Egy kicsit érdemes kitekinteni a közeli-távoli jövő felé, mit is hoz(hat) az élelmezés, táplálkozás területén nekünk a múló idő. Kihívások várhatók bőséggel, talán a megoldásokból is akad néhány.

TÖBB EMBER TÖBBET ESZIK

Az emberiség egyik legnagyobb problémája az élelmezés területén a túlnépesedés. A becslések alapján még ebben az évszázadban akár 11 milliárd fölé emelkedhet az emberiség létszáma, ennek fenntartásához rendkívüli mennyiségű élelmiszer szükséges. A feladat nem egyszerű, bárhogy erőlködünk is: 10 milliárd ember ellátása nem igazán egyeztethető össze a fenntarthatóságról alkotott mai ideálunkkal. Már ma messze több természeti erőforrást fogyasztunk, mint amit a bolygó ökoszisztémája meg tud termelni, s attól, hogy többen leszünk, a helyzet nem fog javulni. A bolygó egyre intenzívebb belakása miatt letaroljuk az élővilágot és ez majd visszahat ránk is, mégpedig nem túl kellemes módon. A problémának csupán szelete az élelmezés, nem is szeretnék ezen túlnyúlni. A megoldások tekintetében elég sok mindent végig kell gondolni, a lehetséges stratégiát 3 fő pont köré tudom felépíteni: a meglévő élelmiszerkészlet hatékonyabb felhasználása, a termelési módok megváltoztatása és az élelmiszer-kínálat bővítése.

Sok jó embert kis helyen nehéz élelmezni. S bár Jézus a csodálatos kenyér és halszaporítással meg tudott oldani ilyen helyzeteket, jelen helyzetében a világnak ez nem feltétlen jelent megoldást.

HATÉKONYSÁG NÖVELÉSE

Az első pont a meglévő élelmiszerek hatékony, gazdaságos felhasználása köré épül. Ma már viszonylag sokat foglalkoznak az élelmiszer-pazarlás mérséklésével, ez egy emelkedő lakosságszám mellett még fontosabb lehet a jövőben. Problémát jelent viszont, hogy az élelmiszerkészlet nem egyenletesen oszlik el és a fogyasztást nem a szükségletek, hanem a piaci viszonyok, a fogyasztói vásárlóerő határozza meg, szóval az elosztás kérdését sem lehet itt megkerülni.

Nagyon optimista forgatókönyvek szerint a tudatos fogyasztási kultúra elterjedése elhozza azt az állapotot, hogy a fogyasztás a szükségletek megismerése alapján történik. Ez nem csak élelmezési, hanem egészségügyi kérdés is, hiszen számos civilizációs betegség hátterében ott az általános túlfogyasztás - egyszerűen többet eszünk, mint amire szükségünk van. Nem kell most aszkétikus önmegtagadásra gondolni egyből, de azért vannak olyan termékcsoportok, aminek a hiányát nem nagyon éreznénk meg, de még az ajánlásoknak megfelelő fogyasztás is jelentős termelési visszaesést eredményezne. Az önkéntes lemondásra épülő megoldásnak vannak alapjai, de túl sok embert ismerek ahhoz, hogy optimista legyek-e kérdésben.

A kevésbé derűlátó változat szerint a fogyasztás felülről való korlátozása válik szükségessé, a gond ezzel az, hogy erre láttunk már a történelemben példát és valahogy nem akart működni, az ember bármilyen szabályozó erővel szemben ösztönösen lázad és a szűkös, de elégséges erőforrások mellett is olyan negatívumok jelennek meg (árfelhajtás, fekete-kereskedelem), amik az ellátás egészét veszélybe sodorhatják. A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a kettő egy időben jelentkezik majd, de térben egymástól elválasztva – könnyen elképzelhető, hogy egy európai lakos a maga önmegtartóztató módján még mindig jóval több és jobb minőségű élelmiszert ér majd el egy évszázad múlva, mint egy fejlődő országbeli lakos, ahol az élelem, ivóvíz szigorú fejadagokban lesz csak elérhető. Ez természetesen magával fog hozni tucatnyi társadalmi problémát is, de ez megint külön téma.

A hatékonyság másik területe lehet a helyi élelmiszerkészletek hatékonyabb használata, szezonalitás erőteljesebb megjelenése, az import visszaszorulása. Ma iszonyatos erőforrásokat fordítunk arra, hogy élelmiszereket több ezer kilométerekre szállítsunk, még olyanokat is, amik egyébként helyben elérhetők lennének. Ennek nem elhanyagolható erőforrás-igénye és környezet-terhelő hatása van. Az élelmiszer-kereskedelem alapvető változására lenne szükség, de egyelőre ennek nem sok alapját látom, mert ez a termelői és fogyasztói oldalon is komoly gazdasági kihatásokkal bír, amit piaci viszonyok között egyik oldal sem vállal fel.

A nyugati társadalmak a pazarlás visszafogása elemi szükség lenne. A jelenség teljesen nem szüntethető meg, de nagyon sokat lehetne javítani és ezzel mindenki jól járna.

TERMELÉSI MÓDOK VÁLTOZÁSA

Alternatívát jelent majd az élelmiszer termelés változtatása. A jövőbeli élelmiszer-termelés kapcsán számolnunk kell a klímaváltozással, a fosszilis energiaforrások kimerülésével, de a gazdasági körülmények változásával is. A technológiai innováció sok lehetőséget rejt magában, de csak akkor, ha ezek kellő időben és méretben el tudnak terjedni. Ezzel megint csak az a gond, hogy a fejlett gazdaságú régiókban erre jó esélyek vannak, a nagy népességű, alacsony gazdasági fejlettségű régiókban kevesebb.

Az várható, hogy a ma ismert nagy-állattartó gazdasági ág háttérbe szorul a növénytermesztéssel szemben, de azt gondolom, ez sem egyenletesen történik majd. Hogy a jövő trendje a teljesen automatizált mezőgazdaság vagy épp a háztáji kisgazdálkodások felé mutat, kérdéses. Igazából az lenne jó, ha változatos rendszer épülne fel, aminek elemei nem egymás ellenében, hanem egymást kiegészítve működnek - de épp a költségek azok, amik ennek akadályai lehetnek, egy erősödő árversenyben alapvetően a humán erőt alkalmazó formák fognak alulmaradni a folyamatosan csökkenő fajlagos költségű automatizálással szemben. Abban igaza van a vega-lobbinak, hogy a növényi források felé tolódással növelhető egy terület eltartóképessége, de összességében csak annyit érünk el, hogy valamivel később érjük el a plafont, és igazából az őserdőnek is majdnem mindegy, hogy legeltetés vagy szójaültetvény miatt pusztítják. Ráadásul a népességrobbanásban érintett területek (India, D-K Ázsia) lakossága hagyományosan kevesebb állati eredetű élelmiszert fogyaszt, szóval ott nem igen van mit megtakarítani, attól nekik nem lesz jobb, hogy egy magyar család kevesebb húst fogyaszt. A hazai mezőgazdasági területek az országot kényelmesen el tudják tartani vegyes étkezés mellett is.

Ami hosszútávon újabb komoly gond, hogy a mezőgazdasági termelés egy része a "bio" üzemanyagok előállítására vagy más iparágak szükségleteinek fedezésére fog átállni (ez már most folyamatban van), ami vagy a már meglévő, művelésbe vont területeket csökkenti, vagy az eddig érintetlen természeti környezetet pusztítja tovább. Ezt a tényezőt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Egy kicsit előreléptünk a háromnyomásos gazdálkodáshoz képest, de kérdés, hogy összességében mit tudunk elérni az új módszerekkel ott, ahol igazán szükség lenne az élelmiszer-ellátás fejlesztésére.

MÓDOSÍTOTT ÉS ÚJ ÉLELMISZEREK

A harmadik terület az új élelmiszerek bevonása az étrendbe, vagyis eszünk olyat is, amit eddig nem ettünk. Az ember a különböző állatokat, növényeket eddig is igényeihez alakította, a ma fogyasztott fajták olyan jelentős változáson mentek át néhány ezer év alatt, hogy a legtöbbjük ősét az átlagos fogyasztó fel sem ismerné. Ebben a folyamatban ma már gén-szintű beavatkozásoknak is van szerepük. Mindamellett, hogy a Monsanto (most már Bayer) gyíkemberei a GMO-k révén zölden világító vérzombikká manipulálják az emberiséget titokban (mert sok pénzük van erre, nagyon ráérnek és szerintük ez vicces), fel lehet ezt a technológiát arra is használni, hogy jobb tápanyag-összetételű élelmiszerek kerüljenek az asztalra, egyes nem kívánatos anyagokat (pl. allergéneket) pedig hatástalanítsunk.

Nyilván eddig nem fogyasztott állati, növényi eredetű élelmiszerek is étlapra kerülhetnek. Ez a trend ma is megvan, de jellemzően adott területen nem fogyasztott, máshol viszont élelmiszerként már megszokott fajok, fajták átültetéséről van szó. Ez részben szállítással történik, részben az adott élelmiszer helyi előállíthatóságát segítő nemesítéssel, technológiai adaptációval is történhet. Ez ma már általános bevett gyakorlat, főleg, ha sikerül elhitetni a fogyasztóval, hogy a nyugat-afrikai csíkos mocsári genyőcemáj rákgyógyító hatású és lúgosít, mert akkor az az évszázad üzlete lesz akkor is, ha a genyőcemájat nyugat-afrikában csak akkor eszik meg, ha semmi más nem akad a környéken - de hát egy jó marketinges bármire ráveszi a fogyasztót.

Vannak extrémebbnek tűnő ötletek, mint például rovarokkal, gyűrűsférgekkel kiegészíteni az étrendet. Itt nyilván nem a párolt giliszta és a rántott szúnyog lesz a befutó (pedig ez utóbbiért nyáron sokan hálásak lennének), hanem a feldolgozott változatok, melyek beépülnek a feldolgozott élelmiszerekbe. Ez annyira nem is sci-fi, ezek létező technológiák, a rovarokból készült fehérje készítmények piaca nagy tempóban bővül, s nem kizárt, hogy bizonyos területeken ez komoly élelmezési szerepet játszhat a jövőben.

Ma már azért jelentős kutatások folynak olyan növények iránt is, melyek valamilyen speciális tápanyagot, pl. ritka PUFA zsírsavat tartalmaznak vagy valamely mikrotápanyagot jelentős mennyiségben képesek feldúsítani. Ez esetben sem a közvetlen fogyasztásra termelnének, hanem az élelmiszeripari feldolgozás során vagy kinyernék az adott tápanyagot, vagy élelmiszerekhez adva javítanák annak tápértékét. Az új élelmiszerek alkalmazása számos kérdést felvet, EU szinten ennek már megvan a maga engedélyezési eljárása is. Az új élelmiszerek (novel food) listáján már most is százas nagyságrendben vannak rajta jelöltek, pl. kaktuszok, egyéb egzotikus növények, amik eddig megúszták, hogy tápláléknak tekintsük őket.

Jó étvágyat! (?)

KÍVÁNSÁGMŰSOR

Egy kicsit más irányból megközelítve a kérdés, el lehet azon is gondolkodni, melyek azok az ételek, melyek eltűnésére vagy éppen fokozottabb megjelenésére számíthatunk.

A negatív listámon két dolgot szeretnék mindenképpen említeni: az egyik a bő zsírban/olajban sütés – az újkori magyar konyha egyik atomcsapása a forró zsírban megsütött bármi, mert nincs olyan dolog, amit nem tudunk kisütni forró olajban. Ez egyértelműen azon körbe sorolható, melyek egészségügyi hatása negatív, előállításuk sem gazdaságosnak, sem környezetbarátnak nem mondható, s nem utolsó sorban ma már rengeteg féle módon kiváltható. A másik pedig a cukor – nagyon remélem, hogy viszonylag rövid távon a hozzáadott cukrok helyére az egészségügyi szempontból jóval kedvezőbb édesítők és cukorpótlók lépnek. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére az alkoholos italok állhatnak: kis mennyiségben ugyan elfogadható a fogyasztásuk, de úgy tűnik, hogy az alkohollal egy kontextusban a "kis" és a "mennyiség" valahogy nem fér meg egymás mellett, főleg, hogy tömegével léptetjük be az alkoholos italokat a hungarikumok közé, így most már nem alkoholisták vannak, hanem a hazai termékek előállítását lelkesen támogató hazafiak.

Nézzük a másik oldalt is, hova léphet tovább az élelmiszeripar? A technikailag fejlett társadalmakban várhatóan megjelennek az „űrhajós” ételek - a megfelelő tápértéket képviselő, de ízesítéssel, formázással tetszőlegesen alakítható élelmiszerek. Az elterjedésükhöz sok tekintetben meg kell haladni a mai étkezési sztereotípiákat, de talán ez nem lehetetlen. Ami érdekesség, hogy ezzel szemben érvényesül egy másik, ellenkező irányú trend is, a „vissza a természethez” mottó alatt. Itt kérdés az, hogy ez valóban a fenntartható, organikus növénytermesztés hez, vagy állattartáshoz vezet-e el, vagy megmarad egy szűk réteget kiszolgáló egzotikumnak.

MIT HOZ A JÖVŐ?

Az, hogy mikor és milyen módon alakul át a jövő élelmezése, nehéz megjósolni, mert számtalan dologtól függ. Jó lenne remélni, hogy a változások az emberiség belátására épülve megtörténnek időben, de azért több esélye van annak, hogy kell valami külső, kényszerítő erő. És ez utóbbi esetben is kérdéses, hogy a kikényszerített változás mire lesz elég 11 milliárd (vagy annál több) ember számára. Sajnos alapvetően nem vagyunk felkészülve egy élelmezési krízisre, legalábbis globális méretekben nem.

Akárhogy tervezünk, nagy valószínűséggel az élet meg fog tudni lepni bennünket, a kérdés az, hogy lesz-e az emberiség annyira érett, hogy a tudását felhasználva túllépjen a válságos helyzeteken.

Nem árt minden rosszra felkészülni...

Források:

1. European Commission: Novel Food. LINK
2. European Commission: Novel Food catalogue. LINK