Szolgálati közlemény
2014. január 20. írta: Meleg Sándor

Szolgálati közlemény

Mindenek előtt szeretném megköszönni mindenkinek, hogy olvassák a blogot és elmondják az írásokról a véleményüket akár itt, akár más fórumon, akár kedvesen, akár nem. Sokat tanulok belőle mind szakmailag, mind emberileg.

Mielőtt tovább mennék, szeretném összefoglalni azokat a gondolatokat, amiket úgy gondolom, mindenképpen tisztázni kell:

hagyma.jpg

1.) A blogírás nem a tudományos publikálás műfaja. Aki azt várja, hogy soronként fogok tudományos publikációkat boncolgatni, rossz helyen jár. Sajnálom, ha az írásaim stílusa, illusztrációi nem tetszenek egyeseknek - ilyen vagyok.

2.) Még most tisztázzuk (mert sajnos úgy tűnik, hogy kell): végzettségemet tekintve dietetikus vagyok, de más szakterületen dolgozom (így hozta az élet). Én ettől még nem tekintem magam szakmailag kevesebbnek, elég sok energiát fordítok arra, hogy foglalkozzak ezzel a szakterületemmel (is).

3.) A blogon szereplő tartalmak nem feltétlen tükrözik más dietetikusok, illetve táplálkozástudományi szakmai-érdekképviseleti szervezetek véleményét és álláspontját. Egyszerűen elmondom a véleményemet a paleolit étrend és mozgalom egyes területeiről (vagy más kérdésekről, beleértve a saját szakmai álláspontunkat) az aktuális tudásom és tapasztalataim alapján. Tehát ha valaki számon akarja kérni az MDOSZ-nél a cikkeimet, ne tegye, még tag sem vagyok. Ugyanakkor nálam sem érdemes szapulni a hatóságok és szakmai szervezetek munkáját, nincs közöm hozzájuk.

4.) Nem pénzelnek sem malomipari sem tejipari cégek, gyógyszergyárak sem egyéb vállalkozások, nincs semmilyen olyan pénzügyi vagy szakmai érdekeltségem, ami befolyásolná az ítéletalkotásomat.

5.) Ha valaki úgy gondolja, hogy "A Dietetikusok" megint támadják "A Paleósokat", megnyugtatom, nem így van. Nincs támadási szándékom, elmondom a véleményem. Érdemi, érvekre épülő kommunikáció a célom.

6.) Szeretném, ha ezt olyan tiszteletben tartanák a kommentelők, mint amennyire én sem moderálom ki őket, annak ellenére, ahogy megnyilvánulnak időnként. És ha lehet, ne csak engem, más kommentelőket is tiszteljünk meg annyira, hogy nem nézzük idiótának és nem minősítjük személyükben. Segítség itt.

7.) Ha valaki vitatni akarja az írásaim tartalmát, olvassa el őket. Ne kérjen senki számon olyan dolgot, ami nincs benne a cikkben. Talán a címből nem egyértelmű, de a paleolit étrendről egy sorozat íródik, ahol egy-egy részterületet érintek. Terjedelmi okokból azt sem lehet teljes mélységben.

8.) Nem áll szándékomban senkitől elvitatni a sikerélményét. Nagy örömmel tölt el, hogy sokan jobban érzik magukat és meggyógyulnak betegségekből, vagy legalább így érzik. De ha lehet, tudatosítsuk: nem is ez az írásaim tárgya.

Ennyit szerettem volna...

Hamarosan újabb írással jelentkezem.

health food.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr485772409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

okoskodó fórumlakó 2014.01.20. 20:18:44

Szerintem felesleges szabadkoznod.

Nyugodtan moderáld a személyeskedőket, ettől még nem lesz diktatúra, csak rend. Én kifejezetten élvezem az éles vitákat. A témák jók, engem kifejezetten érdekelnek, csak így tovább!

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2014.01.20. 20:47:25

Hajrá, jók a bejegyzéseid! Én nem mindenben értek egyet, de nagyon tetszenek az új nézőpontok! :-)
Ma hajnali 0:30 és 3:00 közt olvastam végig az összes korábbi posztod! :-)

fordulo_bogyo 2014.01.21. 02:03:26

Nincs szukseged magyarazkodasra. Nagyon jokat es jol irsz, elvezet olvasni.

Munyi cica 2014.01.21. 09:06:44

Kedves Sándor!
Szó szerint egyetértek az előttem szólókkal. Nekem is élvezet olvasni az írásaidat, még ha nem is mindenben értek egyet, de rengeteget tanulok belőlük, hálás vagyok, hogy olvashatom őket. Tisztelem azt, hogy veszed a fáradságot, rengeteg időt töltesz azzal, hogy utánaolvasol és nem akarod mindenáron sárba döngölni a paleót. Nagyon érdekel, mit gondolsz róla.
Az meg nem igaz, amit az előző posztnál írtak, hogy összevissza dobált sorok meg tények, nagyon is jól rendszerezed,alapos vagy, stb.
Egy picike kritikát megengedsz? Biztos csak engem zavar :(. Öööö nagyon gyakran alkalmazod ezt a három pontot...
"Ennyit a kőkorszaki idillről…."
például itt. Ha megnézed, te is nevetni fogsz, hogy egy posztban legalább 6x, olyan sejtelmes,rejtélyes, hogy gondoljuk tovább, amit csak akarunk :P. Engem eléggé zavar, főleg, ha túl sok van belőle, egy-kettő még elmegy. Persze mondhatod, hogy ez az én bajom, és lehet, hogy igazad van. Hát, csak megírtam, én örülnék, ha kevesebb lenne :))
További jó munkát és kíváncsian várom a többit! És nagyon köszönöm.
Szeretettel.

j.norbert 2014.01.21. 21:24:14

Nagyon jó a blog, csak így tovább!

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2014.01.26. 10:14:57

Imádom a blogot. A személyeskedőket meg moderáld ki nyugottan, ettől kellemesebb olvasni a kommenteket is.

Haggyma 2014.01.27. 00:39:15

Teljesen másra keresve bukkantam erre a blogra - és rögtön itt ragadtam az elmúlt 3-4 órában... Örülök, hogy nem olyan régen indult a blog, mert így nem maradtam le semmiről ;) Élvezetes és első rangú ismeretterjesztés! Gratulálok! Csak megerősít abban, amit eddig is gondoltam: józan paraszti ész és tudomány (pedig néha olyan jó lenne elhinni, amit a mindenféle felkapott módszerek állítanak...)
A kókuszzsírról beígért írásra én is kíváncsi lennék.

Silver Rose 2014.02.21. 16:24:17

A búzafúlé állítólagos csodatevő hatásáról szerettem volna többet megtudni, így tévedtem ide. Aztán azon kaptam magam, hogy írásaid majd 4 órán keresztül leszögeztek a monitor elé.
Örülök hogy végre valaki úgy kezdi el boncolgatni ezeket a témákat ahogy illik!
Kellemes, személyes hangvételű stílusod jól ellensúlyozza az itt-ott kacifántosabban megfogalmazott tudományos mondanivalókat.
Esetleg a vitaminokról hallhatnánk még valamit? Pl. - szintetikus és természetes vitaminok közötti különbség..
Köszi és további jó munkát!

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.02.23. 09:01:45

@Silver Rose:

Köszönöm szépen! Vitaminokról mindenképpen lesz még szó.

A szintetikus és mesterséges vitaminok között azonos kémiai szerkezetük miatt nincs különbség. A természetes és szintetikus eredetű készítmények között már lehet valamennyi, mert pl. a segédanyagokban, hordozókban lehet eltérés, illetve egyes vitaminok (karotinok, tokoferolok)nem egy, hanem több vegyületet takarnak, ezek aránya eltérhet a természetes és szintetikus eredetű készítményekben. A biológiai hatások tekintetében itt még sok kérdés van. E erről később biztos lesz írás.

Sok helyen lehet olvasni, hogy ami szintetikus, az biztos hatástalan vagy káros, ez viszont így biztos nem igaz.

Silver Rose 2014.02.23. 13:36:06

Köszönöm a választ és várom a többi írásokat!

doktor.dikhed 2014.03.20. 18:44:13

Tetszik a blog. A józan, értelmes, tényekkel alátámasztott beszédre mindig van igény.

Pherekráteus 2014.04.13. 11:01:47

Sziasztok!

Örülök, hogy rátaláltam erre a blogra. Szeretem, ha valaki tények alapján igyekszik leírni valamit. Még a hozzászólásokból is sokat tanultam. Az utóbbi időben ismét nagyon érdekelnek a táplálkozási kérdések. Az egyik ilyen kérdés volt, hogy mi van az erjedéssel és rothadással. A kommentekből erre kaptam is választ. Köszönöm! Ha jól értettem az erjedés és rothadás vagy egyáltalán nincs bennünk vagy csak éppen hogy elkezdődhet.
1, Az avasodásról is jó volna valakitől hallani valamit. Vajon a zsírok avasodhatnak bennünk?

2, És egy ehhez kapcsolódó kérdés. Vajon nincs olyan szagtudomány, vagy valami más hasonló, amiből mindenki maga meg tudna valamit állapítani a székletének illataiból, vagy más egyébből, hogy nagyjából akkor most van-e valami gond az emésztésével vagy minden rendben, vagy netán valamit kevésbé emészt jól, ezért ilyen és olyan szagok keletkeznek vagy az állag nem megfelelő stb.
Azt hallottam, hogy a székletnek nem szabad ragadnia, azaz ha leöblítjük, nem nagyon szabad nyomot hagynia, mert akkor az emésztés, felszívódás, tápanyag feldolgozás bizonyos szempontból nem jól működött. Hogy mitől ragadhat, nem tudom.
Bocsánat, hogy ezzel jövök, de nem hiszem, hogy ennek tabunak kell lennie.

Pherekráteus 2014.04.13. 14:57:28

@Pherekráteus: Bocsánat, ezt a testkontrollos cikk után akartam írni.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2014.04.13. 15:08:19

@Pherekráteus:

Röviden:
1. A szervezetben nem avasodnak a zsírok, legalábbis, amíg életben vagyunk.
2. Szagtudomány nincs, elég sok minden befolyásolja a széklet állagát, pl. az étrend összetétele, a bélflóra, stb.
süti beállítások módosítása