Mi NEM jó koronavírus ellen?
2020. március 11. írta: Meleg Sándor

Mi NEM jó koronavírus ellen?

Ahogy az sajnos előre látható volt, a COVID-19 koronavírus okozta egészségügyi krízishelyzet az áltudományos szektort is mozgósította, napi szinten újabb és újabb megoldások születnek arra, hogyan állítsuk meg a vírust és ha elkaptuk, hogyan gyógyítsuk meg magunkat a természet ajándékaival. Gyűjtés következik sűrejéből.

koronvavirus-347081.jpg

Kedves Olvasóink!

Elindult az Alimento.hu oldal, ahol sok szeretettel várjuk minden eddig olvasónkat. Az új felületre az új tartalmak mellett a korábbi cikkek frissített, átdolgozott változatai is folyamatosan felkerülnek.
A blog.hu felületére feltöltött cikkek a továbbiakban teljes körűen elérhetőek maradnak.

Sok újdonságra nem kell azonban számítanunk, maga a helyzet elég gyorsan alakult ki, nem volt idő új csodaszerek fejlesztésére, ezért mindenki olyat húzott elő a kabátujjából, ami már készen volt, egyszerűen csak azt kellett elmagyarázni, hogy a koronavírus ellen hogyan is vethető be a csodafegyver.

 

A HOMEOPATÁK NEM PÁNIKOLNAK...

Kezdjünk valami egyszerűvel. Szinte magától értetődő, hogy a homeopátia hívei (is) rácsapnak a témára. Sikerült igen szerényen hozzáállniuk a témához, mert hát a homeopátia a "himlőt, kolerát, diftériát, maláriát, sárgalázat, meningitist, poliot, leptospirosist és az 1918-as halálos spanyol influenzát, amely világszerte közel 50 millió embert halálát okozta" nagyszerűen (98%-os hatásfokkal) gyógyítja - csak tudnám, miért haltak bele akkor ennyien -, ezek után egy mezei koronavírus sem okozhat nagy gondot.

A csúcspontot egy magyar háziorvos tartja, aki egy hivatalos, önkormányzati lapon mindenféle objektív tájékoztatás mellőzésével egyből a lényegre tért:

korona_homeo.png

Röviden összefoglalva az alaptézis, hogy a homeopátia bármilyen megbetegedés esetén felmutatott hatásossága a placeboval azonos. A koronavírussal kapcsolatos javallatok, szimplán a fantázia műve, gyakorlatilag hasraütés-szerűen, egyetlen gyakorlati próba nélkül állítják, hogy vannak a megelőzésben vagy a kezelésben hasznos szerek.

 

A FÜVESEMBER IS ITT VAN...

Kihagyhatatlan. nyilván az ősi bükki füvesasszonyok nem találkoztak a koronavírussal, de nincs olyan, hogy valamit ne lehetne előkotorni ellene, főleg mert ezzel nem kevés olvasottságra lehet szert tenni (lopják is egymástól a cikket rendesen a clickbait oldalak).

A cikkel alapvetően két probléma van: egyrészt tele van jól hangzó, de egyébként hülyeségnek minősülő dolgokkal (a mangalica zsírral bekenve izzasztás az tényleg mindent visz), meg alapvetően látszik, hogy itt egy nátháról szóló posztot adnak el újra koronavírus ürügyén. A világ legszebb dolga lenne, ha egy kis mentatea-szürcsölgetés megoldaná a dolgot.

gyuribacsi.png

 

VITAMINOK, ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK

A vírus hatására persze mindenki vetődik az "immunerősítés" szóra, mert "csak az erős immunrendszer védhet meg a fertőzéstől". De amúgy ennek tényleg semmi értelme, nagyjából, mint a méregtelenítésnek. Egyrészt az immunrendszer esetében a vírusra adott válasza funkcionális kérdés, amit különféle kapszulákkal és bogyókkal nehezen lehet befolyásolni. Azt tudjuk, hogy az idősek, krónikus betegek körében magas a halálozás, ott sem az a gond, hogy vitaminhiányosak lennének, hanem az idős korral eleve romlanak az immunfunkciók (mint minden más biológiai funkció), a krónikus betegség(ek)ben szenvedők körében meg egyszerűen a szervezet egészének a kapacitásai vannak olyan módon leterhelve, hogy egy súlyos vírusfertőzést nem tud már kezelni.

Mikrotápanyag-hiányok valóban képesek rontani a védekező mechanizmusokon, de az arcba nagy dózisban tolt kiegészítők hatása a védekezőképességre finoman szólva is kétséges. Viszont esetleg túl is adagolhatjuk magunkat, pl. a napi 100-150 000 egységnyi D vitamin már azok szerint sem feltétlen jó ötlet, akik azért nem zárkóznak el a nagy dózisú beviteltől (a felnőtteknek javasolt bevitelnek ez kb. az 50-75-szerese). Lenkei is javasolt 2-4 gramm C-vitamint, ennek a hatása is erősen kérdéses, talán egyes rizikócsoportokban némi kockázatcsökkenést eredményezhet, de ez is csak találgatás, az életben nem tesztelte le senki sem.

Arról nem is beszélve, hogy ha eddig valaki hanyagolta ezek fogyasztását, akkor egy intenzív kúra nem fogja percek alatt feltuningolni a szervezetét, az érdemi változáshoz nagyjából hetekre van szükség.

És bár nagyon jól hangzik, probiotikumokat sem érdemes fogyasztani, azok a bélbe mennek, a koronavírus meg a tüdőben okoz gondot (állítólag eljut a bélbe is és esetleg ott is képes szaporodni, de ennek sok egészségügyi vonatkozása a jelenlegi ismeretek szerint nincs).

vitamin_2.jpg

 

SZUPERÉLELMISZEREK

Ilyenkor előkerül minden élelmiszerrel kapcsolatos hoax is. Nyilván a fokhagyma és hagyma elpusztít minden maga körül (nem is értem, az amcsik miért atomot dobtak Hiroshimára, elég lett volna néhány vöröshagyma...), de leginkább a vírusoknak van rettegni valójuk. Feljön ilyenkor az összes csípős veszedelem, a torma, a fekete retek, gyömbér meg a csípős paprika is. Mert ugyebár ami csíp, az a kis izéket (mint a baktériumok és a vírusok) biztos még jobban csípi és így azok meghalnak. A józan ésszel együtt...

Tovább természetesen a méz és a méhészeti termékek (propolisz) is jók megelőzésre, mert ezek is a hazai univerzális fegyverkészlet elidegeníthetetlen részei, ergo mindent IS meggyógyítanak.

Több oldalon előkerülnek általános életvételi tanácsok: együnk sok zöldséget, kerüljük a stresszt, kerüljük a cukrot... Lehet, hogy ezeknek általában van értelme, konkrétan a koronavírus prevenciójában tökéletesen használhatatlan tanácsok.

 

MINDENFÉLE TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

Alapvetően azt kell tudni, hogy ha a nagy természetgyógyászati szervezetek oldalait megnézzük, leginkább a hivatalos egészségügyi szervezetek ajánlásait ismétlik és ezeket egészítik ki a saját kis ötleteikkel. Ezek többnyire egy kis méregtelenítés és immunerősítés címszó köré szerveződnek, de amúgy látható, hogy konkrétan a koronavírus elleni specifikus beavatkozás nincs az ő kezükben sem. És ezt azért több helyen be is ismerték. Azért akadnak bőven olyan oldalak, ahol közel sem ilyen szemérmesek, szemrebbenés nélkül ígérnek a megelőzés vagy akár a kezelés területén olyan eredményeket, amit csak ki tudnak találni.

 

PÁLINKA

Ha van univerzális magyar csodafegyver, az a pálinka. Mint ahogy azt egy megyei napilapban leközölték: "Az orvos annyit mondott, nem kell fölöslegesen pánikolni. Egy jó tanácsot azért szolgált, naponta egy kupica pálinkát igyunk meg, hisz az fertőtlenít." Ilyenkor azért érzi az ember, hogy szeretne másik bolygóra költözni...

Konkrétan a felületi fertőtlenítésre szolgáló alkoholos fertőtlenítők a pálinkánál jóval töményebbek, a másik, hogy "in vivo" azért ez a hatás nem érvényesül, már csak azért is, mert ott, ahol a vírus jól érzi magát és szaporodik (alsó légutak), életszerűen nem fordul elő pálinka. Ha meg igen, az nagyon nem jó, az adott személy egészségnek. Lehet persze hülyéskedni, de ha már eleresztünk egy ilyen poént, legalább mögé tegyünk a korrekt infókból is. Nem mellesleg nemcsak mi vagyunk e téren elfogultak, a pálinka mellett már a whiskey és a vodka is szóba kerül, ha "fertőtlenítésről" van szó.

 

IMA, RÓZSAFÜZÉR, SZELLEMIRTÁS

Igen biztató, hogy "Isten akarata nélkül semmi sem történik a Földön, és minden embernek előre tervezett életútja van, amelyben a halál is, Isten akarata szerint jelöltetett meg. Elkerülni azt, ami meg van írva – nem lehet! ". Szóval lehet belenyugodni, illetve erősen imádkozni, mert "az erős hit a leghatékonyabb fegyver a sátáni erők, a vírusok és az emberi ostobaság ellen!" nem lenne ez rossz hozzáállás, ha ismernénk olyan járványt, amit Rózsafüzérrel megállítottak volna - a történelem azon időszakában, amikor csak ez állt rendelkezésre, egészen sokan hullottak el. Meg hát a templomokon is van villámhárító.

Jó, vannak ennél erősebb dolgok is: olyan hiperezoterikus elgondolással is találkozhatunk, amiben a vírus az emberek lelkének problémáinak manifesztációja (vagy valami ilyesmiről elmélkedett a bölcs mester), nyilván a megoldás is ezen a szinten keresendő.

Kedvencem a Biologika (Új Germán Medicina), amiben már van videó, ahol elmagyarázzák, miért is van itt a vírus... illetve bocsánat, szerintük "hogy vírusok léteznének, még sehol sem bizonyított". Ha vannak is vírusok, akkor azok a lelki traumák feldolgozásában vesznek részt. Naná, hogy a koronavírus is... 

biologika.png

 

EGYÉB ŐRÜLETEK

Vannak az alternatív palettának jellegzetes termékei, amik újra felbukkantak a vírus kapcsán. Ilyen az MMS (klór-dioxid - ipari vízfertőtlenítő szer), ami belsőleg fogyasztva nagyon komolyan mérgező: lehet, hogy megfelelő mennyiségben fogyasztva a vírus is elpusztul, de nagy valószínűséggel a gazdaszervezet is. Az ezüst-kolloid szintén helyet kér magának, de ennek hatása is egyszerű marketing-fogás.

Jaj, személyes kedvencemről, a C-peptidről majdnem megfeledkeztem: nos, Varga Gábor szerint maga "a coronavírus az életveszélyes eseteknél súlyosan károsítja a központi idegrendszert", ha meg ezt teszi, akkor természetesen a C-peptid arra is jó.

Ezeken túl persze említhetnénk azokat a szellemi megroggyanásokat, amik már a pszichopatológia irányába mutatnak: a világméretű összeesküvésektől, a világkormány lakossággyérítő ármánykodásain túl a földönkívüliekig - mindenre lehet már példát találni.

 

TANULSÁGOK

Sok mindent nem lehet hozzátenni, minden bizonnyal lesznek még bőven témára vetődő sárkányfűárusok. Annak ellenére, hogy ma már rengeteg hiteles információ elérhető a témában, és ezek az információk könnyen hozzáférhetők, a hülyeség burjánzik teljes erővel.

Próbáltam körbejárni, mit lehet ez ellen tenni, de akárhogy nézem, a hatósági intézkedések lassúak és sok esetben nem vezetnek eredményre. Főleg, ha egyébként nincs közveszéllyel rémisztgetés, csak ártalmatlan csacskaságokat ajánlanak az embereknek. Gyakorlatilag a homeopátiás javaslat sem fogható meg, itthon ez egy elfogadott alternatív gyógyászati eljárás. De szerintem annak sem lesz komolyabb következménye, hogy a Magyar Gyógyszerészeti Kamara budapesti szervezete kiküldött egy téves információkkal teli körlevelet, amit egy keringő hoaxból alkottak. Szóval maximum annyit kérhetünk mindenkitől, aki olvassa a posztot, hogy lehetőség szerint lépjen fel a téves információk ellen, szerintem ez még a konfrontáció felvállalását is megéri - csak előtte nézzen alaposan utána az információknak és mindig tegye érvei mellé a megfelelő hivatkozást.

 

kezmosas.png

És ami valóban hatásos védelmet ad: megfelelő időtartamú és alaposságú kézmosás (forrás)

 

Ha tetszett az írás, oszd meg és/vagy kattints a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással 2020-ban is értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd meg hozzászólásként! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon.

A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.

 Források:

  1. Koronavírus-járvány - Mit tehetünk homeopátiával? 2020. február 28. LINK
  2. Koronavírus! Nemzetközi homeopátiás tapasztalatok és ajánlások. 2020. február 18. LINK (tárolt változat, az eredeti cikket eltávolították)
  3. Ezt javasolja a bükki füvesember a koronavírus elleni védekezéshez. Sokszinuvidek.hu. 2020. február 28. LINK
  4. A fokhagyma és a fekete retek is kiváló immunerősítő ilyenkor. BAMA. LINK
  5.  Vírus ellen vodkás kézmosás, UV-fény, fokhagyma: óvakodj a kuruzslóktól! Quibit. 2020. március 9. LINK
  6. Wellness influencers are telling followers potentially toxic doses of vitamins will protect them from the coronavirus. Business Insider. 2020.február 26. LINK
  7. India's Government Recommends Homeopathy For Coronavirus Prevention. What's The Harm?Science alert. 2020. január 30. LINK
  8. Kiszáradt szenteltvíztartók, avagy a koronavírus ellen – hit nélkül…  LINK
  9. Nem árulhat tovább kamu koronavírus-ellenszert egy amerikai televangelista. Index. 2020. március 9. LINK
  10.  Fábián-Berta Beatrix - a Koronavírus a rendszer része (Biologika Deutschland). LINK
  11. A koronavírus pánik egyre fokozódik hazánkban is! Mézbarlang. 2020. február 25. LINK
  12. A gyógyszerész kamara budapesti elnöke: Én írtam a koronavírus-tájékoztatót (ami megegyezik egy kamu lánclevéllel). Index. 2020. február 28. LINK
  13. Lenkei: Higgadtan és tudományosan a koronavírus-járványról. Facebook. 2020. március 10. LINK

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr7215514332

JoeP · http://mivanvelem.hu 2020.03.11. 16:26:48

>Meg hát a templomokon is van villámhárító.
Én ezt egy vita hevében konkrétan meg is kérdeztem egy esperestől. Azt válaszolta, hogy a világi hatalom - konkrétan a kormány - rendelete alapján X méter felett kötelező. Ő nem szereltetne fel ilyesmit, de muszáj.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.11. 17:42:05

@JoeP: Egy gyors Gugli és találni nem is kevés esetet, amikor valahogy mégiscsak az Úr házába csapott a delej... gondolom voltak gondok a Tízparancsolat betartásával.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2020.03.11. 18:48:06

A pálinka annyira nem hülyeség, mert fertőtleníti a szájat, garatot, nyelőcsövet, és miután bekerült a véráramba, onnantól mindenütt ott van, még az agyban is (áthatol a vér-agy gáton, amire sok gyógyszer sem képes, ugye?!).
Persze, ha már annyi vírus van a szervezezetben, mint égen a csillag - elég a Tejút is! - akkor azért nem lesz elég, de talán gyérítheti őket. Oksí?

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.11. 18:57:24

@Kara kán:
A fertőtlenítő hatáshoz megfelelő koncentráció kell. A szervezeten belül hamarabb kapsz alkoholmérgezést, mintsem az antimikrobális hatáshoz szükséges koncentrációt elérnéd.
Ugyanakkor a pálinka nem fertőtleníti az orrüreget, a légcsövet és a tüdőt...

wwolf 2020.03.11. 19:13:55

A valodi palinka minimum 60%-os, ami a minimum alkohol tartalom amit fertotlenitesre lehet hasznalni. Sajna a boltkoban amit palinkanak hivnak (40-44%-os, vizezett cucc) annak semmi koze a valodihoz.

wwolf 2020.03.11. 19:16:45

Belsoleg termeszetesen nem fog fertotleniteni, mert ha a verednek a 60%-a alkohol, akkor vagy halott vagy, vagy üvöltô fáklya.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2020.03.11. 19:34:59

Na, várj!
Hígíthatod, de attól még alkohol az. Lehet nem tud elpusztítani mindent, de valamennyit.
Na, ne mondj olyat, hogy nincs a tüdőben, mert akkor az alkoholszonda semmit nem érne!

Crip Lee 2020.03.11. 19:37:35

@Meleg Sándor: haaat az orrot visszafelé fertotlenitheti

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.11. 20:08:24

@Kara kán:

A szonda igen kis koncentrációban kimutatja az alkoholt, akkor még nincs kimutatható fertőtlenítő hatása.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.11. 20:30:38

Azt az acsai háziorvost, aki a homeopátiát javasolta a vírus ellen, egy életre el kellene tiltani az orvoslástól.

gigabursch 2020.03.11. 20:38:50

Ennyi mindennek utánajárni...
Perverz vagy!

:-)

Ezüstvándor Arion 2020.03.11. 22:06:01

Ami tényleg működik, az a cink, mert az immunsejtek szaporodásában és felprogramozásában vesz rész.
Az echinácea, mert a felsőlégutakban segít megfogni a kínai náthát, nem jut le az alsó traktusba.
A d--vitamin viszont tényleg jó, csak nem kell giga dózisban szedni. Ellenben a 10.000 NE nem giga hanem normál dózis a tél végén!!

A meditáció és relaxáció is fontos, mert a stressz viszont erősen csökkenti az immunfunciókat.
és az alvás, sok és jó minőségű.
Na megyek is Morpheus karjai közé vetem magam!

biohouse 2020.03.11. 23:32:02

szimpatika.hu/cikkek/6956/6_het_alatt_kiurul_szervezetunkbol_a_dvitamin : „A D-vitamin-szint 37,5–50 nmol/l-ről 75–100 nmol/l-re történő emelése a rendelkezésre álló adatok alapján az influenzás megbetegedések számát 90%-kal (!) csökkentené” – hívja fel a figyelmet a télvíz idején különösen aktuális, kevésbé ismert hatásokra is a Magyar Primer Prevenciós Orvos Egyesület közreműködésével készült hazai konszenzus a D-vitamin szerepéről."
Ugyanez ebben a videóban is: www.youtube.com/watch?v=TDs5g4Bl9jw&t=349s Aki azt mondja, hogy ez hóhányás, bizonyítson.
Az biztos, hogy a C-vitamin sem árt, és ha csak 10% csökkenne a fertőzés, a betegség időtartama, valamint a halálozások száma, már megérné. Itt lenne az ideje kísérletezni! Pl teljes Borsodban vitaminosztás, aztán meglátjuk mit mutatnak a végén a statisztikák! 650 000 ember él itt, egy 45 napos 2x1500mg C-vitamin + 2x 3000NE D -vitaminos kísérlet 2 milliárd forintba kerülne. Potom pénz!

Antibb 2020.03.12. 00:29:38

"Viszont esetleg túl is adagolhatjuk magunkat, pl. a napi 100-150 000 egységnyi D vitamin már azok szerint sem feltétlen jó ötlet, akik azért nem zárkóznak el a nagy dózisú beviteltől (a felnőtteknek javasolt bevitelnek ez kb. az 50-75-szerese)."
A 50-75 szeres mennyiség említése finoman szólva csúnya jópofiság az Ön részéről. Olyan mintha az ajánlott napi 3 liter víz helyett 150 liter vizet ajánlanának, azok akik azt mondják a 3 liter vizet lehetne növelni. Nem ezt mondják, lásd "Biohouse" hozzászólását.

szánmonoxid 2020.03.12. 02:33:26

@wwolf:
Ez faszság.
55% fölött már nem érzed a pálinka ízét, csak azt, hogy éget. Nem véletlen, hogy a pálinkafőzdék sem adhatnak ki 55%-nál erősebbet a főzetőknek. Senkinek. A haverod haverja nagyapjának sem, akitől ezeket a baromságokat hallottad.
A pálinka 45-55% közötti alkoholtartalmú.

@Ezüstvándor Arion:
Szintén faszság.
Napi 2000-3000 NE D-vitaminnál többet nem ajánlott bevinni (tél végén sem, a telet kivéve meg még ennyit sem, érdemesebb kimenni napi fél órát a napra), mert zsírban oldódó vitaminként halmozódik a szervezetben, és túladagoláshoz vezet.

@Antibb:
Napi 150 liter vizet nem tudsz meginni, mert belehalsz egy nap alatt.
Az ajánlott D-vitamin-adag 50-75-szörösét viszont simán be tudod vinni, mert még mindig csak milligrammokról van szó (1000 NE D-vitamin = 25 mikrogramm, ha jól emlékszem - ennek a százszorosa is csak 2,5 milligramm, még olívaolajban feloldva is kevesebb mint 1 evőkanálnyi).
C-vitaminból az 1000 NE 50 mg. Még az is kis mennyiség egy ember napi tápanyagbevitelének tömegéhez képest, pedig 2000-szer akkora a tömege, mint a D-vitaminból ugyanennyi NE.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.12. 05:42:41

@biohouse:

Csak jelzem, hogy akut járványhelyzet van, egy ilyen kísérlet elméleti megszervezése sem feltétlen lehetséges, első sorban azért, mert kontrollcsoportot nem tudunk kijelölni.

Ilyen kutatás talán még influenzára sincs... a 90%-os csökkenés erősen hipotetikus.

Nem mellesleg vannak markáns összefüggések a koronavírusra való fogékonyságban, ezt már statisztikailag leírték: életkor, krónikus betegségek, dohányzás, bár itt ez utóbbi is már csak kis súllyal számolandó. A krónikus betegségek aránya egyébként korrelál az életkorral, szóval lehet, előfordulhat, hogy nem függetlenek egymástól.

informationisbeautiful.net/visualizations/covid-19-coronavirus-infographic-datapack/

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.12. 05:47:30

@MAXVAL bircaman közíró:

Ezek szerint az idős olaszok nem elég vallásosak... :) vagy szereti őket az Úr és sorban magához szólítja őket...

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.12. 05:55:43

@wwolf:

ja, jut eszembe: Kínában talán 38-an haltak meg, mert alkohollal próbáltak belsőleg fertőtleníteni, de egy jóakarójuk miatt etil helyett metil-alkoholt kaptak...

biohouse 2020.03.12. 07:47:39

@Meleg Sándor: Kontroll csoport? Hülye vagy? Ott a többi megye, pontosan 18, + Budapest.
Gondoltam belekötsz majd az árba, költségekbe, logisztikába, ezekről valóban lehet vitatkozni.
"A 90% erősen hipotetikus". Én küldtem két linket, ha dr Toldy Erzsébet szerinted egy hipotetikus alkat, akkor mi nem az? Légy szíves bizonyítsd, hogy ez hipotézis! És mi bajod egy 2-5 milliárdból megvalósítható kísérlettel, amikor százmilliárdok fognak most elúszni?

Pirx 2020.03.12. 08:20:53

@biohouse:
Magyar Primer Orvosi Prevenciós Egyesület honlapja, saját linkjük szerint:

This site can’t be reached
primerprevencio.hu’s server IP address could not be found.

Try running Windows Network Diagnostics.
DNS_PROBE_FINISHED_NXDOMAIN

Pirx 2020.03.12. 08:22:22

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor ezért volt annyi devizahitel!

Pirx 2020.03.12. 08:59:57

@MAXVAL bircaman közíró: Mint a vallások általában. Persze soha nem arra válaszol, amire kéne, mert arra niincs válaszod. :)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.12. 09:04:55

@biohouse:

Nem vagyok hülye, de a fertőzések gyakoriságában a megyék között legalább egy tucat olyan tényezőt fel tudok sorolni, ami szignifikánsan összefügg a fertőzési gyakorisággal.

biohouse 2020.03.12. 09:38:30

@Meleg Sándor: @Pirx: Nem néztem a honlapjukat, a Toldy Erzsébet videót ismertem, annak kerestem gyorsban egy írott idézetet. Sajnos erre nincs most több időm nincs. Viszont most jöhet a Toldy szakmai kritika is! Come on!
Meleg Sándor: felsorolod, hogy mi mindent tudsz, csak nem írod le. Én hasból a legszegényebb megyét írtam, mert ott segítene a legtöbbet. Akkor legyen másik, legyen ez egy szakmai kérdés. A homeopátiát, pálinlát, az imát, egy lapra teszed a vitaminokka... ez akkora dilettantizmus, hogy szóhoz nem jutok. De látom: te tévedést soha nem ismersz el. Egy valamit azért kérdeznék. Amennyiben a 90% túlzó az influenzánál, és csak 1%-kal kevesebb ember betegszik meg, 1%-kal rövidebb a gyógyulás, és 1%-kal kevesebb a halálos áldozat, és egy százalékkal lesznek kisebbek a költségek, nem ér meg egy tudományos kísérletet?

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.12. 10:18:51

@biohouse:

"csak nem írod le" - odatettem a forráslinket.

Vitaminok: egy videó alapján mondod, hogy milyen hatásosak lehetnek?

Megérne egy tudományos kísérletet, de most akut járványhelyzet van. Folyamatosan megy az adatok elemzése, de ilyenkor nem lehet megfelelő körülményeket biztosítani a kísérletezéshez (vagy ha lehet, azt csak nem etikus feltételek mellett).

Amit nem említettem: pl. adott megye közlekedési helyrajza simán felülüti a vitamin befolyásoló erejét, nagyobb népsűrűség. lakossági mobilitás, egészségügyi ellátások gyakorisága önmagában durva torzító tényező, amit csak sok százezer betegnél lehetne statisztikailag kiszűrni.

A vitamin ellátottság egyébként sem úgy működik, hogy ha több, akkor jobb. Ha a D-vitaminnak lenne markáns prevenciós hatása, akkor délen jóval kevesebb fertőzésnek kellene lenni (napsütéses órák és egyebek miatt).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.12. 10:39:50

@Pirx:

Mindenre van válaszom.

A vallás nm hisztéria, hanem a lélek tápláléka.

dedoca eder 2020.03.12. 10:59:35

@MAXVAL bircaman közíró: mondd ezt azoknak akiknek már nincs már lakásuk / házuk, csak 30-50 milliós adósságuk

cselaxi 2020.03.12. 15:31:58

Kollégám homeo-izé... Fűben, fában az orvosság, meg az agykontrollban (!). Amikor beteg, ezt elmondja naponta 10-15-ször....közben pedig a fiókból "eszi" az antibiotikumot, ami MÉÉÉÉREEEEG!!!

Munyi cica 2020.03.12. 20:52:51

A februári Patika Magazinban, amit gyógyszertárak adnak ki, torokfájásra többféle kezelést javasolnak, első pontban homeopátiás bogyókat, alatta a nagy reklám ilyen cuccra.... amíg még a patikák is szabadon reklámozhatják, ajánlgathatják, nem várható érdemi változás, mert a jó nép
bekajálja, ha a gyógyszertár hirdeti, hát az csak jó lehet :-(.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.13. 00:40:01

@Munyi cica:

100-as IQ fölött azért kevesen "kajálják be".

eßemfaßom meg áll 2020.03.13. 07:10:31

@cselaxi: "Kollégám homeo-izé... Fűben, fában az orvosság, " A homeoizé nem fübenfábanorvossággal "gyógyít" hanem a hatóanyag rázogatott "emlékével". Fübenfában tényleg szoktak lenni hatóanyagok amik hatnak.

cselaxi 2020.03.14. 01:04:51

@eßemfaßom meg áll: Amúgy valóban. Akkor ő a rázogatós (de assz'em értetted...).

eßemfaßom meg áll 2020.03.14. 08:16:21

@cselaxi: igen, csak gondoltam megemlítem, a többség default keveri a homeopátiát a gyógynövényekkel pedig a rázogatva okosított emlékezővíz cukorbogyóra cseppentve meg a kamillavirágzat főzete két külön világ.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.14. 11:07:31

@eßemfaßom meg áll:

Nem értem, miért vagy ilyen ellenséges a hopeopátiával szemben. Tudományosan is bizonyított tény, hogy a víz valóban emlékszik arra, milyen vegyület volt benne.

Igaz, nem sokáig, max. néhány pikoszekundumig. :DD

Munyi cica 2020.03.15. 15:26:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Hát remélem :-) is, meg hogy egyre kevesebben veszik, bár amennyi ott áll a polcokon a gyógyszertárban.....

JohnyMclaine 2020.03.15. 21:29:41

Üdv!
Aki sokat sportol, dolgozik annak indokolt e vitamin kiegészítő? Pubmeden stb nem találtam erre kutatást, ez nagyon erdekelne..
Illetve azt mondják ezen a hosszúsági fokon nyáron sincs elég d vitamin a napfényből, télen kötelező, de nyáron?

Cink:ugyt

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.16. 14:05:58

@biohouse:

Ha utadba esik, dobj már be linket arról, hogy milyen hatással van a Covid-19-re a d-vitamin preventív adása...

a cikk egyébként egy helyen említi, hogy a fertőzésekkel szembeni védekező immunválaszt fokozza a D-vitamin, de abban a részben épp az autoimmunitásról volt szó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.16. 14:23:59

Az immunrendszerrel kapcsolatban valamit nem értek. Az olvastam, hogy a klorokinnak azért tulajdonítanak némi védő- ill. megelőző hatást a koronavírus okozta tüdőgyulladás ellen, mert enyhe immunszupresszáns, és ezzel gátolja a tüdőgyulladás kialakulását.

Miközben úgy tudjuk, hogy az erős immunrendszer véd meg leginkább a vírus ellen.

Nyilván csak látszólagos az ellentmondás, de szeretném megérteni, hogy is van ez.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.16. 15:38:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Az immunrendszerrel kapcsolatban a legrosszabb, hogy mindenki erős meg gyenge szavakat használ. ilyen gyakorlatilag nincs, ez egy piszok összetett rendszer, aminél ez egyszerűen nem értelmezhető. Van, amikor épp blokkolni kell ahhoz az immunrendszert, hogy másik helyen tudjon rendesen működni meg ilyenek...

laszlos 2020.03.23. 05:00:52

A bükki füvesembert hagyjátok ki ebből mert többször hangoztatta a lánya hogy NIncS RÁ OLYAN GYOGYNÖVÉNY AMI HAT RÁ!!!!!!!!! TÖBB SORON HANGOZTATJA Í NEM HITELES AMIT ITT ÍROGATTOK!

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.23. 07:12:55

@laszlos: Ezt írja meg azoknak a portáloknak is, amik visszaélnek a nevével.

Ezüstvándor Arion 2020.03.24. 14:23:26

@szánmonoxid: A study-k szerint napi 60.000 NE fogyasztása sem okoz panaszt. Nem hogy mérgezést, vagy túladagolást, PANASZT sem okoz.
(természetesen A és K vitaminnal együtt fogyasztva)

És mégis hogy a francba lenne elégséges szint a 30ng/ml?
A study-k szerint az optimális szint 80-től felefelé van.
de télen 2000NE-vel a 20-at se éri el egy csomó ember. Ami meg nagyon deficiens!

El kell felejteni, hogy a D-vitamin mérgező!
Sőt azt is el kell felejteni, hogy vitamin.
Nem vitamin, hanem hormon.

Hogy akarsz nem beledögleni a COVID-ba ha a T-killerek üzemanyaga a D-vitamin? Ha a dendritikus sejtek felprogramozási képessége drasztikusan lecsökken ha a D-szint beesik kb 40 alá?
Arról nem is beszélve, hogy 39 gén működése szabályozza a kolekalciferol anyagcserét és ezek közül bármelyik hibás az már kolekalciferol hormon rezisztenciához vezet.

Zárszóként, meg a napozás jól hangzik, de a bőrből kioldható forró vízzel és szappannal a termelt kolekalciferol. Vagyis 0 azaz nulla is lehet a szintézis. (Pláne hogy csak UVB hatására szintetizálódik, amit kerülni ajánlanak)

Le vagy maradva a D-hormonból kb 10-15 évet szánmonoxid.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.24. 15:30:40

@Ezüstvándor Arion:

Szeretném jelezni, hogy a D-vitamin hype kezdete óta brutálisan emelkedett a jelentett D-vitamin mérgezések száma az USA-ban. 2015-ben több, mint 7 ezer esetet jelentettek, 10 év alatt ez több mint tízszeresére nőtt (Jó is hogy feljött, nézem a friss adatokat)

Előtte az A-vitamin volt a vezető, de most az összes vitamin együtt nem ad annyi esetet, mint a D-vitamin önmagában.

kamugyar 2020.03.24. 16:25:04

@Meleg Sándor:
cuki számok. lehetne akkor a d vitamin a fájdalomcsillapítóknak a pici babája mondjuk.
www.informed.hu/betegsegek/pharmacology/otszorosere-nott-a-halalos-gyogyszer-tuladagolasok-szama-az-egyesult-allamokban-183253.html
www.pharmindex-online.hu/hirek/gyogyszertuladagolas-az-usa-ban-tenyek-adatok
ezek ellen még soha nem olvastam egyetlen írásod sem!
vagy maradjunk annyiban h hülyék ezt is azt is alkalmazhatják rosszul?
a gond h még mindig ott marad nekünk az kettő esetszámai közti bődületes eltérés. a reklámokból mégis a fájdalomcsillapító promózása folyik inkább. minden szarra azt vesznek be az emberek mint ha m&m cukorka lenne.
várnék erről is végre egy kritikus bejegyzést. nem kicsit nagyobb probléma :)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.03.24. 18:48:56

@kamugyar:

"hülyék ezt is azt is alkalmazhatják rosszul?" - persze. De a mérgezéses esetek száma pont akkor szaladt meg, amikor kapott a vitamin egy nagy hype-ot.

A gyógyszeres mérgezéseket szintén táplálják hasonló jelenségek, ez az én magán-kattanásom, de a gyógyszerreklámokat egy az egyben betiltanám minden formában, erről majd egyszer külön fogok írni, ha nagyon felidegelem magam... eddig azért nem írtam, mert azért én mégsem vagyok gyógyszerész és titkon él bennem a remény, hogy ezt megteszik helyettem.

Ennek hiányolása jogos.

Ezüstvándor Arion 2020.04.04. 14:16:01

@Meleg Sándor:
Amerika sose számított ilyenekben.
Elég jártas vagyok amerikanisztikában, a tapasztalataim alapján az, hogy az USA-ban emelkedett a D-vitamin mérgezések száma az a világ többi részének nem számít érvnek.
Mert az amerikaiak átlagban rettentően ostobák, gondolkozni képtelenek. Erre húzzuk rá a kényszeres magamutogatást és versengést, valamint beteges figyelem hajhászást.
Így nem meg lepő, hogy az ajánlott D-A arány, D-K együttes, D+Mg helyett teljesen ostobán nekiállnak 100.000iu-t beszedni és ez terjed.
Ez az átlagra igaz.

Népességileg viszont a kóros D-hiány csökkent.
Ami nagyon jó.

és arra hajlandó vagyok hogy a napi 10000NE bevitel állításomat kicsit módosítsam. Hiszen nem a bevitel hanem a bent lévő számít.
Szóval az optimális szint fenntartásához szükséges bevitel kell.
Az optimális szint meg minimum a 80.
napi 2000-3000NE bevitellel éppen csak be lehet tornászni a 35 feletti zónába a D-szintet. Ami a kóros hiány küszöbe.
Mégis mi a cél? A minimum vagy az optimum???

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2020.04.07. 11:25:36

@Ezüstvándor Arion:

"amerikaiak átlagban rettentően ostobák, gondolkozni képtelenek" - bármely más ország fogyasztóinak jelentős része ugyanez.
süti beállítások módosítása