30. 18:21:27

@Meleg Sándor: Lehet, hogy nem jól látom a dolgokat, de a régen nem volt… csak egyszerűbben kezelték az esetet. Aki nem bírta a tejet, az nem ment orvoshoz ezzel, egyszerűen nem ivott tejet. Aki rájött, hogy nem bírja a kenyeret, az héjában sült krumplival ette a szalonnát. A legtöbb dolog megkerülhető most is. Nem bírom a fokhagymát. Nem leszek rosszul tőle, csak három napig még a kristálycukor is keserű. 40 éve nem volt fokhagyma a lakásomban. A spenótba jó az örölt bors, a kelkáp. főzelékbe, fasírtba jó a majoranna. A vöröshagymával sem vagyok jó viszonyban, az már komolyabb, mert távozáskor is felmarja az adott helyet, így nem eszem nyersen, és a négy liter csülökpörköltöt is megfőzöm fél fej hagymával. Nem lesz sűrű a szaftja, nem baj, behabarom tejföllel, mert azt bírom. Imádom a lecsót, de nem bírom a zöldpaprikát. A lecsóban van tök, vagy cukkini, vagy patiszon, ami már elviszi az ízéért beleaprított egy, vagy két paprikát, de nem az dominál. Azt hiszem, a nagyszülők is így kezelték ezt, és én sem szaporítom az ételallergiások számát a statisztikában. A gyerekek, az más eset, ott a szülőnek kell odafigyelni.
Poén. Tavaly nyáron balatoni lángosos, hozzá járok évek óta, és megkérdezte, hogy kérek-e fokhagymát. Dehogy, és mondtam ezt a 40 évet, meg a fasírtot is. El nem tudja képzelni, milyen a fasírt fokhagyma nélkül. Nem gond, mondom, tegnap sütöttem egy tepsivel rögtön hozok egyet. Első falat, mondja, furcsa. Második falat, nem rossz! Eltelt egy év, és megmaradt nála. Idén kérdezi, hogy mi volt abban a fasírtban? Majoranna. És mi nem volt? Fokhagyma. Lehet, hogy megsüti ő is. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy szó sincs arról, hogy bármiről lemondok, csak másképp főzök. Na, ez hosszú lett, bocs.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.10.30. 18:46:36

@élhetetlen:

Igen, nagyjából az a recept. ha rájöttek, hogy van összefüggés a tejivás és a hasmenés között, akkor nem ittak tejet és ennyi. De sok esetben nem ilyen egyértelmű a kapcsolat, pl. ha valaki egy-egy zöldségre csak bőrtünetekkel reagál, azt nehéz puszta megfigyeléssel összekapcsolni. A lisztérzékenységnek is vannak enyhe tünetekkel járó formái, ha az ember nem tudja mit keres, jószerivel felismerhetetlen. Még ma is előfordul, hogy évtizedes vashiányos vérszegénység mögött egy kósza ötlet nyomán találják meg a cöliákiát.

VándorkovászPorta 2018.10.30. 18:53:07

"A mai élelmiszerekben pedig a modern GMO technológia nincs jelen, nálunk hivatalosan is tiltott is – mégis vannak étel-allergiások. A GMO rettegés alapvetően a tudatlanságon alapul, ha mással nem lehet jól beijeszteni az embereket, akkor még a GMO okozta rettenetekkel lehet komoly sikereket elérni." Csak annyit szólnék hozzá, hogy a génmódosított növények TERMESZTÉSE tilos hazánkban, de például a háziállatok takarmányozására használt tápok gyakorlatilag kivétel nélkül génmódosított szóját tartalmaznak, ahogy az ételeink egy jelentős része is tartalmaz génmódosított kukoricából készült keményítőt, vagy akár szóját. Nem akarok belemenni a GMO kérdésébe, csak kicsit furcsának éreztem, hogy egy olyan cikkben nem lett utána nézve egy információnak, amely egy másik cikket kritizál pont ezért (ezzel nem a másik cikk szerzőjét akarom védeni).

dr Brcskzf Gröőő 2018.10.30. 19:02:16

@szita szita péntek: ezt bármi másra is el lehet mondani. mittudomén, hogy az élesebb látástól elkorcsosul a szaglás; vagy hogy a tegzeslárva korcsabb, mint a csiga, mert nem növeszti a házát, hanem építi.

szita szita péntek 2018.10.30. 19:44:44

@dr Brcskzf Gröőő: Félek félreértettél. Amit én akartam mondani az az, hogy egyre kevésbé számít a szaporodásban akár a fizikai rátermettség, akár a szellemi képesség. Márpedig a természetes szelekció súlyának csökkenése nem fejlődéshez vezet de egyfajta degenerációhoz. Életben marad aki az orvostudomány nélkül erre nem lenne képes, továbbörökíti gyengeségeit. Szaporodik aki egyébként nem lenne elég erős, egészséges, hogy megszerezze a nőstényt. Sok az allergiás? Lehet. Ugyanakkor szerintem leginkább azért mert régebben nem ételallergiásként utaltunk volna rá, hanem korán elhunytként.
Ezzel véletlenül sem akarom azt mondani, hogy akkor itt most nagyon el van rontva valami. Mindössze arra akarok utalni, hogy mutogatunk mindenre miért vagyunk betegek, miközben a szerintem legfontosabbról elfeledkezünk: az emberiség mint faj egyre gyengébb, sérülékenyebb és betegebb lesz.

silverrant 2018.10.30. 19:51:46

A dietetikusokkal kölcsönösen falnak megyünk egymástól.
Ezzel viszont kivételesen egyetértek.

Mennyire korszerű a dietetikus tudása? Dr Fung, Mercola, Jack Kruze, Dave Asprey tanításait ismeri?
Erre szoktam a Kínai Nagyfal dumáját kapni.

élhetetlen 2018.10.30. 20:05:35

@Meleg Sándor: Nem akarok vitatkozni egy szakértővel. Csak azt írtam, hogy egy felnőtt már képes rájönni, hogy mit tűr el a szervezete. A bőrtüneteknél azért átgondolhatja, hogy mi evett tegnap, és megpróbálhatja újra, és ha ugyanaz az eredmény, akkor már tudja. A másik, ahogy az állatoknak is, úgy az embereknek is megvan képessége arra, hogy ösztönösen érezzék, hogy mi nem jó nekik, és azt nem eszik meg (kivéve, akik az aktuális trendnek akarnak megfelelni). Két példa. Bejött a műzli őrület, mindenféle magokkal. Addig sem hiányzott, de kipróbáltam, ha már olyan egészséges. Egy hét kellett, hogy rájöjjek, nem bírja az epém. A natúr cornflakes fér bele tejjel. A zöldpaprikát soha nem kívántam, zsíros kenyérre sem. Párizsi kaland, 25 évvel ezelőtt. Anya kijött hozzám öt napra, na, neki az igazi reggeli az egy paprika megsütve, rá egy tojás. A sarki közértben a kaliforniai paprika (még nem volt általános Magyarországon), naná, hogy hazahozta a magokat. A következő évben kaptam egy zsák paprikát. Nekiálltam megenni, harmadnapra nem csak a kezem, de az arcom is felpuffadt, és tudatosult, hogy miért nem kívántam addig sem a paprikát. Csak azt akartam mondani, hogy ha az ember magára hallgat, és nem a trendekre, akkor egész jól ellehet. És nem vitatom, hogy vannak az általad említett nehezen felderíthető esetek. Csak arról beszéltünk, hogy hogy volt ez anno.

legeslegujabbkor 2018.10.30. 21:53:54

@szita szita péntek:
"Mindössze arra akarok utalni, hogy mutogatunk mindenre miért vagyunk betegek, miközben a szerintem legfontosabbról elfeledkezünk: az emberiség mint faj egyre gyengébb, sérülékenyebb és betegebb lesz."

Azt nem vitatom, hogy egyre sérülékenyebb az ember amiatt, hogy mindenkit megment az orvostudomány, akiket a természet kiszelektálna. De ezek a feldolgozott és eltartható élélmiszerek amellett, hogy sok éhínségben élő ember életét megmentik, a többiek életét tönkreteszik

fordulo_bogyo 2018.10.30. 22:57:05

@VándorkovászPorta: "ételeink egy jelentős része is tartalmaz génmódosított kukoricából készült keményítőt, vagy akár szóját."

1. GM kukoricabol keszult szojat?

2. A kemenyitore nem hat a GMO, az csak a genekre (DNS) es az altaluk kodok feherjekre hat. A GM es a nem GM noveny kemenyitoje az utolso atomig, sot subatomi reszecskekig megegyezik.

Tovabbi jo rettegest.

csakférfi 2018.10.31. 05:09:31

@Almandin:
Kedvellek a "kommentjeid alapjàn".
Azaz azért ahogy gondolkodsz.
:)
De............most ellent kell mondjak.
Sajnos.
Bízom a szervezetem helyes müködésében.
Nem a .....gyògyszereknek.
Nem az.....allergològusoknak.
Nem az.....orvosoknak.
Nem a ......dietetikusoknak.
Nem a.....fittness guruknak.
Nem a ....stb.
Tudom hogy ez a "mai tudatos egészségmegörzési hisztéria" közepette örültség.
Mégis .
Ha csokira vàgyom azt eszem.
Ha húsra ,ha zsíroskenyérre,ha lekvàrra,ha mézre,ha nokedlire ha.......stb. akkor azt.
Bízom a "belémkòdolt " étvàgyban.
Ha a fogam fàj....majd elmúlik.
Ha a derekam.....az is.
Ha a làbam....az is.
Ha a.....stb. az is.
Nem zavarò a hétköznapokban.
Mivel "ritka "jelenség nàlam 52 évesen.
Vérnyomàs ,ekg,vér,stb. rendben.
Két hete a hàziirvosnàl megnézték van-e érszükület a végtagjaimban......nincs.
Bízom -ezen a téren-önmagamban.
Elismerem......"ez nagyképüség"-nek hangzik.
Nekem mégis így jò.
Mert......a labor és egyéb eredmények is ezt erösítik.
Ez homlokegyenest ellentmond a "kor szellemének".
Viszont nagyon olcsò.
:) :)

csakférfi 2018.10.31. 05:11:45

@accountant050915:
:)
Gondoltam hogy ironònia.
:)

csakférfi 2018.10.31. 05:22:00

@szita szita péntek:

"Életben marad aki az orvostudomány nélkül erre nem lenne képes, továbbörökíti gyengeségeit. Szaporodik aki egyébként nem lenne elég erős, egészséges, hogy megszerezze a nőstényt"
Ezzel a logikai àmokfutàssal a dél-amerikai és még néhàny màs benszülött törzs tagjai bizonyàra vitatkoznàmak.
Ugyanis a szaporodàsuk "belterjes" évezredek òta.
Mégis olyan környezetben élnek ahol egy "modern nyugati" egészséges ember napokig tud csak életben maradni .....ha magàra hagyjàk.
Szòval ez egy tévhit.
Màrmint az idézett rész.

csakférfi 2018.10.31. 05:29:52

@legeslegujabbkor:
Hmmmm.......!
Àllítòlag a NASA marsi vízkeresésére fordított összegéböl.....minden ember hozzàjuthatott volna egészséges ivòvízhez.
Àllítòlag.....ha az amerikaiak a hàzi kedvenc àllataik eledele helyett az éhezöknek vennének kajàt akkor nem lenne alultàplàlt és éhezö ember a bolygòn.
Hja......kérem az "élet" igazsàgtalan.
Àllítòlag.
:)

midnightcoder2 2018.10.31. 06:14:05

@csakférfi: Akár belterjes akár nem, de a Dél-Amerikai bennszülöttnél pont az van, hogy születik 10 gyerek, ebből felnő kettő-három. Nem véletlenül nem kapnak nevet a gyerekek egyes kultúrákban csak bizonyos idő után.

Az evolúció úgy működik, hogy amikor új egyed jön létre, akkor megkapja egyrészt az anya, másrészt az apa génjeit, plusz létrejön egy rakás mutáció. Aztán a végeredmény vagy életképes lesz, vagy nem. Ha életképes, akkor vagy sikeres, vagy nem. Ha sikeres, akkor tovább tudja adni a génjeit. És ez a folyamat az emberre is vonatkozik. Mivel mi vagy 200 éve ügyesen kikapcsoltuk a mechanizmusból a szelekciót, így kb. a random mutációk öröklődnek tovább, és az emberiség egyre betegesebb lesz. Ezt egy ideig kompenzálni lehet Pl. életmóddal, fejlettebb orvostudománnyal, de ez bizony egyre nehézkesebb lesz az idő múlásával.

midnightcoder2 2018.10.31. 06:18:54

@csakférfi: "ha az amerikaiak a hàzi kedvenc àllataik eledele helyett az éhezöknek vennének kajàt akkor nem lenne alultàplàlt és éhezö ember a bolygòn"

A probléma pont ebből a gondolkodásból született. Afrikában remekül működött a 10 gyerekből kettő felnő (illetve ott a 10 néha több is volt), a többit elviszi a bubó meg megeszik az oroszlánok. De jött a Nagy Fehér Vadász és lelőtte az oroszlánokat, és megszüntette a bubókat (legalábbis részben). A négerek viszont tovább szaporodtak. Kb. addig, amíg elfogyott a kaja. Erre jött a Heal The World és az élemiszersegélyek. Erre még több kicsi néger maradt életben, akik ugyanúgy tovább szaporodtak. A végeredmény pedig a népességrobbanás. Ha a mi nagyszüleink is az afrikai mintát követik, akkor mára már 100 millió ember élne kis hazánkban. Mit gondolsz, mennyi kaja és víz lenne ?

midnightcoder2 2018.10.31. 06:23:50

@élhetetlen: "Lehet, hogy nem jól látom a dolgokat, de a régen nem volt… csak egyszerűbben kezelték az esetet. Aki nem bírta a tejet, az nem ment orvoshoz ezzel, egyszerűen nem ivott tejet."

Ja, ezt te megteheted, mert hogy bemész az áruházba és választhatsz hogy normál tejet akarsz-e venni vagy laktózmenteset, vagy szójatejet. A pusztai nomád viszont vagy megemésztette a tejet, vagy éhen halt. A magyar zsellérnek sem hiszem hogy túl sok mozgástere volt a középkorban ha teszem azt lisztérzékeny volt.

VándorkovászPorta 2018.10.31. 07:17:11

@fordulo_bogyo: 1. semmilyen rettegésre utaló magatartást nem csináltam, csak felhívtam a figyelmet arra, hogy a cikkben nem megfelelő tartalommal jelent meg írás.
2. "ételeink egy jelentős része is tartalmaz génmódosított kukoricából készült keményítőt, VAGY akár szóját." ha Te is idézed, én is megteszem, de kiemelem azt a szót, amely miatt nem értem az 1-es pontod mire vonatkozik.
3. A cikk arra utalt, hogy az élelmiszerünkben nem jelennek meg a gm növényekből származó anyagok, amely az általam leírt válaszom alapján nem igaz. Nem állítottam, hogy a gm növényekből származó keményítő eltér a nem gm növényekből származótól. Miért is térne el? Nem az a génmódosítás lényege. Azt már meg sem mertem írni, hogy a nemesítés során történő szelekció az nem génmódosítás. A növények genetikai állományába (DNS) beépíteni egy idegen élőlénytől (pl baktériumtól) származó dns szakaszt, az génmódosítás, mint ahogy a gm kukoricánál és gm szójánál ez történik.
Következtetés: Először olvasd el a hozzászólást, értsd meg a lényegét, ne láss bele olyan dolgokat amelyek nincsenek leírva, és utána válaszolj rá.
További jó értelmetlen kommentelést!

szita szita péntek 2018.10.31. 08:38:01

@csakférfi: A belterjes szaporodás mégis mennyiben kapcsolódikaz általam írottakhoz?

Monnyuk éldegél a törzs és eccercsak születik egy tagja, akinek van valami gyengesége. Vagy megéli a felnőttkort, vagy nem. Mondjuk még életben is tud maradni, mert nem akkora a baj. De szükségképpen betegesebb, gyengébb lesz, nem lesz olyan hasznos és fontos tagja a közösségnek -> kevésbbé akarnak tőle gyereket -> kisebb eséllyel fog szaporodni, kisebb eséllyel örökíti tovább a gyengeségét. A természetes kiválasztódás működik.

Ugyan ez az ember egy fejlett társadalomban gyógykezelést kap, nagyobb eséllyel éli meg a felnőttkort. Att, hogy lesz-e utóda nem a fizikai képességei döntik el, hanem valami egészen más.
Megvisel az ellergia szezon? Nem gond! Nem kell közben az esetleg rossz időjárásnak is kitedd magad, kellemes szélvédett, száraz szobában üldögélhetsz. Nem kell közben vadássz, hogy ehess, az élelmiszer, minti minden más dolog folyamat a rendelkezésedre áll. Nem gyengülsz le az allergia szezon alatt, nem kapsz el más betegségeket, vagy ha mégis, akkor majd az orvosod ad rá valamit.
Könnyen kiugrik a könyöked, térded? Szakértően rakják vissza, ha kell meg is műtik. A lábadozási időben nem kell helytállj a természet viszontagságaival szemben, nem gyengülsz le és ami a legfontosabb: nem leszel életed hátralévő részében kacska.

Ez van. Rengeteg példát lehetne még sorolni olyan fizikai gyengeségekre, amik a mai társadalomban nem számítanak olyan hátránynak, hogy csökkentsék a szaporodás esélyét. Mivel ezek immár ilyen szempontból nem számítanak hátránynak szükségképpen egyre gyakoribbak is.

A belterjes szaporodás egészen más problémákat vet fel - ám van egy korlát, hogy milyen szám alatt igazán nagy a probléma! Emlékeim szerint ez kb 60 fő. (Lehet tévedek, nem értek hozzá, csak valami doku filmben hallottak emlékei alapján írom ezt. Arról szólt, hogy Ausztrália őslakossága Afrikából kellett valahogy elkeveredjen új otthonába primitív tutajokon, hajókon(?). Ráadásul nam csak pár ember kellett, hanem pár tucat, mert X fő alatt [és talán ez a 60] egyszerűen nincs elegendő genetikai változatosság és a pupuláció szükségképpen kihal.) Azért az őserdei törzsek egyrészt lehetnek ekkorák - másrészt nincsennek teljesen elvágva egymástól. Ha csak 2-3 generációnként cserélődik egy-egy ember és új génkészlet jelenik meg az már hatalmas új erőforrás.)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.31. 08:43:04

@csakférfi: ez a "bízom a belém kódolt..." egy kapitális faszság. Csokit kívánsz = jó eséllyel nem kifejezetten csokit, hanem antidepresszánst -> szar a kedved, esetleg depressziós vagy, még ha ezt nem ismered be magadnak sem...
Úgy általában édességre, szénhidrátra vágysz: könnyen lehet, hogy cukorbeteg vagy, max. nem tudsz róla.
Stb.

csakférfi 2018.10.31. 08:57:11

@midnightcoder2:
Aktuàlis "poplogika".
Amit írsz.

"Ekkor döbbent rá először igazán, hogy az indiánoktól rengeteget tanulhat. További három út alatt Jean összesen két és fél évet töltött a jekánákkal. Eleinte nehezen tudta elhinni, hogy ők is egy fajba tartoznak vele, annyira eltért a viselkedésük attól, amit ő az emberi természetnek gondolt. "
...
...
Most végigvesszük az emberi élet szakaszait, és megvizsgáljuk azokat a szemléleteket és módszereket, amelyek a természeti népeknél az antropológiai kutatások szerint szinte mindenütt működtek, de a mi életmódunkból többnyire kivesztek.
...Ennek a kötődésnek azonnalinak kell lennie, mert a csecsemőt ekkor egy természetes környezetben nem hagyhatta ott az anya, illetve évmilliós evolúciós múltunk alatt nyilvánvalóan kiszelektálódott volna az ilyen eset lehetősége.
...
...
Egy amerikai kutatás szerint az anyák 20%-ánál nem indul be megfelelően az anyai ösztön, és hetekig vagy hónapokig csak kényszerből és kötelességérzetből látják el a gyermekeiket.
...
jekánáknál Jean nem találkozott hasmenéses, de egyébként egészséges babával. Elég fura az elképzelés, hogy az evolúció kitermelt volna egyetlen fajt, amely az anyatejet nem képes megfelelően megemészteni. Az emésztési problémák egyik fő oka minden életkorban a krónikus stressz lehet.
...
utajovobe.eu/hirek/91-eu-tarsadalom-es-jog/3851-az-elveszett-boldogsag-nyomaban?highlight=WyJqZWFuIiwia29udGludXVtIiwiZWx2Iiwia29udGludXVtIGVsdiJd

Olvasd el és értékeld àt azt amit eddig ax evoluciòròl és àltalàban a gondolkodàsodròl hiszel.
:)

gigabursch 2018.10.31. 09:14:01

"A mai élelmiszerekben pedig a modern GMO technológia nincs jelen, nálunk hivatalosan is tiltott is"

Ühüm.

Kérdezd már meg magadtól, hogy a tehenek bőségesebb tejellátására importált GMO szója vajon mivel jár?

fordulo_bogyo 2018.10.31. 09:28:32

@gigabursch: Igazad van, ha tehentapot eszel, akkor van az eteledben GM szoja.
De miert tehantapot eszel?

csakférfi 2018.10.31. 09:30:51

@Le a spammerekkel:
Sorry ......nem vagyok cukorbeteg.
:)
34 éve làncdohànyos vagyok.
Kàvét böbiben.
Alkoholt mòdjàval.
Füstölt hús a legfinomabb eledel.
A hús nélküli hét.........rémàlom.
Szrretem a lecsòt.....zsíton szalonnàval . Nem vetem meg a tejet... heti több liter.
Gyakorlatilag azt eszem ami jòl esik.
Szeretek enni.....inni...mozogni...axaz élni.
Ezért nincs kedvem meghalni.
Az orvosi leleteim ezt bizonyítjàk.
Hogy Te mit hiszel.....l@sz@r@m.
Baràtom.
Ezek a tények.....a leleteim a MÀV kòrhàzban megtekinthök.
Munkaalksmassàgi vizsgàlat okàn.
:)

csakférfi 2018.10.31. 09:32:21

@Le a spammerekkel:
Bocs..az elütésekért.
Melòzom.

fordulo_bogyo 2018.10.31. 09:42:49

@VándorkovászPorta: 1, konkretan melyik Magyarorszagon vasarolhato elelmiszer(ek) GMO tartalmu(ak)?
2. en igy olvastam: "génmódosított kukoricából készült (keményítőt, VAGY akár szóját)"
Sejtem, azt szeretted volna irni, hogy "génmódosított kukoricából készült keményítőt, VAGY akár génmódosított szóját" - akkor miert nem ezt irtad.
Fogalmazni csak pontosan, szepen...
3. "Azt már meg sem mertem írni, hogy a nemesítés során történő szelekció az nem génmódosítás. " - a szelekcio az nem genmodositas. Az elotte levo lepes az, mikor letrejonnek azok a genetikailag modusult, kulonbozo valtozatok, amik kozul szelektal, valogat a nemesito.
További jó értelmetlen kommentelést! - neked is.

csakférfi 2018.10.31. 10:36:35

@Meleg Sándor:
Nem igaz.
Nem vagyok semmiben sem jobb sem Nàlad....srm az itt kommentelöktöl.
Sajnàlom!
Ez az igazsàg.
:)

VándorkovászPorta 2018.10.31. 10:58:05

@fordulo_bogyo: Kedves @fordulo_bogyo! Fura ez a kommentelős dolog. Teljesen jószándékúan írtam egy hozzászólást, tényleg nem akartam a véleményemet a cikkíróra zúdítani, nem akartam megbántani senkit, csak felhívni a figyelmet arra, hogyha arra szánja az idejét, hogy egy általa alaptalannak ítélt cikkről próbálja tételesen felsorolni, hogy hol állít valótlanságokat, akkor kétszeresen is oda kellene figyelni arra, hogy amit ír az korrekt legyen. Továbbra sem szeretnék véleményt nyilvánítani a GMO témájában, de Magyarországon csak ezen növények termesztése nem engedélyezett. Ez a mondat így korrekt. Azt már más kategória, hogy a takarmányokban nagy mennyiségben található, és az is, hogy vannak olyan élelmiszerek, amelyben vannak ilyen növényekből származó összetevők. De tényleg ennyi! Ez nem kötekedés, ez nem sértés, ez nem a cikkel eltérő vélemény nyilvánítása, és nem hiszem, hogy okot adtam volna bárkinek arra, hogy ezért belém kössön. Igazad van, tényleg értelmezhető úgy a mondatom, ha akarod, hogy génmódosított kukoricából származó szója, de miért feltételezed, hogy így gondoltam? Nem ezt írtam, ott volt a mondatban a vagy szó, tehát ha még egyszer elolvasod, akkor pontosan tudod, hogy mire gondoltam, és mit írtam. Rövidítettem, nem írtam ki még egyszer, hogy génmódosított, azt feltételezve, hogy ez nem jelent majd gondot. De jelentett. Legközelebb jobban odafigyelek erre. Nem azért írtam az első kommentemet, hogy bárkit bántsak. Szeretném elhinni, hogy tudunk úgy párbeszédet folytatni az interneten is, hogy jóindulatot feltételezünk egymásról, elfogadjuk más véleményét, elismerjük ha tévedünk, ha felhívják a figyelmünket egy olyan információra amit eddig nem tudtunk, akkor jobban utána nézünk.
Megmondom őszintén, hogy fogalmam sincs, hogy milyen élelmiszereinkben van konkrétan GMO-ból származó összetevő. Csak azt tudtam, amikor megírtam a kommentet, hogy ez nincs szabályozva hazánkban, ezért lehetnek. Illetve, mivel tudom, hogy Amerikában nagyon elterjedt a GM-kukorica termesztése, és a kukoricakeményítőt eszméletlenül sok élelmiszerben használják, és Amerika nagyon sokat exportál, ezért nagy valószínűséggel nagyon sok hazai élelmiszerben is előfordul. Gyorsan rákerestem, találtam egy kiadványt, amelyben felsorolják, hogy mely gyártók garantálják, illetve nem garantálják a gmo mentességet. Nézd meg, ha érdekel!
www.holstein.hu/kezikonyv/gmo_kisokos_greenpeace.pdf
13. oldaltól. Igazából azt sem tudom, hogy előírás-e Magyarországon feltüntetni ha tartalmaz gmo származékot az élelmiszer vagy nem. Hátha Te tudod erre a választ!
Génmódosításnak tényleg csak azt a géntechnológiai eljárást nevezzük, amikor mesterséges körülmények között juttatunk be egy idegen élőlény egy adott dns szakaszát egy másik élőlénybe. Természetes folyamatokban ez nem megy végbe. De ha nagyon nagyon ritka esetben végbe is menne, akkor sem hívhatnánk génmódosításnak, maximum génmódosulásnak. Egyszerűen így definiálták, ezért génmódosított élőlénynek (GMO) csak a géntechnológiával kezelt élőlényeket értik. Nem vagyok túlságosan jártas a témában, és most nincs is időm utána nézni, ezért nem mennék bele a szelekció és a géntechnológia közötti különbségekbe. De érdekes téma, ha Téged érdekel nézz utána, és szívesen fogadom ha megosztod velem az infókat. Remélem fel tudunk venni egy barátságosabb hangot is egymással a továbbiakban. Ha nem, akkor sajnálom, és biztos, hogy nem fogok válaszolni a továbbiakban. További szép napot! Dóri (csak hogy ne süllyedjek a teljes névtelenség homályába).

VándorkovászPorta 2018.10.31. 11:00:52

@VándorkovászPorta: "Génmódosításnak tényleg csak azt a géntechnológiai eljárást nevezzük, amikor mesterséges körülmények között juttatunk be egy idegen élőlény egy adott dns szakaszát egy másik élőlénybe" Bocsi, helyesen idegen fajhoz tartozó élőlény.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.31. 11:03:33

@csakférfi: és mindez mit bizonyít azon túl, hogy egy nagyképű fasz vagy?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.31. 11:06:18

@csakférfi: ja, megjegyzem, HbA1c-t _TALÁN_ néznek a munkaalkalmasságin, de pl. C-Peptidet szinte biztosan nem, szóval cukor témában feldughatod magadnak a laboreredményeket. Simán lehetsz úgy IR-es, hogy nem tudsz róla. :D

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.31. 11:07:37

@Meleg Sándor: vagy csak a töredékét nézik a laborban annak, amit kellene? :)
Arról nem beszélve, hogy pl. a depresszióval kapcsolatos megjegyzésemet valamiért elegánsan ignorálta. :D

csakférfi 2018.10.31. 11:22:11

@Le a spammerekkel:
Kicsim.....nem vagyok cukorbeteg.
Vannak munkatàrsaim....akik azok.
Bulibòl néha megnézzük az enyémet is.5.5 körüli szokott lenni.
:)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.10.31. 11:22:58

@Le a spammerekkel:

Munkaalkalmasságin, ha nincs kifejezett gyanú, sima VC értékeket mérnek az alap labor csomagban. Hgb A1C csak diabétesz gyanúnál (vagy már diagnosztizált cukorbetegségnél) jön be a képbe. Terheléses mérés nagyon ritkán jön be és még ezen belül is gond, hogy állami rendszerben nem csinálnak 3-4 pontos, inzulinszint méréssel kombinált verziót, ez leginkább csak a PCOS vonalon jellemző, de ott is leginkább privát ellátásban.

csakférfi 2018.10.31. 11:24:59

@Le a spammerekkel:
Depressziò?

"Szeretek enni.....inni...mozogni...axaz élni.
Ezért nincs kedvem meghalni.
Az orvosi leleteim ezt bizonyítjàk.
Hogy Te mit hiszel.....l@sz@r@m.
Baràtom."

Szeretek....mond ez valamit?
A depressziòs nem szeret .....hanem fél és szorong.
Buta vagy.
Sajnàlom.

csakférfi 2018.10.31. 12:16:49

@Meleg Sándor:
Én offolok. Jön a hosszu hétvége.
Egyébként 3 müszakban dolgozom. Így a "cirkadiàn ritmusom" felborítàsa 3 hetente megtörténik.

"A ritmusok megzavarása hosszabb távon jelentős egészségkárosító hatással lehet az agyon kívül más szervekre is, különösen szív- és érrendszeri megbetegedések kifejlődése vagy súlyosbodása formájában. A melatonintermelés elnyomása – például huzamosabb ideig éjszakai műszakban való munkával – és a hozzá kapcsolódó cirkadián ritmuszavar növelheti a rák kifejlődésének esélyét "

Wiki idézet.

Kezdheted a ......és akkor jòl meg "cukorbetegszel,megràkosodsz....kezdetü nòtàt.
Csakhogy én ezekre nem "tàncolok".
:)

Félretéve a viccet.
Mindenkinek sok örömöt és jò egészséget!
:)

Vadzsaripdu 2018.10.31. 12:28:22

@Meleg Sándor: " hisztaminnal kapcsolatos gondok is késői megjelenésűek, ott is egy enzim termelődésének fokozatos csökkenéséhez köthetők a tünetek." Ez csak részben állja meg a helyét, a magyar orvosok gondolják így. Bár, már az is szerencsés, ha a magyar dokik idáig eljutnak. Érintettség révén sajnos igen jól ismerem a témát.

Nemcsak a DAO enzim csökkent termelődése állhat a háttérben, több más oka is lehet. Pár példa rá: a magyar fehérköpenyesek 99%-a tagadja, hogy áteresztő bélfal mint betegség létezik (bélfal megnövekedett áteresztőképessége, aminek következtében sok olyan anyag is a véráramba kerül, aminek nem lenne szabad). Esetemben –sok évnyi magyarországi félrekezelés, téves diagnózis után - ezt a diagnózist német labor segítségével sikerült felállítani és kezdődhetett meg a kezelés, ami bár még ma is tart, de szerencsére nagyfokú javulást eredményezett. Ennek és a szigorúan betartott hisztamin-mentes diétának köszönhetően a felszívódó hisztamin mennyisége csökkent. Ma már képes vagyok nagyobb mennyiségben olyan ételeket is tünetmentesen enni, amiből 2 évvel ezelőtt már 3-4 falat kiütött. A nyilvánvaló bizonyíték ellenére, ha hazai orvosnak megmutatom a diagnózisomat, kiröhög... nem csoda, hogy iylen hozzáállással nem is történt a magyar dokikkal előrelépés éveken keresztül. Eszerint is gondolok rájuk, tisztelet 1-2 kivételnek. Akkor is csak a karjukat tárták szét, amikor egymás után sorozatban kaptam anaphylaxist, 2 majdnem végzetes volt… A hisztaminérzékenység lehet a hisztaminlebontás problémája is (MTHFR génmutáció), ekkor nem feltétlenül kerül a szervezetbe több hisztamin a kelleténél (vagy nem termelődik több mint kellene), viszont a meglévő mennyiség rosszul bomlik le, túl sok n-metilhisztamin halmozódik fel, ami a hízósejteket rossz működésre ösztönzi. Lehet masztocitózis az oka, ekkor nagyon leegyszerűsítve a szervezet saját maga termel túl sok hisztamint a szervezetben jelenlévő megszaporodott hízósejt miatt. Aztán lehet úgynevezett hízósejtműködési zavar is (Mast Cell Activation Disorder / Mast Cell Activation Syndrome). Ez utóbbi a magyar dokik számára totál sötétség, pedig már 11 éve ismert a nemzetközi szakirodalomban is, számos szakmai tanulmány, illetve laikusok számára olvasmányos publikáció / könyv jelent meg róla angol és német nyelven. Ez esetben - a masztóval ellentétben - nincs megnövekedett hízósejtszám, hanem a meglévő sejtek működnek rosszul, rossz immunreakciót generálva a legbanálisabb kiváltó okok miatt (például rázkódás, bizonyos illat vagy hirtelen hőmérsékletváltozás stb.). Nagymértékű átfedést mutat a masztóval az MCAD, de a fő eltérés, amint már írtam, hogy nincs megnövekedett MC szám. Függetlenül attól, hogy a hisztaminprobléma mitől lép fel, a szervezetben felhalmozódó hisztamin miatt számos ételintoleranciás tünet (is) jelentkezik / jelentkezhet, gyulladással (bármelyik szerv), ér és szívrendszeri érintettséggel, allergiás tünetekkel (bőrkipirosodástól kezdve az anaphylaxisig) stb., nagyon hosszú a sor. Én például hivatalosan nem vagyok gluténérzékeny (biopsziával, vérteszttel, endoszkópiával sem mutatták ki), ennek ellenére rosszul vagyok a gluténtől (kukoricától is… talán fruktán állhat a háttérben, eddig nem igazolták). Az MCAD-t rendkívül nehéz felismerni tünetek alapján, mert a hagyományos allergiatesztek nem mutatják ki, néha az érintettek sem tudják csak nehezen feltárni a kiváltó okot (például ugyan ételallergiás miatta az ember, de a rosszullét nem azonnal, hanem napok múltán lép csak fel, ezt az ember még önmagán is nehezen ismeri fel). „Hagyományos” nyugati/magyar orvoslás a legtöbb embernél csak az MCAD okozta tüneteket kezeli, de az igazi okot sosem tárják fel. Röviden csak azt szerettem volna megjegyezni, ha a hisztaminérzékenység nem a csökkent DAO termelődés miatt van, akkor a háttérben minden esetben más ok húzódik meg, aminek a hisztamin-intolerancia csak okozata, de nem maga a kiváltó oka.

A többi hozzászóló megnövekedett ételintoleranciával kapcsolatos kommentjeivel javarészt egyetértek. Annyival egészíteném ezt ki – szintén saját tapasztalatomon alapulva és ismét csak a magyar dokikra mutogatva, mert 1 orvost leszámítva, akinek segítségével az említett német labortesztet el tudtam végeztetni, senkitől sem hallottam az alábbit, pedig számtalan dokinál voltam -, az intoleranciák és autoimmunbetegségek esetleges legyőzésének, vagy legalábbis kordában tartásának alapfeltétele a tökéletes bélrendszer-működés. A bélrendszerre, mint az immunrendszer legfontosabb „szervére” kell gondolni, amíg az nincs rendbe téve (bélfal, felszívódás, bélflóra, perisztaltika stb.), addig tartós javulást botorság várni. Abban pedig, hogy ennyire megnövekedett az immunproblémák száma, a helytelen táplálkozást, a bélflórát károsító ételeket, gyógyszereket gondolom az egyik elsődleges kiváltó oknak.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.10.31. 12:50:39

@Vadzsaripdu:

Erre elég hosszú lenne válaszolni, most csak 1 pontra reagálnék:

"rosszul vagyok a gluténtől (kukoricától ia"

Akkor ez már jelzi, hogy nem a glutén lesz a gond, mert a kukoricában nincs. Más közös tényezőt kell találni.

Az a baj, hogy tele van a világ ilyen típusú megközelítésekkel, mindenki találgat mindenfelé, hasraütésszerűen tuja, mi a baja és ha talál egy tanulmányt, amiben erre utal valami, akkor jön a nyugodt vállveregetés.

Az "áteresztő bélfal mint betegség" létezésével nekem is sok gondom van, egyszerűen túl sok mindent rá lehet fogni, ehhez képest az evidencia-szintje elég alacsony.

élhetetlen 2018.10.31. 13:06:14

@midnightcoder2: Nem akarok vitatkozni veled, de az van, hogy egy csomó ember, függetlenül attól, hogy semmi baja nem lenne tőle, aki nem iszik tejet, mert nem szereti. „A pusztai nomád viszont vagy megemésztette a tejet, vagy éhen halt.”. Csak elképzelem, ahogy egy csikós a ménes mellett hajt egy tehenet is, hogy legyen teje, mert különben éhen hal. Vagy egy kondás a disznók mellett. A zsellér, cseléd páros. Két család egy-egy szobában, közös konyhával. És nem volt tehenük. A liszt. Azért ne menjünk vissza a középkorig, de nagyszüleink életében már volt krumpli, kukorica, hajdina, köles. De mindegy.

Vadzsaripdu 2018.10.31. 13:22:32

@Meleg Sándor: "evidencia-szintje elég alacsony". Épp erre van a lactulose / mannitol teszt, például.

"Az a baj, hogy tele van a világ ilyen típusú megközelítésekkel, mindenki találgat mindenfelé, hasraütésszerűen tuja, mi a baja és ha talál egy tanulmányt, amiben erre utal valami, akkor jön a nyugodt vállveregetés."

Amikor igen speckó tüneteid vagy laboreredményeid vannak, amik teljesen objektívek, jól körülírhatóak és mással nem keverhetőek vagy magyarázhatóak, majd találsz egy olyan orvosi tanulmányt, amit mintha egy az egyben rólad (tüneteidről) írtak volna, akkor nehéz nem arra gondolni, hogy neked nem az a bajod, mint amit a tanulmány (majd később egy másik orvos általlaikusoknak írt könyv is) állít. Mindezt úgy, hogy amit el tudsz idehaza végeztetni tesztet, azok mind a feltételezésedet (tanulmányban/könyvben írtakat) támasztják alá, sőt a tanulmányban jelzett további tüneteket vetítik előre. Csak sajnos a dokik nemhogy nem próbálják meg ezeket összekapcsolni (netán holisztikus megközelítést alkalmazni), hanem néha hevesen tagadják is, hogy bármi összefüggés lenne. Meg burkoltan lehipchondereznek, a markukat persze tartják a borítékért... Még akkor is, amikor épp túlélsz egy rohamot. Ellenségemnek sem kívánom.

fordulo_bogyo 2018.10.31. 13:46:32

@VándorkovászPorta: Kedves Dori, nagy orommel olvastam a leveled. Bocs a korabbi kemenyebb hangert. Nem mentseg, csak magyarazat: lassan allergias leszek a terjedo GMO ellenessegtol, es elso olvasasra (tevesen) teged is oda soroltalak a GMO ellenzok koze.
Erdekes, hogy egyfelol hatarozttan azt allitod, hogy "vannak olyan élelmiszerek, amelyben vannak ilyen növényekből származó összetevők", am masfelol azt, hogy " hogy fogalmam sincs, hogy milyen élelmiszereinkben van konkrétan GMO-ból származó összetevő". Akkor megallapodhatunk abban, hogy te feltetelezed, hogy vannak, de nem tudod, a linked csak azt mutatja, hogy melyik gyartok garantaljak es melyek nem a HIANYAT. A jelenleterol nem tudunk.
Tenyleg erdekelne, hogy van-e olyan elelmiszer Magyarorszagon, amiben GMO osszetevo van.
Ha talalunk ilyet akkor megnezhetnenk, hogy mi az es megbeszelhetnenk, hogy hogyan ertekeljuk: oruljunk neki, semleges, vagy feljunk tole?
OFF: ha az elelmiszerben ott lehet, akkor mi ertelme a termeszteset tiltani?
A greenpeace egy aljasan elfogult es nagyon kartekony szervezet GMO ugyben, arra kerlek, hogy ezt tudva, fenntartassal olvasd amit irnak, ne fogadd el feltetel nelkul.
A genetika (es genetikai modositasok) temajaban meglehetosen jartas vagyok (Ph.D. szinten ez a szakmam), es szivesen beszelgetek rola, valaszolok felmerulo kerdesekre, ketsegekre.
Magyarorszagon ugy definialja a torveny, hogy
"géntechnológiával módosított szervezet:
olyan természetes szervezet, amelyben a génállomány géntechnológiai módosítás által változott meg, ideértve ennek a szervezetnek a módosítás következtében kialakult tulajdonságot továbbvivo˝ utódait;"
Nem feltetel, hogy idegen gen bevitelevel legyen modositva, egy sajat genjenek a bevitele is GMO-t eredmenyez.
Az feltetel, hogy gentechnolgiai modositas legyen:
" amely természetes párosodás, illetve természetes rekombináció
során nem következik be "
es mik ezek a technologiak:
"1. § A géntechnológiai módosításnak tekintendő tevékenységek:
a) rekombináns nukleinsav technikák, amelyek magukban foglalják a géntechnológiai anyag új kombinációinak létrehozását olyan nukleinsav molekulák beépítésével vírusba, bakteriális plazmidba vagy egyéb
hordozóba, amelyeket bármilyen módon egy szervezeten kívül hoztak létre, és azok beépítését egy gazdaszervezetbe, amelyben azok természetes körülmények között nem fordulnak elő, de amelyekben azok
képesek a folyamatos szaporodásra;
b) olyan technikák, amelyek magukban foglalják olyan öröklődő anyag közvetlen bejuttatását egy szervezetbe, amelyet a szervezeten kívül állítottak elő, beleértve a mikroinjektálást, makroinjektálást és mikroenkapszulációt;
c) sejtfúziós (beleértve a protoplaszt-fúziót) vagy hibridizálási technikák, ahol öröklődő géntechnológiai anyag új kombinációival rendelkező élő sejteket állítanak elő két, illetve több sejt fuzionálásával olyan módszerekkel, amelyek természetes körülmények között nem fordulnak elő."

Magyarul ha a szervezeten kivul hozol letre vagy valtoztatsz meg orokito anyagot, akkor az eredmeny GMO.

Az idezetek forrasa: gmo.kormany.hu/hazai-jogszabalyok

Te is hasonlot irtal, de ez nem pontos:
"Génmódosításnak tényleg csak azt a géntechnológiai eljárást nevezzük, amikor mesterséges körülmények között juttatunk be egy idegen élőlény egy adott dns szakaszát egy másik élőlénybe. Természetes folyamatokban ez nem megy végbe."
- tevedes az, hogy mas, idegen eloleny DNS-e kell hozza. Barmilyen DNS-tol GMO-lesz, ha azt kivulrol juttatod be. Sajat DNS-tol is.
- masreszt termeszetes folyamatokban rutinszeruen, gyakran elofordul barmilyen DNS bejutasa es beepulese, idegen fajok DNS-e is beepul, pl bakterium DNS novenybe, virus DNS, vagy eppen noveny DNS allatba, stb.
Az egyetlen kulonbseg, hogy all-e mellette a kutato, vagy sem.
A kutato is a termesztese gen-bejutasi folyamatokat hasznalja elsosorban.
Igy ez a feltetel egyszeruen nem igaz.
Most elsore ennyit, batran kerdezz, ha valami nem vilagos, reszletesebben erdekel, vagy ellenvelemenyed van.
Mindenfele szepeket neked: tamas :-)

Akszin 2018.10.31. 14:22:12

@Tamáspatrik: meg úgy általában elég sokféle tartósítási módot ismertek, a szárítás, aszalás, na az oké, de a befőzés? Tele cukorral a befőtt is meg a lekvár is. Zsírban tették el sült húst, szóval egyrészt nem voltak olyan buták, hogy ne tudtak volna a kor színvonalán tartósítani, másrészt ezek a módszerek se voltak éppen egészségesek.
Én se bírom az ilyen cikkeket.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.10.31. 15:47:24

@Akszin:
A cukorral befőzés az elég új dolog, mert onnantól van, hogy lett ipari mennyiségben cukor.

kamugyar 2018.10.31. 16:02:14

a füstöléses tartósitás tiszta h miért nem túl jo. de a sóval mi a probléma? . keletkezik valami aminek nem kellene? (a tudatlanságom miatt kérdezem)
vagy a régi nóta a vérnyomásról? ha ez akkor tárgytalan a kérdésem.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.31. 19:16:57

@Meleg Sándor: ezt úgy kb. sejtettem. Ne nekem mondd, hogy ez a gyökér úgy is lehet cukros, hogy nem tud róla, hanem neki. ;)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.31. 19:19:50

@csakférfi: fingod sincs te seggfej, hogy mi az a depresszió, ahogy azt sem fogtad fel, hogy mit írtam az elején. Szóval lehet, hogy biológiailag egészségesnek tűnsz, de agyilag ettől még ugyanaz a retardált idióta vagy... :D (és ezt nem csak a mostani kommentjeidre alapozom, hanem minden eddigire, amit tőled láttam)

rózsaszín pillangó 2018.11.01. 15:03:35

@élhetetlen: az a baj, hogy a tünetek nagyon változatos időpontban jöhetnek (1 órán belül vagy akár napok múlva is), ezért nehéz önállóan rájönni, hogy mi okozhat kiütést, hasmenést, stb. De régen nyilván ez volt kb. az egyetlen járható út.

gigabursch 2018.11.01. 18:46:10

@fordulo_bogyo:
Nem erőlködök.
Gondolkodj el azon, hogy a GMO hatására milyen módosulások mennek végbe a tehén tej ês hús állományában, ami nem normális.

fordulo_bogyo 2018.11.01. 22:38:01

@gigabursch: Semmilyen modululas nem megy vegbe sem a husban, sem a tejben.
Ha te mashogy gondolod, ird le, beszeljuk meg, szerinted konkretan milyen valtozas az amire gondolsz, es miert.
En hatarozottan allitom, hogy semmilyen valtozas nem tortenik, de erdeklodve olvasnam az erveidet.

csakférfi 2018.11.07. 15:09:51

@Le a spammerekkel:

Retardàlt idiòta?
Csakmert úgy gondolkizom és élek ahogy leírtam?

"friss kutatás eredménye szerint a főként amerikai adatokat tartalmazó nagy mintán mindössze hét százalék. Ha így van, 93 százalékban a táplálkozásunk, alvásunk, lelki folyamataink, egészséges vagy egészségtelen életmódunk a felelős azért, hogy előbb vagy utóbb halunk-e meg."

index.hu/techtud/2018/11/07/nem_a_genekben_van_a_hosszu_elet_titka/

Ahogyan te......gondolkozol. Az bizonyosan NEM a hosszú élet titka.
Nem vagyok cukorbeteg.....te nagyon szeretnéd....de mégse.
A depressziòròl van "fingom".
1997-ben egy fél évet görcsöltem vele....meg az orvosok.
Ennek húsz éve. Mai napig emlékszem a "hangulatra" amit àtéltem.
Neked sem kívànom.....mégha sík idiòta is vagy.
Kb. ennyi.
Nem a "géneknek " sem a "kajànak" sok köze nincs az egészséghez.
Ezt bizonyítja a linkelt cikk.

csakférfi 2018.11.07. 15:16:28

@Meleg Sándor:
"Génlottò" ezt írtad nekem.
A fenti link....annak a sík hülye csòkànak akinek az elöbb írtam...ezt bizonyítja.
Egyél azt ami jòl esik .
Ne mantràzd az "életed az ételed" szlogent.Akkor azon "katogsz" és mivel a "lelki folyamatok" hatnak a testi egészségedre......így megbetegszel.
Az csak a "hívöknek valò".
Magadnak higgyj és az ösztöneidnek. Van elég probléma amin lwhet "kattogni"....az étel ne lwgyen màr köztük.
:)

csakférfi 2018.11.07. 15:21:39

@Meleg Sándor:
"Génlottò" ezt írtad nekem.
A fenti link....annak a sík hülye csòkànak akinek az elöbb írtam...ezt bizonyítja."
Nem írtam le egyértelmüen....nincs génlottò.
A génjeid ugyanolyan jòk mint nekem.
Csak Te màst hiszel.
Mostmàr egyértemü az àllàspontom.
:)

csakférfi 2018.11.07. 15:29:32

@Le a spammerekkel:
Ja, még valami te gyökér!

"Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden ideiglenes pszichológiai ismeretünket egyszer a szervekre levetítve is meg kell tudnunk alapozni."
Sigmund Freud.
Azaz szoros összefüggés van a mentalitàsod (lelked) és a szerveid között.
Freunak ez a "megérzése" zseniàlis abban a korban.
Most kezdik bebizonyítani az igazàt.
Bizonyàra ö is "retardàlt idiòta" volt.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.11.07. 16:22:54

@csakférfi: nem, a diagnózishoz elég volt beleolvasni a nagyképű, ostoba hozzászólásaidba.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.11.07. 16:24:24

@csakférfi: ahhh... jó, hogy nem Nostradamus-t hozod, te seggfej... komolyan mondom, ekkora barmot, mint te, még keresve is nehéz találni a neten.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.11.07. 17:18:45

@Le a spammerekkel: @csakférfi:

Csak érdeklődésként: anyázás nélkül nem megy?

Freud szervi pszichológiáját nem igazán sikerült igazolni, a távol keleti kultúrákban ennek nagy hagyománya van, de azzal sem sikerült messzire jutni.
Freud egyébként sok esetben saját maga elméleteinek áldozata volt, nem csoda, hogy alapvetően majdnem midnen tanítványa megpróbálta átalakítani az elméletét.

"génjeid ugyanolyan jòk mint nekem" - ezt mond egy olyannak, akinek pl. elromlott a véralvadásért felelős génje (hemofilia), meg az ehhez hasonló, több ezerre tehető genetikai szindróma érintettjeinek.

csakférfi 2018.11.07. 20:46:30

@Meleg Sándor:
Megy "anyàzàs" nélkül is.
Anyòsomnak detto hemofiliàja van.
Persze lehet tévedek. Liàs börelvàltozàsok. Nehezen gyògyulò sérülések.
Anyòsom kedves asszony màr 72 éves. Az "életét rààldozta" a gyerekeire és a sajàt férjére.
Az "önbecsülésed" szenvedett csorbàt.....egy hozzàd közelàllòtòl.
Nem most.....màr régòta.
Nézz utàna a neten.
:)
Nem mellesleg ez volt "benyomàsom ròlad.
Kedves ember vagy!

csakférfi 2018.11.07. 20:54:48

@Le a spammerekkel:
Nostrodamus?
Azért Freud kissé fajsúlyosabb .
Nyilvàn ö sem làtott tisztàn és voltak tévedései.
Egyébként konkrétan mi az ami ennyire "felnyomta az agyadat" a kommentjeimben?
Rossz lenne ha ......
-gyògyszer nélkül meggyògyulnàl?
-ehetsz,ihatsz,bàrmit?
-nem kellene tartanod a "betegségektöl?
Tényleg ez olyan rossz lenne?

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.11.08. 05:30:55

@csakférfi:

Valószínűleg tévedsz, ez egyszerűen véralvadási zavar, kialakulhat gyógyszerektől, de a lassan gyógyló sebek lehetnek kezeletlen cukorbetegség következményei is. Érdemes lenne kivizsgáltatni sámánkodás helyett...

csakférfi 2018.11.08. 06:45:44

@Meleg Sándor:
Sàmànkodàs?
Minek nézel ?
Orvos kezeli a leleteit kòrhàzi kivizsgàlàsokon kapta.
Tegnap voltam a hàziorvosànàl gyògyszert íratni.
A hàziorvos hàzhoz jön.
Mivel a férje agyvérzés következtében fél oldalàra béna.
Ezt hogyan értetted?
Màs kérdés hogy a tünetei...lilàs börelvàltozàs és lassan gyògyulò seb erre utal. Nem mélyedtem bele. Magànügye.Vagy leukémia erre pontosan nem emlékszem.