Az elmúlt időszakban több, érdekes vitát folytattam, melyek témája a különböző önjelölt tanácsadók, szakértők, illetve az önsegítő csoportokban tapasztalt jelenségek voltak. Úgy gondolom, hogy a téma megér egy eszmefuttatást (sőt többet is) - vitaindító jelleggel.
EGY DILEMMA
A jelenlegi világunk kettős elvárásrendszerre épül. Először is feltételezi és elvárja, hogy az ember a saját életét érintő döntésekben tudatosan információkat keressen, mérlegelje azokat és ez alapján döntéseket hozzon, valamint hogy ez alapján aktívan tegyen a saját érdekeinek-értékeinek megvalósulásáért. Ugyanakkor a mai világban egyértelmű, hogy ez az élet minden területén nem lehetséges, egyetlen ember csak az élet egy-két szűk területén lehet szakmailag felkészült és kompetens. Egyszerűen túl sok az információ és a körülöttünk működő eszközök és rendszerek túl bonyolultak ahhoz, hogy teljes mélységükben átláthatók és kezelhetők legyenek. Szinte bármely kérdéskörben kell dönteni, egy bizonyos szint után elvárható, hogy szakember segítségét kérjük, ha pedig ezt nem tesszük, jó eséllyel tesszük ki magunkat a kudarcnak és abból fakadóan egyéb kellemetlenségeknek.
A két álláspont között (látszólag) ellentmondás feszül, ebből pedig nagyon sok furcsa helyzet születik is. Az ellentmondás megvan az egyén szintjén: a tudatunk nem szereti a vegyes dolgokat, nem lehetünk egyszerre két ellentétes állapotban: nehezen veszi az agyunk, hogy egyszerre legyünk jók és rosszak, okosak és buták, kompetens döntéshozók és mások segítségére, tanácsára szorulók. Vagy mindenben kompetens módon döntünk az életében – de közben hiányában vagyunk a döntéshez szükséges speciális ismereteknek, vagy lemondunk a döntésről, átadjuk másnak a jogot – ezzel azonban a helyzet feletti kontrollt veszítjük el. Rendkívül nehéz feladat a két véglet között megtalálni az egyensúlyi pontot - ehhez szükség van nem kevés önismeretre és a gondolkodás tudatos fejlesztésére.
Nem könnyíti meg a helyzetünket a körülöttünk lévő világ, az onnan érkező információk, üzenetek sokasága sem. Ha csak a saját egészségünkre gondolunk,tele vagyunk egymásnak ellentmondó üzenetekkel, sokszor egyetlen forráson belül is - s ebben a hagyományos orvostudomány és az alternatív módszerek sem sokat különböznek (az alternatívok esetében azért a kommunikáció rámenősebb). Elég olyan egyszerű problémákra gondolni, mint a vény nélkül kapható gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, étrend-kiegészítők: a reklámok arról próbálnak meggyőzni minket, hogy a készítmények hatásáról szerzett minimális információk birtokában az egyszerű fogyasztó képes lesz döntést hozni arról, mikor és mely készítményt alkalmazza. A végére azért odabiggyesztik, hogy „kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét” - vagyis azért annyira nem bíznak a laikusok felszedett tudásában.
A probléma feloldása lényegében az egyén döntési határainak pontos meghatározására épül. Ha az egyén alapvető, döntést meghatározó ismeretekkel rendelkezik, akkor (elvileg) képes lesz mérlegelni a két szempontot, ismerve saját határait képes dönteni arról, mikor kell szakértőt bevonni. Mondanom sem kell talán, hogy ezen a téren elég rosszul állunk.
ÖNSEGÍTŐ CSOPORTOK
Az önsegítéssel kapcsolatban ez a probléma nagyon nagy súllyal jelenik meg: arra próbálunk rábírni embereket, hogy közösségbe szerveződve a saját problémájukról tájékozódjanak és támogassák egymást – de közben ezt úgy kellene megtenniük, hogy nem lépik túl a saját határaikat, nem tévednek el áltudományos területekre. Ma már nagy számban működnek különböző probléma-alapú önsegítő csoportok szerte a világban. A csoportok létrejöttében és működésében katalizátorként vannak jelen a világháló nyújtotta lehetőségek, hiszen gyorsan és nagy tagságot elérően lehet ilyen csoportokat létrehozni. Ezeknek a csoportoknak van számos előnye és néhány, megtapasztalható veszélye, hátránya is.
A személytelen és érzéketlen hivatásos segítő szervezetek, személyek munkájával szemben egy ilyen közösség messzemenően személyes közeget biztosít, vagy legalább ennek a látszatát kelti. Növeli a tagok komfortérzetét, hogy alapvetően nem alá-fölé rendelő a csoporttagok között a viszony (mint pl. az egészségügyi ellátórendszerben), hanem mellérendelő.
A csoportokba a frontális, lexikális ismeretek átadásával szemben a tapasztalati alapú, közösségi ismeretátadás jellemző, de ez legalább annyira hátrány, a mennyire előny is. Ugyanis megfelelő szakmai vezetés hiányában ebben a közegben is megjelennek a hibás információtól a tévhiteken át a légből kapott kamuig terjedő tartományba sorolható elemek, amik szabadon terjednek, sőt a hiteles információknál sokkal versenyképesebben viselkednek. Ahol szakmai moderáció viszont nem működik, ott egy jól induló csoport pillanatok alatt fajulhat el álhíreket megosztó szemétdombbá. Amennyiben a téma eleve kedvez ennek (pl. orvoslás egyik határterületéhez kapcsolódik), akkor ez a folyamat fokozott erővel jelenik meg.
Érdekes kérdés, hogy a szakmai moderáció mellett miként működnek a csoportok. Én úgy látom, hogy a moderációnak erősen korlátozott a hatása, hiszen egy erőteljesen fellépő moderátor elérheti, hogy egy új csoport váljon ki ez eredetiből és az új helyen már korlátok nélkül szabaduljanak el a gondolatok. Ha a moderáció nem felhatalmazott csoportvezető részéről, hanem csoporttagtól érkezik, ez félelmetes indulatokat kelthet, és a hiteles információt képviselő személlyel szemben komoly ellenállás bontakozhat ki.
Őszintén szólva erősen kétlem, hogy lehet-e a közösségi médiában hiteles, szakmai alapokra épülő önsegítő csoportokat működtetni – ha lehet is ilyet, az egy erőteljes szakmai szabályozó jelenlétet feltételez. Az biztos, hogy kihagyni a számításból nem lehet, mert az információáramlás jelentős része már a közösségi médiában zajlik, vagyis a hiteles információk képviselői nem hagyhatják ezt figyelmen kívül.
TAPASZTALATI SZAKÉRTŐK SZEREPE
Egyértelműen érzékelhető egy légüres tér a hivatalos szakmai szakértők és a laikus felhasználók között. Ebbe az ürességbe nagy számban tódulnak be olyan személyek, akik ilyen vagy olyan alapokon felhatalmazva érzik magukat arra, hogy valamely kérdéskörben egyéni tapasztalataik, tudásuk alapján véleményt nyilvánítsanak. Azt gondolom, hogy alapvetően szükség van erre az áthidaló szerepkörre a gyógyítás területén, ennek két oka van:
(1) A hivatalos egészségügyi ellátórendszer kapacitáshiánya megakadályozza, hogy az optimális edukációhoz szükséges időt, energiát, figyelmet megkapja a beteg. A hiányzó részt - amennyiben nem kapja meg ellenőrzött forrásból – a beteg önálló keresésre fogja fordítani és nem ellenőrzött forrásokból fog tájékozódni. Ez önmagában tovább rontja a további terápiás erőfeszítése hatékonyságát, hatásosságát.
(2) A jelenlegi betegoktatás és életvezetés nagy hiányossága a tapasztalati információk elégtelen kezelése. Különösen az életmódhoz kapcsolódó megbetegedések esetén az átállás és az új életmód fenntartása folyamatosan új kérdéseket és problémákat generál, amivel foglalkozni kell, de itt egy egészségügyi ellátórendszerben foglalkozó szakembernek is korlátozottak a lehetőségei. A felmerülő kérdések jelentős része éppen tapasztalati, gyakorlati jellegű - ezekre a megoldásokat is nagy részben a gyakorlati oldalról kell behozni.
A megoldást a tapasztalati szakértők rendszerbe integrálása jelentené, akik megfelelően körülírt szakmai kompetenciákkal, szakemberek támogatása és szakmai felügyelete mellett képesek lennének áthidalni a jelenlegi űrt. A modell nem hivatalosan működik néhány helyen, alapvetően a módszertan, a modell kidolgozása lenne szükséges. A nagyobb gond a „hivatalos” rendszerbe integrálás, ennek anyagi és szakmai vonatkozásai erős akadályt képeznek a megvalósulásban - eközben persze a hivatalos rendszertől függetlenül működő módszerek, magukat szakértőnek beállító személyek folyamatosan teret nyernek.
JÓ SZÁNDÉKTÓL A SZÁNDÉKOS MEGTÉVESZTÉSIG
A jelenlegi rendszerben számos, erős eufemizmussal kiskapunak mondható lehetőség van, mely lehetővé teszi a hivatalos rendszeren kívüli tanácsadói tevékenységet. Ez természetesen a jogszabályok értelmezésében nem legális táplálkozási tanácsadói vagy egészségügyi szakértői tevékenységet jelent, hanem olyan tevékenységi formákat, amikbe a leleményes állampolgárok a saját tevékenységüket ügyesen csomagolva azt a látszatot keltik, hogy jog- és szakszerűen adhatnak egészségügyi tanácsot, ilyen a fitness-edző végzettség vagy egyes középszintű természetgyógyászati végzettségek.
Ebbe a rendszerbe beépül számos, jó szándékú laikus, akik önként képzik magukat egy-egy területen. Alapvetően nem lehetetlen, hogy valaki önerőből eljusson egy-egy terület mélyebb ismeretére, de alapvetően ebben mindig érezhető a bizonytalanság: vajon az alaptudás és az átfogó ismeretek terén mekkora hiányosságok lehetnek? Azt gondolom, hogy ezekből a személyekből a hivatalos szakma segítői lehetnének - de ehhez kell rendezni a helyzetüket. Nem lehet kontroll és felhatalmazás nélkül működni.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy (sajnos) ez a réteg a kivétel abban a halmazban, amivel akár itthon, akár nemzetközi szinten találkozhatunk. A médiát jellemzően azok árasztják el, akik egy-egy gyorstalpaló tanfolyam és két bulvármagazin olvasása után szakértőnek érzik magukat és ha ki tudnak találni egy jól hangzó, levédhető márkanevet a saját tevékenységüknek, akkor villámgyorsan nekiállnak híveket toborozni. Napi szinten jelennek meg és tűnnek el új csodamódszer vagy termékek, ezek döntő többsége semmilyen forradalmi újdonságot nem hordozott, egyszerűen innen-onnan összelopkodott jól hangzó panelekből épültek fel.
Külön kategória a "nekem bevált" mottó alatt összefoglalható csoport, akinek egyetlen értékelhető tudása a saját tapasztalata, s ezen túllépni sem szándékában, sem érdekében nem áll. Ők egyszer kipróbáltak valamit, nekik bevált (jelentsen ez bármit) és ebből következik, hogy ők jogosulttá váltak bárki másnak elmondani. Az, hogy világ szélesebb a saját, egyéni tapasztalásuknál, már fel sem merül - ha pedig a kutatások cáfolják az álláspontjukat, az legyen a kutatások baja.
TANULSÁG?
Szeretnék valami pozitív végszót írni, de... igyekszem magam optimista részével gondolkodni, így mondhatom azt, hogy a tapasztalati információkra igenis szükség van, jól jöhetnének az ilyen típusú szakértők a gyógyításban, egyes részfeladatokban kifejezetten pozitív szerepet tölthetnének be. És akkor most jön a "de".
Ami ma történik, annak ehhez a fenti működéshez nem sok köze van. Időnként összefutok jó példákkal, látható, hogy egy önsegítő csoport egy dietetikussal, jó orvossal kiegészülve mennyire jól tud működni, de ezek a kivételek. Ezzel szemben áll a sok önjelölt, kérdéses tudással felvértezett szakértő, akik kérésre vagy anélkül is osztják véleményüket - ők olyan többségben vannak, hogy a pozitív példákat egyértelműen lemossák a színről, akár a való életet, akár a közösségi média felületeit nézem. Egy erősebb csoda kellene hozzá, hogy a helyzet fordulni tudjon.
Mit lehet egy ilyen helyzettel kezdeni?
Ha tetszett az írás, oszd meg és/vagy kattints a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd meg hozzászólásként! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog
A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség, vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.