Réges régen, egy nem túl távoli galaxisban volt egy írás a rosszindulatú daganatos megbetegedések és az egyéni felelősség kapcsolatáról. Maradtak elvarratlan szálak, amiket most azért tovább bogozgatnék filozofikus jelleggel.

Ott hagytuk abba, hogy az ember a daganatok mögött álló összetett kockázati egyenletben megkeresi azokat az elemeket, amiket befolyásolni tud és elkezdi azokat lehetőségéhez mérten minimalizálni. Egyes tényezők felett közvetlenül nem tudunk érdemi befolyást gyakorolni (pl. az orosz barátaink felől érkező radioaktív felhők esetében), meg vannak olyanok is, amiken mi magunk nem akarunk változtatni, mert csak ("nehogy már ne grillezzek a hétvégén").

A másik (egészségügyi ellátórendszer) oldaláról vizsgálva  a dolgokat, a lehetséges beavatkozások alapvetően három területen értelmezhetők: a prevenció, a korai felismerés és a hatékony terápia szintjén. Normális esetben ezek egyfajta mélységi védelem elven működnek, vagyis egymásra épülnek, és több fokozatban kezelik a helyzetet.

Áttekintés a lehetséges beavatkozásokról (saját ábra)

MEGELŐZÉS

A megelőzés esetén az alaptétel az, hogy a megbetegedéssel kapcsolatos információknak hozzáférhetőnek, értelmezhetőnek kell lenniük. Én azt gondolom, hogy ezzel alapvetően nem állunk rosszul, a kockázatokról, következményekről tényleg hegyekben áll az információ. De van itt két probléma:

1. Az információk körül nagyon sok dezinformáció is van, a hülyeségek tengerében lubickolva a hiteles információk is értéküket vesztik. Pl. a daganatos megbetegedésekkel kapcsolatban a sok 5G, chemtrail, e-számos és egyéb zagyvaság erőteljesen relativizálja a tényleges karcinogén hatásokról szóló információkat. A téves információk ellen nagyon nehéz felvenni a harcot, hiszen sokszor az egészségügyi tájékoztatást imitáló, rosszabb esetben abba beépülő félrevezetésekről van szó.

2. Az a tézis is régen megdőlt, hogy önmagában az információ elégséges, a döntésünk pedig racionális. Például: önmagában az a tény, hogy a dohányzás erőteljesen karcinogén, még nem elég ahhoz, hogy valaki leszokjon (vagy ne szokjon rá). Ez csak akkor történik meg, ha egyéb, nem racionális természetű kontextusba (érzelmi attitűd, szociális közeg) ágyazódik be az információ, együttesen pedig ez alakítja ki a cselekvéshez szükséges motivációt.

Ebből következik, hogy a prevenció területén nem elég az információ közlés. Az nem ér semmit, hogy évente jön egy okos ember és elmeséli a diákoknak az iskolában, hogy ha nem megfelelő életmódot követnek, akkor majd 5-7 évtized múlva ez meg az lesz vagy éppen nem lesz. Alapvetően a rémisztgetésről is azt gondolom, hogy felesleges, illetve káros: ezzel nem a cselekedettől riasztják el az embert, hanem attól, hogy foglalkozzon a témával. Amit hatékonynak gondolok, az a bevonó jellegű, aktív ismeret-felépítés, amit pozitív megerősítéssel lehet megtámogatni. Ez megfelelő módon gyerekeknél csodákra képes de akár még felnőtteknél is működik. A felnőtteknél életmódváltást szerintem nem is lehetne elkezdeni anélkül, hogy annak belső pszichológiai és külső (szociális) dimenzióival nem dolgozik az ember. Na jó, ez már science-fiction, ilyen programok a jelenlegi egészségügy keretein belül szinte megvalósíthatatlanok, a kísérleti projektként futó programokban sem láttam ilyet.

A megelőzésben pedig a harmadik fontos tényező a színtér kiválasztása: egyszerűen felvázolva mindenhol ott kell lenni, mégpedig úgy, hogy koherens legyen a rendszer. A prevenció az állami szabályozástól az oktatáson át az ellátórendszerig jelen kell legyen és nem hátrány, ha hitelességét meg tudja őrizni és nem keveredik dezinformációval. Ez megint olyan terület, ami ezer sebből vérzik, és ezekbe a vérző sebekbe simán benyomulnak az alternatív, áltudományos módszerek az antioxidáns koncentrátumoktól kvantumhalandzsa elveken működő 5G semlegesítő auratisztító kütyükig. Megszámolni sem tudom, hogy egy sima guglizással hány olyan csodaszert találni a sárgarépától a csokin át a meditációig, amit mind megpróbálnak eladni azzal, hogy megelőzi a rákot.

A superfood jelenség mögött is nagy részben ez a vonal húzódik meg - sok élelmiszerben kimutatható olyan anyag, ami nagy mennyiségben közvetetten, de hat a daganatképződés ellen. A kérdés csupán az, hogy milyen mennyiségben kell ezeket fogyasztani ahhoz, hogy tényleg mérhető legyen a hatásuk.

KORAI FELISMERÉS

A második védvonal a korai felismerés – nyilván nem lehet minden megbetegedést megelőzni, s ebben az esetben fontos, hogy minél hamarabb „elkapjuk” a kialakuló daganatot. Nos, ezen a téren egyszerre van okunk örömre és bánatra.

Egyrészt örülhetnénk, mert a potenciálisan hozzáférhető szűrési- és korai diagnosztikai eszköztár elég erős ütemben bővült az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor az ehhez való hozzáféréssel vannak gondok – nagyon nagy egyenlőtlenségek vannak területileg és a társadalmi csoportokat tekintve is. Másrészt finoman szólva a lakossági részvételi hajlandóság hagy kívánni valót maga után még ott is, ahol egyébként a hozzáférhetőséggel nincs különösebb probléma. Úgy általában véve a magas kockázatúak kevésbé hajlandóak részt venni a vizsgálatokon.

A korai felismerés első szintje az önvizsgálat. Igen sok daganatos megbetegedésnek van olyan jele, amit önmagán észlelhet az ember, ha odafigyel. Sajnos azért ebben elég nagy a hibaszázalék, de kiindulási alapnak azért nem olyan rossz: tényleg vannak olyan elváltozások, amiket mi magunk érezhetünk meg legelőször, ha meg valami nem stimmel, uzsgyi az orvoshoz. Azt azonban nagyon keményen meg kell jegyezni: az önvizsgálat nem öndiagnózis és ha már talál az ember valamit, akkor lehetőleg ne a gugli doktorral kezdje a sort, ne kezdje el mindenféle házi varázsszerekekel, vagy ezzel analóg interneten vásárolható hülyeségekkel kezelni magát.

A második szint a különböző szűrővizsgálatok. A szűréseknél azt azért szintén figyelembe kell venni, hogy ezek sem diagnózis értékűek. A legtöbb szűrésnél a lényeg az, hogy minél gyorsabban, minél egyszerűbben lehessen felmérni adott megbetegedés kockázatát, észlelni annak korai előjeleit. Ebből fakad, hogy a klasszikus diagnosztikai módszerekhez képest magasabb a fals negatív vagy pozitív esetek száma (gyakorlatilag minél korábbi szakaszról van szó, annál nagyobb a szórás). Itt is érvényes az a szabály, hogy a szakorvosi diagnosztikai vizsgálat az, ami pro vagy kontra kimondja a végső szót.

És már az előző cikknél is erős felzúdulás jött vissza, hogy „de hát a magyar ellátórendszer”! És ebben igazuk is van a felszólalóknak, semmi értelme nincs takargatni azt, hogy kritikus vizsgálatokra, diagnosztikára és következő lépésben a terápiára is várni kell. Ebben a kérdésben az idő kritikus tényező, szóval várni egy vizsgálatra vagy kezelésre nem éppen jó dolog, amellett, hogy erősen frusztráló is. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a Nomegasztán és Hátasztán típusú államokban rosszabb a helyzet, meg az „elmúlt nyolc évben” rosszabb volt...

És itt kapcsolódunk az alternatív irányzatok világához is, hiszen a diszfunkcionális egészségügy és az ottani élmények növelik annak kockázatát, hogy valami alternatív hóbortba fusson bele az ember.

A szűrőbuszos megoldás jó szervezés mellett nagyon hasznos tud lenni - helybe viszi és hozzáférhetővé teszi a hiányzó vizsgálatokat (Fotó)

ÉS A TERÁPIA

Ahogy a posztindító ábra is mutatja, ezen a területen az egyik legfontosabb tényező, hogy a felismerés után a lehető leghamarabb elinduljon a megfelelő kezelés. A daganatos megbetegedéseknél nagyon nehéz az idővel gazdálkodni, időnként egészen komótos tempót vesznek fel, máskor pedig fékevesztett tempóban élik fel a szervezetet. Daganattípusonként is vannak ebben erős eltérések, de a beteg szervezetétől és sok más tényezőtől függ, hogy aktuálisan milyen ütemben fejlődik a daganat. Épp ezért nagyon fontos elmondani, hogy nincs idő arra, hogy mindenféle csodaszerrel, étrend-kiegészítővel, diétával meg ki tudja milyen varázslatokkal próbálkozzon az ember - jelen pillanatban a legrosszabb orvosi terápia is nagyságrendekkel jobb esélyt kínál, mint a világ összes alternatív terápiája együttesen.

Kulcskérdés itt is a hozzáférés. Elméletileg kis hazánkban egyenlő esélyek vannak a terápiás lehetőségeket illetően, gyakorlatilag (mint annyi minden más kérdésben) nagyon erős egyenlőtlenségek vannak az ellátás hozzáférhetőségében és minőségében - és akkor most nem mennénk bele a hálapénz és a kapcsolati tőke ellátásra gyakorolt hatásának bonyolult és erős indulatokat keltő témájába.

A korszerű terápiák vonatkozásában  meg kell említeni, hogy sokan keresik az univerzális "rákgyógyszert", de ez nagy valószínűséggel nem létezik. A legjobb esélyt egy alapos diagnosztika végén egyénre szabott kezelési mix megfelelő kivitelezése jelenti. Erre megvannak a megfelelő protokollok, azok mögött meg a megfelelő tudományos evidenciák - ezek viszont a módszerek fejlődésével és az ismeretek bővülésével maguk is változnak. Kicsit félrevezetőnek érzem a napi sajtó szenzációs tudósításait ilyen vagy olyan új csodamódszerekről - legtöbbjük éppen még csak a biolabor sarkában ücsörgő sejttenyészetben létezik, legtöbbjükből soha nem lesz humán terápia, ha mégis, akkor az átfutási idő 5-10 év vagy még több. Nyilván kísérletezni kell, és erről számot is kell adni időnként, de nem jó, ha ez valami univerzális csodaszerként kerül bemutatásra. És akkor ne is beszéljünk (de, majd a következő részben fogunk) az alternatív készítmények és módszerek bőséges kínálatáról...

Annyi csodaszer van már, hogy lassan már azt nem érti az ember, hogy létezhetnek még betegségek...

MIRE ELÉG MINDEZ?

Bár a halálozási adatokat nagyon sok helyen idézik, igazából a megbetegedési adatokat legalább ilyen részletességgel nézni kell(ene) - első körben azt kell megnézni, adott populációból hány ember lesz beteg, aztán pedig azt, hogy ebből milyen arányban végződik ez halállal (és az sem mindegy, hogy a diagnózistól számítva mennyi időn belül). Az első adatból a megelőzés hatékonyságát tudjuk vizsgálni, s ez a rész mutatja az életmódi, környezeti behatások szerepét, hatását. A második adat alapján pedig diagnosztika és terápia, illetve az egészségügyi ellátórendszer hatékonysága vizsgálható.

Kissé bonyolítja a helyzet értékelését, hogy a különböző forrásból származó adatok egyáltalán nem állnak összhangban.

A Nemzeti Rákregiszter éves szintet kb. 103 ezer "ellátott daganatos esetet" mutat. Ez valószínűleg nem az új, hanem minden aktuálisan ellátásban álló esetet takar. Az új esetek száma valahol a 70 és 80 ezer között ingadozik éves szinten.

Az EU és OECD vonalon incidencia (új eset) adatok állnak rendelkezésre, milyen (nem) meglepő, ebben is irgalmatlanul a lista élén állunk a velünk egy kategóriában mozgó országokhoz képest, az EU átlag nagyjából dupláját hozzuk. Az új esetek magas száma az egészségügyi ellátás akcióba lépését megelőző tényezők eredménye, és ehhez gondoljuk hozzá, hogy a leggyakoribb daganat-típusoknál markáns életmódbeli kockázati tényezői vannak jelen (dohányzás, alkohol, túlsúly, mozgásszegény életmód, nem megfelelő táplálkozás, stb.). Vagyis ez a szám jelentősen (harmadával - felével) leszorítható lenne életmódbeli tényezők menedzselésével, ha pedig a három pilléres beavatkozási rendszerünkre gondolunk, akkor a prevenciós tevékenység intenzitásának növelésével. Nyilván a szám nem redukálható nullára, de itt néhány százalékos csökkenés is ezres nagyságrendben mentene meg életeket és komoly mennyiségben őrizne meg életéveket - és ahogy a statisztikákat nézzük, van hova lefelé elmozdulni.

Ez éppen nem EU, hanem OECD adatsor, de látszik, hogy a 100 ezer lakosra 368 új beteg jut egy évben, s ezzel éppen csak nem fértünk fel a dobogóra (Health at a Glance, 2019)

A második körben jön az, hogy Magyarországon évente kb. 32 ezer embert veszítünk a rosszindulatú daganatos megbetegedések miatt, ez az összes éves halálozási szám 1/4-ét jelenti és nagyjából elmondható, hogy minden 2. diagnosztizált esetnél ez lesz az elhalálozás oka is. Ha a fajlagos halálozást nézzük, akkor csaknem az EU átlag 1,5-szeresét jelenti. Nyilván itt daganat-típusonként erős a szórás, meg milliónyi dolog befolyásolja az adatokat még, de ettől még ez nem sokat szépít a helyzeten. Az biztos, hogy ezek az adatok is komolyan javíthatók lennének még, részben a felismerő rendszer intenzív működtetésével (és igénybevételével), részben a terápiás lehetőségek kiaknázásával - ha most csak az EU átlag irányában tudnánk haladni, az is csaknem több ezer emberéletet jelentene évente.

 És itt pedig a halálozási adatok, ugyanabban a mezőnyben egyből listavezetők lettünk, ez azt jelenti, hogy más országokhoz képest a diagnosztizált betegek esélyei itthon rosszabbak (Health at a Glance, 2019).

ÖSSZEGEZZÜNK

Az emberi szervezet egy bonyolult rendszer, rengeteg hibalehetőséggel. A szervezet igyekszik folyamatosan elvégezni a karbantartási és javítási munkálatokat, de részben ez a kapacitás is véges, részben a környezeti, életviteli hatások túlterhelhetik ezt a rendszert - és vannak nem garanciális gyári hibáink, amiket viszünk magunkkal életünk során (ezt megbetegedési hajlam címszó alatt foglalhatjuk össze). Ennek egyik eredménye lehet a daganatos megbetegedés. Ennek esélye mérsékelhető az egyén tudatos kockázatcsökkentő magatartásával, ehhez pedig megfelelő prevenciós tevékenység szükséges az ellátórendszer részéről - de a kockázat sosem fog nullára csökkenni. A korai felismerés és gyors beavatkozás jelentősen javítja a gyógyulási lehetőségeket. Igazából Magyarország minden téren az elvárható szint alatt teljesít - több-kevesebb fejlődés mindenhol volt ugyan, de a nagy európai átlaghoz képest nagyon komoly lemaradásban vagyunk, ami miatt a megbetegedési és halálozási mutatók is jóval az elfogadható felett állnak.

A sorozat zárásaként egy kis körtúrát teszünk majd a potenciális csodaszerek körében, melyek az elmúlt években vagy aktuálisan nagy népszerűségnek örvendtek.

 Források:

• Nemzeti Rákregiszter online lekérdező felülete. LINK
• Health at a Galnce. OECD. LINK
• Kásler, Miklós és Ottó, Szabolcs és Kenessey, István (2017) A rákmorbiditás és -mortalitás jelenlegi helyzete a Nemzeti Rákregiszter tükrében. Orvosi Hetilap, 158 (3). pp. 84-89. LINK