A 2014. novemberében elemezgetett tv-vita után gondoltam, érdemes lenne az ott felmerült kérdésekkel egy kicsit részletesebben foglalkozni - megér a téma némi eszmefuttatást. Vitaindító jelleggel most néhány tételben folytatjuk - a többit meg majd meglátjuk.

A természetes gyógymódokról élő képünk sok tekintetben téves elképzelésekre épül.

FOGALMI ZAVAROK

Az első dolog, amivel érdemes foglalkozni, az a használt fogalmak széles köre. Itthon általában a természetgyógyászat kifejezés terjedt el, ennek megvan a maga megfelelője angol (naturopathy) vagy német (Naturheilkunde) nyelvterületen is. Szakmai szövegekben viszont sokkal elterjedtebb az alternatív és/vagy komplementer medicina kifejezés (complementary and alternative medicine – CAM). Maga a természetgyógyászat kifejezés sem teljesen helyénvaló, hiszen a ma elérhető kínálatban már bőven vannak olyan módszerek, amiknek semmi köze sincs a „természetesség” fogalmához, gondolok itt pl. a kvantumhalandzsa elven működő berendezésekre, a különböző lámpacsodákra és még számos olyan eszközre, módszerre.

VISZONY AZ ORVOSLÁSHOZ

Külön vita lehet az alternatív és komplementer fogalmak használata körül. Annak ellenére, hogy a gyűjtőfogalom szintjén együtt fordulnak elő, nagyon fontos tisztázni a különbséget, már csak a hivatalos orvoslással kapcsolatos viszony tisztázása miatt is. A komplementer medicina lényege, hogy a jelenlegi orvoslás módszereit, eszközeit kiegészíti. Elismeri és elfogadja a hivatalos orvoslást, de egyes területeken úgy véli, ki tudja azt valamilyen módon egészíteni, javítva ezzel a gyógyítás hatékonyságát, csökkentve a nem kívánatos hatásokat. Az alternatív orvoslás viszont a hivatalos orvoslás helyett, annak alternatívájaként lép fel, ennek alapja az, hogy a hivatalos orvoslás eredményeit, módszereit, alapelveit nem fogadja el, saját szervező elve attól gyökeresen és összeegyeztethetetlenül eltér (pl.TCM). Nem igazán terjedt el, de előfordul még az integratív medicina kifejezés is, ami a konvencionális orvoslás és a kiegészítő/alternatív módszerek szintézisére törekszik, tartalmilag ez a komplementer medicina fogalmával van közeli rokonságban.

A komplementer és alternatív gyógyászat körébe sorolt módszerek listája igen terjedelmes, ráadásul nem igazán lehet bennük közös jellemzőt találni. Az összevetés során jogi-etikai, szakmai-tudományos, gazdasági szempontból is vizsgálhatjuk az egyes módszereket és azok alkalmazását. Az is előfordul, hogy adott módszer teljesen más módon definiálja saját viszonyát az orvostudományhoz, mint fordítva. Látható, hogy ez egy elég bonyolult ügy, nehéz ebben általános érvényű igazságot kimondani. Ha végignézünk a mai kínálaton, vannak a konvencionális egészségüggyel egészen agresszív módon szembenálló irányzatok (pl. a Hamer féle Új Germán Medicina), de vannak a hivatalos orvoslásba szinte beolvadó területek is (gyógynövény alapú étrend-kiegészítők használata). Több módszer a mai orvostudomány határterületein helyezkedik el (gondolok itt egyes alternatív masszázs és mozgásterápiára) mások egyértelműen azon kívül helyezkednek el.  Ilyen megközelítésben a CAM módszereket korántsem lehet egységesen kezelni.

GYÓGYÍTÁS MINT "PRIVILÉGIUM"?

Az ATV vitaműsorban Taraczközi István egyik kritikus hozzászólása arra vonatkozott, hogy a gyógyítás tevékenysége egy zárt orvosi „kaszt” kiváltsága, előjoga. Ezt a kifogást azért is érdemes közelebbről megvizsgálni, mert ez egy általános ellenérv a hivatalos orvoslással szemben. Végül is, miért ne gyógyíthatna bárki, aki késztetést érez magában erre?

Nagyon fontos tisztázni, hogy az orvosok (és más egészségügyi szakdolgozók) gyógyítási "előjoga" több éves képzésre, vizsgák teljesítésére és meghatározott szakmai gyakorlatra, folyamatos továbbképzésre épül. Eltekintve attól, hogy az orvosképzésnek megvannak a maga problémái, még mindig ez a legjobb módszer arra, hogy gyógyításra alkalmas tudásanyaggal, tapasztalattal felvértezett szakembereket juttassunk az ellátórendszerbe. Nem kizárt, hogy valaki önmagától eljut a tudásnak arra a fokára, hogy az egy orvoséval összevethető legyen, de ennek igen kicsi az esélye és abban biztosak lehetünk, hogy a legtöbb (nem orvosi végzettségű) természetgyógyász messze van ettől a tudásszinttől. Gyakorlatból tudom, hogy természetgyógyász képzésben a tananyag mélysége messze nem éri el egy középfokú egészségügyi szakmához szükséges szintet, ez pedig alapból nagyon szűk kompetencia határok közötti működést tesz lehetővé - tekintettel ara, hogy egy-egy CAM módszer tananyaga sem mélyíti kellő mélységben tovább az alapvető anatómiai, élettani, kórélettani ismereteket.

Azért gondoljunk bele: például ha az elektromos berendezések szerelését a villanyszerelők „privilégiumaként” tekintenénk és mindenkit felhatalmaznánk arra, hogy saját maga kezdjen elektromos berendezéseket bütykölni, mi lenne abból? Vagy ha a 25 órás villanyszerelő gyorstalpalókon részt vettek elkezdenék kritizálni a hiányos tudásuk miatt a villamosmérnököket?

 Klasszikus, de találó...

GYÓGYÍTÁS ÉS PÉNZ

Nagyon furcsa az a helyzet, amikor a gyógyítás és a pénz kapcsolata szóba kerül, ez az a terület, ahol igazán elszabadulnak az indulatok. Alapvetően a piacgazdasági rendszer arra épül, hogy minden termékért vagy szolgáltatásért cserébe valakinek fizetnie kell, ez fedezi az előállítás költségeit, jó esetben pedig némi pénz is marad ebből (ez a haszon). Ez minden létező ágazatra igaz, beleértve az egészségügyet is.

Általános kritika a hivatalos egészségügy irányában, hogy drága, nem elég költséghatékony és hogy a profitorientált résztvevők (gyógyszergyárak) érdekei befolyásolják az ellátást. El kell ismerni, a modern egészségügy egy elég drága dolog, mind az infrastrukturális mind a működtetési költségei magasak. Általában véve a jóléti államokban viszonylag nagy összeget költenek erre a célra (az OECD államokban a GDP 6-12%-át), s ennek döntő részét az állami költségvetés fedezi, másik része a lakosság közvetlen és közvetett kiadásaiból áll össze. Nem mellesleg ez önmagában egy egészen jó befektetésnek tűnik, mert van összefüggés az egészségügyre fordított pénz és a várható élettartam, illetve az életminőség más indikátorai között.

Országok elhelyezkedése a születéskor várható élettartam és az egy főre eső egészségügyi kiadások alapján. Minél "gazdagabb" egy ország, annál többet költ egészségügyre és annál tovább élnek a lakosai - nagyjából ennyi (Health at a Glance - OECD)

Látható, hogy ha az egészségügyi ellátás nélkül várható élettartamtól indulunk, viszonylag kis befektetéssel (1000 dollár/fő/év) jelentősen fel lehet tornászni a lakosság várható élettartamát. Viszont kb. 75 év felett minden év egyre többe kerül, a várható élettartam 75-ről 85 évre emelésért gyakorlatilag 10-szer többet kell kifizetni, mint a 65-ről 75 évre való emelésért. Ezt az államok és állampolgárok jelentős része nem tudja megfinanszírozni – és ebben nincs benne az életkor emelkedéséhez kapcsolódó egyéb kiadások összege pl. a szociális típusú kiadások drasztikus emelkedése. Egyébként, hogy mennyit is számít az orvosi ellátórendszer kiépítettsége, érdemes megnézni itt - mondjuk Angola és Németország adatainak összehasonlításával.

A diagram másik nagy tanulsága (mellékhatása), hogy cáfolja az ember természetszerű hosszú életének legendáját. Úgy tűnik, hogy a biológiai plafon átlagban valahol a 80-85. életév körül lehet (az egészséges élettartam ennél kb. 10-15 évvel rövidebb), ami messze elmarad az alternatív rendszerekben hirdetett 100-120 és még hosszabb, döntően betegségek nélkül leélhető élettartamtól. Igen, vannak emberek akik eléldegélnek 100-120 évig, de számuk a jelenlegi orvosi ellátás mellett is  elhanyagolható - ez semmiképpen nem terjeszthető ki a társadalom egészére. A tény az, hogy 65 év felett elindul egy jelentős funkcionális visszaesés az emberi szervezet működésében, amit az orvoslás képes enyhíteni és késleltetni, de azt nem tudja megakadályozni. Tévedés ne essék, a CAM sem tud jobb eredményeket e téren felmutatni, maximum eldugott hegyi törzsekről szóló városi legendákkal hitegeti a célcsoportot.

Vissza az anyagiakhoz: a CAM módszerek ezzel szemben látszólag olcsóak és költséghatékonyak. Látszólag. Az állami kiadások oldaláról nézve valóban olcsó, hiszen a legtöbb CAM módszer nem kap állami támogatást. A CAM rendszereket alapvetően a felhasználói oldal finanszírozza közvetlen kifizetés formájában vagy nem állami egészségbiztosítási konstrukciókon keresztül, ilyen formában nézve a CAM egyáltalán nem olyan olcsó dolog. A gazdasági hatékonyság pedig már egy újabb kérdés – vajon amit CAM kínálatban kapunk, az valójában arányban áll-e a kifizetett összegekkel, pl. ha 1.000 Ft-ot fordítunk fájdalomcsillapító készítményekre, akkor a homeopátiás, a gyógynövényes vagy valamelyik hagyományos készítmény ér el jobb hatást?

A KUDARC-ÉLMÉNY

Szintén fontos tétel a „hivatalos orvoslás kudarca” című érvcsoport, ami a nevezett műsorban többször előbukkant, és fontos erről beszélni.

A kudarc-élménynek van egy szubjektív (élmény jellegű) és egy objektív (mérhető, tényszerű) oldala. Az objektív oldal egyszerű dolog: az orvostudomány nem mindenható, nem képes minden egészségügyi problémát teljes hatékonysággal megoldani – ez olyan tény, amit senki sem tagad le. Vannak területek, ahol kifejezetten jó eredmények vannak, máshol rosszabbak – az biztos, hogy ezen a téren nagyon komoly előrelépések voltak. A szubjektív kudarc-élmény egy bonyolultabb jelenség, ez nagy részben a felhasználói szemléletből épül. A mai betegek alapvető hozzáállása az, hogy „beteg vagyok, az orvos/gyógyszer pedig gyógyítson meg” – piacgazdaság van, ha fizetek, kapjak érte megfelelő szolgáltatást. Azokban az esetekben, ahol ez lehetséges (fertőzések, traumatikus esetek, akut egészségügyi krízisek elhárítása), a mai orvostudomány hihetetlen sikereket ért el, a várható élettartam növekedése nagy arányban erre vezethető vissza. A „kudarc” érv tipikusan az un. életmódi megbetegedések területén jön elő, ahol az egyéni életvitel szerepe jelentős kockázati faktort jelent: a szív-érrendszeri, a daganatos betegségek, 2-es típusú cukorbetegség és szövődményei, stb.. Ezekben hosszú, évtizedes egészségkárosító életmód eredményeit kellene az orvosoknak megoldani, sokszor az adott páciens együttműködésének hiányában - ez azért józan ésszel belátható módon irreális elvárás, ráadásul a beavatkozási kapacitás az orvostudomány részéről korlátozott, hiszen az életvitel független az ellátástól.

De ha komolyan vesszük a számszerűsített adatokat, akkor maga a kudarc még ezeken a területeken sem igaz, sőt a fentiek ellenére egészen jó eredményeket ért el az orvostudomány.

Nos, az OECD adatok alapján nem csak a rákos halálozások csökkentek az elmúlt két évtizedben, de hasonló tendencia figyelhető meg a cerebrovascularis halálozás (pl. stroke) és a cardivascularis halálozások esetében is.

Az alternatív gyógyászat nagy részben erre a területre, az un. civilizációs megbetegedésekre összpontosít, a fő „marketing elem” arra épül, hogy az életviteltől függő megbetegedések terén az orvostudomány kudarcot vallott, képtelen érdemi eredményeket elérni – de bezzeg a CAM módszerek rendelkeznek azzal az ősi/titkos/elhallgatott/stb. tudással, amivel ők tudják kezelni a helyzetet.

A fenti tétel megítéléséhez az életviteli megbetegedések számának megugrása mögötti okokat kell megérteni, ami önmagában több tényezőből ered.

1. Eltűntek a korábbi korokra jellemző megbetegedések/halálokok (fertőzések, traumák, mérgezések, stb.) - az általuk hátrahagyott űrbe pedig betódultak az életvitellel kapcsolódó megbetegedések. Más megbetegítő tényezők háttérbe szorulásával az életviteli tényezők szerepe felértékelődött, nyilván ez hozzájárult a megbetegedési és halálozási statisztikákban szereplő emelkedésért. Itt meg kell jegyezni, hogy ezek korábban is léteztek, csak a „konkurencia” eltűnésével nagyobb teret kaptak.
2. Az élettartam növekedése szintén a civilizációs megbetegedéseknek "kedvez". A daganatos megbetegedéseknél eleve komoly kockázati faktor az életkor - minél többen minél tovább élnek, annál több lesz a rákos megbetegedés.
3. Jelentősen bővült az ismeretanyagunk, javult a diagnosztika. Még 50 éve azért a betegségek jelentős része diagnosztizálatlanul maradt vagy nem érte el az aktuális diagnosztikai kritériumok szintjét. A fő megbetegedésekre ma már vannak kiépült szűrőhálózatok, az esetek többségében korai stádiumban megtörténik a felismerés - ez önmagában generál egy erős emelkedést sok megbetegedés esetében.
4. Az életvitel tényleges megváltozása valóban jelentős hatással van a megbetegedésekre, s e téren a „civilizáció” elég rossz hatással volt az emberiségre. Nagy mennyiségű, rossz összetételű táplálék, drasztikusan visszaeső fizikai aktivitás, alkohol, dohányzás, napfénymentes környezet, szennyeződéseknek való kitettség - lehetne még sorolni azokat a tényezőket, amiben valóban rosszabbul állunk.

Ehhez adódik, hogy az ellátórendszer működéséből fakadóan van egy diszkomfort érzés a felhasználók (és az egészségügyi dolgozók) körben is. Az elvárás továbbra is az, hogy a kedves páciens az orvoshoz besétálva, tüneteiről és panaszairól rövid és objektív képet festve azonnali pontos diagnosztikát és hatékony, kis erőfeszítést, minimális kellemetlenséget jelentő terápiát kapjon, plusz kellemes környezetet, barátságos és figyelmes, egyéni problémákra érzékeny ellátószemélyzetet. Számtalanszor elhangzik a CAM képviselői részéről, hogy a konvencionális orvoslás embertelen, a betegségre fókuszál és nem az emberre – és ez így van, a hazai ellátórendszer „sajátosságairól” meg ne is elmélkedjünk. Ellentétben a CAM lényegében az érdemi hatást pont a hiányzó komfortérzet pótlásával teremti meg (nagy átlagban), bár a természetgyógyászat egyes esetekben nagyon is igyekszik az orvosi ellátórendszer jellemzőit másolni, ezzel is legitimálni magát.

Gondolom, mindenki rájött, hogy ez nem egy átlagos házi orvosi rendelő várója (forrás).

EGYÉNI TAPASZTALATOK VS. IGAZOLT TÉNYEK

Ha a kudarc-élmény szóba került, beszélni kell a CAM sikerekről, melyek alapvetően erősen jelen vannak a témával kapcsolatos vitákban. Nyilván itt a legtöbb esetben az anekdotikus érvelésről van szó, melyek korlátozottan és nagy óvatossággal használhatók fel. Személy szerint én nem vonom kétségbe, ha valaki a gyógyulásáról beszámol, mert egy szubjektív élménnyel nem lehet vitázni: ha jobban érzi magát, akkor nyilván így van és ennek örülök (és a gyakorlatban jómagam is láttam-tapasztaltam ilyet).

Azt azonban szem előtt kell tartani, hogy az anekdotikus történetekkel van több gond is:

1. Egy módszer eredményességének és hatékonyságának igazolásához nem elegendő szórványos pozitív esetek felmutatása. A "puding próbája" a kontrollált kísérlet, amihez megfelelő méretű, összetételű minta, precízen lefektetett és betartott kivitelezési szabályok kellenek - és ez az a szint, ahol a legtöbb CAM módszer elvérzik. A tudományos publikációkban vannak esettanulmányok, de az nem keverhető össze az anekdotikus történetekkel.
2. Az anekdotikus történetek pozitív irányban torzítanak: a sikerek kiemelésével a hatástalan, esetlegesen negatív hatású események eltűnnek (kivéve, ha a konkurenciáról van szó, mert akkor inverz hatást tapasztalhatunk).
3. Egyedi eseteknél nagyon nehéz eldönteni, mennyire az adott CAM módszer hatására jelent meg a hatás és mennyiben vezethető ez vissza más tényezőkre (pl. az eredményt befolyásoló pszichés hatások széles körére, más gyógyhatásokra, a szervezet spontán gyógyulására, stb.). Az anekdotikus esetek dokumentálása nagyon felületes és szelektív, csak a legritkább esetekben van arra lehetőség, hogy ilyen kérdéseket megvizsgálhassunk.

SARLATÁNOK ÉS KURUZSLÓK

Az egykori ATV vita központi motívuma az volt, hogy hogyan határozzuk meg az orvoslás/természetgyógyászat területén a káros jelenségeket és személyeket – sarlatánokat, kuruzslókat, kóklereket. A jogi megközelítés látszólag egyszerű: minden egészségügyi tevékenységhez megfelelő szakirányú végzettség és hatósági működési engedély szükséges. E két paraméter elég szigorúan behatárolja a szakemberek mozgásterét, ami teljesen érthető. Aki ezen a körön kívül tevékenykedik, az a legjobb szándék mellett sem várjon jóváhagyó helyeslést a tevékenységével kapcsolatban. Az élet azonban nem ilyen egyszerű, mert itt akadnak problémák szép számmal - nagyon sok kuruzsló, sarlatán képes a joggal való közvetlen ütközést elkerülni.

Egyszer adott egy fogalmi bűvészkedés: maradok a saját kaptafámnál – dietetika/étrendi tanácsadás: a dietetikus egy jogszabályban rögzített képzési forma, s az önálló tevékenységnek igen komoly szabályai vannak. De ha valaki nem akar szembemenni a rendszerrel, lazán mondhatja, hogy ő „életmód-tanácsadó”, egyből már csak a természetgyógyászati rendeletnek kell megfelelnie (holott a végzett tevékenység sok tekintetben ugyanaz). Sokan azonban még idáig sem küzdik fel magukat, elbújnak más, egyébként étrendi szempontból marginálisan érintett képzések, tevékenységek mögé (pl. fitness edző), vagy olyan elnevezéseket találnak ki (új kedvencem: táplálkozás és életvitel-megoldó), amire nem lehet ráhúzni konkrét jogszabályi hivatkozást. Végül pedig könyvet, újságot bárki írhat, lefordíthat tetszőleges könyveket a média-megjelenésben sincs senki korlátozva, elmondhatja a „véleményét”. Ezek a jelenségek jelen pillanatban sem jogi, sem etikai, sem szakmai szinten nem tűnnek megfoghatónak.

De tegyük fel, hogy valaki jogszerűen akar természetgyógyászkodni. Nekik van két rendelet: a 40/1997. (III. 5.) Korm. rendelet a természetgyógyászati tevékenységről és a 11/1997. (V. 28.) NM rendelet a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről. A gond ezekkel, hogy már '97-ben is átmeneti megoldásként lettek bevezetve, s azóta semmilyen érdemi előrelépés nem történt a terület szabályozásában, a napjaink jelenségei úgy hasítanak át a jogszabály szövetén, mint robogó elefánt a pókhálón.

Lényegét tekintve folyik egyfajta verseny a különböző területek között. A természetgyógyászat úgy 2 évtizede megpróbált betörni a gyógyászat területére, de aztán kiderült, hogy ez azért nem olyan egyszerű történet. Ezután az ágazat a könnyebb ellenállás mentén a wellness-fitness, illetve olyan fedőtevékenységek irányába ment, amik mentén elkerülhető az egészségügyi tevékenység látszata. Felbukkantak azóta újabb  formák is, mint például az un. „népi gyógyászat” is, ami gyakorlatilag egy teljes illegalitásban működő természetgyógyászati tevékenységkört takar, annak ellenére, hogy egyes képviselői teljes sajtónyilvánosság mellett osztogathatnak egészségügyi tanácsokat (Szabó Gyuri bácsi és még sokan mások...).

Gond az is, hogy a közvetlen egészségügy területén kívül viszonylag alacsony engedélyezési kritériumok mellett széles kompetenciát kaphatnak a delikvensek, amíg a valódi szakképzettséggel rendelkező emberek nagyságrendekkel több energiát, időt, pénzt egyéb erőforrást kell, hogy befektessenek a saját önálló működésükbe. A CAM pedig a fejlődés helyett egy intenzív marketingbe öli ugyanezt az energiát, és ahogy a blogon is több alkalommal tárgyaltunk, a legrosszabb politikai kampányok színvonalát megidéző reklámokkal van tele a média minden egyes szeglete – nem csak itthon, világszerte. Minden tiszteletem azoké az alternatív gyógyászoké, akik (függetlenül most az egyes módszerek tudományos megítélésétől)  ilyen körülmények között képesek a saját területükön korrekt módon működni – de az is biztos, hogy ők ma gyakorlatilag láthatatlanok.

Érdekes megközelítés lehet az etikai elvek vizsgálata. Ha felütjük a Magyar Orvosetikai Kódex szövegét, azok döntő többségét nyugodtan számon kérhetjük a CAM művelőin (és egyébként az etikai elvek betartása számukra is kötelező). Az elmúlt időszakban napvilágra került botrányokban minden esetben határozottan jelen volt az etikai elvek látványos megsértése is - az más kérdés, hogy éppen ezekben az esetekben etikai elvekkel nem lehet sarokba szorítani az érintetteket, többek között, mert a természetgyógyászati tevékenységeknél nincsen működő etikai testület, ami ezt kivizsgálhatná és döntést hozhatna adott kérdésben.

Hasonlóan büntetlenül lehet áthágni az adott természetgyógyászati irányzat szakmai kompetencia határait is. Akármit egy orvos sem léphet meg szakmáján belül - és ez a szint  adja a legszélesebb mozgásteret. Az már tényleg furcsaságok csúcsa, amikor CAM gyógyászok olyan tevékenységkört állapítanak meg maguknak, ami nemhogy egy orvosnak, de egy kisebb klinikai tömbnek is sok volna...

Igen, Vargha úr... a jogilag - etikailag  szakmailag is kifogásolható tevékenység iskolapéldája (bocsánat a fotó minőségéért, telefonnal lőttem mozgó járműből)

SZABAD-E ELVENNI A HITET A CAM HÍVŐKTŐL?

Az ATV műsorban ez a kérdés ténylegesen elhangzott, egy pillanatig foglalkozzunk hát vele! Attól eltekintve, hogy a gyógyítást nem szerencsés hit oldalról megközelíteni, álljunk meg egy pillanatra és kérdezzünk vissza: joga van-e a CAM alkalmazóknak a hagyományos orvoslásba vetetett hitet rombolni vagy azt teljesen elhitelteleníteni?

Ha a tevékenység célját nézzük, akkor  a hitekből és mítosztokból álló világot a gyógyítás területén erősen le kell építeni - mind a konvencionális mind a CAM vonalon, mind  a pozitív, mind a negatív területen. Ami marad az a valóság, ami sokszor nem olyan egyszerű, nem olyan szép, nem olyan hangzatos és nem táplálja olyan jó belső világunk illúzióit és hiedelmeit - de jó esetben gyógyulást hozhat vagy lehetővé teszi hogy emberi módon felkészüljünk arra, amit úgysem kerülhetünk el.

VITÁZZUNK-E TERMÉSZETGYÓGYÁSZOKKAL?

Van némi zavar abban a kérdésben, hogy vitatkozzunk-e természetgyógyászokkal? E téren az elutasítástól a teljes elfogadásig sokféle állásponttal találkozhatunk. Az én véleményem az, hogy kell a folyamatos párbeszéd a konvencionális és a CAM orvoslás között. Tisztázódjon, mi használható, mi nem - s ami érdemben a betegek javára fordítható, az épüljön be az orvoslás módszereibe - ahol viszont ez nem igazolható, ott a CAM rendszereknek ezt el kell ismernie.

A helyzet az, hogy a bizonyítási kényszer a CAM térfélen pattog és annak ellenére, hogy a konvencionális oldalon is vannak kifogásolható magatartásformák, a CAM vitakultúra nem éri el az érdemi párbeszédhez szükséges szintet.Ezt az ATV műsorában is érzékelhettük, de a közelmúltból jó példa erre a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület válaszlevele a homeopátiát cáfoló meta-analízis kutatás eredményeire (érdemes elolvasni az erre adott választ is), vagy a Hamer-cikk kapcsán tapasztalt vitatechnika.

A bizonyítási kényszer a CAM módszereket terheli.

 Források:

1. Health at a Glance 2013. OECD indicators. OECD Publishing. URL: http://www.oecd.org/health/health-systems/health-at-a-glance.htm
2. 11/1997. (V. 28.) NM rendelet a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről URL: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700011.NM
3. 40/1997. (III. 5.) Korm. rendelet a természetgyógyászati tevékenységről URL: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700040.KOR
4. URL: http://www.worldlifeexpectancy.com/
5. Americans Spent $33.9 Billion Out-of-Pocket on Complementary and Alternative Medicine. National Center for Complementary and Alternative Medicine (NCCAM) URL: https://nccih.nih.gov/news/2009/073009.htm
6. Magyar orvosetikai Kódex. Magyar Orvosi Kamara. 2014. URL: http://www.mok.hu/info.aspx?sp=65