A BMI egy igen hasznos kis képlet, ezen felül megvan az a jó tulajdonsága, hogy jól rugdosható, vagyis remek alkalmat kínál arra, hogy elégedetlenkedő életmód-reformerek hangot adjanak a hagyományos dietetikával kapcsolatos méltatlankodásuknak. A BMI-ről már korábban volt szó (Testsúly - Mire jók a kalkulátorok?), ott esett szó a számítás módjáról, az alkalmazás elvi és gyakorlati nehézségeiről is, a leírtakat tekintve nem szeretném magam ismételni.  Most megfogalmazott kritikára szeretnék pár gondolatban válaszolni, nevezetesen a 10 érv, hogy a BMI mégsem mond semmit című írásra.

Vegyük sorban a kritikaként megfogalmazott gondolatokat, érveket:

Nem a túlsúly mérésére találták ki. Jacques Quetelet, a Quetelet-indexként is ismert BMI megalkotója matematikus volt, nem pedig orvos. Azért alkotta meg a kiszámolásra szolgáló képletet, hogy minél gyorsabban ki lehessen mutatni az elhízás fokát az általános népességben az erre szánt egészségpolitikai források megfelelő elosztásáért. Tehát ez egy nagy tömegre vonatkoztatható statisztikai adat, nem pedig az egyén állapotának leírására szolgál.

Az, hogy a BMI képletét matematikus alkotta meg és nem orvos, a képlet használhatóságát illetően nem bír különösebb jelentőséggel (egyébként Quetelet kiváló statisztikus volt, de munkássága kiterjedt a meteorológia, csillagászat, demográfia, szociológia, kriminológia és tudománytörténet területérre is). A BMI alkalmazása során az egyik cél valóban az, hogy népesség szinten jól leírható legyen a testsúllyal kapcsolatos eloszlás, és erre a BMI tökéletesen meg is felel. A másik nagy előnye, hogy sikeresen összekapcsol két alapvető test-adatot, a testmagasságot és a testtömeget.

Az, hogy a testsúly-problémákhoz kapcsolódó megbetegedések esetén a BMI igen magas összefüggést (korrelációt) mutat, egyértelműen alátámasztja a képlet használhatóságát. Azt a furcsa helyzetet viszont nehéz elképzelni, hogy a képlet egyéneknél egyáltalán ne működjön, csak éppen nagy elemszámú tömegeknél. Tény, hogy az egyéneknél jelen van egy sor olyan tényező, ami a BMI értéken felül figyelembe veendő az egyéni tápláltsági-, egészségi állapotának megítélésénél, de ez nem teszi használhatatlanná a BMI számítást egyéneknél sem. A "mégsem mond semmit" esetétől elég messze van a tényleges helyzet. Sajnos a 10 érv közül még ez állt a legközelebb azokhoz a problémákhoz, melyek a BMI alkalmazása során felmerültek.

Nincs tudományos alapja. Semmi sem indokolja, hogy négyzetre kelljen emelni a méterben mért magasságot az arányszám megkapásához – leszámítva a kényelmi szempontot, hogy így talán egyszerűbben kezelhetők a kapott adatok. A BMI formulája azonban nem tartalmazza a derékbőséget, ami a zsigeri zsír miatt az egészségügyi kockázatok legfontosabb mérőszáma lenne.

Én azon az állásponton vagyok, hogy a matematika és a statisztika igenis tudomány, ahogy a népegészségtan, a járványtan vagy a táplálkozástudomány - ezek pedig együttes tényezők a BMI kiszámolásánál és értelmezésénél. A BMI alkalmazásában jelen van valóban a kényelmi faktor - az ilyen gyors képleteknél az egy fontos szempont, hogy könnyen számolhatók legyenek. Vannak a BMI esetében is olyan változatok, ahol különböző korrekciós tényezőkkel is számolnak, az is előfordul, hogy az értelmezés során olyan segédtáblákat alkalmaznak, ahol az értéktartományokat módosítják a korrekciós tényezőkkel, ezek azért alapjaiban nem forgatják fel a világot.

A területen jártas szakember ettől függetlenül sosem csak egy adat alapján ítéli meg a tápláltsági állapotot, figyelembe vesz más tényezőket, például az említett haskörfogatot – a rossz hír az, hogy ha nagyon szigorúan vesszük, akkor itt is nagyon sok befolyásoló tényezővel kell számolni, a haskörfogat értékelését befolyásolja a nemen túl az etnikai hovatartozás is.

A fenti kifogást egyébként nem tudom BMI ellenes érvként elfogadni, olyan dolgot kér számon, ami nem is volt célja a BMI-nek, különös tekintettel a haskörfogat alkalmazására. Egyébként lehet próbálkozni a haskörfogat beépítésével. Apró szakmai vitára adhat alkalmat, hogy az angol nyelvű irodalomban a BMI érték mögé kiírják a kg/m2 formát, itthon ezt inkább szeretjük elhagyni, pontosan azért, mert ez egy egyszerű statisztikai index.

Az ilyen, értékelést segítő táblázatok alapján az eredetileg csak felnőtteknél használatos BMI akár gyermekeknél is alkalmazható.

Nem veszi figyelembe az anatómiai tényeket. A csontok, az izmok és a zsírszövetek egymáshoz viszonyított aránya nagyon fontos, hiszen ezek tömege igencsak eltér egymástól: az izom nehezebb a zsírnál, a csont pedig az izomnál. Így egy erős csontozatú, izmos ember BMI-je akár túlsúlyt mutatóan magas is lehet. Nem ritka, hogy hivatásos sportolók „rossz” eredményt kapnak a számításkor, amely szerint fogyniuk kellene.

Nincs a földön olyan kalkulátor, ami ezeket néhány antropometriai adat alapján pontosan tudná számolni. Vannak rá kísérletek, de jellemzően ezek olyan képlet-szörnyek, amik helyett lényegében egyszerűbb a pontos mérést megcsinálni. Alapvetően az esetek többségében nincs is szükség arra, hogy a korrekciós tételeket ilyen részletesen erőltessük – a sportolók tápláltsági állapotának megítélése pedig külön szakterület, nem érdemes az átlagos lakosság körébe bekeverni.

A kritikai rész lényegében megint túlmutat a BMI hatáskörén, amennyiben a test izomtömegét és egyéb jellemzőit be akarom vonni a tápláltsági állapot vizsgálatába, akkor az már egy komolyabb feladat, nem zsúfolható bele egyetlen, alapvetően tájékoztató jellegű adatot közlő képletbe.

Logikátlan. A magas BMI tényleg árulkodhat túlsúlyról vagy elhízásról – ám fenti okok miatt nem biztos, hogy tényleg arról van szó. Egy normál fölötti testtömegindexű emberről tehát nagyjából annyira lehet kijelenteni, hogy biztosan fogynia kellene, mint hogy minden tárgy bicikli, aminek van kereke.

Nem tudom, miért lenne a BMI logikátlan - ez egy képlet. A képlet értéktartományaihoz kapcsolót értelmezéseket lehet vitatni, de az már megint túlmutat a képlet közvetlen számításán. Tény, hogy a BMI alkalmazása nem 100%-ban biztos, de az esélyek nem rosszak. A idézetben alkalmazott feltételes móddal az a baj, hogy jelentheti azt, hogy a BMI-nek majdnem mindig igaza van, de néha téved - vagy azt, hogy néha igaza van, de majdnem mindig téved. A valóság az, hogy a BMI sajnos inkább az első esethez áll közel: vannak esetek, amikor mellé lő (erősportok, csontrendszer deformitásai, 150 cm-nél kisebb vagy 190 cm-nél nagyobb testmagasság), de többnyire a BMI alapján történő besorolás irányadónak megfelel. Sajnos ott még nem járunk, hogy ki kelljen dobni a BMI képletét, mert mindenki annyira szétsportolta magát, hogy az izomtömeg miatt mutatkozik túlsúlyosnak.

Még statisztikára sem igazán jó. Mivel a BMI csak a súlyt és a magasságot veszi figyelembe, ezért a csekély fizikai aktivitású, ülő életmódot folytató és helytelenül táplálkozó embereket is az „egészséges” kategóriába sorolhatja. Pedig a normálisnak mondható testsúly nem feltétlenül egyenlő a fittséggel. Sőt, még a vékonyak is tartozhatnak a kis súlyukhoz képest túl sok zsírt raktározó „skinny fat” kategóriába.

Ugye emlékszünk arra, hogy az első érv pont az volt, hogy a BMI csak statisztikára jó? Na, most már arra sem. A helyzet az, hogy a BMI statisztikára éppen jó, átfogó népességek, időtartamok vizsgálatánál kifejezetten jól használható érték. A BMI kategóriák jellemzően súlytartományt határoznak meg, önmagukban nem mondanak semmit az adott testsúly mögött álló egyéb tényezőkről, vagy arról, hogy az illető egészséges vagy nem.

A BMI értelmezéséhez tartozik az is, hogy a közvetlen besoroláson túl az egyéb tényezőkre is ügyeljen a szakember - ekkor mondható el valakiről, hogy az adott BMI tartomány mellett ő egészségesnek tekinthető-e vagy nem. Annyiban igaz a fenti gondolat, hogy valóban létezik a normál testsúly tartományban a normálértéknél magasabb testzsírarány, de éppen a statisztikai megközelítés miatt tudjuk, hogy még mindig nem ez a fő problémánk. A fejlett jóléti államokban a túlsúlyosak (BMI>25) aránya 45-65% között mozog, ezen belül a kifejezetten elhízott (BMI>30) személyek száma Európa boldogabb országaiban 13-26% között van (az EU átlag 16%).  Ezeknek a változásait a BMI alapján tökéletesen tudjuk mérni népesség szinten, láthatóak az időbeli változások is - sajnos emelkedő tendenciákról beszélhetünk.

A BMI kifejezetten jó statisztikai eszköz, ha a testsúly-problémák térbeli, időbeli kutatását szeretnénk vizsgálni. Az más kérdés, hogy nem feltétlen tetszik, amit látunk (forrás)

Hajlamos átverni. Elég sok tudományos irányszám esik 1 és 100 közé, így ami hasonlóképpen viselkedik, ugyancsak megalapozottnak tűnik. Pedig a BMI végeredménye csak azért ilyen, mert a magasságot négyzetre kell hozzá emelni. Maga a képlet tehát pusztán az „eladhatóság” célját szolgálja.

Ez már nem érv, egyszerű hangulatkeltés. Már a problémát sem értem igazán – miért baj, hogy a BMI 1 és 100 közé esik. Felőlem megszorozhatjuk az egy négyzetméterre eső, decibelben kifejezett sárgarigófüttyök reciprokával is, de ettől még a BMI alapvető jellegzetessége nem változik. Vannak reformált képletek, más típusú kalkulátorok is, a testsúly alapvető értékelését nem változtatják meg, némi szórással az optimális és kóros tartományok ugyanoda esnek. pont az a jó a BMI-ben, hogy más megközelítésekben tapasztalt értékekkel nagyjából ugyanazokra az eredményekre lehet jutni. Sajnos a cikk írója semmilyen érdemi javaslatot nem tesz arra vonatkozóan, mi lenne szerinte jó a BMI helyett, pedig igen kíváncsi vagyok rá, mit tud, amit mások nem.

A klasszikus BMI és az Oxfordi Egyeteme által javasolt "új" BMI. Látható, hogy első sorban a nagyon alacsony és nagyon magas személyeknél van jelentősebb eltérés, az átlagos testmagasságon alig.

Éles határokat alkalmaz. A 24,9-es BMI még biztosan rendben van, 25-nél viszont már rögtön fogyókúrába kell kezdeni? Ráadásul a túlsúly meg az elhízás között is néhány deka lenne a különbség? A testtömeg egészségre gyakorolt hatása természetesen nem ilyen önkényesen kijelölt határokon múlik.

Itt jön be a képbe, egy szakember kezében a BMI alkalmazása mellé adott tucatnyi egyéb szempont figyelembe vétele, például egy teljes életmód és táplálkozási anamnézis, más kalkulátorok alkalmazása, laboreredmények értékelése. Egyébként a BMI kapcsán ilyet én még egyetlen szakembertől sem láttam leírva, hogy 24,9-es BMI jó, a 25,0 meg már rossz - ez megint csak a "rúgjunk bele még egyet" kategóriájú beszólás. Ez egy nulla pontos érv.

Talán pénzügyi trükk. Egy elmélet szerint mindezek ellenére azért lehet még mindig népszerű a BMI, mert a biztosítótársaságok a magasabb kockázatú kategóriába sorolhatják a legfittebb, legizmosabb ügyfeleket, akik így nagyobb összeget fizetnek be, viszont kisebb kockázattal következik be náluk egészségromlást jelentő káresemény. Nem tudjuk, ez vajon igaz-e, mindenesetre már a feltételezés is elgondolkodtató.

Olyan jó, hogy mindig van „egy elmélet”, amit valaki, valahol, valamiért valakinek elmondott, s ami szerint egy érdekeltségbe tartozó személyek vagy vállalatok gonosz módon úgy manipulálják a világ dolgait, hogy jól meggazdagodjanak. A gonosz biztosítótársaságok egyébként is gyanúsak, biztos a nagyszámú élsportolón és testépítőn akarnak nyerészkedni. "Mindenesetre már a feltételezés is elgondolkodtató", hogy ez itt egy ÉRV akart lenni - nem az.

Hátráltatja a releváns mérés alkalmazását. Miért használnánk bármi mást, ha ott a jó öreg BMI? Pedig annyi helytálló adat és képlet létezik arra a célra, hogy értékelhető legyen az ember testalkata! Bár elképzelhető, hogy mind egy kicsivel több munkát igényelnek, így nem időtakarékosak…

Használnánk mi „bármi mást”, ha lenne jobb. Itt egy remek alkalma lett volna a szerzőnek, hogy mutasson egy jobb megoldást, de nem tette meg. Ha már van „annyi”, akkor lássunk egyet! Egyébként pont nem hátráltatja a releváns méréseket, hiszen akinek valamely tartományban lelóg a BMI értéke a normál tartományról (18,5-25), azok számára egyfajta figyelmeztetést jelenthet és motiválhat további vizsgálatok elvégzésére.

Országokat szégyenít meg. Tény, hogy a „nyugati” életmód révén egyre nagyobb tömegeket fenyeget a túlsúly és az elhízás. Az viszont túlzásnak tűnik, hogy sok nemzetnél már a népesség túlnyomó többsége kövér. Az Egészségügyi Világszervezet BMI alapján levont következtetései szerint minden második-harmadik embernek gurulnia kellene, ami azért még egy gyorsétterem vendégein végignézve is erős túlzásnak tűnik.

Logikailag ez az érv is sántikál. Először is minősít: csúnya BMI megszégyeníti a szegény magyarokat, hogy az egyik legelhízottabb nép Európában. Fuj, már csak azért is dobjuk ki?  Utána egyszerűen kétségbe vonja a mérhető tényeket. az már csak túlzás lehet, hogy ennyien elhízottnak tűnnek, végül pedig egyszerűen anekdotikus módon feldolgoz pár hamis rejtett állítást és következtetést: látott embereket gyorsétteremben, ők nem voltak annyira kövérek, tehát akkor mások sem azok, hiszem mint azt tudjuk, meghízni csak gyorséttermekben lehet

Szakmailag nézve az "országok megszégyenítésében" sajnos semmi túlzás nincs, a fejlett, jóléti államok körében a túlsúly és az elhízás igenis komoly probléma, ez már jóval több, mint "fenyegetés". Ez a BMI használatától független, nincs az a kalkulátor vagy mérési módszer, ami ezt a folyamatot ne támasztaná alá. A BMI alapján valóban kezdenek „gurulni” az emberek, ami miatt ezt nem észleljük, hogy lényegében hozzászoktunk a társadalmi átlagnak mondható, majdnem túlsúlyosság kategóriáját elérő testképhez. Egyszerű lenne a helyzet, ha az országok ettől elszégyellnék magukat és ettől az emberek fogyásnak indulnának. De ez nem így van.

A számok magukért beszélnek: túlsúly, elhízás és súlyos elhízás aránya az USA felnőtt népességében, 1962-2010. (forrás)

MI LEGYEN AKKOR A BMI SZÁMÍTÁSSAL?

A BMI legnagyobb előnye egyben a legnagyobb hátránya is: ez pedig az egyszerűség. Tény az is, hogy egyszerűségéből fakadóan nem tekinthető teljesen pontos leíró képletnek, hiszen az egyéni testalkat, életmód és egészségi állapot számos tényezőjét nem tudja figyelembe venni. Ettől függetlenül a BMI eredmények a lakosság jelentős részénél jó tájékozódási alapot nyújtanak, viszonylag kis arányban fordulnak elő olyan esetek, ahol a 30 feletti BMI nem az elhízás, hanem a testépítés eredményeként - de éppen a sportolói körökre nem is akarta ráhúzni senki a BMI-t, az érintettek pedig olyan sokan nincsenek, hogy az alapsokaságban mérhető értékeket jelentősen torzítsák. Igen valószínűtlen, hogy az elmúlt évtizedek alatt mért, lakossági BMI emelkedés éppen a torzító tényezők tömeges elterjedése okán következett volna be.

A BMI használatóságát, annak korlátait a kezdetektől jegyzi a szakirodalom, s minden BMI számítást alkalmazó szakember tisztában kell, hogy legyen azzal, mekkora súllyal veheti figyelembe a kapott értéket. Kiegészítve más formulákkal (Broca-index, haskörfogat, percentilis táblák) és mérésekkel (bőrredőmérés, laborértékek elemzése, testösszetétel mérés) abszolút jól használható.

A BMI kritika fenti formája megemlít ugyan pár valódi problémát, de sok fontosat egyszerűen kihagy, illetve a homályos utaláson túl nem nevezi meg pontosan. A cikk azt állítja, hogy van több, BMI-nél sokkal jobb módszer - de igazából egyet sem nevez meg.

Tanulságként csak annyit, hogy a BMI nem mond el mindent, de amit elmond, az jóval több, mint a semmi. ha valaki tud jobbat a képlet érdemi túlbonyolítása nélkül, nyugodtan álljon vele elő.

Lambert Adolphe Jacques Quételet (1796–1874)

Források:

1. Testsúly - Mire jók a kalkulátorok? URL: http://alimento.blog.hu/2014/08/08/testsuly_i
2. 10 érv, hogy a BMI mégsem mond semmit. URL: http://www.fitness.hu/magazin/2016/10/21/10-erv-hogy-a-bmi-megsem-mond-semmit