A füvesember tanácsot ad
2016. március 18. írta: Meleg Sándor

A füvesember tanácsot ad

Szabó Gyuri bácsi, a „bükki füvesember” jellegzetes alakja a magyar alternatív gyógyászat világának, nevével nem csak a népi gyógyászat címszó alatt találkozhatunk, gyakorlatilag a gyógynövények alkalmazásának egyfajta hazai tekintélyének tekintik sokan. Pedig nem kellene...

gyuribacsi.jpg

Mivel volt alkalmam többször, több forrásból tanulni a gyógyszerekről, gyógynövényekről, tudom, hogy nem egyszerű terület - eszembe sem jut azt mondani, hogy szakértője lennék a kérdéskörnek. A gyógynövényekről szóló ismeretek ma már túlmutatnak a "nagyanyám mire használta a pipacsgyökeret" mottó alatt összefoglalható tanácsadó könyvek, önjelölt szakértők tevékenységén. Persze, ha figyelembe vesszük, hogy ma már egyszerű tv reklámok (vagy azonos színvonalat képviselő egyéb források) alapján tájékozódnak sokan gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, étrend - kiegészítők témában, akkor ebben semmi meglepő nincs.

Éppen ezért  Szabó György ténykedését személy szerint rendkívül károsnak tartom, ugyanis tökéletesen alkalmas arra, hogy a gyógynövények, gyógynövény-alapú készítmények használatát hiteltelenítse. Erről biztos lesz szó a későbbiekben még - gyűjtöm hozzá az anyagot és sajnos van bőven -  de ami miatt most írok, az egy új terület a füvesember életművében. A napokban viszont egy igazi gyöngyszembe futottam bele, a bükki füvesember 10 nagyszerű életviteli-táplálkozási tanácsát közvetítette az egyik portál – sőt kiderült, hogy egészében vagy részleteiben legalább egy tucat helyen felbukkan az írás, gyakorlatilag lenyomozhatatlan, honnan indult és mikor, legvalószínűbb, hogy előadás anyagokból van összeollózva az írás. Úgy tűnik, az öreg füvesember felcsapott életmód-tanácsadónak és táplálkozási szakértőnek is.

A rengeteg emésztési zavar oka a savasodás.

Egy klasszikussal indítunk: savasodás. A jelenségről már írtam a pH csoda tárgyalásakor, itt most röviden csak annyit, hogy ha lenne is „savasodás”, annak akkor sem lenne köze a rossz emésztéshez, mert a „savasodás” a szervezeten belül zajlik, a belekben zajló folyamatoknak ehhez nem sok köze van - bár egyes esetekben a sav-bázis egyensúly felboruását okozhatja hasmenés, hányás A klasszikus "savasodási" elméletek pedig a táplálék rossz összetételére alapoznak, nem pedig az emésztés minőségére.

...a savasodás, ami annak köszönhető, hogy sok szemetet eszünk, és rosszul rágjuk meg az ételt.

Ez így teljesen megfoghatatlan, de mindegy mit eszünk, attól nem „savasodunk” el.  A rágásnak sincs ilyen szinten jelentősége, mert az nem változtatja meg az étel összetételét.

alien_1.jpg

A nyál fertőtlenít, segíti az emésztést.

A nyálnak tényleg vannak olyan összetevői, amik azt szolgálják, hogy a szervezetbe kevesebb kórokozó jusson be, de azért ne legyenek illúzióink: elég sok minden képes ezt túlélni, a szájüregünk elég messze van attól, amit sterilitás alatt értünk. Olyan értelemben segíti az emésztést, hogy a nyál enzimei a szénhidrátok esetén jelentős előemésztést végeznek, kisebb arányban ez megvan a zsírok esetében is.

Ha az ember rendesen rág, nem tudja túlenni magát, nem hízik el, időben jelentkezik a telítettségérzés.

Nem biztos, hogy ez a legpontosabb leírás, de tény, hogy a nyugodt körülmények között, nem kapkodva elfogyasztott étkezések esetében kisebb mennyiségek fogyasztásánál is kialakul a teltségérzet és a jóllakottság. Ennek a jelenségnek elég összetett a háttere, vannak ebben fiziológiás tényezők és pszichés elemek is.

...az egészséghez, a fiatalos szervezethez elengedhetetlen a méregtelenítés, a máj és vese tudatos működtetése.

Az itt használt értelemben sincs „méregtelenítés”, a máj és vese meg működik magától. Persze valamilyen szinten tudunk segíteni (pl. megfelelő vízfogyasztás), de a szervek tudatos működtetése ettől még nem valósul meg. Az embereknél ezek a szervek automatikusan reagálnak a szervezetben fennálló körülményekre és annak változásaira.

...diólevél-, bodza-, nyírfalevél, csalán-, mezei zsurló és galaj teák a legjobbak, ha méregteleníteni akarunk.

Gyuri bácsinál a diólevél az amolyan univerzális fegyver – bármire jó. Nem kívánom a gyógynövény alkalmazásokat minősíteni, mert gyógynövénytani ismereteim korlátozottak, de még így is indokolatlan hatásokat tulajdonít szegény diólevélnek. kicsit olyan érzés, mint ha az lenne az alkalmazás elve, hogy "ha ez van itthon, akkor ezzel gyógyítunk mindent".

Javallott verejtékezni, izzadás-kúrákat tartani megfelelő teák fogyasztásával, hogy elősegítsük főbb méregtelenítő szerveink, így a májunk és vesénk működését.

Ha valaki izzadni szeretne, sportoljon (az tényleg jót tesz) vagy üljön ki a napra, esetleg kombinálja a kettőt – sokkal hatékonyabb, mint a gyógyteák. Az izzadás a máj és a vese munkáját érdemben nem befolyásolja, attól nekik jobb nem lesz (sőt a vese azért fog dolgozni, hogy a víz és sóveszteséget kompenzálja). Mellesleg a verejtékmirigyek korántsem olyan jó méregtelenítők, mint azt sokan gondolják: a víz mellett számos anyagot kiválasztanak (főként nátrium, kálium ionokat), de a klasszikus méreganyagok megjelenéséhez az kell, hogy a vérben magas koncentrációban jelenjenek meg és emellett legyenek vízoldékonyak.

A rák ellenszere a lúgosítás

Szerintem meg a pálinka. :)

palinka.jpg

A rákos sejtek elszaporodásának a megelőzéséhez sötét színű gyümölcsöket kell fogyasztani, amiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilva, fekete szőlő, mazsola, fekete szeder.

Hát ez így egy kicsit erős. Igen, az antioxidánsok rendszeres fogyasztásának van védő hatása a daganatos megbetegedésekkel szemben (bár a kockázatcsökkentő hatással kapcsolatban vannak viták), és ha ezt fapados magyar nyelvre lefordítjuk, valami hasonló fog kijönni belőle. Ugyanakkor azért arra ne számítson senki, hogy ha eszik egy kis sötét színű gyümölcsöt, akkor örök életre elkerüli a betegség.

Gyuri bácsi szerint az emberek évente több mint húsz kiló cukrot esznek, nem csoda hát, hogy a szervezet nem tudja termelni az inzulint. A rákos sejtek cukorral táplálkoznak, a gyógynövények, az áfonyalevél, a szederlevél, a málnalevél, a csicsóka viszont segítenek a cukorháztartás egyensúlyának biztosításában. Lassítják a felszívódást, pótolják az inzulint.

Az addig igaz, hogy az emberek indokolatlanul sok cukrot esznek és ez számos megbetegedés kockázatát emeli. És bár a cukor szó benne van a cukorbetegség szóban, azért az összefüggés sokkal összetettebb. A „rákos sejtek cukorral táplálkoznak” mondat egy komplex anyagcsere-jelenség erősen lebutított változata. Ha valaki azt hiszi, hogy ha nem eszik cukort, attól a daganatos megbetegedés progressziója lelassul, az erősen téved. Még a rendkívül alacsony szénhidrát-tartalmú étrendek esetében is maximum a tumornövekedés lassulása jelentkezhet (ez sem feltétlen). A daganatos sejteket nem lehet kiéheztetni, a szénhidrátmentes étrend esetében is marad annyi tápanyag a vérben, amiből képesek tovább növekedni, osztódni.

A gyógynövények között valóban vannak olyanok, amik hatnak a szénhidrát-anyagcserére (a diabetológiai szakirodalom ismeri is ezeket a növényeket), de egyik sem pótolja az inzulint. Ha így lenne, akkor a cukorbetegség kezelése már régen megoldódott volna. Ezek a gyógynövények leginkább az inzulinrezisztencia, csökkent glükóz tolerancia szakaszában használhatók az életmódváltás, táplálkozási terápia kiegészítéseként, a cukorbetegség későbbi szakaszaiban egyszerűen nem elégséges a hatásuk ahhoz, hogy kiváltsák a gyógyszeres kezelést, ráadásul nagyon figyelni kell arra, hogy az adott gyógynövény milyen módon kapcsolódik a gyógyszerek hatásához, van-e olyan interakció, amit figyelembe kell venni a kezelés, ill. a gyógynövény alkalmazása során.

Mellrák ellen szilvalekvárral, ősi székely recept szerint: a székely nők annak idején szilvalekvárral gyógyították a mellrákot. Azóta a tudomány is igazolta, hogy a szilvában 5741 antioxidáns van. Ha rákot szeretnénk megelőzni, akkor együnk sok aszalt szilvát vagy vörös-fekete gyümölcsből készült lekvárt, mert a nyers gyümölcsben sokkal de sokkal kevesebb az antioxidáns.

Ez az irdatlan baromság kategória – már elnézést, de erre nincs más kifejezés. Az aszalt szilvában még csak marad valami antioxidáns - bár az aszalás technikája ezt befolyásolja. A szilvalekvárt viszont órákig kell főzni, lehet tippelni, mi marad az antioxidánsokból ezek után? És mutasson már valaki nekem egy székely nőt, aki szilvalekvárral sikeresen gyógyított melldaganatot!

Külön lehet futni egy kört azzal, hogy pontosan melyik az az 5741 antioxidáns, ami a szilvában megtalálható. És a mennyiségük vajon elegendő-e ahhoz, hogy érdemben hatással legyenek az átlagos fogyasztási adagokban. Sokra nem megyünk azzal, ha a hatás kiváltásához napi szinten 14 kg aszalt szilvát kell elfogyasztani - már azon túl, hogy általános derültséget keltünk ismerőseink körben.

Igyunk parlagfű-teát. Hihetetlen, de ez az egyik leghasznosabb gyógynövényünk. Nagy mennyiségben található benne B37 vitamin, és a kevésbé ismert P2 vitamin. Ásványi anyagokban gazdag, sok vasat, rezet és káliumot tartalmaz, ezen kívül enzimeket és nyomelemeket. Gyógyítja az emésztési problémákat, a rákot, sejtvédő hatásáról csodákat zengenek.

Itt azért benne van a pakliban, hogy ha a hatóságok valamiért irtani akarják a parlagfüvet, akkor az csak valami jó lehet, mert hát milyen hatóság az, aki nem akarja a jó magyarokat eltenni láb alól. Hogy mi lehet az a B37 vitamin, azt nem tudom, mert erről nincs info sehol – és hasonló sötét ló a titokzatos P2 vitamin. Ezek valami újkori alternatív találmányok lehetnek, mert a táplálkozástudományban hivatalosan soha nem osztottak ilyen jelzéseket, sőt, a vitaminos terminológiával elég hamar leálltak, mert kiderült, hogy itt egy erősen változatos vegyületcsoportról van szó, aminek egyszerűen nincs közös nevezőjük azon kívül, hogy hiányuk betegséget okoz.

Természetesen a parlagfű sem gyógyítja a rákot, és úgy általában semmit sem. A PubMed szerint ha egy cikkben van róla szó, az általában az allergiához kötődik, nem azokról a gyógyhatásokról, amikről valakik, valahol, valamiért "csodákat zengenek".

parlagfu.jpg

A parlagfű NEM gyógynövény.

TANULSÁG?

A fő gondom a füvesember-jelenséggel van. Irodalomtörténeti szempontból biztos érdekes meghallgatni, hogy szállt a gyógynövényekről és a házi gyógyászatról szóló tudás nagyanyáról unokára. Sajnos Gyuri bácsi esetében nincs meg a szükséges kritikai igény a tanultakkal szemben, nem képes a kapott tudást időnként felülvizsgálni, összevetni az egészségről, gyógynövényekről szóló aktuális ismeretekkel.

A másik komoly baj ott jelentkezik, amikor az ősi tudás össze-vissza keveredik az újkori ismeretekkel. Amikor a javasasszony unokája hatóanyagokról meg különféle betegségekről kezd beszélni, miközben láthatóan nincs meg egyik területen sem a kellő mélységű ismerete – de latinos szakkifejezések leírásától hirtelen szakmai tekintély alakul ki a 125. diófaleveles teakeverék köré is. Jelen van egyfajta kényszeres megfeleltetés is - hogy ha régen pókhálót tettünk az epilepsziás gyerekere, akkor annak jónak KELL lennie és minden áron keresni kell hozzá valami tudományosnak tűnő magyarázatot.Az fel sem merül, hogy a régi időkben próba.szerencse alapon próbálgattak mindent, ami vagy bejött, vagy nem. Ez alapján tényleg voltak olyan tapasztalatok, amikre építhetett a gyógyszerkutatás - de eközben a tapasztalati tudás jelentős részét le is selejtezte, mert nem igazolta, vagy cáfolta azokat.

Röviden annyi, hogy a bükki füvesember életmódbeli tanácsait lehetőleg ne kövesse senki, ha jót akar magának. 

 

  Ha tetszett az írás, oszd meg vagy kattints a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd le kommentbe! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog

 

A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség, vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.

 

A cikk sokakban erős indulatokat váltott ki, ez a hozzászólásokból és a FB üzenetekből kiderült. Úgy döntöttem, hogy a visszajelzések alapján lesz majd egy Füvesember 2.0 cikk, egy-két témát pontosabban körüljárva - tisztázva azokat a kérdéseket, amik most oly sokakban emelték az adrenalin szintjét.

Addig is megnyugtatásul csak annyit szeretnék mondani, hogy ha valaki azt gondolja, hogy Szabó György életművét és munkásságát egy hoax jellegű körlevél alapján ítéltem meg, akkor téved. Pár éve már követem tevékenységét, olvastam a lányával közösen írt könyvét, láttam nem kevés videóját, épp csak élő előadásra nem ültem még be. És így sem jobb, sőt...

De erről majd legközelebb.

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr498256898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fordulo_bogyo 2016.03.18. 17:54:40

"A fő gondom a füvesember-jelenséggel van." - masok meg befuvezve sem hordanak ossze ennyi furcsasagot. :-)

B37 -google baratom bombazo repulore es melltartora asszocial rola.

TruczaTibor 2016.03.18. 18:21:43

Javaslom Lukács Béla előadását a Gyuri bácsi jelenség megértéséhez :)
"Asztrológia 25 Ft-ért" (youtube)

Huginn · http://agartha.hu 2016.03.18. 22:24:12

Régen sokat foglalkoztam gyógynövényekkel és mindent begyűjtöttem/kipróbáltam, amire épp szükség volt, vagy a hatása egészségesen is tolerálható (pl. enyhe vízhajtó hatás és társai).
Ha ilyen sarlatán verziójával találkoztam volna a gyógynövényismeretnek, mint amit Gyuri bácsi is terjeszt, valószínűleg most nem lennének olyan finom teaízesítőim/szörpjeim, mint amilyenek vannak... :-]

micsoda? 2016.03.19. 19:46:07

Gondolom a gyógyszerek nagy többsége is valami növény alapot tartalmazz. Vagy fokhagymát is ki lehet lőni, meg a vöröshagymát is.
Szerintem a Gyuri bácsit sem kell egy az egyben elvetni, mint ahogy ezt a posztot is el kell olvasni.
Mivel a diófalevél komoly méreg /komposztként csak 3 évenként lehet használni/ elképzelhető, hogy másik oldalon gyógyszer. Nekem pozitív a tapasztalatom.
Az aki többféle gyógyszert szed, szerintem tudna mesélni az orvosok melléfogásáról is, pedig ők nem "füves emberek".

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.03.19. 19:51:00

Erre hivatkozott Gyuri bácsi régen, rosszul (kenegetésként):

Magyar Epidemiológia 2010 2-3 absztrakt:

A NÉPGYÓGYÁSZATBAN TUMOR KEZELÉSÉRE ALKALMAZOTT ÉLELMISZER- ÉS FŰSZERNÖVÉNYEK KEMOPREVENTÍV HATÁSAINAK SZINERGIÁI FELMÉRÉS ÉS IRODALOM ALAPJÁN
A népi orvoslás értékes etnobotanikai adatainak felmérése napjainkban ismét reneszánszát éli. Munkacsoportunk 2007 óta végez Erdély különböző településein gyűjtéseket, melyek során számos kutatásra érdemes, ígéretes fűszer- és gyógynövény, zöldség- és gyümölcsfaj került feljegyzésre. Jelen összefoglalónkban a népi gyógymódok alapján "rákellenesként" ismert taxonok tudományos módszerekkel igazolt hatóanyagait és azok biológiai hatásait tekintettük át. Munkánk során az erdélyi Úz-völgyében (Csinód, Egerszék), Lövétén és Gyimesfelsőlokon feljegyzett gyógynövény taxonok közül kiemeltünk közismert és Európa-szerte széles körben étkezési céllal használt növényeket. Feltérképeztük a településeken a borsó (Pisum sativum), a cékla (Beta vulgaris var. conditiva), a fekete áfonya (Vaccinium myrtillus), a fokhagyma (Allium sativum), a paprika (Capsicum annuum), a petrezselyem (Petroselinum crispum), a sárgarépa (Daucus carota ssp. sativus), a sütőtök (Cucurbita maxima) és a szilva (Prunus domestica) népi alkalmazásait. Összesítettük a növények molekuláris biológiai eredményekkel vagy epidemiológiai megfigyelésekkel alátá-masztott kemopreventív tulajdonságainak irodalmi hátterét, valamint hatóanyagaik helyét a modern orvoslásban. Fenti növények jelentős mennyiségben kerülnek fogyasztásra a népesség körében, így kemopreventív hatóanyagaik nagymértékben hozzájárulnak a szervezet antioxidáns palettájának kialakításához, illetve támogatnak más sejtvédő mechanizmusokat is. Az antioxidáns rendszer és más malignus tumorok képződését gátló, összetett sejtszintű biológiai tényezők (DNS-repair enzimek, differenciálódást elősegítő faktorok, proapoptotikus jelátvivők) egymás hatását kiegészítve és támogatva működnek, például a DPPH (1,1-difenil-2-pikril-hidrazil) szabadgyökfogó és szuperoxid-dizmutáz (SOD) aktivitás szinergiáján keresztül.

A NÉPGYÓGYÁSZATBAN TUMOR KEZELÉSÉRE ALKALMAZOTT ÉLELMISZER- ÉS FŰSZERNÖVÉNYEK KEMOPREVENTÍV HATÁSAINAK SZINERGIÁI FELMÉRÉS ÉS IRODALOM ALAPJÁN
Budán Ferenc, Bencsik Tímea, Boris Gyöngyvér, Birkás-Frendl Kata, Fancsali István, Farkas Ágnes, Papp Nóra
Magyar Epidemiológia VII. 2-3. szám
mmpet.aok.pte.hu/readarticle.php?article_id=117

micsoda? 2016.03.19. 19:56:34

Akinek megvan, és beleolvasott Maria Treben "EGészség Isten patikájából" könyvébe, ott lehet csodákat olvasni. Fenntartással, mégis sok hasznos dolgot lehet tanulni.

Eszembe jutott, hogy annak idején édesanyámnak az orvos azt ajánlotta, hogy a "C" vitamint ne tablettaként szedje, hanem pór alakban, az előbbiben sok az egyéb anyag.

osztovits 2016.03.19. 20:11:43

"A parlagfű NEM gyógynövény." na ez nem igaz, én is rendszeresen fogyasztom nagyon jó az emésztésnek és azóta nincsen allergiám (nagyon erős volt majd meg fulladtam), haverom mielőtt hazugságokat írsz talán tájékozódj.

tollas 2016.03.19. 20:37:15

Szerintem ez az írás legalább annyira "káros", mint Gyuri bácsi ténykedése.
Én inkább valami irigységet vélek benne felfedezni.
A népi gyógymódoknak nem az a lényege, hogy mindent tökéletesen meggyógyítanak, hanem az, hogy tapasztalatok alapján azt sok esetben elősegítik.

Stenonis 2016.03.19. 22:21:19

@tollas:
A probléma akkor jelentkezik, ha valaki tényleg beteg és nekiáll szilvalekvárt enni azért, hogy kigyógyuljon a rákból.

Ricordo 2016.03.19. 22:33:59

Számomra ez teljesen új, erről a Gyuri bácsiról még nem is hallottam. Azt sem tudom, hogy ezek a kijelentések tőle származnak, vagy valami neki tulajdonított lánclevélről van szó. Úgy tűnik, a poszt is bizonytalan ebben, legalábbis az egyik mondat erre utal, de aztán úgy folytatódik tovább, mintha mégis biztos lenne, hogy a füvesember állításait cáfolja.

A dolog érdeméről: az "5741 antioxidáns" és pár hasonló kijelentés tényleg hajmeresztő , és ez nekem ez azt sugallja, hogy a kritizált szöveg mégsem egy egyszerű, idős, vidéki embertől származik, hanem talán hoax, vagy egy internetes portálokon "folklorizálódott", azaz utólag torzított szövegről lehet szó.

A poszt kritikai megállapításainak többségével egyetértek, de találtam benne tévedést: nem kéne annyira félteni a szilvában található "színes" antioxidánsokat a főzéstől, ugyanis jelemzően sokkal jobban bírják a főzés hőmérsékletét, mint pl. a fehérjék és a vitaminok. Pl. a paradicsomban található likopin köszöni szépen és "meg se kottyan neki", amikor a friss paradicsomból ivólevet vagy pürét készítenek. Persze lehet, hogy a szilvában található 5741 antioxidáns között van olyan is, ami hő hatására gyorsan lebomlik. :)

herkó 2016.03.19. 23:20:12

Sosem volt "bükki" Miskolcról költözött a faluba. Egy jól felépített brand. A lánya irányít. A termékeit nem az erdőből gyűjtögeti, hanem táblákban nevelik. Egyáltalán nem kézműves termék, hanem egy csomóan dolgoznak nála, gépesítve van minden. Amit ő elmond azt bárki elolvashatja a neten. Rengeteg szénát kever a teába. Hogy honnan tudom? Túl közel lakik.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.03.20. 00:20:12

nem hiszek a csodákban, sem a csodadoktorokban
de azért jó lenne tudni, h tényleg az öreg hablatyolta ezeket össze vagy mint ahogy fent is mondja Ricordo valami összehányt oszd meg fb fasság mint a szabadonébredők meg ilyen baromságok

Dr.Hook 2016.03.20. 00:34:50

Marad a pálinka meg a fröccs!

Hórukk 2016.03.20. 00:59:48

@osztovits: A rosttól jobb lehet az emésztésed, már amit ezen a köznyelv ért: többet sz.rsz, ha hajlamos voltál székrekedésre, akkor az elmúlhat. Az allergia kezelésére pedig van olyan módszer, amely az allergént adagolja vagy kis dózisokban vagy gyengített módon, ún "immuntoleranciát" okozva és ezzel elmulasztva az allergiát. Ez működhet az esetedben, de ez nagyon sok allergénnel működik, anélkül, hogy ezek gyógynövények lennének.

hungarisztan 2016.03.20. 02:41:51

Az emberek azt nem értik (én sem), hogy 1,1-difenil-2-pikril-hidrazil (egy föntebbi hsz-ból másoltam), de azt igen, hogy szilvalekvár. Tanulni nem akarnak, de a csodát szeretik várni.

Nem tudom, másnál mi a helyzet, nálam általában az áltisit/gimit bukás és kettes között végigbukdácsolók szokták osztogatni az ősi természetes rákellenes szereket, egyik héten a citrom, másik héten a fokhagyma, harmadik héten a cékla (és így tovább) gyógyítja „a” rákot (így, differenciálatlanul), vagy bármi/minden egyebet. Bizonyára nem teljesen független az iskolai teljesítményüktől, hogy általában egyiknek sem jut eszébe, hogy előző héten még más volt az univerzális csodaszer, vagy ha bármit és mindent gyógyít a citrom/fokhagyma/cékla, akkor hogy a picsába van az, hogy még mindig léteznek betegségek, és pláne hogy a picsába van az, hogy a „profitéhes gyógyszercégek” évente dollármilliárdokat ölnek kutatás-fejlesztésbe, ahelyett, hogy citromot/fokhagymát/céklát termesztenének jó olcsón, és eladnák por formájában mindenre jó gyógyszerként bazi drágán. Idáig valahogy sosem jutnak el, csak a gonosz kemtrélig.

Megjegyzem, ugyanezen egyedek, akik annak idején egész hétre elájultak önnön szakértelmüktől, ha töriből véletlenül a kettes fele (fölfele!) görbült a felelet/dolgozat jegye, nos ugyanezen egyedek azok, akik kéretlen „történelemleckéket” adnak mindannyiunk okulására, természetesen a mainstream történelmet hazugnak bélyegezve, illetve szintén ugyanők azok, akik például irodalmi kérdésekben is virtuális lincseléseket hajtanak végre ártatlan gyerekversek, vagy kiváló irodalmárok/művek kapcsán, jóllehet a gyerekvers színvonala meghaladja befogadóképességüket, kiváló irodalmároktól/művekből pedig egy árva sort nem olvastak (az általuk dicsőitett, többnyire háborús/emberiesség-ellenes uszítóktól sem), de prímán felmondják a pártban kiadott listákat, amolyan „2 láb jó, 4 láb rossz” stílusban.

Ők ugye a hardcore, a stabil iskolai egyes-kettes színvonal, akikben fel sem merül, hogy esetleg nem kompetensek olyan kérdésekben, amelyek tanulmányozására más az egész életét feltette, és még az is kevés. Azok nyilván lúzerek, hisz lám, a lúzerekkel ellentétben ők nem pazarolták az időt tanulással, mégis milyen frankón értenek mindenhez.
Aztán van a „művelt” kettes-hármas, sőt, hármas-négyes kategória (iskolai osztályzatokról van szó), akik felnőttként már akkora májerek lettek, hogy ők már – úgy vélik – olyan döbbenetesen bölcs saját véleménnyel rendelkeznek, amit már érdemes megosztaniuk a közzel, mert közérdeklődésre tarthat igényt. Ők olyan (közhely-)bölcsességeket szoktak hozzáfűzni a citrom/fokhagyma/cékla megosztásokhoz, hogy „a tudósok támadják, tehát biztos igaz”, „én is ismerek olyat (na jó, ismerősöm ismerősének ismerőse már hallott róla), aki ettől gyógyult ki a többszörösen áttétes rákból, az orvosok már feladták, de ma is él, köszönhetően a füvesembernek”, „nem igazán hiszek benne, de annyian mondják, hogy BIZONYOSAN van benne valami” ill. „annyira támadják a tudjukkik, hogy biztos csak irigyek és/vagy el akarnak pusztítani bennünket a mérgeikkel, tehát biztosan igaz” (utóbbi kettő például homeopátiánál szokott menni), illetve aki nagyon szofisztikált akar lenni, az már olyan magasságokig jut, hogy „én meghallgatom ezt is, azt is, nem vetem el egyiket sem” vagy „az igazság valahol középen lehet” – mintha az, hogy valaki, teszem azt, egy jól marketingelt tájegységi X bácsi out of the blue sky mond valamit az bármiféleképp is egyazon súlycsoportba tartozna azzal, amit mondjuk egy bármikor bárki által reprodukálható, jól dokumentált, rendes metodikával rendelkező kísérletekkel, következtetésekkel megtámogatott tanulmány/kutató mond.

Akárhogy is, legyen szó orvoslásról, politikáról, történelemről, irodalomról, konteókról, az közös bennük, hogy ezekkel a csoportokkal érveléssel semmire nem lehet menni, mert nem tanultak meg érvelni, ezért mástól sem tudják az érveket kezelni; érvelési hibáikkal kieszközölt hídfőállásaikat makacsul tartják és vitabeli győzelemként értékelik.

Pedig csak annyi történt, hogy a hülyének nem lehet elmagyarázni, hogy hülye, mert hülye.
Engem mondjuk attól még zavar, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy mindenhez (jobban) értenek. És ez nem csak egy véleményállítás, mert sajna, annak általában következményei vannak, ha sok ember gondolja ugyanazt – például hogy a homeopátia orvosság. Abból előbb-utóbb törvény lesz, aztán egyenrangú gyógymód, aztán a hivatalos gyógymód meg drágasága okán kikerül a támogatott gyógyászatból, és ott állunk megfürödve. És akkor (is) hiába magyarázom majd, hogy nem irigységből mondtam sosem, hogy se gyuribácsi, se a cukros víz nem fogja meggyógyítani a rákod, nem hitted el, bazdmeg, mert kettes voltál világ életedben, cserébe azt gondoltad, mindent jobban tudsz, hát itt állunk haldokolva gyuribácsival meg a cukros vízzel. (Azt meg, hogy kire is szavaztál, inkább hagyjuk is.)

Burgermeister 2016.03.20. 06:30:14

A beteg, rákos, reményvesztett emberek mindent elhisznek! Ez van e mögött!!! Sarlatán!!!

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.20. 06:59:06

@micsoda?:

A gyógyszerek jelentős része olyan vegyületeket tartalmaz hatóanyagként, aminek a forrása, "ötletadója" maga a természet. Legtöbb esetben növények, de ma már akígyóméregtől, baktérumokon át minden egzotikus létformát vizsgálnak, hátha találnak valamilyen hatásos vegyületet.

Az, hogy vitatkozunk a füvesember féle megközelítéssel, nem azt jelenti, hogy elvetjük a természetes forrásból származó anyagokat, hanem azt, hogy a népi gyógyászatban fennmaradt (vagy ilyen módon beállított) állításokat a mai kor eszközeivel megvizsgáljuk és optimalizáljuk. Ha a kígyóméregben találtak olyan hatóanyagot, ami rendkívül jó hatásgokkal irtja a tumoros betegeket, akkor ebből nem következik, hogy megharaptatom magamat egy kígyóval. Az sem mindegy, hogy egy gyógynövényben milyen más anyagok vannak és mennyi, hogyan lehet kinyerni és megőrizni úgy, hogy hatásos maradjon, minimalizálva a nem kívánt hatásokat.

A diófalevél tényleg használható alapanyag, csak az indikácós területe jóval szűkebb a Gyuribácsi féle alkalmazásnál.

Az orvosi hiba lehetősége létezik, senki nem állítja, hogy ők nem nyúlnak mellé. Emberek ők is. Ugyanakkor fájdalomcsillapítása inkább javasolnék ibuprofent mint diófalevelet.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.20. 07:04:22

@osztovits:

A parlagfű nem gyógynövény, mert nincs ilyen irányban bevizsgálva.

A "kipróbáltam, nekem bejött" állítás nem érv, ez nem tudományos evidencia.

"haverom mielőtt hazugságokat írsz talán tájékozódj. " - haverom, legalább egy rendes publikációt csatolj fel, amiben igazolták egy placebo kontrollcsoportos vizsgálattal, hogy a parlagfű fogyasztása érdemi hatással volt allergiás tünetekre. :) erősen kíváncsi vagyok, sikerül-e ilyet találni, ami nem a szabaodénredő naturahireken terjed... :)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.20. 07:06:28

@FILTOL:

Ez a kérdés felmerült az FB oldalon, egy pillanatra meg is ijedtem, hogy tényleg egy barkácsolt kamucikket szedtem szét. De nem...

Ebben a videóban elég sok visszaköszön a cikkből, a 4. percnél már megjelenik a szilvalekváros rákgyógyászat.

www.youtube.com/watch?v=tyFH2nniiiM

Az valószínűnek tartom, hogy nem az öreg füvesember gépelte a cikket, de a forrásmondatok egyértelműen beazonosíthatóak.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.20. 07:20:26

@tollas:

"A népi gyógymódoknak nem az a lényege, hogy mindent tökéletesen meggyógyítanak, hanem az, hogy tapasztalatok alapján azt sok esetben elősegítik. "

Ezzel részben egyet értek - nyilván (ahogy írtam is) van egy tapasztalati háttér, amit felhalmozott a lakosság a túlélésért folytatott küzdelem során.

DE! Amit ma csomagolnak népi gyógyászat címszó alatt, az 1%-ban tapasztalat, 99%-ban pedig ezoterikus köntösbe csavart mindenhonnan összeszedett információmorzsákból kerül felépítésre. A gyógynövényes ismeretek talán valamilyen jobb arányban tartalmaznak autentikus információkat, de éppen Gyuribácsi féle megközelítés mutatja azt, hogy ezen a téren is sok gond van, mert ős belekever mindenhonnan összeszedett infókat.

Azt se feledjük, hogy a népi gyógyászat inkább hagyományőrzés szinten fontos, nem pedig a modern gyógyászat kellékeként. Az ok. hogy valaki megfázik és kísérletezget több-kevesebb sikerrel gyógynövényteákkal, de mondjuk egy évek óta cukorbetegség esetén már sokkal nagyobb a tét, nincs az a gyógytea, ami kiváltaná a gyógyszeres kezelést, egy daganatos megbetegedés esetén meg értékes időt veszít a beteg azzal, hogy kipróbálja egymás után a különböző népi praktikákat.

Sajnos találkoztam már olyan népi csontkováccsal, aki sikeresen házalt egy koppintott thai masszázzsal és csak az irdatlan nagy szerencséje, hogy még nem ölt embert azzal, amit csinált.

2016.03.20. 07:48:03

Amennyiben valaki diófa levelet használ, nagyon szívesen ajánlom fel, jöjjön és ősszel gyűjtse be akár az összeset. Pro bono .

MosoMasa 2016.03.20. 09:06:43

Felhívnám a figyelmet arra, hogy mellrákra alkalmazott szilvalekvárban nem a lekvár maga a lényeg, hanem a székely!
Ez legalább annyira varázsszó, mint a 3 (4) ezer éves kinai orvoslása!
És ez még magyar is!

Applepie 2016.03.20. 10:45:51

Mégis ki a gránát várja el akár gyógyszertől akár gyógynövénytől, hogy meggyógyuljon a rákból?
Ha már megvan a betegség csak reménykedni lehet de nem elvárni a gyógyulást, még egészségesen kéne normálisan élni.

RobertJ 2016.03.20. 11:15:13

hungarisztan, szivembol szoltal.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2016.03.20. 11:26:57

Az sajnos nagy baj, hogy sok alternatív vagy természetes gyógymódot alkalmazó ember nem is ismeri a saját vagy a módszerei határait :(

A népi gyógyászatban vannak hatásos módszerek egyes tünetek enyhítésére, de a gyógynövények általában csak olyasmit gyógyítanak 100%-ban, ami nem is igazi betegség. Ennek legalább van valami alapja, nem úgy mint az akupunktúrának vagy a homeopátiának.

jersey. 2016.03.20. 13:05:43

Részemről a gyógynövényes biznisz ott megbukik, hogy ki hiszi el h az ország többezer herbáriájában árult diólevél teafű csomagban tényleg diólevél van? Ugyanez igaz bármelyik füvesember bizniszére.
Ha Mari néni összeszedi ősszel a kertjéből a diófa levelét, aztán mikor baja van, főz belőle teát, lehet, hogy még használ is neki. Bár nekem az a gyanúm, hogy a hite gyógyítja meg az embert.

A másik, amit nem bírok felfogni, hogy ugyanaz a szer hogy gyógyíthatja a székrekedést és a kóros hasmenést is? Ha valaki ezt tudományosan elmagyarázná nekem, tényleg hálás lennék.

Nem a levegőbe beszélek egyébként, súlyos emésztési problémákra ittam a diólevél teát, szedtem a gyógyszereket, tartottam a diétát, ittam a normafloret, nyaltam a méhpempőt, mégsem történt meg a csoda egyiktől sem... :(

átlátó 2016.03.20. 14:34:21

Egyáltalán nem gondolom, hogy a "fűben-fában" nincsen orvosság- tavaly egy emberes betontömb ráesett a jobbkéz középső ujjamra, a vége szétnyílt, mint a tubarózsa...kicsinyke tanyámon fújtam a rezet, vagy 20 kilométer a városi ügyelet...téptem lándzsás útifüvet, megcsócsáltam, napikig azzal kötöztem ás. Vagy egy hétig lüktetett, mint a lófasz, még néhány hétig kellemetlen volt, mára már alig érzékeny. nyom nélkül gyógyult, kicsi göböt érzek csak a bőr alatt...ettől függetlenül ezt a Gyuri bácsit ezzel a Vargha Metódus Zolival, a Gyurcsok mesterrel és a Vágó Pistával :D leültetném egy fasza kis kerekasztal beszélgetésre...a moderátor meg én lennék, mellettem a babám toplesz ülne, hogy kéznél legyen a berendezése.

sovesztomesz 2016.03.20. 14:38:24

Ülök a kanapén, iszom a sört / jó kis B-vitamin pótlék:-) /, azt' csendes felvilágosultságomban arra gondolok, hogy mi a jó istenért foglalkozok én másokkal, ahelyett, hogy magamban keresném a gerendát, vagy mi a szöszt.
Biztos , hogy könnyű klaviatúra mellől fikáznom, de van szabad akaratom, amivel eldönthetem, akarom-e én ezt csinálni.
Hát, unalmamban az a finom hideg amarican pale ale vonzóbb számomra annál, mint ideírni bármi okosságot.
Aki annyira unatkozik, hogy interneten szapul másokat, inkább menjen csináljon vmi számára sokkal hasznosabbat!!!

átlátó 2016.03.20. 14:39:17

@jersey.: ...nem akarnék javasasszony és megmondó férfiember lenni, emésztésre a darált cefrét megpróbálhatnád...egy doboz joghurtba egy-két kávéskanál. A szüret után kitenni a napra a cuccot, nem pálinkát főzni belőle...megszárad, aszalódik, aztán bele a kávédarálóba...elméletileg úgy fogsz nagyot üríteni, mint a kanalasgém. Ha nem, már mindegy, ehetsz bármit. :D Amikor egy orvos ezt mondja, innentől a pappal is érdemes konzultálni dikkmá.

átlátó 2016.03.20. 14:41:15

@átlátó: ...jut eszembe...a szőlőmagot nem kiszemezni belőle!

élhetetlen 2016.03.20. 15:22:06

@Applepie: Tudod, például én is, akinek az öccse 52 évesen a második kemo futamon van túl, és jó a tumor maker eredménye. És ez két éve kezdődött, ha nem kezelik, már lehet, hogy nem élne, de az elmúlt két évben is két kemo között elment fuvarba, mert az élete a kamion. „még egészségesen kéne normálisan élni”. Ezt tudnád definiálni? Mi a normálisan élés, ami megment a ráktól? Vagy csak pofázol? Ha neked egy családtagod életében akár pár plusz év nem jelent semmit, az más.

élhetetlen 2016.03.20. 15:37:04

Én megőrülök ettől, hogy, azon kívül, hogy a tv reklámokban, még a gyógyszertárban, sorban állás közben az eladótól is hallom azt, hogy ez csak természetes anyagból készült. De jó. Egyenek már egy kis tiszafabogyót, vagy csattanó maszlagot, nagyon természetes anyag. És ehhez, mivel ráérek, olvasom a kommenteket, ahogy most is, és már volt olyan, hogy, és nincs mellékhatása, mert természetes anyagokból készült. Ajánlat az előbbi. Aztán a csúcs az volt, hogy valami másik valamivel a gyomorban, mire valaki azt találta írni, hogy az a valami nem is jut el a gyomorba, mert már a vékonybélben felszívódik. Nagy baj van a fejekben! Persze, az normális, hogy ha valaki bekapott egy gyomorrontást, az igyon kamilla teát cukor nélkül, de azért a hülyeségnek legyen határa.

Thomas Dantes 2016.03.20. 15:53:33

@hungarisztan: Ámen :)
Hogy mennyire utálom ezt a viselkedést, legyen szó bármilyen tudományos cikkről, lesz egy rakás ember, aki megmagyarázza, hogy hülyeség, azok a kutatók akik évtizedekig dolgoztak az adott témán hülyék, de ő aki soha az életben ezzel nem foglalkozott, nem olvasott róla, maximum a face-en megosztott dolgokat ismeri, jobban tudja. Nem igaz ,hogy nem merül fel a fejecskéjükben, hogy hé, lehet, hogy aki ezt évekig tanulta, kutatta, talán jobban tudja mint én.

Thomas Dantes 2016.03.20. 15:55:49

@osztovits: Igaz. Én a porra meg macskára vagyok allergiás, és ezért port és macskát szoktam enni. Bár a hülyékre is kezdek allergiás lenni szóval...

avasnyugdíjas 2016.03.20. 19:00:49

Meleg Sándor: már megbocsáss a tegezésért, de a korkülönbség miatt kezdeményezem, egy akkora ökör vagy-ezért a cikkért- hogy heted-hét határban sem találni Nálad nagyobbat. Gyuri bácsi minden szava IGAZ,
Érted? IGAZ!!! Ha találsz rá lehetőséget, hogy megkeress, szívesen bebizonyítom, hogy tévedésben vagy.

fordulo_bogyo 2016.03.20. 19:49:37

Kivancsi lennek en is bizonyitekokra, vezesd oket elo itt, nyilvanosan.

papaAndy 2016.03.20. 20:28:38

A dió-teához a leveleket (ha nem a kopácsból csináljuk) nyár derekán érdemes gyűjteni, nem ősszel összesöprögetni :) Rendkívül finom az íze is, és talán valamicskét segít a téli megfázós időben. Én minden nyáron levágok amúgy is néhány útban lévő ágat a diófáimról, a levelekből választok szépeket, leszárítom a padláson (nem napfényen), és télen jó hasznát vesszük. Ugyanígy elég jó ízű a meggyszár tea, "azt mondják" jó a köhögésre. Igazából fogalmam sincs segítenek-e ezek a teák télen, de mivel jó forrón isszuk és kevéske mézzel nagyon finomak is, így telente szürcsölgetjük elég régen már és bajunk még nem lett tőle. Életmódomat tekintve sok mindent csinálok másként, mint az átlagember, 1972 óta csak egyszer voltam orvosnál köszvénygyanúval (!), amit sikerült orvosi segítség nélkül is tünetmentesen magam mögött tudnom, persze lehet, hogy rosszul diagnosztizáltak, és nem is volt köszvényem, valami mástól állt be a lábam, majd zsibbadt kb 6 hónapig a papucsban. Szerencsére ennek már 8 éve, és ezen az egy esten kívül 44 éve csak felülvizsgálatokon, jogosítvány ügyben és fogászaton láttam orvost. Persze az is lehet, hogy szerencsés alkat vagyok, biztos a genetika, a sport és a táplálkozás is hozzájárul a betegségmentességhez, hiszen a gyerekeim is rengeteg könyvet kapnak hiányzásmentes évért és én is mindig csak ezzel az indokkal kaptam jutalom könyveket az év végi iskolai könyvosztások alkalmával.

2016.03.20. 20:28:47

@avasnyugdíjas: Szívesen olvasnám én is a bizonyítékokat, szerintem sok emberrel együtt.

2016.03.20. 21:33:29

Koszi a posztot, egyetertek, nagyon sok butasag terjeng es az iskolar ndszer hianyossagai miatt az emberek mind benyelik. Azt gondolom, az igazsag szokas szerint kozepen van. Egy kis nathara, puffadasra jo a tea, nem kell rogton gyogyszerhez nyulni. Ha azonban a fekves, bodza tea stb nem hasznal es bronchitis vagy tudogyulladas lesz a vege, akkor bizony irany az orvos es be kell szedni az antibiotikumot. A termeszetgyogyasz feladata megertetni, hogy amit csinal, az kiegeszito terapia, es sulyos betegseg eseteben nem szabad buveszkednie, hanem el kell kuldeni a beteget orvoshoz. A csaladban volt sajnos tobb rakos eset (lekopogom, jol vannak, tuleltek). Minden esetben ragaszkodtam ahhoz, hogy elmenjenek orvoshoz es vegigcsinaljak a mutetet, kemot, szedjek a gyogyszert, kovessek az orvos utasitasait. Azonban ertem es tuom, hogy pszichikailag nehez elfogadni a tetlen varakozast. Ezert mindig tamogattam, hogy valami kieg szito terapiat csinaljanak, lehet teazni, etrendet valtoztatni, meditalni, agykontrollozni, igazabol barmit, ami a beteg kuzdoszellemet fenntartja es amitol ugy erzi, hogy aktivan tesz valamit a sajat gyogyulasaert. Ezert nem karhoztatom az alternativ gyogymodokat, sokat segithetnek a beteg kozerzetenek javitasaban, a kemo mellekhatasainak csokkenteseben es hasonlokban, de nem szabad egyeduli csodaszerkent tekinteni rajuk. Gyuri bacsi teai jo minoseguek, ez mellette szol, es ezt nem vitatom. A marketinggel viszont egy kicsit jobban vigyazhatnak. Tisztelem, hogy ennyire hisz az igazaban, de sokkal tobb szerenyseggel kellene kozelitenie a betegsegekhez, mert bizony nem lehet mindent teaval kikuralni. Csak egy pelda: barmennyire is felunk tole, a lyukas fognak furo vagy fogo kell eloszor, mert elmulni csak ugy nem fog, aztan a foghuzas utani gyulladast lehuzni, fajdalmat csokkenteni mar lehet valami teas oblogetessel. Ez van sajnos.

avasnyugdíjas 2016.03.20. 22:03:17

Óriási tévedés. Nem olvasni kell a bizonyítékot, hanem úgy kell élni.
Nem eszem húst, állati eredetű terméket, tejterméket, kenyeret,
Viszont eszem: zöld levél turmixot, gyümölcsöt, zöldséget, mindezt nyersen, konditerembe járok, (nem tolok semmilyen fehérjét)
és csak naponta két alkalommal étkezem, délben és este, délelőtt éhgyomorra edzésre járok, rengeteg gyógynövény teát iszom, Gyuri bácsi tanácsait megfogadom, saját magam készített desztillált vizet iszom 10 éve, soroljam még....?

avasnyugdíjas 2016.03.20. 23:07:48

Átolvasva a bejegyzéseket néhány tévhitre hívnám fel a figyelmet: az őzikék rengeteg rostos növényt esznek, nincs hasmenésük, és székrekedésük sem, rákos daganatos betegségük sincs. Egyedüli problémájuk: kis területen sokan vannak (túlszaporodás, vaddisznóból, őzből, szarvasból, csak azért, hogy a vadászok és erdészek jól éljenek és rengeteg bevételt hozzanak egy szűk rétegnek az öléssel.)
Az emberek fogazata és csontsűrűsége többnyire azért romlik, mert tejterméket esznek, ez hozzájárul a kalcium kivonásához és csontritkulást okoz. (Egyetlen állat sem fogyasztja felnőtt korában az anyja tejét)
A parlagfű ugyan nem gyógynövény, de aki allergiás a parlagfűre az virágzásig nyugodtan eheti nyersen a levelét, vagy teát készíthet belőle,mellékhatás az lesz, hogy kigyógyul a parlagfű allergiából.
Még egy fontos adalék: a világon a másodikok vagyunk a daganatos megbetegedésekben, nem vagyok jós, sem mindenható, de ez az olcsó hús (aminek az áfáját most levitték) 2-3 éven belül a dobogó legfelső fokára juttatja az országot. (Inkább vitték volna le a gáz áfáját, hogy kevesebb erdőt keljen kiirtani.)

hungarisztan 2016.03.21. 03:36:05

Az „egészségesen kéne élni!” jellegű „jótanáccsal” élőkhöz:
Nektek meg alázatot kéne tanulni és hálát kellene tanusítani ahelyett, hogy féktelen beképzeltségetekben és arroganciátokban saját életvitelbeli bökcsességeteknek tulajdonítjátok azt a kivételes szerencsét, ami sok más embernek (az emberek túlnyomó többségének) nem adatik meg.
Ha csak egy picivel lenne több eszetek, mint egy általános iskolásnak, akkor tudnátok, hogy hiába ismertek egy egészséges embert (magatokat), az statisztikailag messze nem reprezentatív mintavétel ahhoz, hogy az alapján nagy tömegekre érvényes következtetéseket vonjatok le. Nem kéne ám ehhez sok ész meg tanulmány! Ha nem önnön (talmi!) bölcsességetekkel lennétek eltelve, akkor elég lenne körülnézni a világban: míg a sportnak, egészséges életmódnak (NB: nem biztos, hogy ugyanazt értjük ezalatt!) egészen bizonyosan (bizonyítottan) van jótékony hatása, addig egy csomó betegségnek semmi köze ahhoz, hogy milyen leveleket rágcsálsz, meg hányszor köpsz át a bal válladon, hogy távol tartsd a kórokat. Mert én meg olyan embert ismertem, aki többször lefutotta a Budapest—Bécs szupermarathont (és nem doppingon élt), aztán úgy elvitte egy aljas betegség, mint a pinty. És ismertem fiatal, életvidám és életerős lányt, akit egyik napról a másikra megtámadott egy diagnosztizálhatatlan és gyógyíthatatlan betegség, gyakorlatilag élve elsorvadt, míg meg nem halt. És ismerek sok más embert, akik nem éltek egészségtelenül, mégis igazságtalanul fiatalon szenvedtek és meghaltak, nem azért, mert zsírszalonnával ették a cukorturmixot, hanem mert ez jutott nekik, és semmiféle csoda nem tudott segíteni rajtuk. Az ostoba, arrogáns butaságotokkal, mellyel szerencsés sorsotokat saját érdemeteknek tudjátok be, ezeknek az embereknek az emlékét és értelmetlen halálát gyalázzátok meg. Mert igazából lófaszt se tudtok az emberi szervezet működéséről, de úgy csináltok, mintha az istentelen mázlitok saját tudásotok eredménye lenne. Megvetlek benneteket, nem csak a butaságotok és arroganciátok miatt, hanem azért is, mert még büszkék is vagytok az empátiahiányra, az embertelenségre, amit reklámoztok magatokról, és mert önteltek vagytok hozzá, hogy még terjesszétek is mindezt, és mert lehet, hogy betegek a szó orvosi értelmében nem vagytok, de olyan mentális deficittel rendelkeztek, amely nem betegségből származik, hanem magatok építettétek ki kevélységből, nárcizmusból.

Mindenekelőtt @avasnyugdíjas: kezdhetne el tanakodni róla, vajon érdemes-e annak egészségügyi-életviteli tanácsokat osztogatnia, aki saját bevallása szerint desztillált vízen él, meg éhgyomorra jár edzésre és ember (?) létére őzikékkel példálózik. Miért pont őzikékkel? Vadon jó, ha 10 évig élnek, bármelyik leopárd, tigris és egyéb nem túl vegán nagymacska kétszer ennyit eléldegél, és akkor a szintén eléggé húsevő, ámbár 150 évig is simán elélő óriásteknősöket, tokhalakat, sügéreket nem is említettük még. Nem tudom, honnan ismeri az őzek emésztését ilyen behatóan, de hogy az ordas nagy hazugság, hogy nincsenek daganatos megbetegedéseik, az fix. Jelenleg ugyanis kábé a csupasz földikutya (Heterocephalus glaber) az egyetlen emlős, amelyikről azt *feltételezik* (!), hogy nem lesz rákos. (De ez sem jelenti azt, hogy más betegségeik ne lehetnének, úgyhogy végképp érthetetlen, hogy avasnyugdíjas miért akar olyan őzikére hasonlítani a levélfogyasztással, akinek csak az a problémája, hogy azért szaporodik túl (szándékosan?), hogy a vadászok bevételre tegyenek szert a leöldösésével – ezzel a kristálytiszta logikával elég nehéz vitatkozni.)
Avasnyugdíjas szerint nem kell bizonyítékok olvasgatásával bajlódni, elegendő úgy élni, ahogy... hogy is? Ja, ahogy valami ismeretlen vajákos ember mondta neki. Mer' az úgy igaz (minden szava igaz!), higgye el mindenki kisdobos becsszóra.
És ez az ember az, aki nekifutásból leökrözi a cikk szerzőjét. Nem tudom, van-e otthon tükör, érdemes lenne megfontolni a használatát.

hungarisztan 2016.03.21. 03:45:51

@sovesztomesz: „Aki annyira unatkozik, hogy interneten szapul másokat, inkább menjen csináljon vmi számára sokkal hasznosabbat!!!”
Ó, te drága csendes felvilágosult! Nem tudom, feltűnt-e, hogy

a) aki a sarlatánságot szapulja, az általában és elsősorban a sarlatánságot szapulja (legfeljebb ha valaki teljes mellszélességgel kiáll a sarlatánság mellett, akkor reá is hull a szapulásból – már csak azért is, mert a sarlatánság önmagában nemigen létezik, azt hús-vér lények terjesztik/művelik)

b) aki a sarlatánságot szapulja, az a közérdeket szolgálja, ekképpen számára is hasznos (meg a sörét csendes felvilágosultságban kortyolgató szerénységbajnokok számára is)

c) a butaság ellen való felszólalás nem feltétlenül unatkozás, sőt, elsősorban nem unatkozás következménye, hanem jól felfogott, önös érdek és társadalmi haszon.

De amúgy köszönjük a remek tanácsot, igazán előremutató, hogy hagyjuk rá az összes hülyére a kemtrélt meg a homeót, másból se álljon az internet, csak a hülyeség terjesztéséből.
Ez valóban maga a csendes felvilágosultság.

hungarisztan 2016.03.21. 03:54:15

@Kishableany: „Azt gondolom, az igazsag szokas szerint kozepen van.”
Nem. Amennyiben a tudományos gondolkodást és tudománytalan ötletelést tekintjük a skála két végpontjának, akkor az igazság(hoz legközelebb eső tudás) a tudományos végpontban van – mellesleg a tudományos végpont pontosan azon az állásponton van, amit leírsz a továbbiakban: nem kell náthára antibiotikum, elég rá a hársfatea stb. Vagy ha ez a közép, akkor a tudomány is középen van (igen, még a placebohatást, kiegészítő terápiák egy részét is elismeri, javasolja, alkalmazza).
Olyan középút azonban nincs, ami kicsit a tudományt is elfogadja, kicsit a TV-s távgyógyítást meg energiaküldést is, mert a kettő kölcsönösen kizárja egymást, akinél meg nem, az skizofrén.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.21. 07:18:31

@avasnyugdíjas:

Erre csak annyit, hogy az én nagyapám nem így él. idén 90 éves.
És akkor most mi van? :)

Őzike-példa: az állatvilágban rengeteg daganatos megbetegedést írtak már le, gyakorlatilag minden többsejtű élőlényben előfordulnak jó vagy rosszindulatú daganatok, ismerünk arra is példát, ahol ez konkrétan egy adott faj kihalásával fenyeget, olyan szintet ér el.

A csonttömeg vesztésnek valószínűleg több köze van a mozgásszegény életmódhoz, mint a tejfogyasztáshoz.

"Egyetlen állat sem fogyasztja felnőtt korában az anyja tejét" - egyetlen állat sem használ elektromos áramot, nem olvas könyveket és blogokat, nem főz és süt, nem iszik gyógyteát és nem közlekedik trolibusszal. Ha ilyen alapon indulunk el, hamar visszajutunk valahová a pattintott kőkorszak elé... azt viszont ne felejtsük, hogy a mai fejlett társadalmakban az életkilátások nagyságrendeket javultak az elmúlt 50-100 évben és ez nem a nyersétrendnek volt köszönhető.

Azon érdemes elgondolkodni, hogy a daganatos étrendek "felszaporodásának" mennyiben oka az, hogy eltűntek a századelőn gyakori halálokok: a gyerekkori halandóság töredéke a 100 évvel ezelőttinek, gyakorlatilag nincsenek halálos járványaink, a traumatikus eredetű halálozás (erőszakos cselekmények, balesetek), egészen visszaszorítottuk. lehet az életvitellel a civilizációs megbetegedések kockázatát is csökkenteni, de ezek már csak attól többen lesznek, hogy minden más halálozási okot kiszorítottunk a palettáról.

Munyi cica 2016.03.21. 09:00:32

@papaAndy:
Hogyan táplálkozol és mit sportolsz, érdekelne, ha nem titok? Hogy állsz a finomított szénhidrátokkal és a zsírral? Sokat eszel ezekből?

noirp 2016.03.21. 09:21:47

@herkó: Amellett pl. a csomagonként 700 Ft-ba kerülő oregánója, vagy az egy ideig macskamenta néven forgalmazott fürtös mentája tele van szárrésszel. Aprófa a csomag fele.

noirp 2016.03.21. 09:44:02

@avasnyugdíjas: Bizonyítékot kérnék. Hogy "minden szava igaz", az finoman szólva költői túlzás. Hatóanyag-ismerete szakmai szemmel nézve hályogkovácskodás.

Munyi cica 2016.03.21. 10:18:39

@noirp:
Ja, hogy ilyen? Én még szerencsére sosem vettem tőlük semmit. Oregano: 49,- Ft a kisboltban, egy zacskóval, hónapokig elég. Gondolom, a macskamenta is tisztább egy gyógynövény boltban.

noirp 2016.03.21. 10:49:01

@Munyi cica: Nekem vizsgálati céllal kellett megvennem (máskülönben majd bolond lettem volna: gyógynövény = Herbária vagy "sárgazacskós" Mamanövényei, vagy SAJÁT; fűszer = Kotányi vagy Horváth Rozi vagy Szilas, vagy SAJÁT). Oregánó esetén nagyon durva volt látni a különbségeket illóolajtartalomban, antiox. képességi vizsgálatokon...de még az érzékszervi jegyekben is.
Teszem hozzá, gyógyszerkönyvi minőségű növényi anyagnál -- de szerintem jó minőségű fűszernél is -- 10% a maximális aránya a szárrésznek, vagy más, az anyanövényhez tartozó, de nem hatóanyagtartalmú részeknek.
Hát Gyuri bá nem gyógyszerkönyvi minőségre hajtott, az az érzésem...de azért jó drágán árulja a dolgait. Eszetlen, mit megenged magának az a cég a növényi anyagai minőségével kapcsolatban.
Azt, hogy van-e valami -- bármi -- hatóanyag-vizsgálat, mielőtt kipasszintják a cuccost a pultra, nem tudom. Szerintem nincs (Herbáriánál meg de).

2016.03.21. 12:05:13

sosem hittem ezeknek a mariatreben-féléknek...

noirp 2016.03.21. 12:20:05

kodpiszkalo.blog.hu/2013/03/13/minden_gyogyithato_gyogynovenyekkel

Ajánlom mindenki figyelmébe. "Maratoni mélyszántás": a szegedi egyetem gyógynövénytudósai elemzik Gyuri bácsi tanácsait. Ugyanezen a blogon több más poszt is foglalkozik az öregúr állításaival.

bio 2016.03.21. 12:53:33

@Thomas Dantes:
Van egy tortenetem elso kezbol vagy elhiszed vagy nem. Meg kozepiskolaban nyari taborban jott ram kohogo roham nehez legzes. Helyi doki megallapitotta hogy legcsohurut aztan adott ra gyogyszert ami nem nagyon segitett. Otthon a haziorvosomhoz jartam szo szerint evekig a rendszeresen kiujulo "legcsohurutommal" ami fura modon mindig nyar kozepen jott elo. Persze a gyogyszer nem hasznalt. Sokszor mar annyira nehezen kaptam levegot hogy fekudni is nehezemre esett es szo szerint kuzdottem azert hogy tudjak lelegezni. Meg mertem emliteni a kedves haziorvosnak hogy nem lehetseges hogy allergia vag mi a fene? Persze hat az nem lehet jott a valasz. Volt mar olyan is hogy el sem mentem a dokihoz mert minek. Beutalot nem adott legalabb egy kivizsgalasra, erdekes modon a tudasa megis keves volt hozza hogy meggyogyitson. Inkabb mentem a gyogyszertarba kertem koptetot, vettem be szaraz kohogesre, mindenfele leguti betegsegre probaltam vmit bevenni hatha hasznal. Egyszer nagyon rossz allapotban mentem el az egyik gyogyszertarba ahova vittem a doktorno altal eppen felirt aktualis receptet. Mikor a patikus meglatta hogy mit akarok kivaltani miert ezt irtak fel amikor nekem hallhatoan sulyos asztmam van. Felvilagositott hogy a tudogondozoba nem kell beutalo a haziorvostol es hogy azonnal keressem fel ha jot akarok magamnak. Igy is tettem ahol megallapitottak a vizsgalatok soran h asztmas allergaim van. Ebben a haziorvosban en megbiztam megsem ismer fel evekig egy asztmat hiaba tanult evekig kemenyen. Jelenleg is praktizal a hivatalos titulusa a kovetkezo: háziorvos, körzeti főorvos, ált. szakorvos, a POTE mentora
Kerdem en kedves Thomas Dantes kiben bizhatok eztan? Tenyleg jo dolog vakon hinni barkinek csak azert mert orvos vagy mert sokat tanult es dr x y nak hivjak? Tenyleg nem kerdojelezhetem meg vkinek a munkajat csak azert mert o tobbet tanult es biztos jobban tudja? Hiszek a tudomanyban a tudasban sajnos az azt mukodteto rendszerben mar nem tudok mert minden szintjen ott van az emberi gyarlosag ami a tiszta tudomanyt torzitja es amit kapok az mar nem a tudas hanem az erdekekkel atszott csonk ami vagy mukodik vagy nem. Mellesleg atbukdacsoltam a kozepiskolat vegyesz technikuskent ;)

ZON 2016.03.21. 13:09:20

@herkó: Teljesen igazad van. A kisöreg egyéni vállalkozása mögé bújva - legalábbis részben - ipari méretekben termelik és árulják a portékát Az előadásokon senki nem kap nyugtát a megvásárolt cuccról - nehogymár szegény Gyuri bácsi, ÁFA mentes kis adózó még adózzon is - közben a boltjukban 3 éve még pénztárgép sem volt.

fordulo_bogyo 2016.03.21. 13:59:46

@avasnyugdíjas: "Egyetlen állat sem fogyasztja felnőtt korában az anyja tejét"
Csak halkan szolok, hogy az ember sem fogyasztja felnőtt korában az anyja tejét.

Kicknick 2016.03.21. 16:03:31

Alapvetően lehet valami abban amit a blog ir. Valszeg nincs minden ugy mint ahogy Gyuri bácsi neve alatt a dolgok elő vannak adva, de a bejegyzésből úgy süt a negativ hozzáállás, mintha egy gyógyszerügynök irta volna... Itt azért már nagyon röhögtem, hogy mennyire a ló túloldalán van a poszter : "Természetesen a parlagfű sem gyógyítja a rákot, és úgy általában semmit sem."

Szerintem kérdezd meg tőle : www.borlasoft.hu/buzafu/index.php?page=buzafule_kezdolap&cont=start&lang=hu&eszkoz=desktop

Ja, meg sem kell kérdezni, leirta...kb ennyire nézel Te is utána a dolgoknak.

A kommenteket elnézve a többség már annak se hisz aki a saját bőrén tapasztalt változást ilyen-olyan népi gyógymóddal. Sztem jó is ez igy. Ha holnaptól tényleg mindenki ilyeneken élne, akkor ezek lennének agyonadóztatva, nem kell az. Ti csak tömjétek a pirulákat, egészégetekre...ja nem is.

skylin 2016.03.21. 16:37:39

@Kicknick: parlagfű vs búzafű

"kb ennyire nézel Te is utána a dolgoknak" :))

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.21. 17:04:42

Egyre többen hisznek abban, hogy a gyógynövények hatékonyak, így a gyógyszergyárak szép lassan megkezdik a hadjáratot mindenki ellen, akit kijelölnek ellenségüknek.

Ezen folyamat szárnypróbálgatását olvashattuk jelen blogban.

Az okoskodó faszkalapoknak: Az igazság nem odaát van, hanem abban, hogy mindkét oldalnak vannak jó, és rossz megoldásai. A középutat nehéz, de meg kell találni, aki egy kicsit is értelmes az nem hisz jobban az egyiknek, mint a másiknak. Azért a nagy észlények elgondolkozhatnának azon, hogy a nagy nyugati orvostudomány amelyik 50 évvel ezelőtt még az érvágás mindenhatóságát hirdette, tűzzel-vassal írtja a kínai orvostudományt, ahol átlagot tekintve min. 10 évvel hosszabb életet élnek az emberek.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.21. 19:06:13

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:

Jó ez a hozzászólás, mert szépen felmond minden közhelyet. Lássuk:

"Egyre többen hisznek abban, hogy a gyógynövények hatékonyak" - alapvetően a gyógynövények hatékonyságát senki nem vonja kétségbe. A gond ott van, amikor valaki a gyógynövényeket mindenhatónak tartja. Alapvetően (mint minden gyógyászati eszköz, módszer és gyógyszer esetében) körbe kell írni a konkrét indikáció/kontraindikációs eseteket, fel kell mérni a potenciális kockázatokat és azok valószínűségét. Erre a gonosz gyógyszergyárak elég sokat költenek, mégis melléfognak sokszor (ezt sem vitatja senki) - ezzel szemben a gyógynövényeknél elég korlátozott információk állnak rendelkezésre. Ami azért is problémás, mert egy gyógynövényben sok száz hatóanyag lehet egyszerre, ráadásul az egyes növényi részek hatása eltérhet, stb. stb.

"gyógyszergyárak szép lassan megkezdik a hadjáratot mindenki ellen, akit kijelölnek ellenségüknek. Ezen folyamat szárnypróbálgatását olvashattuk jelen blogban."

Szomorúan kell mondjam, hogy nem szponzorálnak a gyógyszergyárak, ahogy élelmiszeripari céges és más érdekelt/ellenérdekelt felek sem. ha véletlenül előadni meghívnak, a benzinköltségen kívül más kérésem nem szokott lenni - Gyuribácsival ellentétben, akinek masszív üzleti érdekeltsége van az ügyben, s ebben semmiben nem különbözik a gyógyszergyáraktól :)

"Az okoskodó faszkalapoknak" - érdemi hozzászólás következik, mert erőteljes stílusjegyek emelik irodalmi magasságba a hozzászólást...

"Az igazság nem odaát van, hanem abban, hogy mindkét oldalnak vannak jó, és rossz megoldásai." - ezt senki sem vonta kétségbe. Az arányokban azért vannak erőteljes eltérések, mert a gyuribácsi vs. orvostudomány vonalon nem 50-50% a jó és rossz információk aránya.

"a nagy nyugati orvostudomány amelyik 50 évvel ezelőtt még az érvágás mindenhatóságát hirdette," - ez konkrétan nem igaz, a 19. század végén (1874) a Nagy Nyugati Orvostudámány bevezettette a feketehimlő elleni védőoltást, pár év alatt gyakorlatilag 0-ra csökkentve a megbetegedések és halálozások értékét Európában. hagy ne sorolja tovább.

"tűzzel-vassal írtja a kínai orvostudományt, ahol átlagot tekintve min. 10 évvel hosszabb életet élnek az emberek."

Kína a WHO várható élettartam szerinti listáján nem éppen csúcstartó, aktuálisan a magyar értékeket sem érték még el, 1960-ban a várható átlagos élettartam 36 év volt a Nagy Kínai Gyógyászat mellett.

www.worldlifeexpectancy.com/country-health-profile/china

Ami javulás volt, az jelentős részben a nyugati orvoslás átvételének köszönhető, meg az egyre fejlettebb ellátórendszernek. Ez van.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.21. 19:33:11

@Kicknick:

Ha már búzafűlé: alimento.blog.hu/2013/12/14/buzafule_a_zold_csoda

Parlagfű: mielőtt mindenki átharapná a torkomat, csak egyetlen rendes, tudományos metodikával végrehajtott kutatást csatoljon már be valaki, hogy a parlagfű, vagy parlagfűből előállított készítmény igazoltan javulást hozott bármilyen megbetegedésben.

"annak se hisz aki a saját bőrén tapasztalt változást ilyen-olyan népi gyógymóddal."

Mert az igazolásnak nem ez a módja. Elég furcsa lenne, ha pl. az Aspirin (aminek a hatóanyaga, az acetilszalicilsav éppen a fűzfakéreg népi gyógyászatban történő alkalmazása nyomán került felfedezésére) hatását arra alapoznánk, hogy jé, bevettem és jobban lettem. Azért egy gyógyszerkutatás ennél sokkal megalapozottabb igazolást jelent. És mondjuk azért, mert a gyöngyvirágban lévő 38 szívglikozidot a gyógyszeripar fel tudja használni gyógyszerként - házilag leginkább arra jó, hogy kinyírják magukat (és egymást) a jónépek. Vagy pl. ott a csalán, amiben valóban van vércukorszint-csökkentő hatású anyag - de gyógyteaként elég reménytelen ügy, mert az állatkísérletek eredményei alapján kb. napi 6 kg friss csalánt kellene elmajszolni ahhoz, hogy terápiás szinten alkalmazható legyen... és szinte ahány gyógynövény van, annyi módon lehet ragozni azokat a jelenségeket, amik a gyógynövények terápiás alkalmazásához kapcsolódnak. Egy jó fitoterapeuta vagy gyógyszerész ezt tudja - Gyuribácsi kevésbé.

Munyi cica 2016.03.21. 20:34:57

@noirp:
Ja, hogy "vizsgálati céllal".....:).. az más. Jó drágán, fele hulladék.

Én is szoktam venni Mamadrogot. Remélem, az még az "elmegy" kategória.

2016.03.21. 21:10:40

@avasnyugdíjas: "Meleg Sándor: már megbocsáss a tegezésért, de a korkülönbség miatt kezdeményezem, egy akkora ökör vagy-ezért a cikkért- hogy heted-hét határban sem találni Nálad nagyobbat. Gyuri bácsi minden szava IGAZ,
Érted? IGAZ!!! Ha találsz rá lehetőséget, hogy megkeress, szívesen bebizonyítom, hogy tévedésben vagy. "

Ezt írta uram, ne tereljen .

2016.03.21. 21:19:08

@Meleg Sándor: Az Aspirint a Bayer cég fejlesztette ki, szalicilsav kémiai átalakításával, ha jól emlékszem.

Leone_510 2016.03.22. 00:35:38

köszönöm a cikket és a kommentekben a blogíró válaszai nem a fröcsögést és az irigységet tükrözi
nem tudom kinél van az igazság, úgy tűnik a bácsi is összehord hetet-havat , de abban biztos vagyok, hogy a gyógyszeripar elsősorban a tüneteket csillapítja vagy tünteti el és csak kis mértékben gyógyít

azt hiszem azért az tény, hogy a "régiek" nem szenvedtek a mai civilizációs betegségek nagy részétől és nekik elég volt egy kis ilyen-olyan levél főzete, amit manapság a gyógyszeripar mesterségesen összerak nagyobb dózisban, mert nekünk már csak ez hat

aki képes leszakadni arról a fősodorról ami felé halad a világ annak elég a népgyógyászat tiszta "tanítása" aki meg túlpörgeti az életét annak a gyógyszergyárak hoznak megváltást

de bolond dolog azt kijelenteni, hogy az orvostudomány nem fejlődött , nagyon is , viszont a fejlődésnek ezen tempóját többnyire a saját egészségünk kárára fizetjük meg és a gyógyszeripar "áldásos" tevékenységében bízni meglehetősen merész és bátor tett, főleg mivel abban érdekeltek, hogy az emberek NE gyógyuljanak meg véglegesen , legfeljebb a tünetük csillapodjon illetve időszakosan jobban legyenek

igyekezzen mindenki helyes életmódot élni, és az összes kisebb betegséget megoldja az immunrendszer egy kis pihenéssel, így teszek én is !!! nemsokára indul a sörtúra Prágába :D

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.22. 07:17:19

@Leone_510:

"a gyógyszeripar elsősorban a tüneteket csillapítja vagy tünteti el és csak kis mértékben gyógyít"

Ezzel nem egészen értek egyet. Attól, hogy a szalicilsavat Aspirinből vagy fűzfa-főzetből visszük be, a hatása érdemben nem változik. mennyiben változik a hatása, ha gyógynövény-készítményként fogyasztom vagy gyógyszergyári termékként?

Van-e olyan gyógynövény, ami egy alkoholos eredetű májbetegség esetén oki terápiára alkalmas? Nyilván nem, mert az ok az életviteli eredetű.

De ha veszem a kakukkfüvet, amiben antibiotikus hatású anyag(is) van, akkor az bevitel formájától függetlenül lehet oki - már ha a bakteriális fertőzést oknak tekintem és nem túrok bele abba a kérdésbe, hogy az mitől van jelen a szervezetben. :)

"az tény, hogy a "régiek" nem szenvedtek a mai civilizációs betegségek nagy részétől"

A fenn maradt leletek alapján igenis szenvedtek. Voltak daganatok, múmiákban, mumifikálódott testekben kimutathatóan jelen vannak a fogszuvasodástól az érelzáródásig a különböző jelek.

Az más kérdés, hogy 1.000 ével ezelőtt jóval nagyobb volt az esélye bárkinek, hogy másban (akut fertőzésben, háborúban, balesetben) elhalálozzon, mint egy jellemzően időskorban megjelenő rosszindulatú daganatban.

Kicknick 2016.03.22. 12:28:24

@purpledragon: majomka, értelmezzél. " és úgy általában semmit sem" - na?
@Meleg Sándor: ha lesz időm visszanézem az irásaidat, tegnap csak idetévedtem. Viszont : " Azért egy gyógyszerkutatás ennél sokkal megalapozottabb igazolást jelent." aha...mikor gyerek voltam minden szar megfázásra penicilint kaptam, aztán hol tartunk ma? C vitamin meg pihenés és az utóbbi években sosem voltam otthon 2 napnál többet megfázás miatt.
Nagyon gyógyszerlobbistának tűnsz a kommentjeid meg a posztod alapján, de nem akarlak meggyőzni. viszont ez :
"Mert az igazolásnak nem ez a módja" - azért ezt gondold át. Mióta van emberiség és mióta vannak gyógyszergyárak? Az ember mint minden élőlény képes regenerálódni, gyógyulni ha megszűnteti a romboló hatást a szervezetében és megkapja a megfelelő tápanyagokat (vitamin, gyógyfű, akárni). Nem a gyógyszer gyógyit, a szervezet gyógyit, a gyógyszernek ezt kellene elősegitenie. Ehhez képest mit csinál a szerinted megalapozott kutatással kifejlesztett gyógyszerek többsége? Elnyomja a tüneteket miközben egy csomó mellékhatást kivált amire persze van már gyógyszer...aztán csóri nyugger azt veszi észre hogy havi 30ruppó megy a patikába amig él.
Ha olyan jók ezek a "gyógyszerek" akkor miért nem tudják meggyógyitani a szivbetegeket? Miért 5 éves túlélési statisztika van a rákgyógyszereknél, miért nem 20éves? Tudjuk a választ mindketten...
Ja, parlagfű...guglizol megtalálod, sőt fentebb is irta vki hogy azt kajálja és elmúlt az allergia. Miért hazudna? Kit akarna becsapni?
Mondok jobbat : azért jöttem a búzafűvel mert én azt nyomom. Az orvosok azt mondták az én allergiám is gyógyithatatlan, csak a tüneteket lehet csillapitani jó drága gyógyszerekkel. Na 3 éve iszom a búzafüvet, azóta nincs allergiám és pl parlagfűvel kardoztunk tavaly augusztus végén az unokaöcsémmel vidéken. A szemem sem pirosodott ki...ennyit a gyógyszerekről meg arról mit hogyan igazolunk...

fordulo_bogyo 2016.03.22. 16:40:21

@Kicknick: Ha beteg leszel, ne menj orvoshoz soha. Jogod van hozza. Ilyen egyszeru.

fordulo_bogyo 2016.03.22. 16:45:39

@Kicknick: Azert halkan azt is meg lehet kerdezni, hogy ha olyan jok es olyan hatasosak a gyogynovenyek, akkor miert nem tudjak meggyogyitani a betegsegeket?
Miert hal meg a rakos beteg egy ev utan ha csak gyogynovennyel kezeli magat?
Miert nem gyogyitjak meg a gyogynovenyek az osszes szivbetegseget?

Azt a franya C-vitamint nem gyogyfuvesek fedeztek fel, hanem egy megvetett biokemikus, es az aljas gyogyszergyarak keszitik, es ok arusitjak neked. Raadasul penzert, nem pedig ingyen adjak, csak a gyogynovenyeket es a buzafuvet kapod ingyen. Ott nincsen anyagi erdek, ott onzetlenul, sot sajat koltsegere segit mindenki.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.22. 17:42:15

@Kicknick:

"Nagyon gyógyszerlobbistának tűnsz"

A gyógynövények megfelelő határok közötti használatával semmi gondom. Egy sima rhinitisre semmi értelme antibiotikumot adni, ugyanakkor egy szívritmuszavarnál nem érdemes kockáztatnisemmilyen galagonya-fagyöngy teával, mert ha nem jön be...

"mint minden élőlény képes regenerálódni, gyógyulni"

Ennek megvannak a korlátai. Pl. ha valaki felhagy a dohányzással, a szervezet elkezd regenerálódni, de ahhoz, hogy a kockázati faktorok visszatérjenek a normális tartományba, évtizedek kellenek. És bizonyos hatásokat már amúgy sem lehet visszafordítani. Még C vitaminnal sem.

Ha a gyógyszerek elnyomják a tüneteket, akkor hogy lehet, hogy ugyanazzal a hatóanyaggal egy gyógytea nem tüneti, hanem oki kezelést nyújt? :)

"Miért 5 éves túlélési statisztika van a rákgyógyszereknél "

Ezt nagyon félreérted. Az 5 éves mérés egy statisztikai alkalmazás, nem azt jelenti, hogy 5 éves a túlélés. De ha így lenne, az is sokkal jobb lenne a nem konvencionális terápiákhoz képest, mert egy kezeletlen tüdőkarcinóma 5 éves túlélése 0%. Kezeléssel meg 50% feletti ezt ugyan árnyalja sok tényező, a stádium, a kezelés módja, a beteg egyéb jellemzői, de az 50% meg a 0 között akkor is ég és föld a különbség. és gyakorlatilag vannak már tumorok, ahol a túlélési arány messze efölött van,... ha a gyógynövények olyan nagy hatékonyságú dolgok lennének, akkor nekik is valami ilyen szinten kellene működniük.

Kicknick 2016.03.23. 09:33:24

@fordulo_bogyo:
1, ' a gyogynovenyek akkor miert nem tudjak meggyogyitani a betegsegeket?' - ha szétbarmolod a szervezetedet és utána ugyanúgy zabálod az egészségtelen cuccokat akkor nem fogsz meggyógyulni a gyógynövénytől. A gyógynövény segit meggyógyulni ha megszűnteted az okot ami a betegséget kiváltotta. A gyógyszer meg segit elnyomni ugyanezen tüneteket. A gyógyszer tehát rövid távon nagyon jól mutat, hűha, lement a koleszterinem, beállitották a vércukromat meg a vérnyomásom is ok...lófaszt, már bocsánat. Nem vagyok teljesen gyógyszerellenes, de azt vallom hogy max akkor szednék gyógyszert ha túl akarok élni egy rövid időszakot és már nincs más megoldás - ergo tüneti kezelés a halál ellen. De a gyógyuláshoz nem gyógyszer kell hanem megszűntetni a kiváltó okot és regenerálódni. Erre jó a "gyógynövény" kategória.
"Miert hal meg a rakos beteg egy ev utan ha csak gyogynovennyel kezeli magat?" - két példa : nagyapám 67 évesen prosztatarák, akkor egy éve mert a béna urológus prosztatagyulladásként kezelte. Másik vette észre, már áttétes volt, nem lehetett műteni. Mondták hogy kemó különben fél éven belül meghal.
Nagyapám a család beleegyezésével beintett a kemónak, azt mondta belőle nem csinálnak roncsot. 72 évesen halt meg, csak fájdalomcsillapitót szedett. 5 év.
Szomszédom gyomorrák, kemó, 1,5 év múlva temettük.
Akkor hogy van ez?
A C vitamint meg nem gyógyszergyárak készitik. Ird be gugliba hogy aszkorbinsav, minden bioboltban lehet kapni 250G-os kiszerelésben, töredékébe kerül mint amit a patikában megveszel...igaz, nincs benne mindenféle szar hogy szép pirula formája legyen
Butafüvet magamnak termesztem lakótelepi lakásban, napi 10 perc meló meg kb havi 500Ft befektetés...kérdezz nyugodtan. Ha akarod elmondom hogyan kell
@Meleg Sándor: ahhoz hogy valaki eljusson a szivritmuszavarhoz sztem nem egy nap kell. Vajon az mitól alakul ki? Mikor ér olyan fázisba hogy már nem elég a gyógynövény? Lásd eszmefuttatásomat amit bogyónak irtam...
"Ha a gyógyszerek elnyomják a tüneteket, akkor hogy lehet, hogy ugyanazzal a hatóanyaggal egy gyógytea nem tüneti, hanem oki kezelést nyújt? :)" - ugyanúgy, ahogy nem mindegy hogy a fruktóz gyárilag előállitott, vagy természetes gyümölcs formában kerül a szervezetedbe. Ezt nálad is olvastam. Utóbbi körül ott a természetes közeg ami teljesen más felszivódást biztosit. Mint ahogy az aszkorbinsav is akkor az igazi ha mondjuk tvpaprika vagy citrom is megy mellé.
tüdőkarcinóma : miért nem ráknak irod? És nem értettem félre az 5 évest, lehet rosszul fogalmaztam. De ha egy beteg 5 év és egy hét után meghal, akkor a gyógyszer statisztikája azt fogja sugallani hogy meggyógyult. Van arra statisztika hogy az 50% aki túlélte az 5 évet tüdőkarcinóma kezeléssel utána mennyit élt? És milyen életminőségben telt az 5 év illetve az utána való?

Zb74 2016.03.23. 12:04:18

Szerintem az efféle témákat hagyd meg a Ködpiszkáló blognak, és koncentrálj inkább a táplálkozásra. Érdekelne például, mit gondolsz arról, hogy öt évvel a táplálkozási piramis nyugdíjazása és a MyPlate bevezetése után a hazai dietetikusok is lekoppintották, izé, lekövették az amerikai mintát "okostányér" név alatt...

fordulo_bogyo 2016.03.23. 13:28:58

@Kicknick: "72 évesen halt meg, csak fájdalomcsillapitót szedett. "
- miert nem gyogynovenyt?
Miert nem szuntette meg az okot, es gyogyult meg magatol?

"...lófaszt, már bocsánat. "
tudod, hogy nincs bocsanat...

"A C vitamint meg nem gyógyszergyárak készitik."
Ki es hogyan kesziti a bioboltban kaphato aszkorbinsav nevu VEGYSZERT?

"Butafüvet magamnak termesztem ..."
Legkozelegg probalkozz okosfuvel.

Kicknick 2016.03.23. 13:46:21

@fordulo_bogyo: ha már okos kommentelőt nem találok...

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.23. 16:37:53

@Kicknick:

"A gyógynövény segit meggyógyulni ha megszűnteted az okot ami a betegséget kiváltotta."

Ezt a gyógyszer is tudja. nem mellesleg az életmódi eredetű betegségeknél az okokat nem véletlenül nem szünteti meg a gyógyszer 8meg a gyógynövény sem), mert az ok nem olyan természetű, amit így befolyásolni lehetne.

"Akkor hogy van ez?"

Úgy, hogy egyedi eseteket ragadsz ki, aminek így semmi értelme, mert az ellenkezőjére is van példa szép számmal.

"nem mindegy hogy a fruktóz gyárilag előállitott, vagy természetes gyümölcs formában kerül a szervezetedbe. Ezt nálad is olvastam."

Megint félreértettél valamit. Az adott részen Bíró prof anyagából idéztem és a lényege az volt, hogy az élemiszerfogyasztással a szervezetbe kerülő fruktóz nem jelent olyan egészségügyi kockázatot, mint a hozzáadott fruktóz, aki a fruktóz káros hatásaitól tart, nem szükséges emiatt a zöldség és gyümölcsfogyasztását csökkentenie. Ez itt alapvetően mennyiségi jellegű kérdés nem pedig "gyári vs. természetes".

"De ha egy beteg 5 év és egy hét után meghal, akkor a gyógyszer statisztikája azt fogja sugallani hogy meggyógyult."

Gyógyszer nélkül 1 éve sem lett volna. ha 5 év + 1 hét múlva hal meg, akkor is 5x tovább élt, mint gyógyszer nélkül. lehet, hogy az életminőség egy kemo vagy műét után nem az igazi, de azért mégsem olyan, mintha meghalt volna.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.03.23. 16:42:00

@Zb74:

Ez csak amolyan kalandozás volt. A piramist nem nyugdíjazták, egy csomó korszerű anyagban benne van még. A MyPlate igazából nem olyan forradalmi újítás, a megjelenítésben jelent előrelépést - van pár olyan előnye, amit a piramis nem tudott, de azért (mint minden egyszerűsített ajánlásnak) megvannak a maga hátulütői, s ebben nem lépett előre a piramishoz képest.

A hazai alkalmazást nem gondolom koppintásnak.

noirp 2016.03.24. 17:14:44

@Munyi cica: A Mamadrog? Azt kifejezetten jónak találtam --- már persze abból a 8 növényfajból, amivel foglalkoznom kellett --- a Herbária előzte csak meg, már amiből volt Herbáriás gyártmány.

Munyi cica 2016.03.24. 20:46:02

@noirp:
Na, köszi, ez megnyugtató, ha ez a tapasztalatod. Most is van itthon vagy 5-6 féle Mamadrogos teafüvem :). Akkor bátran veszem ezentúl is.

Munyi cica 2016.03.24. 20:49:16

@Kicknick:
"okos kommentelőt nem találok"....
Ha már kifogytunk az észérvekből, akkor jön a többiek elmebeli képességeinek boncolgatása. Hm.....

Kicknick 2016.03.25. 15:34:06

@Munyi cica: csak meguntam hogy süket embernek magyarázzak

Munyi cica 2016.03.26. 08:20:11

@Kicknick:
Illetve TE tartod süket és buta embernek, ezért önként annak minősíted. Mások egész másként látják. Lehet, hogy ez a te problémád, nem az övé.

fordulo_bogyo 2016.03.26. 14:47:32

Weöres Sándor:
Ki minek gondol, az vagyok annak...

Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

Forrás: Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 127

Haggyma 2016.03.26. 19:54:56

@fordulo_bogyo: :) Koncz Zsuzsa el is énekli (fantasztikus ez a képi kíséret hozzá): youtu.be/v9AFhLn7ynU

Munyi cica 2016.03.26. 20:35:03

@Kicknick:
Még annyit, hogy csak azért, mert nem értünk egyet valakivel, még nem minősíthetjük butának vagy süketnek, mert könnyen előfordulhat, hogy pont mi nem értünk a dologhoz vagy mi vagyunk.....a khmm...süketek.

fordulo_bogyo 2016.03.27. 01:58:48

@Munyi cica: " mert nem értünk egyet valakivel, még nem minősíthetjük butának vagy süketnek " - vannak esetek, hogy igen... ahogy fogy a turelmem, egyre tobb esetben... ha valaki nem tanulta meg az elemi/altalanos iskoal 1-8 osztalyos tananyagat, azr most en tanitsan meg ra?
Hallgatni fog ram?
Vagy jobb, ha elrettento peldakent alkalmazom?

Munyi cica 2016.03.27. 10:15:24

@fordulo_bogyo:
Bogyó, de tudod, hogy EZT nem neked írtam? :) Nem te minősítgetted a többieket.
És igen, néha jó, ha felhozol ált. iskolai tananyagot, mert vannak, akik már elfelejtették. Ha te (egy kicsit is) missziódnak tekinted az ismeretterjesztést, (nekem úgy tűnik, igen), akkor ne fáradj bele :-). Vannak azért, akik profitálnak belőle, hidd el.

Kicknick 2016.03.30. 13:56:27

@Munyi cica: az elolvastad hogy akinek irtam az miket kommentelt? Csak mert te is ugy folytál bele hogy baromira nem neked szólt, ráádásul volt előzmény...

Munyi cica 2016.03.31. 09:34:15

@Kicknick:
Persze, hogy elolvastam, az előzményeket is. Azt is észrevettem, hogy baromira nem nekem szólt. De azért még belefolyhatok. És kifejezhetem azt is, hogy kinek a véleményére adok, valamint, hogy csak azért, mert nem értünk egyet valakivel, azért még nem süket és buta. Nem de bár?
Akkor ha veled nem ért egyet valaki, más a véleménye, lesüketezhet és butázhat téged?
Én mindenképp bogyó véleményét fogadom el, de persze ez már az magánügy, tudom, hogy nem érdekes senkinek, ez rendben is van.

Munyi cica 2016.03.31. 20:05:22

@Kicknick:
Ja, és nem kell válaszolnod :). Én részemről befejeztem ezt a dolgot, köszi.

mancsapo 2016.04.09. 18:27:55

Meleg Sándorral teljesen egyetértek a blogban leirtakkal és szerintem a válaszai is teljesen korrektek. Nehéz harc ez a butaság ellen. A buta ember mindenben biztos, az okos kételkedik.Hungarisztán bejegyzései tetszettek!

diagnozis 2016.06.27. 13:28:57

@fordulo_bogyo: Inkább elírás és a B17-re gondoltak.

diagnozis 2016.06.27. 13:34:44

@FILTOL: sajnos az öreg hablatyolta össze ezeket.
Még a megboldogult Neo FM szombat reggeli műsorában is volt szerencsém hallani jó pár marhaságot tőle, és mint szakmabeli, meg tudom különböztetni a szakmai és szakmainak tűnő érveket,

fordulo_bogyo 2016.06.27. 15:33:58

@diagnozis: Akkor meg rosszabb. A B17 szammal jelzett anyag (laetril, amigdalin) nem talalhato meg a parlagfuben, keseru mandulaban, barackmagban kell keresni. Es nem mellesleg: nem vitamin, hanem gyenge mereg.

osztovits 2017.11.04. 08:43:51

@Thomas Dantes: ha a macskaszőrre vagy allergiás ne macskaszőrt egyél.

osztovits 2017.11.04. 08:58:39

@Meleg Sándor: ekkora butaságot írni, a kamilla sincs bevizsgálva és még rengeteg gyógynövény, miért vizsgálnák be, ez nem gyógyszer. Arról nem beszélve a te általad említett "bevizsgálás" a valósággal köszönő viszonyba sincs, azt hazudnak amit akarnak. Csak gondold végig hány gyógyszert vezettek ki a forgalmazásból mert pl nulla hatása volt.
A parlagfű nagyon sok embernek segít, ellenben a sok szutyokkal aminek csak mellékhatása van, de nem erőszak a disznótor, neked nem kell fogyasztani,

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.11.05. 07:55:49

@osztovits:
1. Csomó gyógynövény ma már elég alaposan vizsgáltak, megállapították a hatóanyagokat. A gyógyszerkutatások gerincét a mai napig a természetben előforduló hatóanyagok felkutatása jelenti.

2. "azt hazudnak amit akarnak" - na ja, az ibuprofenről is azt hazudják, hogy láz- és fájdalomcsillapító meg gyulladáscsökkentő és... ja ténylegesen az is. szeretném azért javasolni, hogy mondjuk egy-egy gyógynövény kapcsán vessük össze, ki mire tartja hatékonynak az adott növényt. 4-5 szerző után már olyan széles spektrum áll össze, mert mindenki mást mond, hogy bármi gyógyít bármit. pl. Gyuri bácsi diólevele gyakorlatilag bármit meggyógyít.

3. "hány gyógyszert vezettek ki a forgalmazásból mert pl nulla hatása volt" - konkrétan egyet sem. Azért vonnak ki gyógyszereket a forgalomból, mert fellép olyan mellékhatás, ami a klinikai vizsgálati fázisban nem jelentkezett, esetleg van olyan új hatóanyag, ami az adott hatóanyagnál hatásosabb, olcsóbb, kevesebb mellékhatással jár együtt.

4. "parlagfű nagyon sok embernek segít" - hol ennek a sztenderd klinikai bevizsgálásáról szóló tanulmány? :) konkrétan itthon a parlagfüvet bevizsgálták és valahogy nem akar igazolódni ez a tétel.

5. "sok szutyokkal aminek csak mellékhatása van" - ez a bullshit minősített kategóriája. Ha nem akarod érteni a dolgokat, nem kell erőltetni, "nem erőszak a disznótor" :)
süti beállítások módosítása